2 Samuel 13 Cross References - Hungarian

¹ Lõn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté õt. ² Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az õ hugáért, Támárért; mert szûz vala, és Amnon elõtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen. ³ [Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala. ⁴ Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem. ⁵ És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jõjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem elõtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az õ kezébõl egyem. ⁶ Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy õt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jõjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon elõttem egy pár bélest, és hadd egyem az õ kezébõl. ⁷ Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki. ⁸ Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, õ pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála õ elõtte, és megfõzé a bélest. ⁹ Elõhozá annakutána a serpenyõt, és kitölté eleibe; de õ nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellõlem mindenkit; és kimenének mindnyájan elõle. ¹⁰ Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedbõl; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba. ¹¹ És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá õt, és monda néki: Jõjj, feküdj mellém, húgom. ¹² Õ pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot. ¹³ És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tõled. ¹⁴ Õ azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erõsebb levén nála, erõt vett rajta, és vele feküvék. ¹⁵ És meggyûlölé õt Amnon felette igen, mert nagyobb lõn gyûlölete, melylyel gyûlölte õt, a szeretetnél, melylyel õt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra. ¹⁶ Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elûzz engem. Õ azonban nem akart reá hallgatni, ¹⁷ Hanem beszólítá szolgáját, a ki néki szolgál vala, és monda: Ûzd ki õt gyorsan elõlem, és zárd be az ajtót utána. ¹⁸ Vala pedig õ rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szûzek valának. Kiûzé azért õt a szolga, és bezárá az ajtót utána. ¹⁹ Hamut hinte azért Támár az õ fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala. ²⁰ És monda néki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, hugom, [mert] atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az õ bátyjának, Absolonnak házában. ²¹ Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék. ²² Nem szóla pedig semmit felõle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyûlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplõsítette az õ hugát, Támárt. ²³ És lõn két esztendõ mulva, mikor Absolonnak [juhait] nyírták Baál- Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait. ²⁴ Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Ímé most nyírják a te szolgádnak [juhait, azért] jõjjön el kérem a király és az õ szolgái a te szolgáddal. ²⁵ Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erõlteti vala õt, de nem akara elmenni, hanem megáldá õt. ²⁶ Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jõjjön el velünk Amnon, az én testvérem. Felele néki a király: Miért menne el veled? ²⁷ Mikor pedig erõltette õt Absolon, elbocsátá õ vele Amnont is és mind a király fiait. ²⁸ Parancsola pedig Absolon az õ szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvû lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg õt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek. ²⁹ Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának. ³⁰ Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök. ³¹ Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az õ szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala elõtte. ³² Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az õ hugát megszeplõsítette, Absolonnak mindig szájában volt [ez a dolog]. ³³ Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül. ³⁴ Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az õrálló az õ szemeit, látá, hogy sok ember jõ az úton õ mögötte, a hegyoldalon. ³⁵ És monda Jonadáb a királynak: Ímé jõnek a király fiai; a mint a te szolgád mondá, úgy történt. ³⁶ És lõn, a mint megszünt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az õ szolgái mindnyájan felette igen sírának. ³⁷ Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És [Dávid] minden nap siratá az õ fiát. ³⁸ Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott. ³⁹ Dávid király pedig felhagyott [azzal,] hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felõl, hogy meghalt.

² És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közûl, kiket megkedvelnek vala.

¹⁸ Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

²⁰ Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.

³ És ragaszkodék az õ lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.

⁶ Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetû és szép arczú vala. ⁷ És lõn ezek után, hogy az õ urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.

² Fiai születének Dávidnak Hebronban, kik között elsõszülött vala Ammon, a Jezréelbõl való Ahinoámtól; ³ A második pedig Kileáb, a Kármelbeli Nábál feleségétõl, Abigailtól való, és a harmadik Absolon, a Máákha fia, a ki a Gessurbeli Thalmai király leánya vala;

² És lõn estefelé, mikor felkelt Dávid az õ ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetõrõl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala.

¹⁵ És meggyûlölé õt Amnon felette igen, mert nagyobb lõn gyûlölete, melylyel gyûlölte õt, a szeretetnél, melylyel õt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.

²⁷ Lõn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetû asszony vala.

¹ Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt, még pedig a Faraó leányán kivül a Moábiták, Ammoniták, Edomiták, Sídonbeliek és Hitteusok leányait,

² Harmadik Absolon, a ki Maakának, a Gessurbeli Talmai király leányának volt a fia; negyedik Adónia, Haggittól való.

