Isaiah 62 Cross References - Hungarian

1 Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Õ igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl. 2 És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsõségedet, és új nevet adnak néked, a melyet az Úr szája határoz meg. 3 És leszel dicsõség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében. 4 Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörûségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik. 5 Mert mint elveszi a legény a szûzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és a mint örül a võlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni. 6 Kõfalaidra, Jeruzsálem, õrizõket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! 7 És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsõségessé teszi Jeruzsálemet e földön. 8 Megesküdt az Úr jobbjára s erõssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségeidnek, s idegenek nem iszszák mustodat, a melyért munkálódtál, 9 Hanem a betakarók egyék azt meg, és dicsérjék az Urat, s a beszûrõk igyák meg azt szentségem pitvaraiban. 10 Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útát, töltsétek, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek fölé. 11 Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése õ elõtte! 12 És hívják õket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak.

Psalms 51:18

18 Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égõáldozatban sem gyönyörködöl.

Psalms 98:1-3

1 Zsoltár. megsegítette õt az õ jobbkeze és az õ szentséges karja. 2 Tudtul adta az Úr az õ szabadítását; a népek elõtt megjelentette az õ igazságát. 3 Megemlékezett az õ kegyelmérõl és Izráel házához való hûségérõl; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását.

Psalms 102:13-16

13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.] 14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ. 15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik. 16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;

Psalms 122:6-9

6 Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretõk! 7 Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban. 8 Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled! 9 Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kivánhassak jót tenéked!

Psalms 137:6

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Proverbs 4:18

18 Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely [minél tovább] halad, [annál] világosabb lesz, a teljes délig.

Isaiah 1:26-27

26 És adok néked oly birákat, mint régen, és oly tanácsosokat, mint kezdetben, s ekkor azt mondják te néked: ez igaz város, ez hív város. 27 Sion jogosság által váltatik meg, és megtérõi igazság által;

Isaiah 32:15-17

15 Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból, és lészen a puszta termõfölddé, és a termõföld erdõnek tartatik; 16 És lakozik a pusztában jogosság, és igazság fog ülni a termõföldön; 17 És lesz az igazság mûve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.

Isaiah 51:5-6

5 Közel igazságom, kijõ szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és karomba vetik reménységüket. 6 Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol.

Isaiah 51:9

9 Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erõt, oh Úrnak karja! kelj föl, mint a régi idõben, a messze hajdanban! Avagy nem te vagy-é, a ki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte?

Isaiah 61:10-11

10 Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint võlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit. 11 Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsõséget minden nép elõtt.

Isaiah 62:6-7

6 Kõfalaidra, Jeruzsálem, õrizõket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok! 7 És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsõségessé teszi Jeruzsálemet e földön.

Micah 4:2

2 Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az õ útaira, és járjunk az õ ösvényein! Mert Sionból jõ ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálembõl.

Zechariah 2:12

12 És birtokba veszi az Úr Júdát, mint az õ osztályrészét a szent földön, és újra magáévá fogadja Jeruzsálemet.

Matthew 5:16

16 Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek elõtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei Atyátokat.

Luke 2:30-32

30 Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, 31 A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; 32 Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsõségére.

Luke 10:2

2 Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába.

Philippians 2:15-16

15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplõtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon. 16 Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.

2 Thessalonians 3:1

1 Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsõíttessék, a miként ti köztetek is.

Hebrews 7:25

25 Ennekokáért õ mindenképen idvezítheti is azokat, a kik õ általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök.

1 Peter 2:9

9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket;

Genesis 17:5

5 És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged.

Genesis 17:15

15 És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az õ neve.

Genesis 32:28

28 Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és gyõztél.

Psalms 72:10-11

10 Tarsis és a szigetek királyai hozzanak ajándékot; Seba és Szeba királyai adománynyal járuljanak elé. 11 Hajoljanak meg elõtte mind a királyok, és minden nemzet szolgáljon néki.

