Job 10:1 Cross References - Hungarian

¹ Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.

¹⁵ Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok elõtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat.

⁴ Õ pedig elméne a pusztába egynapi járó földre, és elmenvén leüle egy fenyõfa alá, és könyörgött, hogy [hadd] haljon meg, és monda: Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet; mert nem vagyok jobb az én atyáimnál!

²⁰ Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek? ²¹ A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset. ²² A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót. ²³ A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

¹⁵ A ki megszabadítja a fegyvertõl, az õ szájoktól, és az erõsnek kezébõl a szegényt; ¹⁶ Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az õ száját.

²⁰ Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektõl.

² Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba! ³ Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim. ⁴ Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

⁸ Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek; ⁹ És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

²⁶ Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

¹¹ Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserûségében.

¹⁶ Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tõlem, mert nyomorúság az én életem.

²¹ Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.

¹⁵ Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra! ¹⁶ Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

¹³ Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

⁶ Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserûségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tõlem? ⁷ Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét. ⁸ Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtõl-szembe bizonyít ellenem. ⁹ Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét. ¹⁰ Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsõdültek ellenem. ¹¹ Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet. ¹² Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tûzött ki magának. ¹³ Körülvettek az õ íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja. ¹⁴ Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hõs. ¹⁵ Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bõrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. ¹⁶ Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]

⁴ Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.

² Jól hallgassátok meg az én beszédemet, és legyen ez a ti vigasztalástok [helyett.] ³ Szenvedjetek el engem, a míg szólok, azután gúnyoljátok ki beszédemet. ⁴ Avagy én embernek panaszolkodom-é? Miért ne volna hát keserû a lelkem?

³ Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. ⁴ Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerõm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela. ⁵ Vétkemet bevallám néked, bûnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bûneimnek terhét. Szela.

¹⁵ Mit mondjak? hogy szólott nékem és Õ azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserûsége után!

¹⁷ Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserûség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak vermébõl, mert hátad mögé vetetted minden bûneimet!

³ Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tõlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!

⁸ És lõn napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendele Isten, és a nap rátûzött a Jónás fejére, és õ elbágyada. Kiváná azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem!