Luke 24 Cross References - Hungarian

¹ A hétnek elsõ [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fûszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velök. ² És a követ a sírról elhengerítve találák. ³ És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. ⁴ És lõn, hogy mikor õk e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: ⁵ És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt? ⁶ Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, ⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. ⁸ Megemlékezének azért az õ szavairól. ⁹ És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. ¹⁰ Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak. ¹¹ De az õ szavuk csak üres beszédnek látszék azok elõtt; és nem hivének nékik. ¹² Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedõk vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon. ¹³ És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtõl hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. ¹⁴ És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek. ¹⁵ És lõn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezõsködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton. ¹⁶ De az õ szemeik visszatartóztatának, hogy õt meg ne ismerjék. ¹⁷ Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és [miért] vagytok szomorú ábrázattal? ¹⁸ Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémû dolgok lettek abban e napokon? ¹⁹ És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek [esének] a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten elõtt és az egész nép elõtt: ²⁰ És mimódon adák õt a fõpapok és a mi fõembereink halálos ítéletre, és megfeszíték õt. ²¹ Pedig mi azt reméltük, hogy õ az, a ki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. ²² Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; ²³ És mikor nem találták az õ testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy õ él. ²⁴ És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; õt pedig nem látták. ²⁵ És õ monda nékik: Óh balgatagok és rest szívûek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak! ²⁶ Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az õ dicsõségébe? ²⁷ És elkezdvén Mózestõl és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik õ felõle megirattak. ²⁸ Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és õ úgy tõn, mintha tovább menne. ²⁹ De kényszeríték õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon. ³⁰ És lõn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. ³¹ És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük. ³² És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat? ³³ És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyûlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának. ³⁴ Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak! ³⁵ És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg õk a kenyér megszegésérõl. ³⁶ És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek! ³⁷ Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak. ³⁸ És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? ³⁹ Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! ⁴⁰ És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. ⁴¹ Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? ⁴² Õk pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, ⁴³ Melyeket elvõn, és elõttök evék. ⁴⁴ És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem. ⁴⁵ Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat. ⁴⁶ És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: ⁴⁷ És prédikáltatni az õ nevében a megtérésnek és a bûnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtõl elkezdve. ⁴⁸ Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. ⁴⁹ És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erõvel. ⁵⁰ Kivivé pedig õket Bethániáig; és felemelvén az õ kezeit, megáldá õket. ⁵¹ És lõn, hogy míg áldá õket, tõlök elszakadván, felviteték a mennybe. ⁵² Õk pedig imádván õt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe; ⁵³ És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.

⁵⁵ Sok asszony vala pedig ott, a kik távolról szemlélõdnek vala, a kik Galileából követték Jézust, szolgálván néki; ⁵⁶ Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja.

¹ A szombat végén pedig, a hét elsõ napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. ² És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. ³ A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. ⁴ Az õrizõk pedig tõle való féltökben megrettenének, és olyanokká lõnek mint a holtak. ⁵ Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. ⁶ Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr. ⁷ És menjetek gyorsan és mondjátok meg az õ tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé elõttetek megy Galileába; ott meglátjátok õt, ímé megmondottam néktek. ⁸ És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az õ tanítványainak.

⁴⁰ Valának pedig asszonyok is, a kik távolról nézik vala, a kik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé,

¹ Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék õt. ² És korán reggel, a hétnek elsõ napján a sírbolthoz menének napfelköltekor. ³ És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? ⁴ És odatekintvén, láták, hogy a kõ el van hengerítve; mert felette nagy vala. ⁵ És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felõl, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. ⁶ Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová õt helyezék. ⁷ De menjetek el, mondjátok meg az õ tanítványainak és Péternek, hogy elõttetek megyen Galileába; ott meglátjátok õt, a mint megmondotta néktek. ⁸ És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el õket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.

² És némely asszonyok, a kiket tisztátalan lelkektõl és betegségekbõl gyógyított meg, Mária, a ki Magdalénának neveztetik, kibõl hét ördög ment ki, ³ És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselõjének felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az õ vagyonukból szolgálának néki.

⁵⁵ Az [õt] követõ asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírt, és hogy miképen helyeztetett el az õ teste. ⁵⁶ Visszatérvén pedig, készítének fûszerszámokat és keneteket. [ (Luke 23:57) És szombaton nyugovának a parancsolat szerint. ]

¹⁰ Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak.

¹ A hétnek elsõ napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kõ a sírról. ² Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették õt.

⁶⁰ És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne. ⁶¹ Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, a kik a sír átellenében ülnek vala. ⁶² Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyûlének a fõpapok és a farizeusok Pilátushoz, ⁶³ Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitetõ még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok. ⁶⁴ Parancsold meg azért, hogy õrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az õ tanítványai odamenvén éjjel, ellopják õt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsõnél. ⁶⁵ Pilátus pedig monda nékik: Van õrségetek; menjetek, õríztessétek, a mint tudjátok. ⁶⁶ Õk pedig elmenvén, a sírt õrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az õrséggel.

² És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.

⁴⁶ Õ pedig gyolcsot vásárolván, és levévén õt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, a mely kõsziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára. ⁴⁷ Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé [anyja,] nézik vala, hová helyezék.

³ És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról? ⁴ És odatekintvén, láták, hogy a kõ el van hengerítve; mert felette nagy vala. ⁵ És az õ tanítványai a tulsó partra menvén, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.

²³ És mikor nem találták az õ testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy õ él.

⁶ Megjöve azután Simon Péter [is] nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedõk ott vannak. ⁷ És a keszkenõ, a mely az õ fején volt, nem együtt van a lepedõkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.

² És felemelé az õ szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll õ elõtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.

² És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. ³ A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. ⁴ Az õrizõk pedig tõle való féltökben megrettenének, és olyanokká lõnek mint a holtak. ⁵ Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. ⁶ Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.

⁵ És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felõl, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.

¹¹ Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba; ¹² És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtõl, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.

¹⁰ És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor õ elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,

¹⁷ És oda jöve, a hol én állék, és a mint jöve, megrettenék és orczámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó idõre szól ez a látomás. ¹⁸ És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de megillete engem és helyemre állíta;

⁷ És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, a kik velem valának, nem látták a látomást; hanem nagy rettenés szálla reájok, és elfutának, hogy elrejtõzzenek. ⁸ És én egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erõ sem marada bennem, és orczám eltorzula, és oda lõn minden erõm. ⁹ És hallám az õ beszédének szavát; és mikor hallám az õ beszédének szavát, én ájultan orczámra esém, és pedig orczámmal a földre. ¹⁰ És ímé, egy kéz illete engem, és felsegített térdeimre és tenyereimre; ¹¹ És monda nékem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, a melyeket én szólok néked, és állj helyedre, mert most te hozzád küldettem! És mikor e szót szólá velem, felállék reszketve. ¹² És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az elsõ naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened elõtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem.

¹⁶ És ímé, olyan valaki, mint egy ember-fia, megilleté ajkaimat és megnyitám a számat és szólék és mondám annak, a ki elõttem álla: Uram, a látomás miatt reám fordulának az én fájdalmaim, annyira, hogy semmi erõm nincsen.

¹⁹ És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erõs és bizony erõs! És mikor szóla velem, megerõsödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerõsítél engemet.

³ A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. ⁴ Az õrizõk pedig tõle való féltökben megrettenének, és olyanokká lõnek mint a holtak. ⁵ Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

⁵ És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felõl, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének. ⁶ Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová õt helyezék.

¹² És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg õt. ¹³ Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az õ nevét Jánosnak.

²⁹ Az pedig látván, megdöbbene az õ beszédén, és elgondolkodék, [hogy] micsoda köszöntés ez?!

³ [Ez] látá látásban világosan, a napnak mintegy kilenczedik órája körül, hogy az Istennek angyala beméne õhozzá, és monda néki: Kornélius! ⁴ Õ pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.

⁸ És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, a ki bizonyság szerint él:

¹⁸ És az Élõ; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.

⁸ A Smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Elsõ és Utolsó, a ki halott vala és él:

⁴⁰ Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.

²¹ Ettõl fogva kezdé Jézus jelenteni az õ tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektõl és a fõpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.

²² Mikor pedig Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik; ²³ És megölik õt, de harmadnapon föltámad. És felettébb megszomorodának.

¹⁸ Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a fõpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják õt, ¹⁹ És a pogányok kezébe adják õt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.

⁶³ Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitetõ még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.

⁶ Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.

³¹ És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.

⁹ Mikor pedig a hegyrõl leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad. ¹⁰ És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?

³⁰ És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja. ³¹ Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik õt; de ha megölték, harmadnapra föltámad. ³² De õk nem értik vala e mondást, és féltek õt megkérdezni.

³³ Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a fõpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják õt, és a pogányok kezébe adják õt; ³⁴ És megcsúfolják õt, és megostorozzák õt, és megköpdösik õt, és megölik õt; de harmadnapon feltámad.

²² Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektõl, a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni.

⁴⁴ Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.

³¹ És maga mellé vévén a tizenkettõt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, a mit a próféták megírtak. ³² Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; ³³ És megostorozván, megölik õt; és harmadnapon feltámad.

⁴⁴ És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem. ⁴⁵ Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat. ⁴⁶ És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:

¹⁹ Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt. ²⁰ Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt? ²¹ Õ pedig az õ testének templomáról szól vala. ²² Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az õ tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.

¹⁶ Ezeket pedig nem értették eleinte az õ tanítványai: hanem mikor megdicsõítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek õ felõle vannak megírva, és [hogy] ezeket mívelték õ vele.

²⁶ Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

¹⁰ Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának [és] keseregnek és sírnak vala.

²² Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; ²³ És mikor nem találták az õ testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy õ él. ²⁴ És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; õt pedig nem látták.

⁵⁶ Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja.

³⁰ És az apostolok összegyûlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.

⁴⁰ Valának pedig asszonyok is, a kik távolról nézik vala, a kik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, ⁴¹ A kik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala õt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, a kik vele mentek vala fel Jeruzsálembe.

⁹ Mikor pedig reggel, a hétnek elsõ napján föltámadott vala, megjelenék elõször Mária Magdalénának, a kibõl hét ördögöt ûzött vala ki. ¹⁰ Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának [és] keseregnek és sírnak vala. ¹¹ Azok pedig mikor hallották, hogy él és õ látta vala, nem hivék.

¹¹ Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba; ¹² És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtõl, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala. ¹³ És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették õt. ¹⁴ És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. ¹⁵ Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted õt, és én elviszem õt. ¹⁶ Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester! ¹⁷ Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez. ¹⁸ Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki.

¹⁴ Kiméne azért Lót, és szóla az õ võinek, kik az õ leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha tréfálna.

² És felelvén egy fõember, a kinek kezére támaszkodott a király, az Isten emberének, monda: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet? És monda [Elizeus:] Ímé, te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belõle.

¹⁶ Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;

¹ Grádicsok éneke.

¹¹ Azok pedig mikor hallották, hogy él és õ látta vala, nem hivék.

²⁵ És õ monda nékik: Óh balgatagok és rest szívûek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak!

⁹ És kimenvén, követé õt; és nem tudta, hogy valóság az, a mi történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát.

³ Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz. ⁴ Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelõzé Pétert, és elõbb juta a sírhoz; ⁵ És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedõk; mindazáltal nem megy vala be. ⁶ Megjöve azután Simon Péter [is] nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedõk ott vannak. ⁷ És a keszkenõ, a mely az õ fején volt, nem együtt van a lepedõkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen. ⁸ Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki elõször jutott a sírhoz, és lát és hisz vala. ⁹ Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból. ¹⁰ Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.

¹² Ezután pedig közülök kettõnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezõre mennek vala. ¹³ Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.

¹⁸ Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémû dolgok lettek abban e napokon?

⁷ És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekrõl, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.

⁶ Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg!

⁴⁵ A jó ember az õ szívének jó kincsébõl hoz elõ jót; és a gonosz ember az õ szívének gonosz kincsébõl hoz elõ gonoszt: mert a szívnek teljességébõl szól az õ szája.

²⁰ Mert a hol ketten vagy hárman egybegyûlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

³⁶ És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!

¹⁸ Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. ¹⁹ Még egy kevés idõ és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.

¹⁸ És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré õket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint. ¹⁹ És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, a kit kerestek. És elvezeté õket Samariába. ²⁰ És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az õ szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.

¹² Ezután pedig közülök kettõnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezõre mennek vala.

³¹ És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük.

¹⁴ És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.

⁴ Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerék meg, hogy Jézus van [ott.]

⁴ És monda az Úr néki: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, a kik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az útálatosságokért, a melyeket cselekedtek annak közepében. ⁵ És amazoknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon õ utána, és vágjátok; ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok: ⁶ Vénet, ifjat, szûzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, a kiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdék azért a vén férfiakon, a kik a ház elõtt valának.

⁶ Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.

²⁰ Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul. ²¹ Az asszony mikor szûl, szomorúságban van, mert eljött az õ órája: de mikor megszûli az õ gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra. ²² Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tõletek a ti örömeteket.

²⁵ A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az õ anyja, és az õ anyjának nõtestvére; Mária, a Kleopás [felesége,] és Mária Magdaléna.

¹¹ A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretbõl való próféta.

²⁴ És monda: Ah! mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

¹⁶ És elfogá mind azokat a félelem, és dicsõíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az õ népét.

² Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentõl jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.

¹⁹ Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.

¹⁴ Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tõn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, a ki eljövendõ vala a világra.

⁴⁰ Sokan azért a sokaság közül, a mint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonynyal ez ama Próféta. ⁴¹ Némelyek mondának: Ez a Krisztus. Mások pedig mondának: Csak nem Galileából jön el a Krisztus? ⁴² Nem az írás mondta-é, hogy a Dávid magvából, és Bethlehembõl, ama városból jön el a Krisztus, a hol Dávid vala?

⁵² Felelének és mondának néki: Vajjon te is Galileus vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta.

²² Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.

²² És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.

³⁸ A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.

¹ Mikor pedig reggel lõn, tanácsot tartának mind a fõpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy õt megöljék. ² És megkötözvén õt, elvivék, és átadák õt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.

²⁰ A fõpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

¹ És mindjárt reggel tanácsot tartván a fõpapok a vénekkel és írástudókkal, és az egész tanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak.

⁶⁶ És a mint nappal lett, egybegyûle a nép véneinek tanácsa, fõpapok és írástudók: és vivék õt az õ gyülekezetükbe,

¹³ Pilátus pedig a fõpapokat, fõembereket és a népet egybegyûjtvén,

¹³ Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsõítette az õ Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus elõtt, noha õ úgy ítélt, hogy elbocsátja. ¹⁴ Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, ¹⁵ Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai.

⁸ Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei! ⁹ Ha e mai napon mi egy nyavalyás emberrel való jótétemény felõl hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez: ¹⁰ Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, a kit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti elõttetek épségben.

²⁷ Mert bizony egybegyûltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével, ²⁸ Hogy véghezvigyék, a mikrõl a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek.

³⁰ A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. ³¹ Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bûnbánatot és bûnöknek bocsánatát.

²⁷ Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy õt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték. ²⁸ És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg. ²⁹ És mikor mindazokat elvégezték, a mik õ felõle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.

⁸ Meg is szabadítja õ Izráelt minden õ bûnébõl.

²⁰ És eljõ Sionnak a megváltó, és azoknak, a kik Jákóbban megtérnek hamisságokból, szól az Úr.

⁶⁸ Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az õ népét,

³⁸ Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla õ felõle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták.

⁶ Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék õt, mondván: Uram, avagy nem ez idõben állítod-é helyre az országot Izráelnek?