Psalms 138:4-5

4 Magasztal téged, Uram, e földnek minden királya, mikor meghallják szádnak beszédeit, 5 És énekelnek az Úrnak útairól, mert nagy az Úr dicsõsége!

Isaiah 49:6

6 Így szól: Kevés az, hoggy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sõt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!

Isaiah 49:23

23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak elõtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek.

Isaiah 52:10

10 Feltûrte az Úr szent karját minden népeknek szemei elõtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!

Isaiah 60:1-3

1 Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsõsége rajtad feltámadt. 2 Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsõsége rajtad megláttatik. 3 És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.

Isaiah 60:11

11 És nyitva lesznek kapuid szüntelen, éjjel és nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát, és királyaik is bevitetnek.

Isaiah 60:16

16 És szopod a népek tejét, és a királyok emlõjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erõs [Istene.]

Isaiah 61:9

9 És ismeretes lesz magvok a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják õket, megismerik õket, hogy õk az Úrtól megáldott magok.

Isaiah 62:4

4 Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörûségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik.

Isaiah 62:12

12 És hívják õket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak.

Isaiah 65:15

15 És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más névvel nevezi,

Isaiah 66:12

12 Mivel így szól az Úr: Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsõségét, hogy szopjátok; ölben fognak hordozni, és térdeiken czirógatnak titeket.

Isaiah 66:19

19 És teszek köztök jelt, és küldök közülök megszabadultakat a népekhez, Tarsisba, Pulba és Ludba, az íjjászokhoz, Tubálhoz és Jávánhoz; a messze szigetekbe, a melyek rólam nem hallottak, és nem látták dicsõségemet, és hirdetik dicsõségemet a népek között.

Jeremiah 33:16

16 Azokban a napokban megszabadul a Júda, és bátorságban lakozik Jeruzsálem, és így hívják majd õt: Az Úr a mi igazságunk.

Micah 5:8

8 És a Jákób maradéka a pogányok között, a sok nép között olyan lészen, mint az oroszlán az erdei vadak között; mint az oroszlán-kölyök a juhoknak nyája között, a mely ha betör, tipor és tép, és nincs, a ki [tõle] megszabadítson.

Acts 9:15

15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert õ nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai elõtt.

Acts 11:26

26 És lõn, hogy õk egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat elõször Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.

Acts 26:23

23 Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából elsõ, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.

Colossians 1:23

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erõsen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétõl, a melyet hallottatok, a mely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; a melynek lettem én, Pál, szolgájává.

Revelation 2:17

17 A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A gyõzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja.

Isaiah 28:5

5 Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája és dicsõséges koszorúja népe maradékának;

Zechariah 9:16

16 És megsegíti õket az Úr, az õ Istenök ama napon, mint az õ népének nyáját, és mint korona-kövek ragyognak az õ földén.

Luke 2:14

14 Dicsõség a magasságos [mennyek]ben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

1 Thessalonians 2:19

19 Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok [lesztek-]é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus elõtt az õ eljövetelekor?

Psalms 149:4

4 Mert kedveli az Úr az õ népét, a szenvedõket szabadulással dicsõíti meg.

Isaiah 32:14-15

14 A paloták elhagyatvák, a város zaja elnémult, torony és bástya barlangokká lettek örökre, hol a vadszamár kedvére él, a nyájak meg legelnek. 15 Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból, és lészen a puszta termõfölddé, és a termõföld erdõnek tartatik;

Isaiah 49:14

14 És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!

Isaiah 54:1

1 Ujjongj te meddõ, ki nem szûltél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajudtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál, azt mondja az Úr.

Isaiah 54:5-7

5 Mert férjed a te Teremtõd, seregeknek Ura az Õ neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik. 6 Mert mint elhagyott és fájó lelkû asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened: 7 Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyûjtlek;

Isaiah 60:15

15 A helyett, hogy elhagyott és gyûlölt valál és senki rajtad át nem ment, örökkévaló ékességgé teszlek, és gyönyörûséggé nemzetségrõl nemzetségre.

Isaiah 61:10

10 Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint võlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit.

Isaiah 62:5

5 Mert mint elveszi a legény a szûzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és a mint örül a võlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni.

Jeremiah 3:14

14 Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek, és magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból, kettõt egy nemzetségbõl, és beviszlek titeket Sionba.

Jeremiah 32:41

41 És örvendezek bennök, ha jót cselekedhetem velök és biztosan beplántálhatom õket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel.

Hosea 1:9-10

9 És mondá [az Úr:] Nevezd õt Ló-Amminak; mert ti nem vagytok az én népem, s én sem leszek a tiétek. 10 De mégis annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy a hol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élõ Istennek fiai!

Hosea 2:19-20

19 Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat. 20 És azon a napon meghallgatom, azt mondja az Úr, meghallgatom az egeket, azok pedig meghallgatják a földet;

Zephaniah 3:17

17 Az Úr, a te Istened közötted van; erõs õ, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az õ szerelmében, énekléssel örvendez néked.

John 3:29

29 A kinek jegyese van, võlegény az; a võlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja õt, örvendezve örül a võlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.

Romans 9:25-27

25 A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek. 26 És lészen, hogy azon a helyen, a hol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élõ Isten fiainak fognak hívatni. 27 Ésaiás pedig ezt kiáltja Izráel felõl: Ha Izráel fiainak száma [annyi] volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.

2 Corinthians 11:2

2 Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplõtlen szûzet állítsalak a Krisztus elé.

Ephesians 5:25-27

25 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; 26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredõjével az íge által, 27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsõségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplõ, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.

Hebrews 13:5

5 Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Õ mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tõled;

1 Peter 2:10

10 A kik hajdan nem nép [voltatok], most pedig Isten népe [vagytok;] a kik nem kegyelmezettek [voltatok,] most pedig kegyelmezettek [vagytok.]

Revelation 21:2

2 És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentõl szálla alá a mennybõl, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.

Revelation 21:9-10

9 És jöve hozzám egy a hét angyal közül, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét. 10 És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentõl szállott alá a mennybõl.

Psalms 45:11-16

11 Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és az atyád házát. 12 Szépségedet a király kivánja; hiszen urad õ, hódolj hát néki! 13 Tyrus leánya is, a nép dúsai, ajándékkal hizelegnek néked. 14 Csupa ékesség a király leánya bent, vont aranyból van a ruhája. 15 Hímes öltözetben viszik a királyhoz, szûzek [vonulnak] utána, az õ társnõi; néked hozzák õket. 16 Bevezetik õket örömmel, vígsággal; bemennek a király palotájába.

Song of Songs 3:11

11 Jõjjetek ki, és nézzétek, Sionnak leányai,

Isaiah 49:18-22

18 Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyûlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony. 19 Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szûk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid. 20 Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam! 21 És te így szólsz szívedben: Ki szûlte nékem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak? 22 Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és elõttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.

Isaiah 65:19

19 És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!

Hebrews 12:2

2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezõjére Jézusra, a ki az elõtte levõ öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.

Genesis 32:12

12 Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.

Genesis 32:26

26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.

Numbers 14:17-19

17 Most azért hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, a miképen szólottál, mondván: 18 Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de [a bûnöst] nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen. 19 Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, a miképen megbocsátottál e népnek Égyiptomtól fogva mind eddig.

2 Chronicles 8:14

14 És elrendelé az õ atyjának, Dávidnak rendelése szerint a papok tisztét az õ szolgálatjokban, a Lévitákat is az õ tisztök szerint, hogy dícsérnék [az Istent] és szolgálnának a papok mellett naponként; az ajtónállókat is, az õ csoportjaik szerint minden kapuhoz, mert így volt az Isten emberének, Dávidnak parancsolatja.