⁹ Mindezek a Dávid fiai, az õ ágyastársainak fiain kivül; és ezeknek a huga, Támár.

²⁵ Ne kivánd az õ szépségét szivedben, és meg ne fogjon téged szemöldökeivel;

³⁰ Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!

⁴ Akkor haza méne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, a melyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom néked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az õ ágyára, és arczát [a fal felé] fordítá, és nem evék kenyeret.

⁸ Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai,

¹⁰ Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.

¹ A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?

¹ És lõn abban az idõben, hogy Júda elméne az õ atyjafiaitól, és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala.

²⁰ És megküldé Júda a kecskefiat az õ Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.

²⁰ A Sámson felesége pedig férjhez ment az õ egyik társához, a kit társaságába vett vala.

⁹ Elvezeté azután elõtte Isai Sammát; õ pedig monda: Ez sem az, a kit az Úr választa.

³² Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az õ hugát megszeplõsítette, Absolonnak mindig szájában volt [ez a dolog].

² Elkülde Joáb Tékoa [városába], és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserûséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.

¹⁹ És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze [van-é] veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, a mit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb hagyta [ezt] nékem, és mindezeket a szókat õ adta a te szolgálóleányodnak szájába. ²⁰ Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van.

¹⁰ De megtartóztatá magát Hámán, és haza ment, és elküldvén, magához hivatá barátait és Zérest, az õ feleségét.

¹⁴ És monda néki Zéres, az õ felesége és minden barátja: Csináljanak ötven könyöknyi magas fát, és reggel mondd meg a királynak, hogy Márdokeust akaszszák reá, és akkor menj a királylyal a lakomára vígan. És tetszett a dolog Hámánnak, és megcsináltatta a fát.

¹³ És elbeszélé Hámán Zéresnek, az õ feleségének és minden barátjának mindazt, a mi vele történt. És mondának néki az õ bölcsei és Zéres, az õ felesége: Ha Márdokeus, a ki elõtt kezdtél hanyatlani, a zsidók magvából való: nem bírsz vele, hanem bizony elesel elõtte.

⁶ Sokan hizelegnek a nemeslelkû embernek, és minden barát az adakozóé.

²² Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak õk, és nem értelmesek! Bölcsek õk a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok!

¹⁹ Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten elõtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban.

¹⁵ Ez nem az a bölcsesség, a mely felülrõl jõ, hanem földi, testi és ördögi.

⁹ A te atyád leányának, vagy a te anyád leányának, a te leánytestvérednek szemérmét, akár otthon született, akár kivül született legyen; fel ne fedd szemérmöket.

¹⁷ És ha valaki feleségül veszi az õ leánytestvérét, atyjának leányát, vagy anyjának leányát, és meglátja annak szemérmét, és az is meglátja az õ szemérmét: gyalázatosság ez; azért irtassanak ki népök fiainak láttára, az õ leánytestvérének szemérmét fedte fel: viselje gonoszságának terhét.

⁷ Akkor monda néki Jézabel, az õ felesége: Te bírod-é most az Izráel királyságát? Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd néked adom a Jezréelbeli Nábót szõlõjét.

¹³ De mindez semmit sem ér nékem, valamíg látom a zsidó Márdokeust ülni a király kapujában. ¹⁴ És monda néki Zéres, az õ felesége és minden barátja: Csináljanak ötven könyöknyi magas fát, és reggel mondd meg a királynak, hogy Márdokeust akaszszák reá, és akkor menj a királylyal a lakomára vígan. És tetszett a dolog Hámánnak, és megcsináltatta a fát.

⁹ Mert megromlott Jeruzsálem, és Júda elesett, mert nyelvök és cselekedeteik az Úr ellen vannak, hogy az Õ dicsõséges szemeit ingereljék.

¹² Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek; de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak: ezért elesnek majd az elesendõkkel; az õ megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr.

³ Gonoszságra [készek] a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelõzik, és a biró fizetésre [vár;] a fõember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.

³² Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.

²¹ Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy õriznék a házat: és megérti az egész Izráel, hogy te atyád elõtt gyûlöltté tetted magadat, és annál inkább megerõsödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.

¹⁸ Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velök. ¹⁹ A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot szõ.

