John 20 Cross References - Hungarian

¹ A hétnek elsõ napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kõ a sírról. ² Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették õt. ³ Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. ⁴ Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelõzé Pétert, és elõbb juta a sírhoz; ⁵ És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedõk; mindazáltal nem megy vala be. ⁶ Megjöve azután Simon Péter [is] nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedõk ott vannak. ⁷ És a keszkenõ, a mely az õ fején volt, nem együtt van a lepedõkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. ⁸ Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki elõször jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. ⁹ Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból. ¹⁰ Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez. ¹¹ Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba; ¹² És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtõl, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala. ¹³ És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették õt. ¹⁴ És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. ¹⁵ Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted õt, és én elviszem õt. ¹⁶ Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester! ¹⁷ Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. ¹⁸ Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki. ¹⁹ Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! ²⁰ És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. ²¹ Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. ²² És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: ²³ A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak. ²⁴ Tamás pedig, egy a tizenkettõ közül, a kit Kettõsnek hívtak, nem vala õ velök, a mikor eljött vala Jézus. ²⁵ Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem. ²⁶ És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! ²⁷ Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ. ²⁸ És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! ²⁹ Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek. ³⁰ Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az õ tanítványai elõtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ³¹ Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy [ezt] hívén, életetek legyen az õ nevében.

⁶⁰ És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.

⁶⁴ Parancsold meg azért, hogy õrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az õ tanítványai odamenvén éjjel, ellopják õt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsõnél.

⁴⁶ Õ pedig gyolcsot vásárolván, és levévén õt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, a mely kõsziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.

¹ Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék õt. ² És korán reggel, a hétnek elsõ napján a sírbolthoz menének napfelköltekor. ³ És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? ⁴ És odatekintvén, láták, hogy a kõ el van hengerítve; mert felette nagy vala. ⁵ És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felõl, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.

⁹ Mikor pedig reggel, a hétnek elsõ napján föltámadott vala, megjelenék elõször Mária Magdalénának, a kibõl hét ördögöt ûzött vala ki.

¹ A hétnek elsõ [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fûszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velök. ² És a követ a sírról elhengerítve találák. ³ És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. ⁴ És lõn, hogy mikor õk e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: ⁵ És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt? ⁶ Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, ⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. ⁸ Megemlékezének azért az õ szavairól. ⁹ És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. ¹⁰ Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak.

²⁵ A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az õ anyja, és az õ anyjának nõtestvére; Mária, a Kleopás [felesége,] és Mária Magdaléna.

¹⁸ Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki. ¹⁹ Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

²⁶ És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

⁷ A hétnek elsõ napján pedig a tanítványok egybegyûlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.

² A hétnek elsõ napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerül összegyûjtenie, hogy ne akkor történjék a gyûjtés, a mikor odamegyek.

¹⁰ Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét,

⁶³ Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitetõ még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok. ⁶⁴ Parancsold meg azért, hogy õrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az õ tanítványai odamenvén éjjel, ellopják õt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsõnél.

²³ Egy pedig az õ tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus.

²⁶ Jézus azért, mikor látja vala, hogy [ott] áll az õ anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az õ anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!

⁹ Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.

¹³ És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették õt.

¹⁵ Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted õt, és én elviszem õt.

⁷ Szóla azért az a tanítvány, a kit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van [ott]! Simon Péter azért, a mikor hallja vala, hogy [ott] van az Úr, magára vevé az ingét (mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe.

²⁰ Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, a kit szeret vala Jézus, a ki nyugodott is ama vacsora közben az õ kebelén és mondá: Uram! ki az, a ki elárul téged?

²⁴ Ez az a tanítvány, a ki bizonyságot tesz ezekrõl, és a ki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az õ bizonyságtétele igaz.

¹² Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedõk vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.

³⁰ És a pap megnézi a fakadékot, és íme annak felülete mélyebben van a bõrnél; és abban a szõr sárga és vékony: akkor ítélje azt a pap tisztátalannak, var az, fejnek vagy szakállnak poklossága az.

²³ Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Õ pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelõzé Kúsit.

²⁴ Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek.

¹² Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, [és] nem a szerint, a mije nincs.

⁴⁴ És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendõvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg õt, és hagyjátok menni.

⁴⁰ Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedõkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni.