Psalms 74:2

2 Emlékezzél meg a te gyülekezetedrõl, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részérõl, a Sion hegyérõl, a melyen lakozol!

Psalms 74:18

18 Emlékezzél meg errõl: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.

Psalms 134:1-2

1 Grádicsok éneke. 2 Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat!

Song of Songs 3:3

3 Megtalálának engem az õrizõk, a kik a várost kerülik. [Mondék nékik:]

Song of Songs 5:7

7 Megtalálának engem az õrizõk, a kik a várost kerülik,

Isaiah 43:26

26 Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál!

Isaiah 52:8

8 Halld õrállóidat! felemelik szavokat, ujjonganak egyetemben, mert szemtõl-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr!

Isaiah 56:10

10 Õrállói vakok mindnyájan, mitsem tudnak, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni; álmodók, heverõk, szunnyadni szeretõk!

Isaiah 62:1

1 Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Õ igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.

Jeremiah 6:17

17 Õrállókat is rendeltem föléjök, [mondván:] Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk!

Ezekiel 3:17-21

17 Embernek fia! õrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg õket az én nevemben. 18 Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te õt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az õ gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevõ az õ vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedbõl kívánom meg. 19 De ha te megintetted a hitetlent, és õ meg nem tért hitetlenségébõl és gonosz útjáról: õ az õ vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. 20 És ha elfordul az igaz az õ igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: õ meg fog halni; ha meg nem intetted õt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedbõl kívánom meg. 21 Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és õ nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.

Ezekiel 33:2-9

2 Embernek fia! szólj néped fiaihoz és mondjad nékik: Mikor hozándok fegyvert valamely földre, és a föld népe választ egy férfit õ magok közül, és õt õrállójokká teszik: 3 És õ látja jõni a fegyvert a földre, és megfújja a trombitát, és meginti a népet; 4 Ha valaki hallándja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljõ és õt utóléri: az õ vére az õ fején lesz. 5 Hallotta a trombitaszót, de nem hajtott az intésre, tehát az õ vére õ rajta lesz; és ha hajtott az intésre, megmentette lelkét. 6 Ha pedig az õrálló látja a fegyvert jõni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljõ a fegyver s utólér közülök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de vérét az õrálló kezébõl kérem elõ. 7 És te, embernek fia, õrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed õket az én nevemben. 8 Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az õ útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedbõl kívánom meg. 9 De ha te megintetted a hitetlent az õ útja felõl, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, õ vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.

Matthew 15:22-27

22 És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtõl gonoszul gyötörtetik. 23 Õ pedig egy szót sem felele néki. És az õ tanítványai hozzá menvén, kérik vala õt, mondván: Bocsásd el õt, mert utánunk kiált. 24 Õ pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz. 25 Az asszony pedig odaérvén, leborula elõtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem! 26 Õ pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. 27 Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az õ uroknak asztaláról aláhullanak.

Luke 11:5-13

5 És monda nékik: Ki az közületek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret, 6 Mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie; 7 Az pedig onnét belõlrõl felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked? 8 Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell. 9 Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. 10 Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetõnek megnyittatik. 11 Melyik atya pedig az közületek, a kitõl a fia kenyeret kér, [és] õ talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki? 12 Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki? 13 Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tõle kérik.

Luke 18:1-8

1 Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni; 2 Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült. 3 Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen. 4 Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda õ magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök; 5 Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom õt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem. 6 Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró! 7 Hát az Isten nem áll-é bosszút az õ választottaiért, kik õ hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútûrõ is irántuk? 8 Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljõ, avagy talál-é hitet e földön?

Luke 18:39

39 A kik pedig elõl mentek, dorgálák õt, hogy hallgasson; de õ annál inkább kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!

Acts 10:4

4 Õ pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.

Acts 10:31

31 És monda: Kornélius, meghallgattatott a te imádságod, és a te alamizsnáid emlékezetbe jutottak Isten elõtt.

1 Corinthians 12:28

28 És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban elõször apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévõ erõket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.

Ephesians 4:11-12

11 És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: 12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:

1 Thessalonians 5:17

17 Szüntelen imádkozzatok.

Hebrews 13:17

17 Engedelmeskedjetek elõljáróitoknak és fogadjatok szót, mert õk vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel míveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.

Revelation 4:6-8

6 És a királyiszék elõtt üvegtenger [vala,] hasonló a kristályhoz; és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elõl és hátul. 7 És az elsõ lelkes állat hasonló [vala] az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arcza [vala,] mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló [vala] a repülõ sashoz. 8 És a négy lelkes állat, a melyek közül mindeniknek hat-hat szárnya [vala], köröskörül és belül teljes [vala] szemekkel; és meg nem szûnik [vala] nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, a ki vala és a ki van és a ki eljövendõ,

Revelation 6:10

10 És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?

Isaiah 60:18

18 Nem hallatik többé erõszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kõfalaidnak, és kapuidnak a dicsõséget.

Isaiah 61:11-62:3

11 Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsõséget minden nép elõtt.

Jeremiah 33:9

9 És ez a város lészen nékem híremre, nevemre, örömömre, tisztességemre és dicséretemre e földnek minden nemzetsége elõtt, a kik hallják mindama jót, a melyet én cselekszem velök, és félni és rettegni fognak mindama jóért és mindama békességért, a melyet én szerzek nékik!

Zephaniah 3:19-20

19 Ímé, én elbánok minden te nyomorgatóddal abban az idõben, és megtartom a sántát, és összeszedem a szétszórtakat, és híresekké és nevesekké teszem õket az õ gyalázatjoknak egész földén. 20 Abban az idõben elhozlak titeket, és akkor összeszedlek titeket, mert nevesekké és híresekké teszlek titeket a földnek minden népe között, mikor megfordítom a ti fogságotokat a ti szemetek elõtt, azt mondja az Úr.

Matthew 6:9-10

9 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; 10 Jõjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

Matthew 6:13

13 És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsõség mind örökké. Ámen!

Revelation 11:15

15 A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lõnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az õ Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik.

Leviticus 26:16

16 Bizony azt cselekszem én veletek, hogy rettenetességet bocsátok reátok: a száraz betegséget és a forrólázt, a melyek szemeket égetnek és lelket epesztenek, és a ti magotokat hiába vetitek el, mert ellenségeitek emésztik meg azt.

Deuteronomy 28:31

31 A te ökröd szemed elõtt vágatik le, és nem eszel abból; a te szamarad elragadtatik elõled, és nem tér vissza hozzád; a te juhaid ellenségeidnek adatnak, és nem lesz, a ki megszabadítson.

Deuteronomy 28:33

33 A te földednek gyümölcsét, és minden fáradságos szerzeményedet oly nép emészti fel, a melyet nem ismertél, sõt elnyomott és megnyomorított leszel minden idõben.

Deuteronomy 32:40

40 Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!

Judges 6:3-6

3 Mert ha vetett Izráel, [mindjárt ott] termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájok törtek. 4 És táborba szálltak ellenök, és pusztították a földnek termését egész addig, a merre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat. 5 Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt. 6 Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai.

Isaiah 1:7

7 Országtok pusztaság, városaitokat tûz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik, és pusztaság az, mint a hol idegenek dúltak;

Isaiah 65:21-23

21 Házakat építnek és bennök lakoznak, és szõlõket plántálnak és eszik azok gyümölcsét. 22 Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly [hosszú] lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim. 23 Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva õk, és ivadékaik velök [megmaradnak.]

Jeremiah 5:17

17 És megemészti aratásodat és kenyeredet; megemészti fiaidat és leányaidat; megemészti juhaidat és ökreidet; megemészti szõlõdet és fügédet; erõsített városaidat, a melyekben te bizakodol, fegyverrel rontja le.

Ezekiel 20:5

5 És mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Azon a napon, melyen elválasztám Izráelt, és fölemelém kezemet a Jákób háza magvának, és megismertetém magamat velök Égyiptom földjén, és kezemet fölemelém nékik, mondván: Én vagyok az Úr, a ti Istentek!

Deuteronomy 12:7

7 És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe elõtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, a melyekkel megáld téged az Úr, a te Istened.

Deuteronomy 12:12

12 És örvendezzetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe elõtt, mind ti, mind a ti fiaitok, és leányaitok, mind a ti szolgáitok és szolgálóleányaitok, mind a lévita, a ki a ti kapuitokon belõl lészen; mert nincs néki része vagy öröksége ti veletek.

Deuteronomy 14:23-29

23 És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe elõtt azon a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az õ neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak elsõ fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden idõben. 24 Ha pedig hosszabb néked az út, hogysem oda vihetnéd azokat, mivelhogy távol esik tõled az a hely, a melyet az Úr, a te Istened választ, hogy oda helyezze az õ nevét, téged pedig megáldott az Úr, a te Istened: 25 Akkor add el pénzen, és kösd a kezedbe a pénzt, és menj el arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened; 26 És adjad a pénzt mind azért, a mit kíván a te lelked: ökrökért, juhokért, borért és vidámító italért és mindenért, a mit megáhít néked a te lelked, és egyél ott az Úrnak, a te Istenednek színe elõtt, és örvendezzél te és a te házadnak népe. 27 A lévitát pedig, a ki a te kapuidon belõl van, ne hagyd el, mert nincsen néki része, sem öröksége veled. 28 A harmadik esztendõ végén vidd ki annak az esztendõ termésének minden tizedét, és rakd le a te kapuidba. 29 És eljön a lévita (a kinek nincsen része és öröksége te veled), és a jövevény, árva és özvegy, a kik a te kapuidon belõl [vannak], és esznek és megelégesznek, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened a te kezednek minden munkájában, a melyet végzesz.

Deuteronomy 16:11

11 És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe elõtt, te és a te fiad, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, a ki a te kapuidon belõl van, és a jövevény, az árva és az özvegy, a kik te közötted vannak, azon a helyen, a melyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az õ nevét.

Deuteronomy 16:14

14 És örvendezz a te ünnepeden, te és a te fiad, a te leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a jövevény, az árva és az özvegy, a kik belõl vannak a te kapuidon.

Exodus 17:15

15 És építe Mózes oltárt és nevezé nevét Jehova-Niszszi-nek.

Isaiah 11:10

10 És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lészen, eljõnek a pogányok, és az õ nyugodalma dicsõség lészen.

Isaiah 11:12

12 És zászlót emel a pogányok elõtt, és összegyûjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyûjti a földnek négy szárnyairól.

Isaiah 11:16

16 És [csinált] út lészen népe maradékának, a mely megmaradt Assiriától, a mint volt Izráelnek, mikor kijött Égyiptomnak földébõl.

Isaiah 18:3

3 Föld kerekségének minden lakói és földnek lakosai meglássátok, mikor a hegyeken zászló emelkedik, és hallgassatok, ha kürt szól!

Isaiah 40:3

3 Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!

Isaiah 48:20

20 Menjetek ki Bábelbõl, fussatok el Káldeából ujjongásnak szavával! jelentsétek meg, tudassátok ezt, terjesszétek a föld végsõ határáig; mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot.

Isaiah 49:22

22 Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és elõttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.

Isaiah 52:11

11 Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök, tisztítsátok meg magatokat, a kik az Úr edényeit hordozzátok.

Isaiah 57:14

14 És szól [egy szó:] Töltsétek, töltsétek, készítsétek az útat, vegyetek el [minden] botránkozást népem útáról.

Matthew 22:9

9 Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzõbe.