¹⁸ Tudván, hogy nem veszendõ holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekbõl; ¹⁹ Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplõtlen bárányén, a Krisztusén:

⁹ És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvbõl és népbõl és nemzetbõl,

⁹ Mikor pedig reggel, a hétnek elsõ napján föltámadott vala, megjelenék elõször Mária Magdalénának, a kibõl hét ördögöt ûzött vala ki. ¹⁰ Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának [és] keseregnek és sírnak vala.

¹ A hétnek elsõ [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fûszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velök. ² És a követ a sírról elhengerítve találák. ³ És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. ⁴ És lõn, hogy mikor õk e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: ⁵ És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt? ⁶ Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, ⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. ⁸ Megemlékezének azért az õ szavairól. ⁹ És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. ¹⁰ Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak. ¹¹ De az õ szavuk csak üres beszédnek látszék azok elõtt; és nem hivének nékik.

¹⁸ Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki.

¹² Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedõk vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.

¹ A hétnek elsõ napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kõ a sírról. ² Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették õt.

¹⁸ És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy a mi kívülrõl megy az emberbe, semmi sem fertõztetheti meg õt?

¹⁷ Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek? ¹⁸ Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?

¹⁹ Õ pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok õt hozzám.

¹⁴ Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az õ hitetlenségöket és keményszívûségöket, hogy azoknak, a kik õt feltámadva látták vala, nem hivének,

¹¹ A kirõl nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra. ¹² Mert noha ez idõ szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdõ elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.

¹ Az éneklõmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára. ² Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava. ³ Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam. ⁴ Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol. ⁵ Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad õket. ⁶ Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. ⁷ De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata. ⁸ A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket: ⁹ Az Úrra bízta magát, mentse meg õt; szabadítsa meg õt, hiszen gyönyörködött benne! ¹⁰ Mert te hoztál ki engem az anyám méhébõl, [és ]biztattál engem anyámnak emlõin. ¹¹ Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétõl fogva te voltál Istenem. ¹² Ne légy messze tõlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen. ¹³ Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. ¹⁴ Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. ¹⁵ Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belsõ részeim között. ¹⁶ Erõm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. ¹⁷ Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. ¹⁸ Megszámlálhatnám minden csontomat, õk pedig csak néznek [s] bámulnak rám. ¹⁹ Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. ²⁰ De te, Uram, ne légy messze tõlem; én erõsségem, siess segítségemre. ²¹ Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeibõl. ²² Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem. ²³ Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben. ²⁴ Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek õt! Jákób minden ivadékai dicsõítsétek õt, és féljétek õt Izráel minden magzata! ²⁵ Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az õ orczáját elõle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja. ²⁶ Felõled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok elõtt, a kik félik õt. ²⁷ Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik õt keresik. Éljen szívetek örökké! ²⁸ Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul elõtted a pogányok minden nemzetsége. ²⁹ Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is. ³⁰ Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; õ elõtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét. ³¹ Õt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak. [ (Psalms 22:32) Eljõnek s hirdetik az õ igazságát az õ utánok való népnek, hogy ezt cselekedte! ]

¹ Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé. ² Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak. ³ Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. ⁴ Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet. ⁵ Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem! ⁶ Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted: ⁷ Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene! ⁸ Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat. ⁹ Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé. ¹⁰ Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám. ¹¹ Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik. ¹² Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik. ¹³ A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek. ¹⁴ Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel. ¹⁵ Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl; ¹⁶ Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem! ¹⁷ Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám; ¹⁸ És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! ¹⁹ Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem. ²⁰ Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat. ²¹ A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék. ²² Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem. ²³ Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá. ²⁴ Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá. ²⁵ Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket. ²⁶ Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos; ²⁷ Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg. ²⁸ Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el. ²⁹ Töröltessenek ki az élõk könyvébõl, és az igazak közé ne irattassanak. ³⁰ Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedõ vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed! ³¹ Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. ³² És kedvesebb lesz az Úr elõtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmû tuloknál. ³³ Látják [ezt] majd a szenvedõk és örülnek; ti Istent keresõk, elevenedjék a ti szívetek! ³⁴ Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg. ³⁵ Dicsérjék õt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban! ³⁶ Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt. [ (Psalms 69:37) És az õ szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az õ nevét. ]

¹ Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? ² Felnõtt, mint egy vesszõszál Õ elõtte, és mint gyökér a száraz földbõl, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos! ³ Útált és az emberektõl elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerõje! mint a ki elõl orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. ⁴ Pedig betegséginket õ viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentõl! ⁵ És õ megsebesíttetett bûneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az õ sebeivel gyógyulánk meg. ⁶ Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az õ útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét õ reá veté. ⁷ Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az õt nyírõk elõtt; és száját nem nyitotta meg! ⁸ A fogságból és ítéletbõl ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élõk földébõl, hogy népem bûnéért lõn rajta vereség?! ⁹ És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé [jutott] kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában. ¹⁰ És az Úr akarta õt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az õ keze által jó szerencsés lesz. ¹¹ Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket õ viseli. ¹² Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bûnösök közé számláltatott; pedig õ sokak bûnét hordozá, és a bûnösökért imádkozott!

⁷ Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, a ki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.

⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.

⁴⁴ És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem.

⁴⁶ És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:

³ Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.

³ Mert azt adtam elõtökbe fõképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért az írások szerint; ⁴ És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

⁸ Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett. ⁹ Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés idõre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsõséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelmébõl mindenkiért megízlelje a halált. ¹⁰ Mert illendõ vala, hogy a kiért minden és a ki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsõségre, az õ idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

²² És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bûnbocsánat. ²³ Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.

² Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezõjére Jézusra, a ki az elõtte levõ öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.

³ Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az õ nagy irgalmassága szerint újonnan szûlt minket élõ reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,

¹¹ Nyomozódván, hogy mely vagy milyen idõre jelenté [azt] ki a Krisztusnak õ bennök levõ Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseirõl és az azok után való dicsõségrõl.

¹⁵ És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az õ magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.

³ És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.

¹⁸ És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.

⁴ És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;

¹⁰ Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közûl; míg eljõ Siló, és a népek néki engednek.

⁶ Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népébõl. ⁷ Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért. ⁸ És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tûzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon. ⁹ Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltûzé azt póznára. És lõn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada.

¹⁵ Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!

¹² Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerõsítem az õ királyságát: ¹³ Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerõsítem az õ királyságának trónját mindörökké. ¹⁴ Én leszek néki atyja, és õ lészen nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem õt emberi veszszõvel és emberek fiainak büntetésével; ¹⁵ Mindazáltal irgalmasságomat nem vonom meg tõle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék elõtted. ¹⁶ És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, [és] a te trónod erõs lészen mindörökké.

⁹ Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. ¹⁰ Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

¹¹ Hûséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe;

¹⁴ Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szûz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,

⁶ Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az õ vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erõs Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! ⁷ Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerõsítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!

¹⁰ Ímé, az Úr Isten jõ hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jõ, és megfizetése Õ elõtte. ¹¹ Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyûjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.

⁶ Hátamat odaadám a verõknek, és orczámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés elõtt.

¹³ Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicsõ lesz nagyon. ¹⁴ Miképen eliszonyodtak tõled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt:

⁵ Ímé, eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. ⁶ Az õ idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az õ neve, a melylyel nevezik õt: Az Úr a mi igazságunk!

¹⁴ Ímé, eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és megbizonyítom az én jó szómat, a melyet az Izráel házának és a Júda házának szóltam. ¹⁵ Azokban a napokban és abban az idõben sarjasztok Dávidnak igaz sarjadékot, és jogot és igazságot szerez e földön.

²³ És állatok föléjök egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse õket: az én szolgámat, Dávidot, õ legelteti õket s õ lesz nékik pásztoruk.

²⁵ És laknak a földön, melyet adtam vala az én szolgámnak, Jákóbnak, a melyen laktak a ti atyáitok; és laknak azon õk és fiaik és fiaiknak fiai mindörökké, és az én szolgám, Dávid az õ fejedelmök örökké.

¹³ Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhõiben mint valami emberfia jõve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék õt.

