2 Samuel 12:1 Cross References - Hungarian

¹ Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát,] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.

⁷ Mikor pedig [ezt] elbeszélték vala Jóthámnak, elment és megállott a Garizim hegy tetején, és nagy felszóval kiálta, [és így] szóla hozzájuk: Hallgassatok rám, Sikem férfiai, hogy reátok is hallgasson az Isten! ⁸ [Egyszer] elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válaszszanak magoknak, és mondának az olajfának: Uralkodjál felettünk! ⁹ De az olajfa [így] felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a melylyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? ¹⁰ Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, [és] uralkodjál rajtunk! ¹¹ De a fügefa [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? ¹² Azután a szõlõtõnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk. ¹³ Azonban a szõlõtõ [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? ¹⁴ Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk. ¹⁵ És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jõjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: [de] hogyha nem, jõjjön tûz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait.

¹ Lõn pedig, hogy mikor a király az õ palotájában üle, és az Úr mindenfelõl békességet adott néki minden ellenségeitõl, ² Monda a király Nátán prófétának: Ímé lássad, én czédrus[fából] [csinált] palotában lakom, az Istennek ládája pedig a kárpitok között van. ³ És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van. ⁴ Azonban lõn az Úr szava Nátánhoz azon éjjel, mondván: ⁵ Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban lakjam?

¹⁷ Mind e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.

¹⁰ És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az õ házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz? ¹¹ Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezõn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt! ¹² Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is. ¹³ Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá. ¹⁴ Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el. ¹⁵ Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelõl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon. ¹⁶ Lõn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erõs vitézek vannak. ¹⁷ Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának [egyesek] a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala.

²⁵ Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd õt.

⁵ És monda néki a király: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt. ⁶ És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezõn, és mivel nem vala senki, a ki õket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé. ⁷ És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az õ testvérének gyilkosát, hadd öljük meg õt az õ testvérének lelkéért, a kit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mely [nékem] megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén. ⁸ Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felõl. ⁹ Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bûn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az õ trónja ártatlan leszen. ¹⁰ Monda erre a király: A ki te ellened szól, hozd ide elõmbe, és többé nem fog illetni téged. ¹¹ Akkor õ monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedrõl: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.

¹⁴ Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhetõ, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve elõtte az eltaszított sem.

¹¹ És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az Úr Gád prófétának, a ki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván: ¹² Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három dolgot adok elõdbe, válaszd egyiket magadnak ezek közül, hogy a szerint cselekedjem veled. ¹³ Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá néki, és monda néki: [Akarod- é,] hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid elõtt bujdossál és [ellenséged] kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, a ki engem elküldött.

¹ És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson.

¹ És lõn sok idõ multán, a harmadik esztendõben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esõt adok a föld színére.

³⁵ Egy férfiú pedig a próféták fiai közül monda az õ felebarátjának az Úr beszéde szerint: Verj meg engem kérlek; de ez nem akará õt megverni. ³⁶ Akkor monda néki: Azért, mert nem engedtél az Úr szavának: ímé mihelyt én tõlem elmégy, megöl téged az oroszlán. És a mikor elment õ tõle, találá õt egy oroszlán, és megölé. ³⁷ Talála azután más férfiat, a kinek monda: Kérlek, verj meg engem. És megveré az annyira, hogy megsebesítette. ³⁸ És elméne a próféta, és az útfélen a király elé álla és elváltoztatá magát szemeit bekötözvén. ³⁹ Mikor pedig arra ment el a király, kiálta a királyhoz, és monda: A te szolgád kiment volt a hadba, és ímé egy férfiú eljövén, hoza én hozzám egy férfiút, és monda: Õrizd meg ezt a férfiút; ha elszaladánd, meg kell halnod érette, vagy egy tálentom ezüstöt fizetsz. ⁴⁰ És mialatt a te szolgádnak itt és amott dolga volt, az [az ember] már nem volt. És monda néki az Izráel királya: Az a te ítéleted; magad akartad. ⁴¹ És mindjárt elvevé a kötést az õ szemérõl, és megismeré õt az Izráel királya, hogy a próféták közül való.

³ Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?