¹¹ Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;

¹⁵ Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? ¹⁶ Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia.

³¹ Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; ³² De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idõvel megtérvén, a te atyádfiait erõsítsed.

⁶⁷ Monda azért Jézus a tizenkettõnek: Vajjon ti is el akartok-é menni? ⁶⁸ Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. ⁶⁹ És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia.

¹⁷ Szóla azért Péterhez az ajtóõrzõ leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda õ: Nem vagyok.

²⁵ Simon Péter pedig [ott] áll vala és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy? Megtagadá õ, és monda: Nem vagyok. ²⁶ Monda egy a fõpap szolgái közül, rokona annak, a kinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged õ vele együtt a kertben? ²⁷ Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólala.

¹⁵ Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának [fia:] jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat! ¹⁶ Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki: Õrizd az én juhaimat! ¹⁷ Monda néki harmadszor [is]: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor [is] mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!

⁵⁰ Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!

⁴ Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelõzé Pétert, és elõbb juta a sírhoz;

²⁵ Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem.

²⁹ Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.

¹⁰ Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

¹⁵ Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belsõ részeim között.

²² Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem. ²³ Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben. ²⁴ Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek õt! Jákób minden ivadékai dicsõítsétek õt, és féljétek õt Izráel minden magzata! ²⁵ Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az õ orczáját elõle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. ²⁶ Felõled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok elõtt, a kik félik õt. ²⁷ Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik õt keresik. Éljen szívetek örökké! ²⁸ Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul elõtted a pogányok minden nemzetsége. ²⁹ Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is. ³⁰ Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; õ elõtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét. ³¹ Õt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. [ (Psalms 22:32) Eljõnek s hirdetik az õ igazságát az õ utánok való népnek, hogy ezt cselekedte! ]

⁸ Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könyhullatást minden orczáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földrõl; mert az Úr szólott.

¹⁹ Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!

¹⁰ És az Úr akarta õt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az õ keze által jó szerencsés lesz. ¹¹ Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket õ viseli. ¹² Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bûnösök közé számláltatott; pedig õ sokak bûnét hordozá, és a bûnösökért imádkozott!

¹⁴ Megváltom õket a Seol hatalmából! Megmentem õket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én elõlem.

²¹ Ettõl fogva kezdé Jézus jelenteni az õ tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektõl és a fõpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. ²² És Péter elõfogván õt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled.

²⁹ Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.

³¹ És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. ³² És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni. ³³ És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.

⁹ Mikor pedig a hegyrõl leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad. ¹⁰ És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?

³¹ Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik õt; de ha megölték, harmadnapra föltámad. ³² De õk nem értik vala e mondást, és féltek õt megkérdezni.

⁴⁵ De õk nem érték e mondást, és el vala rejtve elõlük, hogy ne értsék azt; és féltek õt megkérdezni e mondás felõl.

³³ És megostorozván, megölik õt; és harmadnapon feltámad. ³⁴ Õk pedig ezekbõl semmit nem értének; és a beszéd õ elõlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat.

²⁶ Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az õ dicsõségébe?

⁴⁴ És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem. ⁴⁵ Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat. ⁴⁶ És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:

²² Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az õ tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.

²⁵ Mert Dávid ezt mondja õ róla: Magam elõtt láttam az Urat mindenkor, mert õ nékem jobb kezem felõl van, hogy meg ne tántorodjam. ²⁶ Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. ²⁷ Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. ²⁸ Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád elõtt. ²⁹ Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti elõttetek Dávid pátriárkáról, hogy õ megholt és eltemettetett, és az õ sírja mind e mai napig minálunk van. ³⁰ Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe, ³¹ Elõre látván [ezt,] szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az õ lelke nem hagyatott a sírban, sem az õ teste rothadást nem látott. ³² Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.

²⁹ És mikor mindazokat elvégezték, a mik õ felõle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték. ³⁰ De az Isten feltámasztá õt halottaiból: ³¹ És õ megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel õ vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép elõtt. ³² És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az õ fiaiknak feltámasztván Jézust: ³³ Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged. ³⁴ Hogy pedig feltámasztotta õt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent [javait.] ³⁵ Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson. ³⁶ Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az õ atyáihoz, és rothadást látott. ³⁷ De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.

⁴ És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

⁵³ És mindnyájan haza menének.