²⁴ Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bûn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente. ²⁵ Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felõl való szózat keletkezésétõl a Messiás- fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos idõkben. ²⁶ A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következõ fejedelem népe; és vége lesz [mintegy] vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.

² De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belõled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitõl fogva, öröktõl fogva van. ³ Azért odaadja õket, míg a szûlõ szûl, de az õ atyjafiainak maradékai visszatérnek Izráel fiaihoz. ⁴ És megáll, és legeltet az Úrnak erejével, az Úrnak az õ Istenének fenséges nevével, és [bátorsággal] lakoznak, mert ímé felmagasztaltatik a földnek határáig.

²⁰ Hûséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az õsidõkben.

⁹ Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító õ; szegény és szamárháton ülõ, azaz nõstényszamárnak vemhén.

¹ Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja elõttem az útat, és mindjárt eljön az õ templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura. ² De kicsoda szenvedheti el az õ eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az õ megjelenésekor? Hiszen olyan õ, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja! ³ És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi õket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.

² És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az õ szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.

⁴⁵ Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt.

³⁹ Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;

⁴⁵ Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek. ⁴⁶ Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt õ. ⁴⁷ Ha pedig az õ írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?

²² Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek.

²⁴ De a próféták is mindnyájan Sámueltõl és a következõktõl fogva, a kik csak szóltak, e napokról jövendöltek.

³⁷ Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.

⁴³ Errõl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az õ neve által mindenki, a ki hiszen õ benne.

²⁷ Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy õt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték. ²⁸ És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg. ²⁹ És mikor mindazokat elvégezték, a mik õ felõle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték. ³⁰ De az Isten feltámasztá õt halottaiból:

¹⁰ És leborulék annak lábai elõtt, hogy imádjam õt, de monda nékem: Meglásd, ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.

² És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.

²⁶ És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.

⁷ Amint meglátá József az õ bátyjait, megismeré õket, de idegennek mutatá magát hozzájok, és kemény beszédekkel szóla nékik, mondván: Honnan jöttetek? Azok pedig mondának: Kanaán földérõl jöttünk eleséget venni.

⁴⁸ És látá õket, a mint veszõdnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.

³ De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.

⁸ És történt ebben az idõben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá õt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lõn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.

²³ Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejõni [mindenkit], hogy megteljék az én házam.

¹⁴ És egy Lidia nevû, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata [reánk.] Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.

¹⁹ És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fûre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.

³⁶ És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az õ tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak.

²⁶ Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

⁴¹ Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.

⁶ Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.

²² És mikor õk evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

¹⁶ Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.

¹⁹ És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

³⁵ És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg õk a kenyér megszegésérõl.

¹¹ Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.

³⁵ Mikor pedig ezeket mondá, és kenyeret võn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok elõtt, és megtörvén, kezde enni.

³⁰ Õ azonban közöttük átmenve, eltávozék.

¹⁶ De az õ szemeik visszatartóztatának, hogy õt meg ne ismerjék.

⁵⁹ Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtõzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.

¹³ És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették õt. ¹⁴ És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az. ¹⁵ Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted õt, és én elviszem õt. ¹⁶ Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!

³ Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

³⁴ Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

⁹ [Mint] a kenet és jó illat megvídámítja a szívet: úgy az õ barátjának édes [szavai is, melyek] lelke tanácsából [valók.]

¹⁷ [Miképen] egyik vassal a másikat élesítik, [a képen] az ember élesíti az õ barátjának orczáját.

⁴ Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erõsítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.

¹⁶ Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedrõl neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene!

⁹ Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az õ nevében többé nem szólok; de mintha égõ tûz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erõlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.

²⁹ Nem olyan-é az én igém, mint a tûz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó põröly?

⁴⁵ Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat.

⁶³ A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.

² Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból, ³ Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.

²³ Kitûzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felõl, igyekezvén elhitetni õ velök a Jézus felõl való dolgokat, úgy a Mózes törvényébõl, mint a prófétákból, reggeltõl fogva mind estvéig.

¹² Mert az Istennek beszéde élõ és ható, és élesebb minden kétélû fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velõknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.

¹³ Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.

¹⁹ Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! ²⁰ És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. ²¹ Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. ²² És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: ²³ A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak. ²⁴ Tamás pedig, egy a tizenkettõ közül, a kit Kettõsnek hívtak, nem vala õ velök, a mikor eljött vala Jézus. ²⁵ Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem. ²⁶ És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

¹⁴ Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az õ atyjafiaival együtt.

⁷ De menjetek el, mondjátok meg az õ tanítványainak és Péternek, hogy elõttetek megyen Galileába; ott meglátjátok õt, a mint megmondotta néktek.

⁵⁴ Megfogván azért õt, elvezeték, és elvivék a fõpap házába. Péter pedig követi vala távol. ⁵⁵ És mikor tüzet gerjesztettek az udvar közepén, és õk együtt leültek, Péter is leüle õ velök. ⁵⁶ És meglátván õt egy szolgálóleány, a mint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén, monda: Ez is õ vele vala! ⁵⁷ Õ pedig megtagadá õt, mondván: Asszony, nem ismerem õt! ⁵⁸ És egy kevéssel azután más látván õt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok! ⁵⁹ És úgy egy óra mulva más valaki erõsíté, mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való is. ⁶⁰ Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor õ még beszélt, megszólalt a kakas. ⁶¹ És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, a mint néki mondta: Mielõtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem. ⁶² És kimenvén Péter, keservesen síra.

⁵ És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettõnek;

³⁰ És lõn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. ³¹ És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük.

⁴² És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.

¹⁸ Útait láttam, és meggyógyítom õt; vezetem õt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak,

¹³ És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.

⁵ Valamely házba bementek, elõször ezt mondjátok: Békesség e háznak!

²⁷ Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

³³ Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.

¹⁹ Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsõ napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! ²⁰ És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat. ²¹ Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. ²² És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket: ²³ A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.

²⁶ És nyolcz nap múlva ismét benn valának az õ tanítványai, Tamás is õ velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

¹⁶ Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr [legyen] mindnyájatokkal!

⁴ János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendõ; és a hét lélektõl, a mely az õ királyiszéke elõtt van,

¹³ És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljõni a földbõl.

¹⁴ Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat. ¹⁵ Valami szellem suhant el elõttem, s testemnek szõre felborzolódék. ¹⁶ Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim elõtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:

²⁶ És mikor látták a tanítványok, hogy õ a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának. ²⁷ De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!

⁴⁹ Azok pedig látván õt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának; ⁵⁰ Mert mindnyájan látják vala õt és megrémülének. De õ azonnal megszólítá õket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.

³⁰ Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek!

¹⁵ Azok pedig mondának néki: Elment az eszed. Õ azonban erõsíté, hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az õ angyala az.

¹⁴ Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál! Meddig maradnak még te benned a te bûnös gondolataid?

⁵ Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és a kiben a szent isteneknek lelke van, és elmondám néki az álmot.

¹⁹ Te vagy az, oh király, a ki nagygyá és erõssé lettél, a kinek nagysága megnövekedék és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig.

⁸ Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh kicsinyhitûek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?!

¹³ És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna elõtte, sõt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei elõtt, a kirõl mi beszélünk.

²² Õk pedig arczukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é?

⁷ Minden halmocskától is félnek, és [mindenféle] ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska [nehezen ]vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az õ örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.

⁴⁶ És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe [teszem le] az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.

²⁰ És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.

²⁵ Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az õ oldalába, semmiképen el nem hiszem.

²⁷ Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívõ.

³ Kiknek az õ szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy õ él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.

²³ Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestõl; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül õriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

⁹ Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük õket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk!

¹ A mi kezdettõl fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjérõl.