²⁷ Szünjél meg, fiam, hallgatni az olyan tanítást, [mely téged arra visz], hogy a bölcseségnek igéjétõl eltévedj.

²⁴ Az pedig kimenvén, monda az õ anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelõ János fejét. ²⁵ És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré õt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelõ János fejét egy tálban.

¹⁵ Most azért ti jelentsétek be az ezredesnek a tanácscsal egybe, hogy holnap hozza le õt ti hozzátok, mintha az õ dolgának tüzetesebben végére akarnátok járni. Mi pedig, minekelõtte õ ide érne, készek vagyunk õt megölni.

⁶ És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.

³³ Más példázatot is mondott nékik: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, a melyet vévén az asszony, három mércze lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele.

¹ És nem tartóztathatá magát tovább József mindazok elõtt, kik körûlötte állának és felkiálta: Vezessetek ki minden embert mellõlem. És nem marada senki nála, mikor megismerteté magát József az õ atyjafiaival.

¹⁹ Õ maga pedig visszatért a Gilgál közelében lévõ kõbányáktól és monda: Titkos beszédem van veled, óh király! És ez monda: Hallgass! és kimenének elõle mindnyájan, kik állanak vala körülötte. ²⁰ Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyûlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az õ cselekedetei fel ne fedessenek;

¹¹ Lõn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közûl senki sem vala ott benn a házban, ¹² És megragadá õt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Õ pedig ott hagyá ruháját az [asszony] kezében és elfuta és kiméne.

² És meglátá õt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá õt, és vele hála és erõszakot tesz vala rajta.

⁷ Mikor Jákób fiai megjövének a mezõrõl és meghallák a [dolgot,] elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.

¹¹ A te atyád felesége leányának szemérmét, a ki a te atyádnak magzatja, leánytestvéred õ, fel ne fedd ennek szemérmét.

²⁹ Akkor a férfi, a ki vele hált, adjon a leány atyjának ötven ezüst [siklust], a leány pedig legyen feleségévé. Mivelhogy meggyalázta azt, nem bocsáthatja el azt teljes életében.

²³ És kiment hozzájuk az a férfiú, a háznak ura és monda nékik: Ne, atyámfiai, ne cselekedjetek ilyen gonoszt, minekutána az a férfiú az én házamhoz jött, ne tegyétek [vele] azt az alávaló dolgot.

⁶ Ekkor fogtam ágyasomat, és szétvagdaltam õt, és szétküldöztem az Izráel örökségének minden tartományaiba, mert útálatosságot és aljasságot követtek el Izráelben.

²² A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg. ²³ Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.

⁷ És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

⁸ Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.

¹² De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya õ, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lõn feleségemmé.

²⁴ Ímé itt van hajadon leányom és az õ ágyasa, ezeket hozom ki néktek, és ezeket nyomorgassátok, és tegyétek velök azt, a mit csak tetszik, csak e férfiúval ne cselekedjétek azt az alávaló dolgot.

²⁵ De hogyha mezõn találja a férfi a jegyben járó leányt, és erõszakoskodik rajta a férfi és vele hál: csak maga a férfi haljon meg, a ki azzal hált; ²⁶ A leányt pedig ne bántsd, mert a leánynak nincsen halálos bûne, mivel olyan ez a dolog, mint a mikor valaki felebarátjára támad és azt agyonüti. ²⁷ Mert a mezõn találta õt; kiálthatott a jegyben járó leány, de nem volt a ki megoltalmazza õt.

⁵ És ellenem támadtak Gibeának férfiai, és körülvették miattam a házat éjjel, engem akartak megölni, de az én ágyasomat nyomorgatták meg annyira, hogy meghalt.

¹¹ Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.

⁸ És mikor a király visszatért a palota kertjébõl a borivás házába, Hámán a kerevetre esék, a melyen Eszter vala. Akkor monda a király: Erõszakot is akar elkövetni a királynén én nálam a házban?! A mint e szó kijött a király szájából, Hámán arczát befedék.

¹⁷ És eljövének õ hozzá Bábel fiai a szerelem ágyasházába, s megfertézteték õt paráznaságukkal, úgyhogy tisztátalan lett miattok; s ekkor lelke eltávozék tõlök.

³ Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala õt; és czifra ruhát csináltat vala néki.

²³ És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.

³² És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?

³⁰ "Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak?

¹³ Tyrus leánya is, a nép dúsai, ajándékkal hizelegnek néked. ¹⁴ Csupa ékesség a király leánya bent, vont aranyból van a ruhája.

⁶ Józsué pedig megszaggatá az õ ruháit, és földre borula arczczal az Úrnak ládája elõtt mind estvéig, õ és Izráel vénei, és port hintének a fejökre.

¹² Akkor elszalada a harczból egy ember a Benjámin [nemzetségébõl,] és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port [hintvén] a fejére.

² Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az õ ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.

¹¹ Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik õ vele [valának.]

¹ Márdokeus pedig megtudta mindazt, a mi történt; és Márdokeus megszaggatá ruháit, zsákba és hamuba öltözék, és a város közepére méne [és ]kiálta nagy és keserves kiáltással.

¹² És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg õt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.

⁶ Ezért hibáztatom [magam] és bánkódom a porban és hamuban!

³⁷ Még ettõl is elszakadsz s kezeidet fejedre [kulcsolod,] mert útálja az Úr a te bizodalmasaidat, és nem leszel velök szerencsés.

¹⁵ Ezek Lea fiai, a kiket szûlt vala Jákóbnak Mésopotámiában, Dínával az õ leányával együtt. Fiainak és leányainak összes száma: harminczhárom lélek.

²⁴ Az õ beszédeivel másnak tetteti magát a gyûlölõ, holott az õ szívében gondol álnokságot.

¹⁹ Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.

²² Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, a mit fiai cselekesznek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása elõtt szolgálnak. ²³ Monda azért nékik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptõl. ²⁴ Ne [tegyétek] fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az Úrnak népét. ²⁵ Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának atyjok szavára, mert az Úr meg akará õket ölni.

²⁹ Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem [e] hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hízlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével.

²⁸ Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr elõtt, Abnernek, a Nér fiának vérétõl. ²⁹ Szálljon ez Joábnak fejére, és az õ atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és a ki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szûkölködõ.

⁵ Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.

¹⁰ Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.

⁸ Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevõt.

⁵⁰ És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.

²⁴ Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.

²⁹ Volna erõm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.

¹⁷ Ne gyûlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az õ bûnének terhét. ¹⁸ Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.

¹⁸ A ki elfedezi a gyûlölséget, hazug ajkú az; és a ki szól gyalázatot, bolond az.

⁹ A te ügyedet végezd el felebarátoddal; de másnak titkát meg ne jelentsd;

⁴ A búsulásban kegyetlenség [van,] és a haragban áradás; de ki állhatna meg az irígység elõtt? ⁵ Jobb a nyilvánvaló dorgálás a titkos szeretetnél. ⁶ Jószándékból valók a barátságos embertõl vett sebek; és temérdek a gyûlölõnek csókja.

⁹ Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.

¹⁵ Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg õt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;

²⁶ Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;

³¹ Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;

⁹ A ki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyûlöli az õ atyjafiát az még mindig a sötétségben van.

¹¹ A ki pedig gyûlöli az õ atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az õ szemeit.

¹⁵ A ki gyûlöli az õ atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, a mi megmaradhatna õ benne.

¹² Sok idõ múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az õ juhainak nyírõihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába. ¹³ Hírûl adák pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad Thimnába megy juhainak nyírésére.

² És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetõs ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.

⁴ És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.

⁷ Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk õket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idõ alatt, míg Kármelben valának.

³⁶ Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az õ házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, [mert] igen megrészegedett; azért õ semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.

⁹ Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökbõl és egyéb kövér barmokból a Zohélet kõsziklánál, a mely a Rógel forrása mellett volt: meghívá egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit;

¹⁹ Mert áldozott ökrökkel és nagy sok kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait, és Abjátár papot és Joábot, a seregnek hadnagyát, csak Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.

²⁵ Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bõségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait és a seregnek hadnagyait és Abjátár papot: és ímé õk esznek és isznak õ elõtte, és [immár] azt kiáltották: Éljen Adónia király!

⁴ És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.

¹⁰ A pusztában is tornyokat épített, és sok kutat ásatott; mert sok nyája vala mind a völgyekben, mind a lapályon, és szántóvetõ szolgái, vinczellérei a hegyeken és Kármelben, mert a földmûvelést kedvelte.

⁸ Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána. ⁹ Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata elõtt az õ urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához. ¹⁰ És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az õ házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz? ¹¹ Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezõn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt! ¹² Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is. ¹³ Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá. ¹⁴ Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el. ¹⁵ Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelõl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.

² Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltüntek a hívek az emberek fiai közül.

²¹ Kezeit felemelte a vele békességben lévõkre; megszegte az õ szövetségét.

⁶ És kiméne eléjök Ismáel, Natániának fia Mispából, menés közben is sírván. És mikor eléjök ért vala, monda nékik: Jertek el Gedáliáshoz, Ahikámnak fiához. ⁷ És mikor bementek vala a városba, megölé õket Ismáel, Natániának fia, [és hányá õket] az árokba, õ és a férfiak, a kik vele valának.

² És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg. ³ De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.

⁷ Mikor pedig felkelt az a férfiú, hogy elmenjen, addig marasztá õt az ipa, hogy ott maradt [megint] éjszakára. ⁸ És felkelt azután az ötödik napon jókor reggel, hogy elmenjen, és monda a leánynak atyja: Erõsítsd meg, kérlek, a te szívedet. És mulatozának, míg elhanyatlék a nap, és [együtt] evének mindketten. ⁹ Ekkor felkele az a férfiú, hogy elmenjen ágyasával és szolgájával; de ipa, a leánynak atyja, így szólt hozzá: Ímé a nap már lehanyatlik, hogy beesteledjék, azért háljatok meg itt; ímé nyugalomra hajlik a nap, hálj itt, és gyönyörködjék a te szíved; holnap aztán készüljetek fel jókor reggel a ti útatokra, és menj el sátorodba. ¹⁰ De a férfiú nem akart [ott] meghálni, és felkelt és elment, és egész Jebusig jutott, - ez Jeruzsálem. Egy pár megterhelt szamár és ágyasa volt vele.

⁴ És ímé Boáz kijöve Bethlehembõl, és monda az aratóknak: Az Úr legyen veletek! És õk mondának néki: Áldjon meg téged az Úr!

²² És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem elõtted; mert az õ szolgájának beszédét megcselekedte a király. ²³ Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejõni [mindenkit], hogy megteljék az én házam.

²⁹ De kényszeríték õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon.

¹⁵ Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok [ott.] És unszola minket.

²⁷ Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá õt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott õt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a [Joáb] atyjafiának véréért.

⁹ És monda Joáb Amasának: Egészségben vagy-é atyámfia? És Joáb megfogá jobbkezével az Amasa szakálát, mintha meg akarná csókolni.

²⁴ Az õ beszédeivel másnak tetteti magát a gyûlölõ, holott az õ szívében gondol álnokságot. ²⁵ Mikor kedvesen szól, ne bízzál õ hozzá; mert hét iszonyatosság van szívében. ²⁶ Elfedeztethetik a gyûlölség csalással; de nyilvánvalóvá lesz az õ gonoszsága a gyülekezetben.

²¹ És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.

³² Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk õ vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól. ³³ Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az õ atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl. ³⁴ És lõn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól. ³⁵ Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.

¹⁶ És monda: Mikoron héber asszonyok körûl bábálkodtok, nézzetek a szûlõszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen. ¹⁷ De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket.

¹⁶ És eljutának Bálámhoz, és mondának néki: Ezt mondja Bálák, Czippórnak fia: Kérlek, ne vonakodjál eljönni hozzám! ¹⁷ Mert igen-igen megtisztellek téged, és akármit mondasz nékem, megcselekszem. Jöjj el azért kérlek, és átkozd meg értem e népet!

⁹ Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erõs? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.

⁶ És leültek, és mindketten együtt ettek és ittak, és monda a leány atyja a férfiúnak: Gondold meg és hálj itt az éjjel és gyönyörködjék a te szíved.

⁹ Ekkor felkele az a férfiú, hogy elmenjen ágyasával és szolgájával; de ipa, a leánynak atyja, így szólt hozzá: Ímé a nap már lehanyatlik, hogy beesteledjék, azért háljatok meg itt; ímé nyugalomra hajlik a nap, hálj itt, és gyönyörködjék a te szíved; holnap aztán készüljetek fel jókor reggel a ti útatokra, és menj el sátorodba.

²² És mikor vígan laknának, ímé a város férfiai, a Béliál fiainak emberei, körülvették a házat, és az ajtót döngetve, mondának az öreg embernek, a ház urának, mondván: Hozd ki azt a férfiút, a ki házadhoz jött, hogy ismerjük meg õtet.

