1 Kings 11

Hungarian(i) 1 Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt, még pedig a Faraó leányán kivül a Moábiták, Ammoniták, Edomiták, Sídonbeliek és Hitteusok leányait, 2 Olyan népek közül, a kik felõl azt mondotta volt az Úr az Izráel fiainak: Ne menjetek hozzájok, és õket se engedjétek magatokhoz jõni, bizonyára az õ isteneik után hajtják a ti szíveteket. Ezekhez ragaszkodék Salamon szeretettel. 3 És valának néki feleségei, hétszáz királynéasszony és háromszáz ágyas; és az õ feleségei elhajták az õ szívét. 4 És mikor megvénült Salamon, az õ feleségei elhajták az õ szívét az idegen istenek után, úgy hogy nem volt már az õ szíve tökéletes az Úrhoz, az õ Istenéhez, a mint az õ atyjának, Dávidnak szíve. 5 Mert Salamon követi vala Astoretet, a Sídonbeliek istenét, és Milkómot, az Ammoniták útálatos bálványát. 6 És gonosz dolgot cselekedék Salamon az Úr szemei elõtt, és nem követé olyan tökéletességgel az Urat, mint Dávid, az õ atyja. 7 Akkor építe Salamon templomot Kámosnak, a Moábiták útálatos bálványának a hegyen, a mely Jeruzsálem átellenében van, és Moloknak, az Ammon fiai útálatos bálványának. 8 És ekképen cselekedék [Salamon] mind az õ idegen feleségeivel, a kik az õ isteneiknek tömjéneztek és áldoztak. 9 Megharaguvék azért az Úr Salamonra, hogy elhajlott az õ szíve az Úrtól, Izráel Istenétõl, a ki megjelent volt néki kétszer is, 10 És azt parancsolta volt néki, hogy ne kövessen idegen isteneket, és mégsem õrizte meg az Úr parancsolatját. 11 Monda azért az Úr Salamonnak: Miután ez történt veled, és nem õrizted meg az én szövetségemet és az én rendelésimet, a melyeket parancsoltam néked: elszakasztván elszakasztom tõled az országot, és adom a te szolgádnak. 12 Mindazáltal míg élsz, nem cselekeszem ezt Dávidért, a te atyádért; hanem a te fiadnak kezétõl szakasztom el azt. 13 De nem szakasztom el az egész birodalmat; hanem egy nemzetséget adok a te fiadnak Dávidért, az én szolgámért és Jeruzsálemért, a melyet magamnak választottam. 14 És ellenséget támaszta az Úr Salamonra, az Edombeli Hadádot, a ki az Edombeli királyi nembõl való vala. 15 Mert mikor Dávid az Edomiták ellen ment volt, és Joáb, a sereg fõvezére elment volt a megöletteknek temetésére, és levágott minden férfiú nemet Edomban, - 16 Mert hat hónapig volt ott Joáb az egész Izráellel, míg minden férfiúi nemet ki nem vesztett Edomban, - 17 Akkor szaladott vala el Hadád és vele együtt valami Edomiták az õ atyjának szolgái közül õ vele, bemenvén Égyiptomba. Hadád pedig [akkor még] kis gyermek volt. 18 Kik felkelvén Midiánból, menének Páránba, és melléjök vévén a Páránbeli férfiak közül, bemenének Égyiptomba a Faraóhoz, az Égyiptombeli királyhoz, a ki házat ada néki, és ételt, [italt] szolgáltata néki, és jószágot is ada néki. 19 Igen kedvében lõn azért Hadád a Faraónak, úgyannyira, hogy feleségül adá néki az õ feleségének hugát, Táfnes királyasszonynak hugát. 20 És a Táfnes huga szülé néki Génubátot, az õ fiát, és elválasztá azt Táfnes a Faraó házában, és Génubát ott volt a Faraó házában, a Faraó fiai között. 21 Mikor pedig Hadád meghallotta Égyiptomban, hogy Dávid elaludt az õ atyáival, és hogy Joáb is, a seregnek fõvezére, meghalt, monda Hadád a Faraónak: Bocsáss el engem, hadd menjek el az én földembe. 22 És felele néki a Faraó: Mi nélkül szûkölködöl én nálam, hogy a te földedbe igyekezel menni? Felele az: Semmi nélkül [nem szûkölködöm,] de [kérlek] bocsáss el engem. 23 És támaszta az Isten néki [más] ellenséget [is,] Rézont, az Eljada fiát, a ki elfutott vala Hadadézertõl, a Sóbabeli királytól, az õ urától. 24 És [hadakozó] férfiakat gyûjtött maga mellé, és õ vala a sereg hadnagya, mikor megölé õket Dávid; azután Damaskusba menvén ott lakának, és uralkodának Damaskusban. 25 És ellensége volt Izráelnek Salamonnak egész életében, a nyomorúságon kivül, a melyet Hadád szerze, és gyûlölte Izráelt, és uralkodott Siriában. 26 Azután Jeroboám, a Nébát fia, Seredából való Efrateus, - a kinek anyja Sérua, egy özvegy asszony volt - a Salamon szolgája emelte fel kezét a király ellen. 27 Annak pedig, a miért felemelte kezét a király ellen, ez volt az oka: Mikor Salamon megépítette Millót, és berakatta az õ atyjának, a Dávid városának romlását; 28 Jeroboám erõs férfiú vala; és látván Salamon, hogy az õ szolgája az õ dolgában szorgalmatos, reá bízá a József háza gondviselésének egész terhét. 29 És történt ebben az idõben, hogy mikor kiment [egysze]r Jeroboám Jeruzsálembõl, találkozék az úton Ahijával, a Silóbeli prófétával, és rajta új köpönyeg volt, és csak ketten valának a mezõn együtt. 30 És megragadván Ahija az új ruhát, a mely azon volt, hasítá azt tizenkét részre. 31 És monda Jeroboámnak: Vedd el magadnak a tíz részt; mert ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Ímé elszakasztom ez országot Salamon kezétõl, és néked adom a tíz nemzetséget; 32 Egy nemzetséget hagyok pedig õ nála az én szolgámért, Dávidért, és Jeruzsálem városáért, a melyet magamnak választottam az Izráel minden nemzetségei közül, 33 Még pedig azért, mert elhagytak engem, és imádták Astoretet, a Sídonbeliek istenét, és Kámost, a Moábiták istenét, és Milkomot, az Ammon fiainak istenét, és nem jártak az én utaimban, hogy azt cselekedték volna, a mi tetszett volna az én szemeimnek: az én rendelésimet és végzéseimet, a mint Dávid, az õ atyja. 34 De nem veszem el az egész birodalmat az õ kezétõl, hanem akarom, hogy fejedelem legyen életének minden idejében, Dávidért az én szolgámért, a kit választottam; mivelhogy megõrizte az én parancsolatimat és rendeléseimet; 35 Hanem az õ fiának kezétõl [már] elveszem a királyságot, és néked adom azt, tudniillik a tíz nemzetséget. 36 Az õ fiának pedig egy nemzetséget adok, hogy Dávidnak, az én szolgámnak legyen elõttem szövétneke mindenkor Jeruzsálemben, a városban, a melyet magamnak választottam, hogy ott helyheztessem az én nevemet. 37 Téged pedig felveszlek, és uralkodol mindenekben a te lelkednek kívánsága szerint, és király lész az Izráelen. 38 És ha te minden parancsolatimnak engedéndesz, és járándasz az én utaimban, és azt cselekedénded, a mi tetszik nékem, megõrizvén az én rendelésimet és parancsolatimat, a mint Dávid, az én szolgám cselekedett: én veled leszek, és építek néked állandó házat, a mint Dávidnak építettem, és néked adom az Izráelt. 39 És megsanyargatom ezért a Dávid magvát: de még sem örökre. 40 Igyekezik vala pedig Salamon megölni Jeroboámot; ezért felkelvén Jeroboám, futa Égyiptomba, Sésákhoz, az Égyiptombeli királyhoz, és [ott] volt Égyiptomban, Salamon haláláig. 41 Salamonnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, a melyeket cselekedett, és bölcsesége avagy nem írattattak-é meg a Salamon cselekedeteirõl írott könyvben? 42 Az az idõ pedig, a melyben uralkodott Salamon Jeruzsálemben az egész Izráelen: negyven esztendõ. 43 És elaluvék Salamon az õ atyáival, és eltemetteték az õ atyjának, Dávidnak városában. És Roboám, az õ fia uralkodék helyette.