³² Ímé eljõ az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

⁵ És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedõk; mindazáltal nem megy vala be.

¹² Annakokáért az énekes Léviták mind, a mennyien valának, Asáf, Hémán, Jedutun, az õ fiaik és testvéreik fehér ruhákban, czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal állanak vala napkelet felõl az oltárnál és õ velök százhúsz kürtölõ pap;

⁹ Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égõ tûz;

² És elváltozék elõttök, és az õ orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lõn, mint a fényesség.

² És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. ³ A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. ⁴ Az õrizõk pedig tõle való féltökben megrettenének, és olyanokká lõnek mint a holtak. ⁵ Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

⁵ És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felõl, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. ⁶ Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová õt helyezék.

³ És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. ⁴ És lõn, hogy mikor õk e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: ⁵ És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt? ⁶ Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, ⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.

²² Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; ²³ És mikor nem találták az õ testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy õ él.

¹⁰ És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,

⁴ De van Sárdisban egy kevés neved, azoké a kik nem fertõztették meg a ruháikat: és fehérben fognak velem járni; mert méltók [arra.]

¹⁴ És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az õ ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.

⁸ És monda néki Elkána, az õ férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?

³ Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba. ⁴ Hadd menjek be Isten oltárához, vígasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged cziterával, Isten, én Istenem! ⁵ Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.

⁴ Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.

¹⁶ Ezt mondja az Úr: Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen az ellenség földébõl térnek vissza.

¹⁷ Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és [miért] vagytok szomorú ábrázattal?

⁴ Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.

²⁷ Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! ²⁸ Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.

⁶ Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket. ⁷ De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jõ el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.

²⁰ Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul. ²¹ Az asszony mikor szûl, szomorúságban van, mert eljött az õ órája: de mikor megszûli az õ gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. ²² Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tõletek a ti örömeteket.

² Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették õt.

¹³ De Pál felele: Mit míveltek sírván és az én szívemet kesergetvén? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért.

³ Megtalálának engem az õrizõk, a kik a várost kerülik. [Mondék nékik:] ⁴ Alig mentem vala el azoktól,

⁹ Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az õ tanítványainak, ímé szembe jöve õ velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az õ lábait, és leborulának elõtte.

¹² Ezután pedig közülök kettõnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezõre mennek vala.

³⁰ Õ azonban közöttük átmenve, eltávozék.

¹⁶ De az õ szemeik visszatartóztatának, hogy õt meg ne ismerjék.

³¹ És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük.

⁵⁹ Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtõzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.

⁴ Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerék meg, hogy Jézus van [ott.]

¹⁶ Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességébõl szólottam eddig.

² Immár felkelek és eljárom a várost,

¹ Szép vagy én mátkám, mint Tirsa [városa,]

³⁴ Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességébõl szól a száj.

⁵ Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

⁶ Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová õt helyezék.

⁵ És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt?

³⁸ Jézus pedig hátrafordulván és látván, hogy követik azok, monda nékik:

⁴ Jézus azért tudván mindazt, a mi reá következendõ vala, elõre méne, és monda azoknak: Kit kerestek?

⁷ Ismét megkérdezé azért õket: Kit kerestek? És azok mondának: A názáreti Jézust.

¹ És lõn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.

¹¹ Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égbõl, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Õ pedig felele: Ímhol vagyok.

¹² És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok.

⁴ És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá õt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok.

¹⁷ Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim elõtt, és név szerint ismerlek téged.

⁶ És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És õ felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.

¹⁰ Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak elõtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!

⁸ Az én szerelmesemnek szavát [hallom], ímé, õ jõ, ⁹ Hasonlatos az én szerelmesem az õzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. ¹⁰ Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: ¹¹ Mert ímé a tél elmult, ¹² Virágok láttatnak a földön, ¹³ A fügefa érleli elsõ gyümölcsét, ¹⁴ Én galambom, a kõsziklának hasadékiban, ¹⁵ Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, ¹⁶ Az én szerelmesem enyém, és én az övé, ¹⁷ Míglen meghûsül a nap és az árnyékok elmúlnak:

⁴ Alig mentem vala el azoktól,

² Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala,

¹ És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtõd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

²⁷ De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!

⁷ És a piaczokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják õket: Mester, Mester! ⁸ Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. ⁹ Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. ¹⁰ Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

⁴¹ Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:

⁴⁹ Monda néki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielõtt hítt téged Filep, láttalak téged, a mint a fügefa alatt voltál.

² Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentõl jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.

² Van pedig Jeruzsálemben a Juh[kapu]nál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van.

²⁵ És megtalálván õt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide?

³ Ennek az ajtónálló [ajtót] nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti õket.

²⁸ És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az õ testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged.

¹³ Ti engem így hívtok: Mester, és Uram . És jól mondjátok, mert az vagyok.

²⁸ És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

⁴ És õ leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?

³ [Ez] látá látásban világosan, a napnak mintegy kilenczedik órája körül, hogy az Istennek angyala beméne õhozzá, és monda néki: Kornélius!

⁷ És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségûl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. ⁸ És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.

²⁹ És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára.

⁹ És monda egyik a másiknak: Nem igazán cselekszünk: ez a mai nap örömmondás napja, ha mi hallgatunk, és a virradatot megvárjuk, büntetés ér bennünket; most azért jertek és menjünk el, és mondjuk meg a király házának.

²² Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.

⁴ Hadd menjek be Isten oltárához, vígasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged cziterával, Isten, én Istenem!

¹⁴ Jól nézzétek meg sánczait, járjátok be palotáit, hogy elmondhassátok a jövendõ nemzedéknek: [ (Psalms 48:15) Bizony ez az Isten a mi Istenünk mindörökké, õ vezet minket mindhalálig! ]

¹⁸ Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai [hegyen] az õ szent [hajléká]ban.

²⁶ És rávetem az õ kezét a tengerre, és az õ jobbját a folyóvizekre.

¹⁰ Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerõsítelek, sõt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.

³³ Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az õ belsejökbe helyezem, és az õ szívökbe írom be, és Istenökké leszek, õk pedig népemmé lesznek.

³⁸ És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek.

²⁸ És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.

²⁷ És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és õk nékem népem.

⁷ Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet. ⁸ És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon [és] meghal, de a harmadik megmarad rajta. ⁹ És beviszem a harmadrészt a tûzbe, és megtisztítom õket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom õket, a mint próbálják az aranyat; õ segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem õ! Õ pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!

⁵⁰ Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nõtestvérem és anyám.

⁴⁰ És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

⁷ És menjetek gyorsan és mondjátok meg az õ tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé elõttetek megy Galileába; ott meglátjátok õt, ímé megmondottam néktek.

⁹ Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az õ tanítványainak, ímé szembe jöve õ velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az õ lábait, és leborulának elõtte. ¹⁰ Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.

¹⁹ Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.

⁴ Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek.

⁴⁹ És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erõvel. ⁵⁰ Kivivé pedig õket Bethániáig; és felemelvén az õ kezeit, megáldá õket. ⁵¹ És lõn, hogy míg áldá õket, tõlök elszakadván, felviteték a mennybe.

¹² Valakik pedig befogadák õt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az õ nevében hisznek; ¹³ A kik nem vérbõl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentõl születtek.

³³ Monda azért nékik Jézus: Egy kevés ideig még veletek vagyok, és majd ahhoz megyek, a ki elküldött engem.

¹ A husvét ünnepe elõtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az õ órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette õket.

³ Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy õ az Istentõl jött és az Istenhez megy,

² Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem [volna], megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.

⁶ Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.

²⁸ Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.

²⁸ Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.

⁵ És most te dicsõíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsõséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele elõtt.

¹¹ És nem vagyok többé e világon, de õk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

²⁵ Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;

²⁷ Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ.

¹⁴ Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. ¹⁵ Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! ¹⁶ Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. ¹⁷ Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsõüljünk meg.

²⁹ Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az õ Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy õ legyen elsõszülött sok atyafi között.

¹⁸ És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.

²⁶ Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.

⁶ Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az õ Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! ⁷ Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.

¹⁷ Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsõségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Õ megismerésében; ¹⁸ És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Õ elhívásának a reménysége, mi az Õ öröksége dicsõségének a gazdagsága a szentek között, ¹⁹ És mi az Õ hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Õ hatalma erejének ama munkája szerint, ²⁰ A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Õt a halálból, és ültette Õt a maga jobbjára a mennyekben. ²¹ Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erõn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendõben is: ²² És mindeneket vetett az Õ lábai alá, és Õt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, ²³ Mely az Õ teste, teljessége Õ néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel.

⁸ Ezokáért mondja az [Írás:] Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. ⁹ (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy elõbb le is szállott a föld alsóbb részeire? ¹⁰ A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)

¹¹ Mert a megszentelõ és a megszenteltek egytõl valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli õket atyjafiainak hívni, ¹² Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked. ¹³ És ismét: Én õ benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott.

¹⁰ Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az õ elméjökbe, és az õ szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és õk lesznek nekem népem.

¹⁶ Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli õket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.

³ Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az õ nagy irgalmassága szerint újonnan szûlt minket élõ reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,

² Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Õ hozzá; mert meg fogjuk õt látni, a mint van.

³ És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égbõl: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az õ népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az õ Istenök.

⁷ A ki gyõz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.

¹⁰ Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.

¹⁰ Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának [és] keseregnek és sírnak vala. ¹¹ Azok pedig mikor hallották, hogy él és õ látta vala, nem hivék. ¹² Ezután pedig közülök kettõnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezõre mennek vala. ¹³ Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.

¹⁰ Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak.

¹ A hétnek elsõ napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kõ a sírról.

¹⁰ És én elmentem Semájának, a Delája fiának házába, a ki Mehétabeél fia vala, és õt bezárkózva [találtam,] és monda: Menjünk az Isten házába, a templom belsejébe és zárjuk be a templomnak ajtait, mert eljõnek, hogy megöljenek téged, és pedig éjjel jõnek el, hogy megöljenek. ¹¹ Én pedig mondék: Avagy ily férfiúnak, mint én vagyok, [illik]-é futni? Hát ilyen lévén mint én, beléphet-é valaki a templomba, élvén? Nem megyek!

⁸ Mutasd meg nékünk Uram a te kegyelmedet, és a te szabadításodat adjad mi nékünk! ⁹ Hadd halljam meg: mit szól az Úr Isten! Kétségnélkül békességet szól az õ népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra. ¹⁰ Bizonyára közel van az õ szabadítása az õt félõkhöz, hogy dicsõség lakozzék a mi földünkön.

¹⁸ Útait láttam, és meggyógyítom õt; vezetem õt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak, ¹⁹ Megteremtem ajkaikon a [hálának] gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom õt!

¹³ És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.

²⁰ Mert a hol ketten vagy hárman egybegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

¹⁴ Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az õ hitetlenségöket és keményszívûségöket, hogy azoknak, a kik õt feltámadva látták vala, nem hivének,

³⁶ És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek! ³⁷ Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak. ³⁸ És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? ³⁹ Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! ⁴⁰ És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. ⁴¹ Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? ⁴² Õk pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, ⁴³ Melyeket elvõn, és elõttök evék. ⁴⁴ És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem. ⁴⁵ Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat. ⁴⁶ És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: ⁴⁷ És prédikáltatni az õ nevében a megtérésnek és a bûnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtõl elkezdve. ⁴⁸ Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. ⁴⁹ És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erõvel.

¹³ Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan õ felõle a zsidóktól való félelem miatt.

¹⁹ Még egy kevés idõ és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. ²⁰ Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. ²¹ A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. ²² Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak? ²³ Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.

²⁷ Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

²² Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tõletek a ti örömeteket.

³³ Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.

²¹ Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.

³³ A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.

⁵ És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettõnek;

¹⁴ Mert Õ a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két [nemzetséget,] és lerontotta a közbevetett választófalat,

²³ Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egybe az Atya Istentõl és az Úr Jézus Krisztustól!

² Kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

¹⁶ Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr [legyen] mindnyájatokkal!

² A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenbõl: a ki elsõben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya,

⁴ János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendõ; és a hét lélektõl, a mely az õ királyiszéke elõtt van,

⁸ Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könyhullatást minden orczáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földrõl; mert az Úr szólott. ⁹ És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, a kit mi vártunk és a ki megtart minket; ez az Úr, a kit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!

⁸ És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az õ tanítványainak.

³⁹ Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! ⁴⁰ És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. ⁴¹ Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok?

²⁰ Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul.

³⁴ Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az õ oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki [abból.]

¹ A mi kezdettõl fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjérõl.