Hebrews 12:13

13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sõt inkább meggyógyuljon.

Isaiah 40:9-10

9 Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek! 10 Ímé, az Úr Isten jõ hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése Õ elõtte.

Isaiah 49:4

4 És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erõmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél.

Zechariah 9:9

9 Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító õ; szegény és szamárháton ülõ, azaz nõstényszamárnak vemhén.

Matthew 21:5

5 Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jõ néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.

Mark 16:15

15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.

John 12:15

15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jõ, szamárnak vemhén ülve.

Romans 10:11-18

11 Mert azt mondja az írás: Valaki hisz õ benne, meg nem szégyenül. 12 Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik õt segítségül hívják. 13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. 14 Mimódon hívják azért segítségül [azt,] a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig [abban], a ki felõl nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? 15 Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetõknek lábai, a kik jókat hirdetnek! 16 De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? 17 Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. 18 De mondom: Avagy nem hallották-é? Sõt inkább az egész földre elhatott az õ hangjok, és a lakóföld véghatáráig az õ beszédök.

Revelation 22:12

12 És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem [van,] hogy megfizessek mindenkinek, a mint az õ cselekedete lesz.

Deuteronomy 7:6

6 Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe [vagy] te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén.

Deuteronomy 26:19

19 Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsõségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.

Deuteronomy 28:9

9 Az Úr felkészít téged magának szent néppé, a miképen megesküdt néked, ha megtartod az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, és az õ útain jársz.

Psalms 107:2

2 [Ezt] mondják az Úrnak megváltottai, a kiket megváltott a szorongatónak kezébõl;

Isaiah 35:9

9 Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jõ fel reá, nem is található ott, hanem a megváltottak járnak rajta!

Isaiah 42:16

16 A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom õket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; elõttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és õket el nem hagyom.

Isaiah 60:21

21 És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszõszála õk, kezeim munkája dicsõségemre.

Isaiah 65:1

1 Megkeresni hagytam magamat azoktól, a kik nem is kérdeztenek; megtaláltattam magamat azokkal, a kik nem is kerestenek. Ezt mondám: Ímhol vagyok, ímhol vagyok, a népnek, a mely nem nevemrõl neveztetett.

Ezekiel 34:11-16

11 Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána. 12 Miképen a pásztor tudakozódik nyája után, a mely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom õket minden helyrõl, a hova szétszóródtak a felhõnek s borúnak napján. 13 És kihozom õket a népek közül s egybegyûjtöm a földekrõl, és beviszem õket az õ földjökre, és legeltetem õket Izráel hegyein, a mélységekben s a föld minden lakóhelyén. 14 Jó legelõn legeltetem õket, és Izráel magasságos hegyein leszen akluk, ott feküsznek jó akolban, s kövér legelõn legelnek Izráel hegyein. 15 Én magam legeltetem nyájamat, s én nyugosztom meg õket, ezt mondja az Úr Isten; 16 Az elveszettet megkeresem, s az elûzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erõsítem; és a kövéret s erõset elvesztem, [és] legeltetem õket úgy, mint illik.

Matthew 16:18

18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kõsziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.

Matthew 18:10-13

10 Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az õ angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját. 11 Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala. 12 Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajjon a kilenczvenkilenczet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, a melyik eltévelyedett? 13 És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilenczvenkilenczen, a mely el nem tévelyedett.

Matthew 28:20

20 Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

Luke 15:4-5

4 Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? 5 És ha megtalálta, felveti az õ vállára, örülvén.

Luke 19:10

10 Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.

John 4:23

23 De eljõ az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az õ imádóiul.

John 10:16

16 Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebbõl az akolból valók: azokat is elõ kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol [és] egy pásztor.

1 Peter 1:18-19

18 Tudván, hogy nem veszendõ holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekbõl; 19 Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplõtlen bárányén, a Krisztusén:

Revelation 5:9

9 És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvbõl és népbõl és nemzetbõl,

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.