²⁶ És mikor tudtára adák, mondván: József még él, és hogy uralkodik egész Égyiptom földén; az õ szíve elalélt, mert nem hisz vala nékik. ²⁷ Elbeszélék azért néki József minden beszédét, a melyeket velök beszélt vala, és látá a szekereket is, a melyeket József küldött vala, hogy õt elvigyék; akkor fölélede az õ atyjoknak, Jákóbnak lelke. ²⁸ És monda Izráel: Elég nékem, hogy József az én fiam még él: lemegyek hát, hogy meglássam õt minekelõtte meghalok.

¹ Grádicsok éneke. ² Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!

²² Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tõletek a ti örömeteket.

⁵ Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!

¹⁰ Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, a melyeket most fogtatok. ¹¹ Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, a mely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló. ¹² Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tõle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr õ. ¹³ Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is.

⁴¹ Nem az egész népnek, hanem az Istentõl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk õ vele, minekutána feltámadott halottaiból.

¹⁸ Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; õ pedig a Magasságos Istennek papja vala.

² És monda az Úr Mózesnek: Szólj a te atyádfiának, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szenthelyre a függönyön belül a fedél elé, a mely a láda felett van, hogy meg ne haljon, mert felhõben jelenek meg a fedél felett. ³ Ezzel menjen be Áron a szenthelyre: egy fiatal tulokkal bûnért való áldozatul, és egy kossal égõáldozatul. ⁴ Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcs övvel övezze be magát, és gyolcs süveget tegyen fel; szent ruhák ezek; mossa meg azért a testét vízben, és úgy öltse fel ezeket. ⁵ Izráel fiainak gyülekezetétõl pedig vegyen át két kecskebakot bûnért való áldozatul, és egy kost egészen égõáldozatul. ⁶ És áldozza meg Áron a bûnért való áldozati tulkot, a mely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért. ⁷ Azután vegye elõ a két kecskebakot, és állassa azokat az Úr elé a gyülekezet sátorának nyílásához, ⁸ És vessen sorsot Áron a két bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért. ⁹ És áldozza meg Áron azt a bakot, a melyre az Úrért való sors esett, és készítse el azt bûnért való áldozatul. ¹⁰ Azt a bakot pedig, a melyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, [és] hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába. ¹¹ Áron pedig úgy áldozza meg a bûnért való áldozati tulkot, a mely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bûnért való áldozati tulkot, a mely az övé. ¹² És vegye tele a tömjénezõt eleven szénnel az oltárról, a mely az Úr elõtt van, és vegye tele a két markát a porrá tört fûszerekbõl való füstölõbõl, és vigye be a függönyön belõl. ¹³ És vesse a füstölõt a tûzre az Úr elõtt, hogy befedje a füstölõ felhõje a fedelet, a mely a bizonyság felett van, hogy meg ne haljon. ¹⁴ Azután vegyen a tuloknak vérébõl és hintsen újjával a fedél felsõ színére napkelet felé; a fedél elõtt pedig hétszer hintsen újjával a vérbõl. ¹⁵ És ölje meg a bûnért való áldozati bakot, a mely a népé, és vigye be annak vérét a függönyön belõl, és úgy cselekedjék annak vérével, a mint a tuloknak vérével cselekedett: hintse ugyanis azt a fedélre és a fedél elé. ¹⁶ Így szerezzen engesztelést a szenthelynek Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bûnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, a mely közöttök van, az õ tisztátalanságaik közepette. ¹⁷ Senki se legyen a gyülekezet sátorában, a mikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az õ kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, házanépéért, és Izráelnek egész gyülekezetéért. ¹⁸ Azután menjen ki az oltárhoz, a mely az Úr elõtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak vérébõl és a baknak vérébõl, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. ¹⁹ És hintsen arra a vérbõl az õ újjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól.

⁸ És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tûzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon.

²⁵ És mentse ki a gyülekezet a gyilkost a vérbosszuló rokonnak kezébõl, és küldje vissza azt a gyülekezet az õ menedékvárosába, a melybe szaladott vala, és lakozzék abban, míg meghal a fõpap, a ki felkenetett a szent olajjal.

¹⁵ Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok! ¹⁶ Mind a szerint, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtõl a Hóreben a gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak! ¹⁷ Az Úr pedig monda nékem: Jól mondták a mit mondtak. ¹⁸ Prófétát támasztok nékik az õ atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki. ¹⁹ És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon!

¹ Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? ² A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az õ felkentje ellen: ³ Szaggassuk le az õ bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! ⁴ Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja õket. ⁵ Majd szól nékik haragjában, és megrettenti õket gerjedelmében: ⁶ Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen! ⁷ Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged. ⁸ Kérjed tõlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait. ⁹ Összetöröd õket vasvesszõvel: széjjelzúzod õket, mint cserépedényt. ¹⁰ Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái! ¹¹ Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel. ¹² Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az õ haragja. Boldogok mindazok, a kik õ benne bíznak!

⁹ Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik. ¹⁰ Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. ¹¹ Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.

⁶ Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, [de] többek, semhogy elszámlálhatnám. ⁷ Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égõáldozatot és bûnért való áldozatot sem kívántál. ⁸ Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felõlem,

¹ Salamoné. ² Hadd ítélje népedet igazsággal, és a te szegényeidet méltányossággal. ³ Teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot. ⁴ Legyen birája a nép szegényeinek, segítsen a szûkölködõnek fiain, és törje össze az erõszakoskodót. ⁵ Féljenek téged, a míg a nap áll és a meddig a hold fénylik, nemzedékrõl nemzedékre. ⁶ Szálljon alá, mint esõ a rétre, mint zápor, a mely megöntözi a földet. ⁷ Virágozzék az õ idejében az igaz és a béke teljessége, a míg nem lesz a hold. ⁸ És uralkodjék egyik tengertõl a másik tengerig, és a [nagy] folyamtól a föld határáig. ⁹ Boruljanak le elõtte a pusztalakók, és nyalják ellenségei a port. ¹⁰ Tarsis és a szigetek királyai hozzanak ajándékot; Seba és Szeba királyai adománynyal járuljanak elé. ¹¹ Hajoljanak meg elõtte mind a királyok, és minden nemzet szolgáljon néki. ¹² Mert megszabadítja a kiáltó szûkölködõt; a nyomorultat, a kinek nincs segítõje. ¹³ Könyörül a szegényen és szûkölködõn, s a szûkölködõk lelkét megszabadítja; ¹⁴ Az elnyomástól és erõszaktól megmenti lelköket, és vérök drága az õ szemében. ¹⁵ És éljen õ és adjanak néki Seba aranyából; imádkozzanak érte szüntelen, és áldják õt minden napon. ¹⁶ Bõ gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve. ¹⁷ Tartson neve mindörökké; viruljon neve, míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek, és magasztalják õt. ¹⁸ Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, a ki csudadolgokat cselekszik egyedül! ¹⁹ Áldott legyen az õ dicsõséges neve mindörökké, és teljék be dicsõségével az egész föld. Ámen! Ámen! ²⁰ Itt végzõdnek Dávidnak, az Isai fiának könyörgései.

¹ Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklõmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása. ² Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente elõtted vagyok: ³ Jusson elõdbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra! ⁴ Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. ⁵ Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember. ⁶ A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikrõl többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtõl. ⁷ Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé. ⁸ A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela. ⁹ Elszakasztottad ismerõseimet tõlem, útálattá tettél elõttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek. ¹⁰ Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet. ¹¹ Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela. ¹² Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hûségedet a pusztulás helyén? ¹³ Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén? ¹⁴ De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom: ¹⁵ Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tõlem? ¹⁶ Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom. ¹⁷ Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem. ¹⁸ Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. [ (Psalms 88:19) Elszakasztottál tõlem barátot és rokont; ismerõseim a - setétség. ]

⁴ Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom. ⁵ Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyûlölséggel az én szeretetemért. ⁶ Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az õ jobb keze felõl. ⁷ Mikor törvénykezik, mint gonosz jõjjön ki; még az imádsága is bûnné legyen. ⁸ Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el. ⁹ Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé. ¹⁰ És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.] ¹¹ Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét. ¹² Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin! ¹³ Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök! ¹⁴ Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék! ¹⁵ Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl, ¹⁶ A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívût, hogy megölje. ¹⁷ Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle. ¹⁸ Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj. ¹⁹ Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát. ²⁰ Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.