¹ Ki ez, ki jõ Edomból, veres ruhákban Boczrából, a ki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra. ² Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái? ³ A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam õket búsulásomban, és széttapostam õket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.

¹⁶ Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.

⁴⁰ A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.

¹⁸ És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. ¹⁹ Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, ²⁰ Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

¹⁵ És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. ¹⁶ A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. ¹⁷ Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket ûznek; új nyelveken szólnak. ¹⁸ Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

¹⁷ Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.

²⁰ Bizony, bizony mondom néktek: A ki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; a ki pedig engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.

¹⁸ A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is õket e világra; ¹⁹ És én õ érettök [oda] szentelem magamat, hogy õk is megszenteltekké legyenek [az] igazságban.

¹⁹ Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!

⁸ Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig.

² És a miket tõlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.

¹ Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak apostolára és fõpapjára, Krisztus Jézusra,

⁷ És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.

⁴ Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.

⁶ Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök.

⁹ És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felõl jõjj elõ lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!

³⁹ Ezt pedig mondja vala a Lélekrõl, a melyet veendõk valának az õ benne hívõk: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsõítteték meg.

¹⁶ És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.

²⁶ Mikor pedig eljõ majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.

⁷ De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jõ el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.

⁴ És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.

³⁸ Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

⁸ Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei!

¹⁵ Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:

⁴⁷ Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is?

² Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivõkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sõt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.

² Csak azt akarom megtudni tõletek: a törvény cselekedeteibõl kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?

¹⁹ És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.

¹⁸ Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.

⁵ Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bûneid. ⁶ Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván: ⁷ Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bûnöket, hanemha egyedül az Isten? ⁸ És Jézus azonnal észrevevé az õ lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben? ⁹ Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bûneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj? ¹⁰ Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bûnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:

⁴³ Errõl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az õ neve által mindenki, a ki hiszen õ benne.

³⁸ Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bûnöknek bocsánata: ³⁹ És mindenekbõl, a mikbõl a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul.

⁴ Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyûlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával

⁶ Elég az ilyennek a többség részérõl való ilyen megbüntetése: ⁷ Annyira, hogy éppen ellenkezõleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. ⁸ Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet. ⁹ Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felõletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é? ¹⁰ A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek [cselekedtem] Krisztus színe elõtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:

²⁰ Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus,

²⁰ Kik közül való Himenéus és Alexander, kiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak.

³ Filep és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedõ; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, a kit Taddeusnak hívtak;

⁶⁶ Ettõl fogva sokan visszavonulának az õ tanítványai közül és nem járnak vala többé õ vele. ⁶⁷ Monda azért Jézus a tizenkettõnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?

¹⁶ Monda azért Tamás, a ki Kettõsnek mondatik, az õ tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.

⁵ Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?

² Együtt valának Simon Péter, és Tamás, a kit Kettõsnek hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettõ [is] az õ tanítványai közül.

²⁵ El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.

¹⁶ Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

¹¹ Sõt elfelejtkeztek az õ tetteirõl, csodáiról, a melyeket mutatott nékik. ¹² Apáik elõtt csodát mívelt Égyiptom földjén, a Czoán mezején. ¹³ Ketté választotta a tengert s átvitte õket; és felállította a vizeket fal gyanánt. ¹⁴ Vezette õket nappal felhõben, és egész éjen át tûznek világosságában. ¹⁵ Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniok adott bõségesen, akárcsak a mélységes vizekbõl. ¹⁶ Patakokat fakasztott a kõsziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett: ¹⁷ Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában; ¹⁸ És megkísérték Istent az õ szívökben, enni valót kérvén az õ kivánságuk szerint. ¹⁹ És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában? ²⁰ Ímé, megcsapta a kõsziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az õ népének? ²¹ Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tûz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen; ²² Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az õ segedelmében,

³² Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az õ csodadolgaiban.

⁸ Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában: ⁹ A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet. ¹⁰ Negyven esztendeig bosszankodtam [e] nemzetségen, és mondám: Tévelygõ szívû nép õk, és nem tudják õk az én útamat!

²¹ Elfeledkezének Istenrõl, szabadítójokról, a ki nagy dolgokat mûvelt Égyiptomban, ²² Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a veres tenger mellett. ²³ Gondolta, hogy kipusztítja õket; de Mózes, az õ választottja, elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját, hogy el ne veszítse [õket.] ²⁴ És becsmérelték a kivánatos földet, nem hittek az õ igéretének.

¹ És hozzá menvén a farizeusok és sadduczeusok, kisértvén, kérék õt, hogy mutasson nékik mennyei jelt. ² Õ pedig felelvén, monda nékik: Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idõ lesz; mert veres az ég. ³ Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idõk jeleit pedig nem tudjátok? ⁴ E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván õket, elméne.

⁴² Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztrõl, és majd hiszünk néki.

¹¹ Azok pedig mikor hallották, hogy él és õ látta vala, nem hivék.

²⁵ És õ monda nékik: Óh balgatagok és rest szívûek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak!

³⁴ Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak! ³⁵ És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg õk a kenyér megszegésérõl. ³⁶ És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek! ³⁷ Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak. ³⁸ És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?

⁴¹ A kettõ közül, a kik Jánostól [ezt] hallották és õt követték vala, András volt az egyik, a Simon Péter testvére.

³⁰ Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit mûvelsz?

¹⁴ És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. ¹⁵ Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted õt, és én elviszem õt. ¹⁶ Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester! ¹⁷ Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. ¹⁸ Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki. ¹⁹ Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! ²⁰ És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

³⁰ A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. ³¹ Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bûnbánatot és bûnöknek bocsánatát. ³² És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felõl, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.

⁴⁰ Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy õ megjelenjék nyilván, ⁴¹ Nem az egész népnek, hanem az Istentõl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk õ vele, minekutána feltámadott halottaiból.

⁵ És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettõnek; ⁶ Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak; ⁷ Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak; ⁸ Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.

¹² Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikõtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élõ Istentõl elszakadjon;

¹⁸ Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az õ nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek?

³⁸ Az igaz pedig hitbõl él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem. ³⁹ De mi nem vagyunk meghátrálás [emberei], hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.

¹² Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.

⁵ Avagy fogja meg erõsségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!

¹⁰ Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tõled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülõ Urad.

¹ És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé õket magokban egy magas hegyre.

²⁸ És lõn e beszédek után mintegy nyolczadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

³⁸ Õ azonban irgalmas és bûnbocsátó, nem semmisít meg, sõt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását.

¹³ A milyen könyörülõ az atya a fiakhoz, olyan könyörülõ az Úr az õt félõk iránt. ¹⁴ Mert õ tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.

¹⁷ Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok õt ide nékem.

¹⁹ Õ pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok õt hozzám.

⁴¹ Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és [meddig] tûrlek titeket? Hozd ide a te fiadat!

⁴⁰ És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.

²⁰ És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

²⁰ A törvény pedig bejött, hogy a bûn megnövekedjék; de a hol megnövekedik a bûn, ott a kegyelem sokkal inkább bõvölködik:

¹⁴ Szerfelett megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. ¹⁵ Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bûnösöket, a kik közül elsõ vagyok én. ¹⁶ De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelõbb a teljes hosszútûrését, példa gyanánt azoknak, a kik hiendenek õ benne az örök életre.

¹ A mi kezdettõl fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjérõl. ² (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, a mely az Atyánál vala és megjelent nékünk;)

⁶ Nyilaid élesek; népek hullanak alád; a király ellenségeinek szívében.

¹¹ Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és az atyád házát.

²⁴ Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat. ²⁵ Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.] ²⁶ Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája. ²⁷ Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. ²⁸ De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. [ (Psalms 102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted. ]

²⁴ Ez a nap az, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen! ²⁵ Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó elõmenetelt! ²⁶ Áldott, a ki jõ az Úrnak nevében; áldunk titeket, a kik az Úr házából valók vagytok! ²⁷ Isten az Úr és õ világosított meg minket. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához. ²⁸ Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged.

¹⁴ Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szûz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,

⁶ Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az õ vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erõs Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

⁹ És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, a kit mi vártunk és a ki megtart minket; ez az Úr, a kit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!

⁹ Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! ¹⁰ Ímé, az Úr Isten jõ hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése Õ elõtte. ¹¹ Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyûjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.

⁵ Ímé, eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. ⁶ Az õ idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az õ neve, a melylyel nevezik õt: Az Úr a mi igazságunk!