¹ Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára; ² Mikor õ hozzá ment Nátán, a próféta, minekutána Bethsabéval vétkezett. ³ Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bûneimet! ⁴ Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimbõl tisztíts ki engemet; ⁵ Mert ismerem az én bûneimet, és az én vétkem szüntelen elõttem [forog.] ⁶ Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid elõtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben. ⁷ Ímé én vétekben fogantattam, és bûnben melengetett engem az anyám. ⁸ Ímé te az igazságban gyönyörködöl, a mely a vesékben van, és bensõmben bölcseségre tanítasz engem. ⁹ Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál. ¹⁰ Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, a melyeket összetörtél. ¹¹ Rejtsd el orczádat az én vétkeimtõl, és töröld el minden álnokságomat. ¹² Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erõs lelket újítsd meg bennem. ¹³ Ne vess el engem a te orczád elõl, és a te szent lelkedet ne vedd el tõlem. ¹⁴ Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem. ¹⁵ Hadd tanítsam a bûnösöket a te útaidra, hogy a vétkezõk megtérjenek hozzád. ¹⁶ Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh Isten, szabadításomnak Istene! hogy harsogja nyelvem a te igazságodat. ¹⁷ Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet. ¹⁸ Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égõáldozatban sem gyönyörködöl. ¹⁹ Isten elõtt [kedves] áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bûnbánó szívet oh Isten nem veted te meg! [ (Psalms 51:20) Tégy jól a te kegyelmedbõl a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kõfalait. ] [ (Psalms 51:21) Akkor kedvesek lesznek elõtted az igazságnak áldozatai; az égõ és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal. ]

¹ Hadd énekelek kedvesemrõl, szerelmesemnek énekét az Õ szõlõjérõl! Kedvesemnek szõlõje van nagyon kövér hegyen; ² Felásta és megtisztítá kövektõl, nemes vesszõt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sõt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szõlõt terem, és az vadszõlõt termett! ³ Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Juda férfiai: ítéljetek köztem és szõlõm között! ⁴ Mit kellett volna még tennem szõlõmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szõlõt terem, holott vadat termett?! ⁵ Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szõlõmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kõfalát, hogy eltapodtassék; ⁶ És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esõt ne adjanak! ⁷ A seregek Urának szõlõje pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Õ gyönyörûséges ültetése; és várt jogõrzésre, s ím lõn jogorzás; és irgalomra, s ím lõn siralom!

¹⁷ Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem õt, elrejtém [magamat] és megharagudtam; és õ elfordulva, szíve útjában járt. ¹⁸ Útait láttam, és meggyógyítom õt; vezetem õt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak,

³³ Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, a ki szõlõt plántála, és azt gyepûvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék. ³⁴ Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az õ gyümölcsét. ³⁵ És a munkások megfogván az õ szolgáit, az egyiket megverék, a másikat megölék, a harmadikat pedig megkövezék. ³⁶ Ismét külde más szolgákat, többet mint elõbb; és azokkal is úgy cselekedének. ³⁷ Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. ³⁸ De a munkások, meglátván a fiút, mondának magok közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, és foglaljuk el az õ örökségét. ³⁹ És megfogván õt, kiveték a szõlõn kívül és megölék. ⁴⁰ Mikor azért megjõ a szõlõnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? ⁴¹ Mondának néki: Mint gonoszokat gonoszul elveszti õket; a szõlõt pedig kiadja más munkásoknak, a kik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében. ⁴² Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építõk megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink elõtt. ⁴³ Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tõletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét. ⁴⁴ És a ki e kõre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt. ⁴⁵ És a fõpapok és farizeusok hallván az õ példázatait, megértették, hogy róluk szól.

¹¹ Monda pedig: Egy embernek vala két fia; ¹² És monda az ifjabbik az õ atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám esõ részt! És az megosztá köztök a vagyont. ¹³ Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. ¹⁴ Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és õ kezde szükséget látni. ¹⁵ Akkor elmenvén, hozzá szegõdék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé õt az õ mezeire disznókat legeltetni. ¹⁶ És kívánja vala megtölteni az õ gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki. ¹⁷ Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bõvölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! ¹⁸ Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és [ezt] mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. ¹⁹ És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! ²⁰ És felkelvén, elméne az õ atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá õt az õ atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá õt. ²¹ És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! ²² Az atyja pedig monda az õ szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyûrût a kezére, és sarut a lábaira! ²³ És elõhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk. ²⁴ Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni. ²⁵ Az õ nagyobbik fia pedig a mezõn vala: és mikor [haza]jövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot. ²⁶ És elõszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? ²⁷ Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte õt vissza. ²⁸ Erre õ megharaguvék, és nem akara bemenni. Az õ atyja annakokáért kimenvén, kérlelé õt. ²⁹ Õ pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendõtõl fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak. ³⁰ Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. ³¹ Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! ³² Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.

¹⁹ Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván: ²⁰ És vala egy Lázár nevû koldus, ki az õ kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele. ²¹ És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljõvén, nyalják vala az õ sebeit. ²² Lõn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. ²³ És a pokolban felemelé az õ szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében. ²⁴ És õ kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az õ ujjának hegyét vízbe, és hûsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban. ²⁵ Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az õ bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel. ²⁶ És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek. ²⁷ Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el õt az én atyámnak házához; ²⁸ Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy õk is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak. ²⁹ Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat. ³⁰ Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek! ³¹ Õ pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem gyõzi meg õket, ha valaki a halottak közül feltámad.