⁷ És Boáz evett és ivott, és felvidámult az õ szíve. És elment, hogy lefeküdjék a garmada szélén; és az eljött titkon, és felhajtá lába felõl a leplet, és lefeküvék.

¹⁷ És monda a király a poroszlóknak, a kik mellette állának: Vegyétek körül és öljétek le az Úrnak papjait, mert az õ kezök is Dávid mellett vala, mert tudták, hogy õ menekül, és még sem mondták meg nékem. A király szolgái azonban nem akarták kezeiket felemelni, hogy az Úrnak papjaira rohanjanak. ¹⁸ Akkor monda a király Doégnak: Fordulj [nékik] te, és rohanj a papokra. És ellenük fordula az Edomita Doég, és õ rohana a papokra. És azon a napon nyolczvanöt embert ölt meg, a kik gyolcs efódot viselének.

³⁶ Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az õ házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, [mert] igen megrészegedett; azért õ semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig. ³⁷ Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az õ szíve õ benne, és olyanná lõn, mint a kõ. ³⁸ És mintegy tíz nap mulva megveré az Úr Nábált, és meghala.

¹⁰ És megesküvék néki Saul az Úrra, mondván: Él az Úr, hogy e dolog miatt büntetésed nem lészen.

¹³ És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljõni a földbõl.

¹³ Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.

¹⁵ Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelõl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.

¹⁶ És elindulának délben. Benhadád pedig ott ivott a királyokkal a sátorokban, és lerészegedett õ és a harminczkét király, a ki segítségére jött vele.

¹⁰ Hetedik napon, mikor megvídámult a király szíve a bortól, mondá Méhumánnak, Biztának, Hárbonának, Bigtának és Abagtának, Zetárnak és Karkásnak, a hét udvarmesternek, a kik szolgálának Ahasvérus király elõtt,

¹⁵ És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.

⁷ Mert az élõk tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.

¹⁹

² Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elõ az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az õ atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az õ fõemberei, az õ feleségei és az õ ágyasai. ³ Akkor elõhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az õ fõemberei, az õ feleségei és az õ ágyasai. ⁴ Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kõisteneket. ⁵ Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala. ⁶ Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az õ gondolatai megháboríták õt, és derekának inai megoldódának és az õ térdei egymáshoz verõdének.

³⁰ Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya.

¹⁰ Ha annyira összefonódnak is, mint a tüskebokrok, és olyan ázottak is, mint az italuk: megemésztetnek, mint a teljesen megszáradt tarló.

³⁴ De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jõjjön az a nap:

²⁹ Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.

²⁴ Czibhónnak pedig fiai ezek: Aja és Anáh, az az Anáh, ki meleg forrásokat talált a pusztában, mikor atyjának Czibhónnak szamarait legelteté.

¹⁹ Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetû ruha ne legyen rajtad.

¹⁸ Akkor monda a király Doégnak: Fordulj [nékik] te, és rohanj a papokra. És ellenük fordula az Edomita Doég, és õ rohana a papokra. És azon a napon nyolczvanöt embert ölt meg, a kik gyolcs efódot viselének. ¹⁹ És Nóbot [is,] a papok városát fegyvernek élével vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemõt; az ökröt és szamarat és bárányt, fegyvernek élével.

⁹ És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürû ágai alá, [hol] fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.

³³ És monda nékik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá õt Gihonba;

¹¹ És ekképen cselekedének a vének és a fõemberek, a kik az õ városában laktak, a mint Jézabel nékik megparancsolta, és a mint a levélben megírta, a melyet nékik küldött; ¹² Bõjtöt hirdetének, és ülteték Nábótot a nép élére. ¹³ Elõjöve azután két istentelen ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép elõtt, mondván: Megszidalmazta Nábót az Istent és a királyt. Kivivék azért õt a városból, és megkövezék, és meghala.

⁹ És hozzá külde egy ötven ember elõtt járó fõembert, az alatta való ötven emberrel. És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jõjj le! ¹⁰ Felelvén Illés, monda az ötven ember elõtt járó fõembernek: Ha én Isten embere vagyok, szálljon tûz alá az égbõl, és emészszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tûz szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az [õ] ötven emberét. ¹¹ És ismét külde õ hozzá [a király] más ötven ember elõtt való fõembert, mind az ötven férfival egybe, a ki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jõjj alá! ¹² És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tûz az égbõl alá, és emészszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égbõl, és megemészté õt és az õ ötven emberét.

¹² A mely uralkodó a hamisságnak beszédire hallgat, annak minden szolgái latrok.

²⁹ És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit.

³⁴ És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az õ fiát sokáig.

³¹ Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner elõtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;

¹⁶ És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bõjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.

²⁰ Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.

⁴¹ Gyûlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala õt az õ atyja, és monda Ézsaú az õ szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és [akkor] megölöm az én öcsémet Jákóbot.

³ [Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.

¹⁴ Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait.

¹¹ Szabadítsd meg azokat, a kik a halálra vitetnek, és a kik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg! ¹² Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, a ki vizsgálja az elméket, õ érti, és a ki õrzi a te lelkedet, õ tudja? és kinek-kinek az õ cselekedetei szerint fizet.

¹⁹ És monda a királynak: Ne tulajdonítsa [vétkül] nékem az én uram [az én] álnokságomat; és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálembõl kiméne, hogy szívére venné a király;

⁸ És szól s beszél vala Kain Ábellel, az õ atyjafiával. És lõn, mikor a mezõn valának, támada Kain Ábelre az õ atyjafiára, és megölé õt. ⁹ És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Õ pedig monda: Nem tudom, avagy õrizõje vagyok-é én az én atyámfiának? ¹⁰ Monda pedig [az Úr]: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földrõl. ¹¹ Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az õ száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedbõl. ¹² Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az õ termõ erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. ¹³ Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. ¹⁴ Ímé elûzöl engem ma e földnek színérõl, és a te színed elõl el kell rejtõznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.

³⁷ Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És [Dávid] minden nap siratá az õ fiát. ³⁸ Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott.

¹⁷ Az ember, a kit ember-vér terhel, a sírig fut; senki ne támogassa õt.

¹⁹ Mintha valaki oroszlán elõl szaladna, és medve bukkanna rá; vagy pedig bemenne a házba és kezét a falhoz támasztaná, és kígyó marná meg.

²¹ Akkor mondának az õ szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bõjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.

³³ És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: [Szerelmes] fiam, Absolon! [édes] fiam, [édes] fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, [édes] fiam, [szerelmes] fiam!

³ A második pedig Kileáb, a Kármelbeli Nábál feleségétõl, Abigailtól való, és a harmadik Absolon, a Máákha fia, a ki a Gessurbeli Thalmai király leánya vala;

³⁴ Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az õrálló az õ szemeit, látá, hogy sok ember jõ az úton õ mögötte, a hegyoldalon.

²³ Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.

³² Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jõjj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad [néki]: Mi szükség volt hazajõnöm Gessurból? Jobb volna most is nékem ott [lennem]. Most azért szeretném a király arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.

⁸ Mert fogadást tett a te szolgád, mikor Gessurban laktam, mely Siriában van, ezt mondván: Ha valóban hazavezérel engem az Úr Jeruzsálembe, az Úrnak szolgálok.

⁶⁷ Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az õ anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lõn néki felesége és szereté õt. S megvigasztalódék Izsák az õ anyja [halála] után.

³⁰ Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?

³⁵ Felkelének pedig minden õ fiai, és minden õ leányai, hogy vígasztalják õt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá õt az atyja.

¹² Sok idõ múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az õ juhainak nyírõihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába.

³² A te fiaid és leányaid más népnek adatnak, és a te szemeid néznek és epekednek utánok egész napon, és nem lesz erõ a te kezedben.

¹⁹ Látván pedig Dávid, hogy az õ szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az õ szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt. ²⁰ Felkelvén azért Dávid a földrõl, megmosdék és megkené magát és más ruhát võn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék. ²¹ Akkor mondának az õ szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bõjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél. ²² Monda õ: Míg a gyermek élt, addig bõjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek. ²³ De most, [hogy] meghalt, vajjon miért bõjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek õ hozzá, de õ nem jõ ide vissza én hozzám.

² Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura!

²⁰ Elfogyatkozik az én lelkem, a te ítéleteid után való szüntelen vágyódás miatt.

²⁶ Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrõdött a miatt, hogy meghallottátok, hogy õ beteg volt.