¹ Dávidé; zsoltár. ² A te hatalmad pálczáját kinyújtja az Úr Sionból, [mondván:] Uralkodjál ellenségeid között! ³ A te néped készséggel siet a te sereggyûjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpir méhébõl leszen ifjaidnak harmatja. ⁴ Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkhisedek rendje szerint. ⁵ Az Úr a te jobbod felõl; megrontja az õ haragja napján a királyokat; ⁶ Ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezúz messze földön minden fõt. ⁷ Az út mellett való patakból iszik; ezért emeli fel az õ fejét.

²² A kõ a melyet az építõk megvetettek, szegeletkõvé lett!

⁶ Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az õ vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erõs Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

¹ És származik egy vesszõszál Isai törzsökébõl, s gyökereibõl egy virágszál nevekedik. ² A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. ³ És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: ⁴ Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent. ⁵ Derekának övedzõje az igazság lészen, és veséinek övedzõje a hûség. ⁶ És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek õrzi azokat; ⁷ A tehén és medve legelnek, [és] együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik; ⁸ És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstõl elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét: ⁹ Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják. ¹⁰ És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lészen, eljõnek a pogányok, és az õ nyugodalma dicsõség lészen.

¹⁶ Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erõs alappal, a ki [benne] hisz, az nem fut!

¹ Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek! ² Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bûne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta õt az Úr keze minden bûneiért. ³ Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! ⁴ Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává. ⁵ És megjelenik az Úr dicsõsége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt. ⁶ Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fû, és minden szépsége, mint a mezõ virága! ⁷ Megszáradt a fû, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fû a nép. ⁸ Megszáradt a fû, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad! ⁹ Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!

¹ Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam õ belé, törvényt beszél a népeknek. ² Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán. ³ Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg. ⁴ Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.

¹ Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétõl hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemrõl. ² Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem. ³ És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsõülök. ⁴ És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erõmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél. ⁵ És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétõl szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Õ hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyûjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erõsségem az én Istenem! ⁶ Így szól: Kevés az, hoggy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sõt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen! ⁷ Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkûhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hû, Izráel Szentjéért, a ki téged elválasztott. ⁸ Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket;

² Miért jöttem, holott nem volt [ott] senki? hívtam és nem felelt senki sem! vagy olyan rövid már a kezem, hogy meg nem válthat? vagy nincs bennem megszabadításra való erõ? Ímé, én dorgálásommal kiszáraztom a tengert, a folyókat pusztává teszem, megbûzhödnek halaik, hogy nincsen víz, és szomjúságtól meghalnak. ³ Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat. ⁴ Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erõsítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok. ⁵ Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. ⁶ Hátamat odaadám a verõknek, és orczámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés elõtt.

¹³ Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicsõ lesz nagyon.

¹ Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívûeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást; ² Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót; ³ Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsõségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Õ dicsõségére!

⁵ Ímé, eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön.

¹⁴ Ímé, eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és megbizonyítom az én jó szómat, a melyet az Izráel házának és a Júda házának szóltam.

²² Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas czédrus tetejébõl, és elültetem; felsõ ágaiból egy gyönge [ág]at szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen.

⁴⁴ És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át [hanem] szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.

²⁴ Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bûn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente. ²⁵ Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felõl való szózat keletkezésétõl a Messiás- fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos idõkben. ²⁶ A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következõ fejedelem népe; és vége lesz [mintegy] vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás. ²⁷ És egy héten át sokakkal megerõsíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.

⁷ De a Júda házának megkegyelmezek, és megtartom õket az Úr, az õ Istenök által; de nem tartom meg õket ív, vagy kard, vagy háború által, sem lovak és lovasok által. ⁸ Mikor elválasztá Ló-Rukhámáht, ismét teherbe esék, és fiút szûle. ⁹ És mondá [az Úr:] Nevezd õt Ló-Amminak; mert ti nem vagytok az én népem, s én sem leszek a tiétek. ¹⁰ De mégis annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy a hol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élõ Istennek fiai! ¹¹ És összegyûlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és egy fejedelmet választanak, és feljõnek az országból, mert nagy lesz a Jezréel napja! [ (Hosea 1:12) Mondjátok atyátokfiainak: Ammi! és a ti húgaitoknak: Rukhámáh! ]

⁵ Azután megtérnek Izráel fiai és keresik az Urat, az õ Istenöket, és Dávidot, az õ királyukat, és remegve [folyamod]nak az Úrhoz és az õ jóságához az utolsó idõkben.

²⁸ És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. ²⁹ Sõt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet. ³⁰ És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. ³¹ A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak nagy és rettenetes napja. ³² De mindaz, a ki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, a mint megigérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, a kiket elhí az Úr!

¹¹ Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán.

¹ Seregelj hát egybe, seregek leánya! Ostrommal támadt ellenünk; pálczával verjék arczul Izráel biráját!

⁷ És megindítok minden népet, és eljön, a kit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsõséggel, azt mondja a Seregeknek Ura. ⁸ Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura. ⁹ Nagyobb lészen e második háznak dicsõsége az elsõnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura.

¹² És szólj néki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belõle, és megépíti az Úrnak templomát!

⁸ És három pásztort vertem el egy hónap alatt, mert elkeseredék a lelkem miattok, és az õ lelkök is megútála engem. ⁹ És mondám: Nem õrizlek én titeket, haljon meg a halálra való és vágattassék ki a kivágni való, a megmaradottak pedig egyék meg egymásnak húsát. ¹⁰ És vevém [egyik] pálczámat, a szépséget, és eltörém azt, hogy felbontsam az én szövetségemet, a melyet az összes népekkel kötöttem. ¹¹ És felbomla [az] azon a napon, és így tudták meg az elsanyargatott juhok, a kik ragaszkodnak vala hozzám, hogy az Úr dolga [ez]. ¹² És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba! És harmincz ezüst pénzt fizettek béremül. ¹³ És monda az Úr nékem: Vesd a fazekas elé! Nagy jutalom, a melyre becsültek engem. Vevém azért a harmincz ezüst pénzt, és vetém azt az Úrnak házába, a fazekas elé.

¹⁰ A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják õt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsõszülött után.

⁴ És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felõl, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad.

² És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az õ szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok. ³ És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, a melyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura. ⁴ Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényérõl, a melyet rendeltem õ általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül. ⁵ Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielõtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. ⁶ És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jõjjek és meg ne verjem e földet átokkal.

⁵⁴ De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?

⁵⁶ Mindez pedig azért lõn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák õt a tanítványok mind, és elfutának.

³¹ És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni. ³² És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.

³¹ Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik õt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.

³¹ És maga mellé vévén a tizenkettõt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, a mit a próféták megírtak. ³² Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik; ³³ És megostorozván, megölik õt; és harmadnapon feltámad. ³⁴ Õk pedig ezekbõl semmit nem értének; és a beszéd õ elõlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat.

²² Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak.

³⁷ Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek.

⁶ Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, ⁷ Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.

²⁶ Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az õ dicsõségébe? ²⁷ És elkezdvén Mózestõl és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik õ felõle megirattak.

¹⁴ És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.

⁴⁶ Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt õ.

⁴ Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljõ az az idõ, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettõl fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek valék. ⁵ Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tõlem közületek: Hová mégy?

¹⁶ Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek. ¹⁷ Mondának azért az õ tanítványai közül egymásnak: Mi az, a mit nékünk mond: Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek?

¹¹ És nem vagyok többé e világon, de õk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! ¹² Mikor velök valék a világon, én megtartám õket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megõrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. ¹³ Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy õk az én örömemet teljesen bírják õ magokban.

²⁴ Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek tehát ezeket mûvelék. ²⁵ A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az õ anyja, és az õ anyjának nõtestvére; Mária, a Kleopás [felesége,] és Mária Magdaléna. ²⁶ Jézus azért, mikor látja vala, hogy [ott] áll az õ anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az õ anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! ²⁷ Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettõl az órától magához fogadá azt az a tanítvány. ²⁸ Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. ²⁹ Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg eczettel, és izsópra tévén [azt,] oda vivék az õ szájához. ³⁰ Mikor azért elvette Jézus az eczetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét. ³¹ A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy [nap] vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le [õket.] ³² Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsõnek lábszárait és a másikét [is,] a ki õ vele együtt feszíttetett meg; ³³ Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy õ már halott, nem törék meg az õ lábszárait; ³⁴ Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az õ oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki [abból.] ³⁵ És a ki látta, bizonyságot tett, és igaz az õ tanúbizonysága; és az tudja, hogy õ igazat mond, hogy ti is higyjetek. ³⁶ Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az õ csontja meg ne törettessék. ³⁷ Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, a kit általszegeztek.

¹⁸ Az Isten pedig, a mikrõl eleve megmondotta minden õ prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképen töltötte be.

²² Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek. ²³ Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül. ²⁴ De a próféták is mindnyájan Sámueltõl és a következõktõl fogva, a kik csak szóltak, e napokról jövendöltek.

²⁹ És mikor mindazokat elvégezték, a mik õ felõle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték. ³⁰ De az Isten feltámasztá õt halottaiból: ³¹ És õ megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel õ vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép elõtt.

³³ Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.

⁵ Mózes is hû volt ugyan az õ egész házában, mint szolga, a hirdetendõknek bizonyságára,

¹ Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leverésébõl visszatérõ Ábrahámmal találkozván, õt megáldotta,

⁸ Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az elsõ sátor.

¹ Minthogy a törvényben a jövendõ jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, a melyeket esztendõnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat;

¹¹ Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?

¹⁶ Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.

¹⁸ Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát.

¹⁰ Mert rátok önté az Úr a mély álomnak lelkét, és bezárta szemeiteket, a prófétákat, és fejeiteket, a nézõket befedezte; ¹¹ És lesz mind e látás néktek, mintegy bepecsételtetett írás beszédei, a melyet oda adnak egy írástudónak, mondván: Olvasd, kérlek, és õ szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett. ¹² És ha e levelet annak adják, a ki nem tud írást, mondván: Olvasd el, kérlek! õ így szól: Nem tudok írást.

¹⁸ És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétbõl a vakoknak szemei látni fognak. ¹⁹ És nagy örömük lesz a szenvedõknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében.

³² És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?

¹⁸ Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.

¹⁴ De megtompultak az õ elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tûnik el; ¹⁵ Sõt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az õ szívökre. ¹⁶ Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. ¹⁷ Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. ¹⁸ Mi pedig az Úrnak dicsõségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsõségrõl dicsõségre, úgy mint az Úrnak Lelkétõl.

⁴ A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsõséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe. ⁵ Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért. ⁶ Mert az Isten, a ki szólt: setétségbõl világosság ragyogjon, õ gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsõsége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett.

¹⁴ Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.

²⁰ De tudjuk [azt is,] hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az õ Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

⁷ A Filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, a kinél a Dávid kulcsa van, a ki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja:

¹² És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

²⁷ Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik õt keresik. Éljen szívetek örökké!

² Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az õ orczáját rajtunk. Szela. ³ Hogy megismerjék e földön a te útadat, minden nép közt a te szabadításodat. ⁴ Dicsérnek téged a népek, oh Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan.

⁷ A föld megadta az õ gyümölcsét: megáld minket az Isten, a mi Istenünk; [ (Psalms 67:8) Megáld minket az Isten, és féli õt a földnek minden határa! ]

⁹ Eljõnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborulnak elõtted Uram, és dicsõítik a te nevedet.

¹ Zsoltár. megsegítette õt az õ jobbkeze és az õ szentséges karja. ² Tudtul adta az Úr az õ szabadítását; a népek elõtt megjelentette az õ igazságát. ³ Megemlékezett az õ kegyelmérõl és Izráel házához való hûségérõl; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását.

¹ Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok; magasztalják õt mind a népek! ² Mert nagy az õ kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!

¹ Ésaiásnak, Ámós fiának beszéde, a melyet látott Júda és Jeruzsálem felõl. ² Lészen az utolsó idõkben, hogy erõsen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; ³ És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Õ útaira, és mi járjunk az Õ ösvényein, mert tanítás Sionból jõ, és Jeruzsálembõl az Úrnak beszéde;

⁴ Mit kellett volna még tennem szõlõmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szõlõt terem, holott vadat termett?!

¹⁰ És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, a ki a népek zászlója lészen, eljõnek a pogányok, és az õ nyugodalma dicsõség lészen.

⁶ Így szól: Kevés az, hoggy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sõt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!

²² Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és elõttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.

¹⁰ Feltûrte az Úr szent karját minden népeknek szemei elõtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!

¹⁵ Akképen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájokat, mert a mit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek.

¹ Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsõsége rajtad feltámadt. ² Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsõsége rajtad megláttatik. ³ És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.

¹⁸ És én cselekedeteiteket és gondolataitokat [megbüntetem!] Eljõ [az idõ], hogy minden népeket és nyelveket egybegyûjtsek, hogy eljövén, meglássák az én dicsõségemet. ¹⁹ És teszek köztök jelt, és küldök közülök megszabadultakat a népekhez, Tarsisba, Pulba és Ludba, az íjjászokhoz, Tubálhoz és Jávánhoz; a messze szigetekbe, a melyek rólam nem hallottak, és nem látták dicsõségemet, és hirdetik dicsõségemet a népek között. ²⁰ És elhozzák minden testvéreiteket minden népek közül ajándékul az Úrnak, lovakon, szekereken, hintókban, öszvéreken és tevéken szentségemnek hegyére Jeruzsálembe, így szól az Úr, a mint hozzák Izráelnek fiai az ajándékot tiszta edényben az Úrnak házába. ²¹ És ezek közül is választok a papok közé, a Léviták közé, így szól az Úr.

³⁴ És nem tanítja többé senki az õ felebarátját, és senki az õ atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert õk mindnyájan megismernek engem, kicsinytõl fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az õ bûneiket, és vétkeikrõl többé meg nem emlékezem.

²⁴ Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bûn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.

²³

⁸ Miképen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izráel!? Miként adnálak oda, mint Admát, tennélek olyanná, a milyen Seboim?! Megesett bennem az én szívem; fellángolt minden szánalmam!

² Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az õ útaira, és járjunk az õ ösvényein! Mert Sionból jõ ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálembõl.

¹¹ Hiszen napkelettõl fogva napnyugotig nagy az én nevem a pogányok között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek és tiszta ételáldozattal! Bizony nagy az én nevem a pogányok között! azt mondja a Seregeknek Ura.

² És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.

¹⁰ Jézus pedig, a mikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az õt követõknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet. ¹¹ De mondom néktek, hogy sokan eljõnek napkeletrõl és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában:

¹³ Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bûnösöket a megtérésre.

⁵ Ezt a tizenkettõt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be; ⁶ Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.

¹⁹ Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

³⁴ Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyûjteni a te fiaidat, miképen a tyúk az õ kis csirkéit az õ szárnyai alá, és ti nem akarátok!

³⁸ Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

¹⁹ Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bûneitek, hogy így eljõjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétõl.

²⁵ Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. ²⁶ Az Isten az õ Fiát, Jézust elsõ sorban néktek támasztván, elküldé õt, hogy megáldjon titeket, mindegyikõtöket megtérítvén bûneitekbõl.

³¹ Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bûnbánatot és bûnöknek bocsánatát.

⁴⁶ Mert hallják vala, hogy õk nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter: ⁴⁷ Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is? ⁴⁸ És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérék õt, hogy maradjon náluk néhány napig.

¹⁸ Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsõíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!

³⁸ Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bûnöknek bocsánata: ³⁹ És mindenekbõl, a mikbõl a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul.

⁴⁶ Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy elõször néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk.

³⁰ E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: ³¹ Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá õt halottaiból.

⁵ Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tõn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. ⁶ Mikor pedig azok ellenszegülének és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek.

²¹ Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felõl.

²⁰ Hanem elõször a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bûneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.

²⁸ Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és õk meg is hallgatják.

²⁰ A törvény pedig bejött, hogy a bûn megnövekedjék; de a hol megnövekedik a bûn, ott a kegyelem sokkal inkább bõvölködik:

¹² Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik õt segítségül hívják. ¹³ Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. ¹⁴ Mimódon hívják azért segítségül [azt,] a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig [abban], a ki felõl nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? ¹⁵ Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetõknek lábai, a kik jókat hirdetnek! ¹⁶ De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? ¹⁷ Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. ¹⁸ De mondom: Avagy nem hallották-é? Sõt inkább az egész földre elhatott az õ hangjok, és a lakóföld véghatáráig az õ beszédök.

²⁶ És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljõ Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: ²⁷ És ez nékik az én szövetségem, midõn eltörlöm az õ bûneiket.

⁸ Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerõsítse az atyák ígéreteit; ⁹ A pogányok pedig irgalmasságáért dicsõítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek. ¹⁰ És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az õ népével együtt. ¹¹ És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok õt minden népek. ¹² És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és a ki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; õ benne reménykednek a pogányok. ¹³ A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bõvölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által. ¹⁴ Meg vagyok pedig gyõzõdve atyámfiai én magam is ti felõletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni. ¹⁵ Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentõl nékem adott kegyelem által, ¹⁶ Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves [és] a Szent Lélek által megszentelt.

⁶ Kegyelme dicsõségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,

⁸ Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;

²⁷ A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsõségének gazdagsága, az [tudniillik,] hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsõségnek ama reménysége:

¹² Írok néktek, gyermekek, mert a ti bûneitek megbocsáttattak az õ nevéért.

²⁷ De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettõl fogva én velem vagytok.

⁸ Hanem vesztek erõt, minekutána a Szent Lélek eljõ reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsõ határáig.

²² A János keresztségétõl kezdve mind a napig, melyen fölviteték tõlünk, azok közül egy az õ feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.

³² Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.

¹⁵ Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai.

³³ És az apostolok nagy erõvel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.

³² És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felõl, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.

³⁹ És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén.

³¹ És õ megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel õ vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép elõtt.

¹⁵ Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felõl, a miket láttál és hallottál.

³ Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törõdünk ily nagy idvességgel? a melyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, a kik hallották, biztosítottak számunkra, ⁴ Velök együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erõkkel s a Szent Léleknek közléseivel az õ akarata szerint.

¹ A köztetek lévõ presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanuja, és a megjelenendõ dicsõségnek részese;

² (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, a mely az Atyánál vala és megjelent nékünk;) ³ A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az õ Fiával, a Jézus Krisztussal.

¹⁵ Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból, és lészen a puszta termõfölddé, és a termõföld erdõnek tartatik;

³ Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre. ⁴ És nevekednek mint fû között, és mint a fûzfák vizek folyásinál.

²⁰ És eljõ Sionnak a megváltó, és azoknak, a kik Jákóbban megtérnek hamisságokból, szól az Úr. ²¹ És én õ velök ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, a mely rajtad nyugoszik, és beszédeim, a melyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!

¹⁶ És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. ¹⁷ Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja õt és nem ismeri õt; de ti ismeritek õt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.

²⁶ Mikor pedig eljõ majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.

⁷ De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jõ el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. ⁸ És az, mikor eljõ, megfeddi a világot bûn, igazság és ítélet tekintetében: ⁹ Bûn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; ¹⁰ És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; ¹¹ Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett. ¹² Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. ¹³ De mikor eljõ amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem õ magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendõket megjelenti néktek. ¹⁴ Az engem dicsõít majd, mert az enyémbõl vesz, és megjelenti néktek. ¹⁵ Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémbõl vesz, és megjelenti néktek. ¹⁶ Egy kevés [idõ,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idõ,] és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek.

⁴ És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembõl, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet [úgymond,] hallottatok tõlem:

¹ És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. ² És lõn nagy hirtelenséggel az égbõl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. ³ És megjelentek elõttük kettõs tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. ⁴ És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. ⁵ Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélõ férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. ⁶ Minekutána pedig ez a zúgás lõn, egybegyûle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá õket szólni. ⁷ Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak? ⁸ Mimódon halljuk hát [õket,] kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk? ⁹ Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, ¹⁰ Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, ¹¹ Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. ¹² Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie? ¹³ Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg. ¹⁴ Péter azonban elõállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! ¹⁵ Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van; ¹⁶ Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától: ¹⁷ És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembõl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. ¹⁸ És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembõl, és prófétálnak. ¹⁹ És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gõzölgését. ²⁰ A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak ama nagy és fényes napja. ²¹ És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.

¹⁸ Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; õ pedig a Magasságos Istennek papja vala. ¹⁹ És megáldá õt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentõl, ég és föld teremtõjétõl. ²⁰ Áldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenbõl.

⁴ És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelõtte meghalok.

⁹ József pedig monda az õ atyjának: Az én fiaim, kiket Isten itt adott nékem. És monda: Hozd ide õket hozzám, hadd áldjam meg.

²⁸ Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az õ atyjok, mikor õket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg.

²³ Szólj Áronnak és az õ fiainak, mondván: Így áldjátok meg Izráel fiait, mondván nékik: ²⁴ Áldjon meg tégedet az Úr, és õrizzen meg tégedet. ²⁵ Világosítsa meg az Úr az õ orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. ²⁶ Fordítsa az Úr az õ orczáját te reád, és adjon békességet néked. ²⁷ Így tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam õket.

¹⁷ És ott hagyván õket, kiméne a városból Bethániába, és ott marada éjjel.

¹⁶ Aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá õket.

¹ És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettõt tanítványai közül,

¹² Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyrõl, mely hívatik Olajfák [hegyének,] mely Jeruzsálem mellett van, egy szombat[napi] járóföldre.

⁵ És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjok van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptõl, azaz az õ atyafiaiktól, jóllehet õk is az Ábrahám ágyékából származtak; ⁶ De az, a kinek nemzetsége nem azok közül való, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretek birtokosát megáldotta, ⁷ Pedig minden ellenmondás nélkül való, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.

¹¹ És lõn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá õket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.

¹⁹ Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.

¹⁷ Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.

⁹ És mikor ezeket mondotta, az õ láttokra felemelteték, és felhõ fogá el õt szemeik elõl.

⁸ Ezokáért mondja az [Írás:] Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek. ⁹ (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy elõbb le is szállott a föld alsóbb részeire? ¹⁰ A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)

³ A ki az õ dicsõségének visszatükrözõdése, és az õ valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bûneinktõl megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,

¹⁴ Lévén annakokáért nagy fõpapunk, a ki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.

¹¹ Hallgass meg, Uram, könyörülj rajtam! Uram, légy segítségem!

⁹ Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az õ tanítványainak, ímé szembe jöve õ velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az õ lábait, és leborulának elõtte.

¹⁷ És mikor megláták õt, leborulának elõtte; némelyek pedig kételkedének.

²⁸ Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.

⁷ De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jõ el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.

²⁸ És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!

⁸ A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek [benne], kibeszélhetetlen és dicsõült örömmel örvendeztek:

²⁰ Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

²⁰ Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerõsítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

⁴⁶ És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel. ⁴⁷ Dícsérve az Istent, és az egész nép elõtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülõkkel.

⁴¹ Õk annakokáért örömmel menének el a tanács elõl, hogy méltókká tétettek arra, hogy az õ nevéért gyalázattal illettessenek. ⁴² És mindennap a templomban és házanként nem szûnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.

²¹ A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] mindnyájan ti veletek. Ámen.