¹ Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja elõttem az útat, és mindjárt eljön az õ templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.

³³ A hajóban levõk pedig hozzámenvén, leborulának elõtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!

⁵² Õk pedig imádván õt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;

¹ Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

²³ Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte õt.

³⁵ Meghallá Jézus, hogy kiveték azt; és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten Fiában? ³⁶ Felele az és monda: Ki az, Uram, hogy higyjek benne? ³⁷ Monda pedig néki Jézus: Láttad is õt, és a ki beszél veled, az az. ³⁸ Az pedig monda: Hiszek, Uram. És imádá Õt.

¹⁶ Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!

³¹ Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy [ezt] hívén, életetek legyen az õ nevében.

⁵⁹ Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! ⁶⁰ Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.

¹⁶ És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsõségbe.

⁹ És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvbõl és népbõl és nemzetbõl, ¹⁰ És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön. ¹¹ És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az õ számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala; ¹² Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erõt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és tisztességet és dicsõséget és áldást. ¹³ Sõt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülõnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsõség és hatalom örökkön örökké. ¹⁴ És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élõt.

⁴⁵ És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.

⁴⁸ Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.

⁸ Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki elõször jutott a sírhoz, és lát és hisz vala.

⁷ (Mert hitben járunk, nem látásban);

¹ A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyõzõdés.

²⁷ Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erõs szívû volt, mintha látta volna a láthatatlant.

³⁹ És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.

⁸ A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek [benne], kibeszélhetetlen és dicsõült örömmel örvendeztek:

³ Tetszék énnékem is, ki eleitõl fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked, jó Theofilus, ⁴ Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál.

¹¹ Ezt az elsõ jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az õ dicsõségét; és hivének benne az õ tanítványai.

²⁵ De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen.

⁴ Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tûrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.

¹¹ Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az idõknek vége elérkezett.

¹⁵ És hogy gyermekségedtõl fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által. ¹⁶ A teljes írás Istentõl ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, ¹⁷ Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

¹ Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem; ² Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelõtt mondott beszédekrõl, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:

³ A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az õ Fiával, a Jézus Krisztussal. ⁴ És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen.

¹³ Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.

⁷ Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

¹² Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az õ haragja. Boldogok mindazok, a kik õ benne bíznak!

³ És hozzámenvén a kisértõ, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.

¹⁶ Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia.

⁵⁴ A százados pedig és a kik õ vele õrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!

¹⁶ A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.

⁴ Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál.

⁴⁷ És prédikáltatni az õ nevében a megtérésnek és a bûnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtõl elkezdve.

¹⁵ Hogy valaki hiszen õ benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen. ¹⁶ Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

¹⁸ A ki hiszen õ benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.

³⁶ A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

²⁴ Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.

³⁹ Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam; ⁴⁰ És nem akartok hozzám jõni, hogy életetek legyen!

⁴⁰ Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz õ benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.

⁶⁹ És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élõ Istennek Fia. ⁷⁰ Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettõt? és egy közületek ördög.

¹⁰ A tolvaj nem egyébért jõ, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bõvölködjenek.

³⁵ És a ki látta, bizonyságot tett, és igaz az õ tanúbizonysága; és az tudja, hogy õ igazat mond, hogy ti is higyjetek.

¹⁶ És az õ nevében való hit által erõsítette meg az õ neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely õ általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.

³⁶ Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?

²⁰ És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy õ az Isten Fia.

³ Az õ Fia felõl, a ki Dávid magvából lett test szerint, ⁴ A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felõl,

⁹ Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét.

²³ Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. ²⁴ A mit azért ti kezdettõl hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettõl fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok. ²⁵ És az az ígéret, a melyet õ ígért nékünk: az örök élet.

¹⁵ A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és õ [is] az Istenben.

¹ Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentõl született; és mindaz, a ki szereti a szülõt, azt is szereti, a ki attól született.

¹⁰ A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette õt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az õ Fiáról. ¹¹ És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az õ Fiában van. ¹² A kié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. ¹³ Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.

²⁰ De tudjuk [azt is,] hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az õ Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

⁹ A ki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. A ki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.

¹⁸ A Thiatirabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, a kinek szemei olyanok, mint a tûzláng, és a kinek lábai hasonlók az ízzó fényû érczhez: