Jude 1 Cross References - Hungarian

1 Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentõl megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak: 2 Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bõségesen. 3 Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felõl, kénytelen voltam, hogy intõleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott. 4 Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen elõre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják. 5 Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer [már] tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földébõl kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette. 6 És az angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az õ lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta. 7 Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévõ városok [is], a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak [elõttünk,] örök tûznek büntetését szenvedvén. 8 Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertõztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják. 9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr! 10 Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak. 11 Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el. 12 Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektõl hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tõbõl kiszaggatott fák; 13 Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygõ csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. 14 Ezekrõl is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az õ sok ezer szentjével, 15 Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddõzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, a melyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bûnösök szóltak õ ellene. 16 Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésbõl személyimádók. 17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekrõl, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak. 18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó idõben lesznek csúfolódók, a kik az õ istentelen kívánságai szerint járnak. 19 Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen [Szent ]Lélek. 20 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által, 21 Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre. 22 És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén õket. 23 Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva õket a tûzbõl, és útálva még a ruhát is, a melyet a test beszennyezett. 24 Annak pedig, a ki titeket a bûntõl megõrízhet, és az õ dicsõsége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, 25 Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsõség, nagyság, erõ és hatalom most és mind örökké. Ámen.

Matthew 10:3

3 Filep és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedõ; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, a kit Taddeusnak hívtak;

Mark 3:18

18 És Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai Simont,

Luke 6:16

16 Júdást, a Jakab [fiát] és Iskariotes Júdást, a ki árulóvá is lõn;

John 6:39

39 Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.

John 10:28-30

28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl. 29 Az én Atyám, a ki [azokat] adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [azokat] az én Atyámnak kezébõl. 30 Én és az Atya egy vagyunk.

John 12:26

26 A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.

John 14:22

22 Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak?

John 15:16

16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.

John 17:11-12

11 És nem vagyok többé e világon, de õk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! 12 Mikor velök valék a világon, én megtartám õket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megõrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.

John 17:15

15 Nem azt kérem, hogy vedd ki õket e világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól.

John 17:17

17 Szenteld meg õket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.

John 17:19

19 És én õ érettök [oda] szentelem magamat, hogy õk is megszenteltekké legyenek [az] igazságban.

Acts 1:13

13 És mikor bementek, felmenének a felsõházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.

Acts 20:32

32 És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az õ kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.

Acts 27:23

23 Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, a kié vagyok, a kinek szolgálok is,

Romans 1:1

1 Pál, Jézus Krisztusnak szolgája, elhívott apostol, elválasztva Isten evangyéliomá[nak hirdetésére.]

Romans 6:22

22 Most pedig, minekutána felszabadultatok a bûn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.

Romans 8:30

30 A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsõítette.

Romans 9:24

24 A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is,

Romans 16:18

18 Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az õ hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hizelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét.

1 Corinthians 1:2

2 Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:

1 Corinthians 6:11

11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.

Ephesians 5:26

26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredõjével az íge által,

1 Thessalonians 2:12

12 És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az õ országába és dicsõségébe hív titeket.

1 Thessalonians 5:23

23 Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestõl; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül õriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.

2 Thessalonians 2:13-14

13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettõl fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében; 14 A mire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsõségének elvételére.

2 Timothy 1:9

9 A ki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az õ saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök idõknek elõtte,

2 Timothy 4:18

18 És megszabadít engem az Úr minden gonosz cselekedettõl, és megtart az õ mennyei országára; a kinek dicsõség örökkön örökké! Ámen.

Hebrews 3:1

1 Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak apostolára és fõpapjára, Krisztus Jézusra,

James 1:1

1 Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levõ tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet. 2 A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen.

1 Peter 1:5

5 A kiket Isten hatalma õriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó idõben nyilvánvalóvá legyen.

1 Peter 2:9

9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket;

1 Peter 5:10

10 A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az õ örök dicsõségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, õ maga tegyen tökéletesekké, erõsekké, szilárdakká és állhatatosokká,

2 Peter 1:1

1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlõ drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:

Romans 1:7

7 Mindeneknek, a kik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek: Kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

2 Peter 1:2

2 Kegyelem és békesség adassék néktek bõségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.

Revelation 1:4-6

4 János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, a ki van, a ki vala és a ki eljövendõ; és a hét lélektõl, a mely az õ királyiszéke elõtt van, 5 És a Jézus Krisztustól, a ki a hû tanúbizonyság, a halottak közül az elsõszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bûneinkbõl az õ vére által, 6 És tett minket királyokká és papokká az õ Istenének és Atyjának: annak dicsõség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.

Deuteronomy 9:10

10 Akkor átadá nékem az Úr a két kõtáblát, a melyek az Isten ujjával valának beírva, és rajtok valának mind amaz ígék, a melyeket mondott vala az Úr néktek a hegyen a tûz közepébõl, a gyülekezésnek napján.

Deuteronomy 21:9

9 Te azért tisztítsd ki közüled az ártatlan vérnek kiontását, mert így cselekszed azt, a mi igaz az Úr elõtt.

Nehemiah 13:25

25 Annakokáért feddõdém velök, és megátkozám õket, és megverék közülök néhányat, és megtépém õket, és megesketém õket Istenre: Bizony ne adjátok leányaitokat az õ fiaiknak, és ne vegyetek leányaik közül feleséget fiaitoknak és magatoknak.

Isaiah 45:17

17 És Izráel megszabadul az Úr által örök szabadulással, nem vallotok szégyent és gyalázatot soha örökké;

Isaiah 45:22

22 Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!

Jeremiah 9:3

3 Felvonták nyelvöket, [mint] kézívöket, hazugsággal és nem igazsággal hatalmasok e földön; mert gonoszságból gonoszságba futnak, engem pedig nem ismernek, azt mondja az Úr.

Acts 4:12

12 És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

Acts 6:8-10

8 István pedig teljes lévén hittel és erõvel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között. 9 Elõállának azonban némelyek ahhoz a zsinagógához tartozók közül, mely a szabadosokénak, Czirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Czilicziából és Ázsiából valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek vala. 10 De nem állhattak ellene a bölcseségnek és a Léleknek, mely által szól vala.

Acts 9:22

22 Saulus pedig annál inkább erõt võn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus.

Acts 13:46-47

46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy elõször néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk. 47 Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.

Acts 17:3

3 Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.

Acts 18:4-6

4 Vetekedék pedig minden szombaton a zsinagógában, és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyõzni. 5 Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tõn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. 6 Mikor pedig azok ellenszegülének és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek.

Acts 18:28

28 Mert hatalmasan meggyõzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

Acts 20:27

27 Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.

Acts 28:28

28 Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és õk meg is hallgatják.

Romans 15:15-16

15 Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentõl nékem adott kegyelem által, 16 Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves [és] a Szent Lélek által megszentelt.

1 Corinthians 15:3

3 Mert azt adtam elõtökbe fõképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bûneinkért az írások szerint;

Galatians 2:5

5 Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon számotokra.

Galatians 3:28

28 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nõ; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

Galatians 6:11

11 Látjátok, mekkora betûkkel írok néktek a saját kezemmel!

Ephesians 1:1

1 Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévõ és Krisztus Jézusban hívõ szenteknek.

Philippians 1:1

1 Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, a kik Filippiben vannak, a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben:

Philippians 1:27

27 Csakhogy a Krisztus evangyéliomához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felõl, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangyéliom hitéért;

Colossians 1:2

2 A Kolosséban levõ szenteknek és hívõ atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.

1 Thessalonians 2:2

2 Sõt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek [is] hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással.

1 Timothy 1:18

18 Ezt a parancsolatot adom néked, fiam Timótheus, a rólad való korábbi jövendölések szerint, hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel,

1 Timothy 6:12

12 Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság elõtt.

2 Timothy 1:13

13 Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd, a miket én tõlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.

2 Timothy 4:7-8

7 Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: 8 Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az õ megjelenését.

Titus 1:4

4 Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentõl és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.

Hebrews 13:22

22 Kérlek pedig titeket atyámfiai, szívleljétek meg ez intõ beszédet, hiszen röviden is írtam néktek.

1 Peter 5:12

12 Silvánus által, a ki, a mint gondolom, hû atyátokfia, röviden írtam, intve és bizonyságot téve, hogy az az Istennek igaz kegyelme, a melyben állotok.

2 Peter 1:12-15

12 Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok [ezeket], és erõsek vagytok a jelenvaló igazságban. 13 Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; 14 Mint a ki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. 15 De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekrõl.

2 Peter 3:1-2

1 Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem; 2 Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelõtt mondott beszédekrõl, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:

Jude 1:17

17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekrõl, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.

Jude 1:20

20 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,

Revelation 2:10

10 Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.

Revelation 12:11

11 És õk legyõzték azt a Bárány véréért, és az õ bizonyságtételöknek beszédéért; és az õ életöket nem kímélték mind halálig.

2 Samuel 22:5

5 Mert halál hullámai vettek engem körül,

Psalms 1:1

1 Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bûnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;

Psalms 62:2

2 Csak Istenben nyugoszik meg lelkem; tõle van az én szabadulásom.

Matthew 13:25

25 De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az õ ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne.

John 17:3

3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

Acts 11:23

23 Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.

Acts 15:24

24 Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:

Romans 6:1-2

1 Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bûnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? 2 Távol legyen: a kik meghaltunk a bûnnek, mimódon élnénk még abban?

Romans 9:21-22

21 Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? 22 Ha pedig az Isten az õ haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tûréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek,

Galatians 2:4

4 Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:

Galatians 5:13

13 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sõt szeretettel szolgáljatok egymásnak.

Ephesians 4:14

14 Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;

1 Timothy 6:15-16

15 A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura, 16 Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.

2 Timothy 3:6

6 Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bûnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól ûzött asszonykákat,

Titus 1:15-16

15 Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertõztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertõztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök. 16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.

Titus 2:11-12

11 Mert megjelent az Isten idvezítõ kegyelme minden embernek, 12 A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:

Hebrews 12:15-16

15 Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétõl senki el ne szakadjon; nehogy a keserûségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertõztettessenek. 16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, a ki egy ételért eladta elsõ szülöttségi jogát.

1 Peter 2:8

8 A kik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, a mire rendeltettek is.

1 Peter 2:16

16 Mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái.

1 Peter 4:18

18 És ha az igaz [is] alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bûnös?

2 Peter 2:1-3

1 Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta õket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak. 2 És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog. 3 És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt ûznek belõletek; kiknek kárhoztatásuk régtõl fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.

2 Peter 2:5-6

5 És [ha] a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetõjét, nyolczad magával megõrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát; 6 És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak;

2 Peter 2:10

10 Fõképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerõk, magoknak kedveskedõk, a kik a méltóságokat káromolni nem rettegnek:

2 Peter 2:18-22

18 Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élõktõl, 19 Szabadságot ígérvén azoknak, holott õk magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyõzött, az annak szolgájává lett. 20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyõzetnek, az õ utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsõnél. 21 Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. 22 De betelt rajtok az igaz példabeszéd [szava:] Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertõjébe.

2 Peter 3:7

7 A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tûznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.

1 John 2:22

22 Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.

Jude 1:15

15 Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddõzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, a melyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bûnösök szóltak õ ellene.

Revelation 15:4

4 Ki ne félne téged, Uram! és [ki] ne dicsõítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljõnek mind a pogányok és lehajolnak elõtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.

Numbers 14:22-37

22 Hogy mindazok az emberek, a kik látták az én dicsõségemet és csudáimat, a melyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak: 23 Nem látják meg azt a földet, a mely felõl megesküdtem az õ atyáiknak; senki nem látja azt azok közöl, a kik gyaláztak engem. 24 De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem õt arra a földre, a melyre bement vala, és örökségül bírja azt az õ magva. 25 De Amálek és Kananeus lakik a völgyben; holnap forduljatok meg, és induljatok a pusztába, a veres tenger útján. 26 Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: 27 Meddig [tûrjek] e gonosz gyülekezetnek, a mely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak zúgolódásait, a kik zúgolódnak ellenem! 28 Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy épen úgy cselekszem veletek, a miképen szólottatok az én füleim hallására! 29 E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, a kik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendõstõl fogva és azon felül, a kik zúgolódtatok ellenem. 30 És nem mentek be arra a földre, a melyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve. 31 De kicsinyeiteket, a kik felõl azt mondtátok, hogy prédára lesznek; õket beviszem, és megismerik azt a földet, a melyet megútáltatok. 32 A ti holttesteitek azért a pusztában hullanak el. 33 A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában. 34 A napok száma szerint, a melyeken megkémleltétek a földet, ([tudniillik ]negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendõ), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat. 35 Én, az Úr, szólottam. Bizonyára ezt mívelem az egész gonosz gyülekezettel, a mely összegyülekezett vala ellenem; ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg. 36 A férfiak azért, a kiket elküldött vala Mózes a földnek megkémlelésére, és visszatérének és felzúdíták ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztvén arról a földrõl: 37 Azok a férfiak azért, a kik rossz hírt terjesztének a földrõl, meghalának az Úr elõtt csapás által.

Numbers 26:64-65

64 Ezek között pedig nem volt senki a Mózestõl és Áron paptól megszámláltattak közûl, mikor megszámlálták vala Izráel fiait a Sinai pusztájában. 65 Mert az Úr mondotta vala nékik: Bizonynyal meghalnak a pusztában; és senki nem maradt meg azok közül, hanem csak Káleb, a Jefunné fia, és Józsué, a Nún fia.

Deuteronomy 2:15-16

15 E felett az Úrnak keze is vala õ rajtok, hogy elveszítse õket a táborból az õ kipusztulásukig. 16 És lõn, hogy a mint a hadakozó férfiak mind elpusztulának, kihalván a nép közül.

Psalms 106:26

26 De õ felemelé kezét reájok, hogy lesújtsa õket a pusztában;

Romans 15:15

15 Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentõl nékem adott kegyelem által,

1 Corinthians 10:1-12

1 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhõ alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhõben és a tengerben; 3 És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kõsziklából, a mely követi vala õket, e kõszikla pedig a Krisztus volt. 5 De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában. 6 Ezek pedig példáink lõnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképen azok kívántak. 7 Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, a mint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani. 8 Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezeren. 9 Se a Krisztust ne kísértsük, a mint közülök kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. 10 Se pedig ne zúgolódjatok, miképen õ közülök zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által. 11 Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az idõknek vége elérkezett. 12 Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.

Hebrews 3:16-4:2

16 Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, a kik kijövének Égyiptomból Mózes által?

2 Peter 1:12-13

12 Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok [ezeket], és erõsek vagytok a jelenvaló igazságban. 13 Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket;

2 Peter 3:1

1 Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;

Matthew 8:29

29 És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idõ elõtt meggyötörj minket?

Matthew 25:41

41 Akkor szól majd az õ bal keze felõl állókhoz is: Távozzatok tõlem, ti átkozottak, az örök tûzre, a mely az ördögöknek és az õ angyalainak készíttetett.

John 8:44

44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölõ volt kezdettõl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen õ benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

Ephesians 6:12

12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

Hebrews 10:27

27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tûznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülõket.

2 Peter 2:4

4 Mert ha nem kedvezett az Isten a bûnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda õket, hogy fenntartassanak az ítéletre;

2 Peter 2:9

9 Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekbõl, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.

Revelation 20:10

10 És az ördög, a ki elhitette õket, vetteték a tûz és kénkõ tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.

Genesis 13:13

13 Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bûnösök valának az Úr elõtt.

Genesis 18:20

20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az õ bûnök felettébb megnehezedett:

Genesis 19:5

5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük õket.

Genesis 19:24-26

24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl. 25 És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is. 26 És hátra tekinte az õ felesége, és sóbálványnyá lõn.

Deuteronomy 29:23

23 Kénkõ és só égette ki egész földjét, be sem vethetõ, semmit nem terem, és semmi fû sem nevekedik rajta; olyan, mint Sodomának, Gomorának, Ádmának és Czeboimnak elsülyesztett helye, a melyeket elsülyesztett az Úr haragjában és búsulásában.

Isaiah 1:9

9 Ha a seregeknek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk, úgy jártunk volna mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók.

Isaiah 13:19

19 És [olyan] lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint a hogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát;

Isaiah 33:14

14 Megrettentek a bûnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztõ tûzzel, ki lakhatik közülünk örök hõséggel?

Jeremiah 20:16

16 És legyen az az ember olyan, mint azok a városok, a melyeket elvesztett az Úr és meg nem bánta; és halljon reggel kiáltozást, és harczi riadót délben.

Jeremiah 50:40

40 A mint felforgatta Isten Sodomát és Gomorát és az õ szomszéd városait, azt mondja az Úr, ép úgy nem lakik ott egy ember sem, és embernek fia sem lakja azt.

Lamentations 4:6

6 Bizony nagyobb az én népem leányának bûnhõdése Sodoma bûnhõdésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.

Ezekiel 16:49-50

49 Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bõsége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szûkölködõnek és szegénynek kezét nem fogta meg. 50 És felfuvalkodának s cselekedének útálatosságot elõttem, és elveszítém õket, mikor [ezt] megláttam.

Hosea 11:8

8 Miképen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izráel!? Miként adnálak oda, mint Admát, tennélek olyanná, a milyen Seboim?! Megesett bennem az én szívem; fellángolt minden szánalmam!

Amos 4:11

11 Felforgattam közületek [többeket,] a mint felforgatta Isten Sodomát és Gomorát, és olyanokká lettetek, mint a tûzbõl kikapott üszök; és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr.

Matthew 11:24

24 De mondom néktek, hogy Sodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néked.

Mark 9:43-49

43 És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tûzre. 44 A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. 45 És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tûzre. 46 A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. 47 És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára. 48 A hol az õ férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik. 49 Mert mindenki tûzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.

Luke 17:29

29 De a mely napon kiment Lót Sodomából, tûz és kénkõ esett az égbõl, és mindenkit elvesztett:

Romans 1:26-27

26 Annakokáért adta õket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az õ asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: 27 Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az õ tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.

1 Corinthians 6:9

9 Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörõk, se pulyák, se férfiszeplõsítõk,

2 Peter 2:6

6 És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak;

Genesis 3:5

5 Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.

Exodus 22:28

28 A bírákat ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd.

Numbers 16:3

3 És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?

Numbers 16:12-13

12 Elkülde azután Mózes, hogy hívják elõ Dáthánt és Abirámot, az Eliáb fiait. Azok pedig felelének: Nem megyünk fel! 13 Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földrõl, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk?

Psalms 2:1-6

1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek? 2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az õ felkentje ellen: 3 Szaggassuk le az õ bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket! 4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja õket. 5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti õket gerjedelmében: 6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

Psalms 12:3-4

3 Hamisságot szól egyik a másiknak; hizelkedõ ajakkal kettõs szívbõl szólnak. 4 Vágja ki az Úr mind a hizelkedõ ajkakat, a nyelvet, a mely nagyokat mond.

Proverbs 30:11

11 [Van oly] nemzetség, a ki az õ atyját átkozza, és az õ anyját nem áldja.

Proverbs 30:17

17 A szemet, mely megcsúfolja atyját, vagy megútálja az anyja iránt való engedelmességet, kivágják a völgynek hollói, vagy megeszik a sasfiak.

Ecclesiastes 10:20

Jeremiah 38:25-28

25 Ha meghallják a fejedelmek, hogy beszéltem veled, és eljõnek hozzád és ezt mondják néked: Mondd meg csak nékünk, mit beszéltél a királynak, ne tagadj el abból tõlünk és nem ölünk meg téged, és mit monda néked a király? 26 Ezt mondd nékik: Alázatosan könyörgék a királynak, hogy ne vitessen vissza Jónatán házába, hogy meg ne haljak ott. 27 És a fejedelmek mind elmenének Jeremiáshoz és megkérdék õt, és egészen úgy felele nékik, a mint a király parancsolta vala: és hallgatással elmenének tõle, mert nem hallották vala a beszédet. 28 És ott marada Jeremiás a tömlöcz pitvarában mind a napig, a melyen bevevék Jeruzsálemet, és ott vala, mikor bevevék Jeruzsálemet.

Luke 19:14

14 Az õ alattvalói pedig gyûlölék õt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy õ uralkodjék mi rajtunk.

Acts 7:27

27 De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá õt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?

Acts 7:39

39 A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,

Acts 23:5

5 Pál pedig monda: Nem tudtam, atyámfiai, hogy fõpap. Mert meg van írva: A te néped fejedelmét ne átkozd!

1 Corinthians 3:17

17 Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.

1 Thessalonians 4:8

8 A ki azért megveti [ezeket,] nem embert vet meg, hanem az Istent, a ki Szent Lelkét is közlé velünk.

1 Timothy 1:10

10 Paráznákért, férfifertõztetõkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvõkért, és a mi egyéb csak az egészséges tudománynyal ellenkezik,

Hebrews 13:17

17 Engedelmeskedjetek elõljáróitoknak és fogadjatok szót, mert õk vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel míveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.

1 Peter 2:17

17 Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.

2 Peter 2:10-12

10 Fõképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerõk, magoknak kedveskedõk, a kik a méltóságokat káromolni nem rettegnek: 11 Holott az angyalok, a kik erõre és hatalomra nézve nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr elõtt káromló ítéletet. 12 De ezek, mint oktalan természeti állatok, a melyek megfogatásra és elpusztításra valók, azokat, a miket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is pusztulni,

Jude 1:9-10

9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr! 10 Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.

Deuteronomy 34:6

6 És eltemeték õt a völgyben, a Moáb földén, Béth-Peórral átellenben; és senki sem tudja az õ temetésének helyét e mai napig.

1 Chronicles 12:17

17 És kiméne Dávid elejökbe, és felelvén, monda nékik: Hogyha békesség okáért jöttök hozzám, hogy segítségemre legyetek, az én szívem egy lesz ti veletek; ha pedig meg akartok csalni, [hogy eláruljatok] az én ellenségeimnek, holott semmi gonoszságot nem követtem el: lássa meg a mi atyáink Istene és büntessen meg.

Isaiah 36:13-21

13 És odaálla Rabsaké, és kiálta felszóval zsidóul, és mondá: Halljátok a nagy királynak, Assiria királyának beszédit! 14 Ezt mondja a király: Meg ne csaljon benneteket Ezékiás, mert nem szabadíthat meg titeket. 15 És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, mondván: Kétségtelen megszabadít az Úr minket, nem adatik e város az assiriai király kezébe! 16 Ezékiásra ne hallgassatok, mert azt mondja Assiria királya: Tegyetek velem szövetséget és jõjjetek ki hozzám, és akkor kiki ehetik szõlõjébõl és az õ olajfájáról, és ihatja kútjának vizét. 17 Míg eljövök és elviszlek titeket oly földre, minõ a ti földetek, gabona és must földére, kenyér és szõlõ földére. 18 Rá ne szedjen titeket Ezékiás, mondván: Az Úr megszabadít minket! Avagy megszabadították-é a népek istenei, kiki az õ földét Assiria királyának kezébõl? 19 Hol vannak Hamáth és Arphádnak istenei? hol Sefarvaimnak istenei? talán bizony megmentették Samariát kezembõl? 20 Kicsoda e földek minden istenei között, a ki megszabadította volna földét kezembõl, hogy az Úr megszabadítsa Jeruzsálemet az én kezembõl? 21 Õk pedig hallgatának, és egy szót sem feleltek, mert a király parancsolá így, mondván: Ne feleljetek néki!

Isaiah 37:3-4

3 Kik mondának néki: Így szól Ezékiás: nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja e nap, mert szülésig jutottak a fiak, és erõ nincs a szüléshez! 4 Talán meghallja az Úr, a te Istened, a Rabsaké beszédeit, a kit elküldött az õ ura, az assiriai király, hogy káromolja az élõ Istent, és szidalmazza azon beszédekkel, a melyeket hallott az Úr, a te Istened; és te könyörögj a maradékért, a mely megvan!

Isaiah 37:10-20

10 Így szóljatok Ezékiáshoz, Júda királyához: Meg ne csaljon Istened, a kiben bízol, mondván: nem adatik Jeruzsálem az assiriai király kezébe! 11 Hiszen te hallottad, mit mûveltek Assiria királyai minden országokkal, eltörölvén azokat, és te megszabadulnál? 12 Hát megszabadíták-é azokat a népek istenei, a melyeket eleim elpusztítának? Gózánt, Háránt, Resefet és Telassárban Eden fiait? 13 Hol van Hamáth királya és Arphádnak királya, Sefarvaim városának királya, Héna és Ivva? 14 És elvevé Ezékiás a levelet a követek kezébõl, és olvasá azt, és felmenvén az Úr házába, kiterjeszté Ezékiás azt az Úr elõtt. 15 És könyörge Ezékiás az Úrhoz, mondván: 16 Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld minden országainak Istene, Te teremtéd a mennyet és a földet. 17 Hajtsd ide Uram füledet és halljad, nyisd meg Uram szemeidet és lássad! Halld meg Szanhéribnek minden beszédit, a melyeket izent az élõ Isten káromlására! 18 Bizony, Uram, Assiria királyai elpusztítottak minden országokat és azoknak földjét, 19 És isteneiket tûzbe veték, mert nem istenek voltak, hanem emberi kéznek csinálmánya, fa és kõ; így veszthették el azokat. 20 És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az õ kezébõl, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül.

Daniel 10:13

13 De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az elõkelõ fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál;

Daniel 10:21

21 De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, a ki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek.

Daniel 12:1

1 És abban az idõben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idõ lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az idõben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.

Zechariah 3:2

2 És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, a ki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tûzbõl kikapott üszög-é ez?

Mark 15:29

29 Az arra menõk pedig szidalmazzák vala õt, fejüket hajtogatván és mondván: Hah! a ki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;

Luke 23:39-40

39 A felfüggesztett gonosztevõk közül pedig az egyik szidalmazá õt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is! 40 Felelvén pedig a másik, megdorgálá õt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!

1 Thessalonians 4:16

16 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban;

1 Peter 3:9

9 Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sõt ellenkezõleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,

2 Peter 2:11

11 Holott az angyalok, a kik erõre és hatalomra nézve nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr elõtt káromló ítéletet.

Revelation 12:7

7 És lõn az égben viaskodás: Mihály és az õ angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az õ angyalai;

Romans 1:21-22

21 Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsõítették õt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az õ okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az õ balgatag szívök megsötétedett. 22 Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;

2 Peter 2:12

12 De ezek, mint oktalan természeti állatok, a melyek megfogatásra és elpusztításra valók, azokat, a miket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is pusztulni,

Genesis 4:3-14

3 Lõn pedig idõ multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcsébõl. 4 És Ábel is vive az õ juhainak elsõ fajzásából és azoknak kövérségébõl. És tekinte az Úr Ábelre és az õ ajándékára. 5 Kainra pedig és az õ ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté. 6 És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? 7 Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fõvel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bûn az ajtó elõtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. 8 És szól s beszél vala Kain Ábellel, az õ atyjafiával. És lõn, mikor a mezõn valának, támada Kain Ábelre az õ atyjafiára, és megölé õt. 9 És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Õ pedig monda: Nem tudom, avagy õrizõje vagyok-é én az én atyámfiának? 10 Monda pedig [az Úr]: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földrõl. 11 Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az õ száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedbõl. 12 Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az õ termõ erejét, bujdosó és vándorló légy a földön. 13 Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám. 14 Ímé elûzöl engem ma e földnek színérõl, és a te színed elõl el kell rejtõznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.

Numbers 16:1-35

1 Kóré pedig az Iczhár fia, a ki a Lévi fiának, Kéhátnak fia vala; és Dáthán és Abirám, Eliábnak fiai; és On, a Péleth fia, a kik Rúben fiai valának, fogták magokat; 2 És támadának Mózes ellen, és [velök] Izráel fiai közül kétszáz és ötven ember, a kik a gyülekezetnek fejedelmei valának, tanácsbeli híres neves emberek. 3 És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé? 4 És mikor hallá ezt Mózes, arczra borula, 5 És szóla Kórénak és az õ egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert a kit magának választott, magához fogadja azt. 6 Ezt cselekedjétek azért: Vegyetek magatoknak temjénezõket, Kóré és az õ egész gyülekezete! 7 És tegyetek azokba tüzet, és rakjatok rá füstölõ szert az Úr elõtt holnap, és az a férfiú legyen szent, a kit kiválaszt az Úr. Sokat tulajdonítotok magatoknak, Lévi fiai! 8 És monda Mózes Kórénak: Halljátok meg, kérlek, Lévi fiai: 9 Avagy keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétõl, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet elõtt, és szolgáljatok néki? 10 És hogy magának fogadott tégedet, és minden atyádfiát, a Lévi fiait te veled; hanem még a papságot is kivánjátok? 11 Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyülekeztetek össze; mert Áron micsoda, hogy õ ellene zúgolódtok? 12 Elkülde azután Mózes, hogy hívják elõ Dáthánt és Abirámot, az Eliáb fiait. Azok pedig felelének: Nem megyünk fel! 13 Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földrõl, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk? 14 Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál be minket, sem szántóföldet és szõlõt nem adtál nékünk örökségül! Avagy ki akarod-é szúrni az emberek szemeit? Nem megyünk fel! 15 Megharaguvék azért Mózes igen, és monda az Úrnak: Ne tekints az õ áldozatjokra! Egy szamarat sem vettem el tõlök, és egyet sem bántottam közülök. 16 Azután monda Mózes Kórénak: Te és a te egész gyülekezeted legyetek az Úr elõtt; te és azok és Áron, holnap. 17 És kiki vegye az õ temjénezõjét, és tegyetek abba füstölõ szert, és vigyétek az Úr elé, kiki az õ temjénezõjét; kétszáz és ötven temjénezõt. Te is, és Áron is, kiki az õ temjénezõjét. 18 Vevé azért kiki az õ temjénezõjét, és tevének abba tüzet, és rakának arra füstölõ szert, és megállának a gyülekezet sátorának nyílása elõtt, Mózes is és Áron. 19 Kóré pedig összegyûjtötte vala ellenök az egész gyülekezetet a gyülekezet sátorának nyílásához, és megjelenék az Úrnak dicsõsége az egész gyülekezetnek. 20 És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: 21 Váljatok külön e gyülekezettõl, hogy megemészszem õket egy szempillantásban. 22 Õk pedig arczukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é? 23 Akkor szóla az Úr Mózesnek, mondván: 24 Szólj a gyülekezetnek, mondván: Menjetek el a Kóré, Dáthán és Abirám hajléka mellõl köröskörül. 25 Felkele azért Mózes, és elméne Dáthán és Abirám felé, követék õt Izráel vénei. 26 És szóla a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellõl, és semmit ne illessetek abból, a mi az övék, hogy el ne veszszetek az õ bûneik miatt. 27 És elmenének a Kóré, Dáthán és Abirám hajlékai mellõl köröskörül; Dáthán pedig és Abirám kimenének, megállván az õ sátoraiknak nyílásánál feleségeikkel, fiaikkal és kisdedeikkel. 28 Akkor monda Mózes: Ebbõl tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól [indultam]: 29 Ha úgy halnak meg ezek, a mint meghal minden [más] ember, és ha minden [más] ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet. 30 Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az õ száját, és elnyeli õket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat. 31 És lõn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok. 32 És megnyitá a föld az õ száját, és elnyelé õket és az õ háznépeiket: és minden embert, a kik Kórééi valának, és minden jószágukat. 33 És alászállának azok és mindaz, a mi az övék, elevenen a pokolra: és befedezé õket a föld, és elveszének a község közül. 34 Az Izráeliták pedig, a kik körülöttök valának, mind elfutának azoknak kiáltására; mert azt mondják vala: netalán elnyel minket a föld! 35 És tûz jöve ki az Úrtól, és megemészté ama kétszáz és ötven férfiút, a kik füstölõ szerekkel áldoznak vala.

Numbers 22:1-24

1 És tovább menének Izráel fiai, és tábort ütének Moáb mezõségen a Jordánon túl, Jérikhó ellenében. 2 És mikor látta Bálák, a Czippór fia mind azokat, a melyeket cselekedett vala Izráel az Emoreussal: 3 Igen megrémüle Moáb a néptõl, mivelhogy sok vala az, és búsula Moáb Izráel fiai miatt. 4 Monda azért Moáb Midián véneinek: Most elnyalja e sokaság minden mi környékünket, a miképen elnyalja az ökör a mezõnek pázsitját. (Bálák pedig, Czippórnak fia Moáb királya vala abban az idõben.) 5 Külde azért követeket Bálámhoz, a Beór fiához Péthorba, a mely vala a folyóvíz mellett, az õ népe fiainak földére, hogy hívják õt, mondván: Ímé nép jött ki Égyiptomból, és ímé ellepte e földnek színét, és megtelepszik én ellenemben. 6 Most azért kérlek jöjj el, átkozd meg érettem e népet, mert erõsebb nálamnál; talán erõt vehetek rajta, megverjük õt, és kiûzhetem õt e földbõl; mert jól tudom, hogy a kit megáldasz, meg lesz áldva, és a kit megátkozol, átkozott lesz. 7 Elmenének azért Moábnak vénei és Midiánnak vénei, és a jövendõmondásnak jutalma kezeikben vala, és jutának Bálámhoz, és megmondák néki Bálák izenetét. 8 Õ pedig monda nékik: Háljatok itt ez éjjel, és feleletet adok néktek, a miképen szól nékem az Úr. És Moábnak fejedelmei ott maradának Bálámnál. 9 Eljöve pedig az Isten Bálámhoz, és monda: Kicsodák ezek a férfiak te nálad? 10 És monda Bálám az Istennek: Bálák, Czippór fia, Moáb királya, küldött én hozzám, [ezt mondván:] 11 Ímé e nép, a mely kijött Égyiptomból, ellepte a földnek színét; most azért jöjj el, átkozd meg azt érettem, talán megharczolhatok vele, és kiûzhetem õt. 12 És monda Isten Bálámnak: Ne menj el õ velök, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az. 13 Felkele azért Bálám reggel, és monda a Bálák fejedelmeinek: Menjetek el a ti földetekre; mert nem akarja az Úr megengedni nékem, hogy elmenjek veletek. 14 És felkelének Moáb fejedelmei, és jutának Bálákhoz, és mondának: Nem akart Bálám eljönni velünk. 15 Elkülde azért ismét Bálák több fejedelmet, amazoknál elõkelõbbeket. 16 És eljutának Bálámhoz, és mondának néki: Ezt mondja Bálák, Czippórnak fia: Kérlek, ne vonakodjál eljönni hozzám! 17 Mert igen-igen megtisztellek téged, és akármit mondasz nékem, megcselekszem. Jöjj el azért kérlek, és átkozd meg értem e népet! 18 Bálám pedig felele és monda a Bálák szolgáinak: Ha Bálák az õ házát aranynyal és ezüsttel tele adná is nékem, nem hághatom át az Úrnak, az én Istenemnek szavát, hogy valamit míveljek; kicsinyt vagy nagyot. 19 Most mindazonáltal maradjatok itt kérlek ti is ez éjjel, hadd tudjam meg, mit szól ismét az Úr nékem? 20 És eljöve Isten Bálámhoz éjjel, és monda néki: Ha azért jöttek e férfiak, hogy elhívjanak téged: kelj fel, menj el velök; de mindazáltal azt cselekedjed, a mit mondok majd néked. 21 Felkele azért Bálám reggel, és megnyergelé az õ szamarát, és elméne a Moáb fejedelmeivel. 22 De megharaguvék Isten, hogy elmegy vala õ. És megálla az Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele; õ pedig üget vala az õ szamarán, és két szolgája vala vele. 23 És meglátá a szamár az Úrnak angyalát, a mint áll vala az úton, és mezítelen fegyvere a kezében; letére azért a szamár az útról, és méne a mezõre; Bálám pedig veré az õ szamarát, hogy visszatérítse azt az útra. 24 Azután megálla az Úrnak angyala a szõlõk ösvényén, holott innen is garád, onnan is garád vala.

Numbers 26:9-10

9 Eliáb fiai pedig, Nemuél, Dáthán és Abirám. Ez a Dáthán és Abirám a gyülekezet elõljárói valának, a kik feltámadtak vala Mózes ellen és Áron ellen. 10 És megnyitá a föld az õ száját, és elnyelé õket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tûz kétszáz és ötven férfiút, a kik intõpéldául lõnek.

Numbers 31:16

16 Ímé õk voltak, a kik Izráel fiait Bálám tanácsából hûtlenségre bírták az Úr ellen a Peór dolgában; és lõn csapás az Úr gyülekezetén.

Deuteronomy 23:4

4 Azért, mert nem jöttek elõtökbe kenyérrel és vízzel az úton, mikor kijöttetek Égyiptomból; és mivelhogy felbérlette ellened Bálámot, a Beór fiát, a mesopotámiabeli Péthorból valót, hogy megátkozzon téged.

Joshua 24:9-11

9 Majd felkele Bálák, a Czippor fia, Moábnak királya, és hadakozék Izráellel, és elkülde és hivatá Bálámot, a Beór fiát, hogy átkozzon meg titeket. 10 De nem akarám meghallgatni Bálámot, ezért áldva áldott vala titeket, és megszabadítálak titeket az õ kezébõl. 11 Majd általjövétek a Jordánon, és jutátok Jérikhóba, és hadakozának veletek Jérikhónak urai: az Emoreus, Perizeus, Kananeus, Khittheus, Girgazeus, Khivveus és Jebuzeus; de kezetekbe adám õket.

Isaiah 3:9

9 Mert megromlott Jeruzsálem, és Júda elesett, mert nyelvök és cselekedeteik az Úr ellen vannak, hogy az Õ dicsõséges szemeit ingereljék.

Isaiah 3:11

11 Mondjátok az igaznak, hogy jól lészen [dolga], mert cselekedeteik gyümölcsével élnek.

Jeremiah 13:27

27 A te paráznaságaidat és nyihogásaidat, bujálkodásodnak undokságát: a halmokon, a mezõn láttam a te útálatosságaidat. Jaj néked Jeruzsálem! Nem leszel tiszta ezután [se?] Meddig még?

Ezekiel 13:3

3 Így szól az Úr Isten: Jaj a bolond prófétáknak, a kik az önnön lelkök után mennek, mert semmit sem láttak.

Micah 6:5

5 Én népem! Emlékezzél csak: mit koholt Bálák, Moábnak királya, és mit felelt néki Bálám, a Beor fia? Sittimtõl fogva Gilgálig, hogy megismerjed az Úr igazságos cselekedeteit.

Zechariah 11:17

17 Jaj a mihaszna pásztornak, a ki elhagyja a juhokat! Fegyver a karjára és jobb szemére. Karja szárazra száradjon és jobb szeme sötétre sötétedjék.

Matthew 11:21

21 Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! Mert ha Tirusban és Sidonban történnek vala azok a csodák, a melyek bennetek lõnek, rég megtértek volna gyászruhában és hamuban.

Matthew 23:13-16

13 De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek elõtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be. 14 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színbõl hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek. 15 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek õt, kétszerte inkább magatoknál. 16 Jaj néktek vak vezérek, a kik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az.

Luke 11:42-47

42 De jaj néktek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni. 43 Jaj néktek farizeusok! mert szeretitek az elõlülést a gyülekezetekben, és a piaczokon való köszöntéseket. 44 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert olyanok vagytok, mint a sírok, a melyek nem látszanak, és az emberek, a kik azokon járnak, nem tudják. 45 Felelvén pedig egy a törvénytudók közül, monda néki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz. 46 Õ pedig monda: Jaj néktek is törvénytudók! mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket. 47 Jaj néktek! mert ti építitek a próféták sírjait; a ti atyáitok pedig megölték õket.

Hebrews 11:4

4 Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, a mi által bizonyságot nyert a felõl, hogy igaz, bizonyságot tevén az õ ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél.

2 Peter 2:15

15 A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, a ki a gonoszság díját kedvelte.

1 John 3:12

12 Nem úgy, mint Kain, [aki] a gonosztól vala, és meggyilkolá az õ testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az õ cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak.

Revelation 2:14

14 De van valami kevés [panasz]om ellened, mert vannak ott nálad, a kik a Bálám tanítását tartják, a ki Bálákot tanította, hogy vessen botránykövet az Izráel fiai elé, hogy egyenek a bálványáldozatokból, és paráználkodjanak.

2 Chronicles 7:20

20 Kiszaggatom õket az én földembõl, a melyet adtam volt nékik: és ezt a házat, a melyet az én nevemnek szenteltem, orczám elõl elvetem; tanulságul és példabeszédül adom õket minden nemzetségnek.

Psalms 1:3

3 És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.

Psalms 37:2

2 Mert hirtelen levágattatnak, mint a fû, s mint a gyönge növény elfonnyadnak.

Psalms 78:29-31

29 Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik. 30 Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala: 31 Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és fõbbjeik közül [sokakat] megöle, és Izráelnek ifjait levágá;

Proverbs 25:14

14 [Mint a] felhõ és szél, melyekben nincs esõ: [olyan] a férfiú, a ki kérkedik hamis ajándékkal.

Isaiah 56:10-12

10 Õrállói vakok mindnyájan, mitsem tudnak, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni; álmodók, heverõk, szunnyadni szeretõk! 11 És ez ebek telhetetlenek, nem tudnak megelégedni, pásztorok õk, a kik nem tudnak vigyázni; mindnyájan a magok útára tértek, kiki nyeresége után, mind együtt! 12 Jertek, hadd hozzak bort, és igyunk részegítõ italt! és legyen a holnap olyan, mint a ma, nagy [és] dicsõ felettébb!

Ezekiel 17:9

9 Mondjad: Így szól az Úr Isten: Vajjon jó szerencsés lesz-é? Vajjon gyökereit nem szaggatja-é ki, és gyümölcsét nem vágja-é le, hogy elszáradjon, hajtásának minden ága elszáradjon, és pedig nem erõs karral és sok néppel [támad reá,] hogy kitépje azt gyökerestõl.

Ezekiel 34:2

2 Embernek fia! prófétálj Izráel pásztorai felõl, prófétálj és mondjad nékik, a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izráel pásztorainak, a kik önmagokat legeltették! Avagy nem a nyájat kell-é legeltetni a pásztoroknak?

Ezekiel 34:8

8 Élek én, ezt mondja az Úr Isten, mivelhogy az én nyájam ragadománynyá lõn, és lõn az én nyájam mindenféle mezei vadak eledelévé, pásztor hiányában, és nem keresték az én pásztoraim az én nyájamat, hanem legeltették a pásztorok önmagokat, és az én nyájamat nem legeltették;

Ezekiel 34:10

10 Így szól az Úr Isten: Ímé, [megyek] a pásztorok ellen, és elõkérem nyájamat az õ kezökbõl, s megszüntetem õket a nyáj legeltetésétõl, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagokat, s kiragadom juhaimat szájokból, hogy ne legyenek nékik ételül.

Ezekiel 34:18

18 Avagy kevés-é néktek, hogy a jó legelõt legelitek, hogy még legelõitek maradékát lábaitokkal eltapodjátok? és hogy a víz tisztáját iszszátok, hogy még a maradékát lábaitokkal felzavarjátok?

Hosea 6:4

4 Mit cselekedjem veled Efraim? Mit cselekedjem veled Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhõ és mint a korán múló harmat.

Matthew 13:6

6 De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott.

Matthew 15:13

13 Õ pedig felelvén, monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.

Matthew 21:19-20

19 És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada. 20 És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen?

Mark 4:6

6 Mikor pedig fölkelt a nap, elsûle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.

Mark 11:20-21

20 Reggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestõl kiszáradott. 21 És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, a melyet megátkoztál, kiszáradott.

Luke 8:6

6 És némely esék a kõsziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége.

Luke 12:19-20

19 És [ezt] mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendõre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! 20 Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tõled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?

Luke 12:45

45 Ha pedig az a szolga így szólna az õ szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni:

Luke 16:19

19 Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:

Luke 21:34

34 De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jõjjön az a nap:

John 15:4-6

4 Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szõlõvesszõ nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szõlõtõkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. 5 Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk: A ki én bennem marad, én pedig õ benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. 6 Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szõlõvesszõ, és megszárad; és egybe gyûjtik ezeket és a tûzre vetik, és megégnek.

1 Corinthians 11:20-22

20 Mikor tehát egybegyûltök egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való élés: 21 Mert kiki az õ saját vacsoráját veszi elõ az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dõzsöl. 22 Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek-é meg, és azokat szégyenítitek-é meg, a kiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dícsérjelek-é titeket ebben? Nem dícsérlek.

Philippians 3:19

19 Kiknek végök veszedelem, kiknek Istenök az õ hasok, és a kiknek dicsõségök az õ gyalázatukban van, kik [mindig] a földiekkel törõdnek.

1 Thessalonians 5:6-7

6 Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok. 7 Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg.

1 Timothy 5:6

6 A bujálkodó pedig élvén megholt.

Hebrews 6:4-8

4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek, 5 És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit, 6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt. 7 Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esõt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért mûveltetik, áldást nyer Istentõl; 8 A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.

James 5:5

5 Dõzsöltetek e földön és dobzódtatok; szívetek legeltettétek mint áldozás napján.

2 Peter 2:13-14

13 Megkapván gonoszságuk díját, mint a kik gyönyörûségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az õ csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek; 14 A kiknek szemei paráznasággal telvék, bûnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei;

2 Peter 2:17-20

17 Ezek víztelen kútfõk, széltõl hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. 18 Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élõktõl, 19 Szabadságot ígérvén azoknak, holott õk magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyõzött, az annak szolgájává lett. 20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyõzetnek, az õ utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsõnél.

Psalms 65:7

7 A ki hegyeket épít erejével, körül van övezve hatalommal;

Psalms 93:3-4

3 A folyóvizek Uram, a folyóvizek zúgnak, a folyóvizek hullámokat hánynak; 4 A nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban.

Isaiah 57:20

20 És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki.

Jeremiah 5:22-23

22 Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám elõtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta. 23 De ennek a népnek szilaj és daczos szíve van; elhajlottak és elmentek;

2 Timothy 3:13

13 A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.

2 Peter 2:17

17 Ezek víztelen kútfõk, széltõl hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.

Revelation 8:10-11

10 A harmadik angyal is trombitált, és leesék az égrõl egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és esék a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira; 11 A csillagnak neve pedig üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektõl, mivel keserûkké lõnek.

Revelation 14:10-11

10 Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az õ haragjának poharába: és kínoztatik tûzzel és kénkõvel a szent angyalok elõtt és a Bárány elõtt; 11 És az õ kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az õ nevének bélyegét felveszi.

Revelation 21:8

8 A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bûbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tûzzel és kénkõvel égõ tóban [lesz], a mi a második halál.

Genesis 5:18

18 Éle pedig Járed száz hatvankét esztendõt, és nemzé Énókhot.

Genesis 5:21-24

21 Éle pedig Énókh hatvanöt esztendõt, és nemzé Methuséláht. 22 És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat. 23 És lõn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendõ. 24 És mivel Énókh Istennel járt vala; eltûnék, mert Isten magához vevé.

Deuteronomy 33:2

2 Monda ugyanis: Az Úr a Sinai [hegyrõl] jött, és Szeirbõl támadt fel nékik; Párán hegyérõl ragyogott elõ, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felõl tüzes törvény vala számukra.

1 Chronicles 1:1-3

1 Ádám, Séth, Énós. 2 Kénán, Mahalálél, Járed. 3 Énókh, Methuséláh, Lámekh.

Job 19:25-27

25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. 26 És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent. 27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;

Psalms 50:3-5

3 Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztõ tûz van elõtte, s körülte erõs forgószél. 4 Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét: 5 Gyûjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erõsítik szövetségemet!

Daniel 7:9-10

9 Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égõ tûz; 10 Tûzfolyam foly és jõ vala ki az õ színe felõl; ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának elõtte; ítélõk ülének le, és könyvek nyittatának meg.

Zechariah 14:5

5 És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, a mint futottatok a földindulás elõl Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljõ az Úr, az én Istenem, [és ]minden szent vele.

Matthew 16:27

27 Mert az embernek Fia eljõ az õ Atyjának dicsõségében, az õ angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az õ cselekedete szerint.

Matthew 24:30-31

30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljõni az ég felhõiben nagy hatalommal és dicsõséggel. 31 És elküldi az õ angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyûjtik az õ választottait a négy szelek felõl, az ég egyik végétõl a másik végéig.

Matthew 25:31

31 Mikor pedig eljõ az embernek Fia az õ dicsõségében, és õ vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az õ dicsõségének királyiszékébe.

1 Thessalonians 3:13

13 Hogy erõsekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk elõtt, a mikor eljõ a mi Urunk Jézus Krisztus minden õ szenteivel egyetemben.

2 Thessalonians 1:7-8

7 Néktek pedig, a kik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, a mikor megjelenik az Úr Jézus az égbõl az õ hatalmának angyalaival. 8 Tûznek lángjában, ki bosszút áll azokon, a kik nem ismerik az Istent, és a kik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának.

Hebrews 11:5-6

5 Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte õt. Mert felvitetése elõtt bizonyságot nyert a felõl, hogy kedves volt Istennek. 6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy õ létezik és megjutalmazza azokat, a kik õt keresik.

Revelation 1:7

7 Ímé eljõ a felhõkkel; és minden szem meglátja õt, még a kik õt által szegezték is; és siratja õt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.

Exodus 16:8

8 És monda Mózes: Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen.

1 Samuel 2:3

3 Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen;

Psalms 9:7-8

7 Az ellenség megszünt, elpusztult örökre; és a városoknak, a miket feldúltál még az emlékezetök is elveszett. 8 Az Úr pedig örökké trónol, ítéletre készítette el az õ székét.

Psalms 31:18

18 Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg [és] pusztuljanak a Seolba.

Psalms 37:6

6 Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.

Psalms 50:1-6

1 Asáf zsoltára. 2 A Sionról, a melynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten. 3 Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztõ tûz van elõtte, s körülte erõs forgószél. 4 Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét: 5 Gyûjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erõsítik szövetségemet! 6 És az egek kijelentik az õ igazságát, mert az Isten biró. Szela.

Psalms 73:9

9 Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.

Psalms 94:4

4 Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedõi.

Psalms 98:9

9 Az Úr elõtt, mert eljön megítélni a földet; megítéli a világot igazsággal és a népeket méltányossággal.

Psalms 149:9

9 Hogy végrehajtsák rajtok a megírott ítéletet. Dicsõség ez az õ minden kegyeltjére! Dicsérjétek az Urat!

Ecclesiastes 11:9

9

Ecclesiastes 12:14

14 Mindezekbõl, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek. [ (Ecclesiastes 12:15) A dolognak summája, mindezeket hallván, [ez:] az Istent féljed, és az õ parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fõdolga! ] [ (Ecclesiastes 12:16) Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre elõhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz [legyen az.] ]

Isaiah 37:22-36

22 Ez a beszéd, a melyet az Úr felõle szól: Megútál téged, gúnyt ûz belõled Sionnak szûz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya; 23 Kit káromoltál és szidalmazál, és ki ellen emeltél szót, hogy oly magasra látsz? Izráel Szentje ellen! 24 Szolgáid által megkáromlád az Urat, és ezt mondád: Temérdek szekeremmel fölmentem e hegyek magaslatára, a Libánon csúcsára, és kivágom magas czédrusait, válogatott cziprusait, és behatolok végsõ magaslatába [és] kertjének erdejébe! 25 Én ástam és vizet ittam, és kiszáraztom lábam talpával Égyiptom minden folyóit. 26 Hát nem hallottad-é, hogy régtõl fogva én tevém ezt, az õskor napjaiban elvégzém ezt, és most elõhozám, hogy puszta kõrakássá tégy erõs városokat?! 27 És lakóik elájultak és megrendültek és megszégyenültek, [és ]lõnek [mint] a mezõ füve és gyönge zöldség, és mint a virág a háztetõn, mint szárba nem indult vetés! 28 Ülésedet, kimentedet, bejöttödet tudom, és ellenem való haragodat. 29 Ellenem való haragodért, és mert kevélységed fülembe jutott, vetem orrodba horgomat és szádba zabolámat, és visszaviszlek az úton, a melyen jövél! 30 S ez legyen jelül néked: ez évben ugartermést esztek és a másik évben sarjut, és a harmadik évben vessetek, arassatok és szõlõt ültessetek, és egyétek gyümölcsét. 31 Júda házának maradványa pedig, a mely megszabadult, ismét gyökeret ver alul, és gyümölcsöt terem felül. 32 Mert Jeruzsálembõl megy ki a maradék és a maradvány Sion hegyérõl; a seregek Urának buzgó szerelme mûvelendi ezt! 33 Azért így szól az Úr Assiria királyáról: Nem jõ be e városba, nyilat sem lõ reá, és nem szállja meg paizszsal azt, és töltést sem készít ellene. 34 Az úton, a melyen jött, visszatér, de e városba be nem jõ, azt mondja az Úr. 35 És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért! 36 Akkor kijött az Úrnak angyala, és levágott az assir táborban száznyolczvanötezeret, és midõn reggel [az emberek] felköltek, ímé [azok] mindnyájan holt hullák valának!

Daniel 7:20

20 A tíz szarv felõl is, a melyek a fején valának, és a felõl, a mely utóbb növekedék és három esék ki elõle; és ennek a szarvnak szemei valának és nagyokat szóló szája; termete is nagyobb a társaiénál.

Daniel 11:36

36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerõn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik.

Malachi 3:13-15

13 Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened? 14 Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura elõtt? 15 Sõt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot ûznek, és megszabadulnak, noha kisértik az Istent!

Matthew 12:31-37

31 Azt mondom azért néktek: Minden bûn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. 32 Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik. 33 Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcsérõl ismerik meg a fát. 34 Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességébõl szól a száj. 35 A jó ember az õ szívének jó kincseibõl hozza elõ a jókat; és a gonosz ember az õ szívének gonosz kincseibõl hozza elõ a gonoszokat. 36 De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján. 37 Mert a te beszédidbõl ismertetel igaznak, és a te beszédidbõl ismertetel hamisnak.

John 5:22-23

22 Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; 23 Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte õt.

John 5:27

27 És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia.

Acts 17:31

31 Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá õt halottaiból.

Romans 2:5

5 De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyûjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.

Romans 2:16

16 Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangyéliomom szerint a Jézus Krisztus által.

Romans 3:19-20

19 Tudjuk pedig, hogy a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék. 20 Annakokáért a törvénynek cselekedeteibõl egy test sem igazul meg õ elõtte: mert a bûn ismerete a törvény által vagyon.

Romans 14:10

10 Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélõszéke elé.

1 Corinthians 4:5

5 Azért idõ elõtt semmit se ítéljetek, míg el nem jõ az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentõl lészen a dícsérete.

1 Corinthians 5:13

13 A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül.

1 Timothy 1:9

9 Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bûnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölõkért.

2 Peter 2:6-9

6 És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak; 7 És [ha] megszabadította az igaz Lótot, a ki az istenteleneknek fajtalanságban való forgolódása miatt elfáradt; 8 (Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az õ igaz lelkét): 9 Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekbõl, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.

Jude 1:16

16 Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésbõl személyimádók.

Revelation 13:5-6

5 És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig. 6 Megnyitá azért az õ száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az õ nevét és az õ sátorát, és azokat, a kik a mennyben laknak.

Revelation 13:11

11 Azután láték más fenevadat feljõni a földbõl, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;

Revelation 22:12-15

12 És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem [van,] hogy megfizessek mindenkinek, a mint az õ cselekedete lesz. 13 Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az elsõ és utolsó. 14 Boldogok, a kik megtartják az õ parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. 15 De kinn [maradnak] az ebek és a bûbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.

Revelation 22:20

20 Ezt mondja, a ki ezekrõl bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!

Leviticus 19:15

15 Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak.

Numbers 14:36

36 A férfiak azért, a kiket elküldött vala Mózes a földnek megkémlelésére, és visszatérének és felzúdíták ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztvén arról a földrõl:

Numbers 16:11

11 Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyülekeztetek össze; mert Áron micsoda, hogy õ ellene zúgolódtok?

Deuteronomy 1:27

27 És zúgolódátok a ti sátoraitokban, és mondátok: mivelhogy gyûlöl minket az Úr, azért hozott ki minket Égyiptom földébõl, hogy adjon minket az Emoreus kezébe, és elpusztítson minket.

Job 17:4-5

4 A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. 5 Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök.

Job 32:21

21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;

Job 34:19

19 A ki nem nézi a fejedelmek személyét és a gazdagot a szegénynek fölibe nem helyezteti; mert mindnyájan az õ kezének munkája.

Psalms 15:4

4 A megbélyegzett útálatos az õ szemeiben, de az Urat félõket tiszteli: a ki kárára esküszik, és meg nem változtatja.

Psalms 17:10

10 Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

Psalms 73:9-11

9 Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet. 10 Azért fordul az õ népe ide, hogy tele [pohár] vizet szürcsölnek; 11 És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?

Psalms 106:25

25 És morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára.

Proverbs 28:21

21 Személyt válogatni nem jó; mert [még] egy falat kenyérért [is] vétkezhetik az ember.

Isaiah 29:24

24 És megismerik a tévelygõ lelkûek az értelmet, és a kik zúgolódnak, tanulságot tanulnak.

Luke 5:30

30 És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az õ tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedõkkel és a bûnösökkel?

Luke 15:2

2 És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bûnösöket fogad magához, és velök együtt eszik.

Luke 19:7

7 És mikor [ezt] látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bûnös emberhez ment be szállásra.

John 6:41

41 Zúgolódának azért a zsidók õ ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennybõl szállott alá.

John 6:61

61 Tudván pedig Jézus õ magában, hogy e miatt zúgolódnak az õ tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?

1 Corinthians 10:10

10 Se pedig ne zúgolódjatok, miképen õ közülök zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által.

Galatians 5:16

16 Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.

Galatians 5:24

24 A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.

Philippians 2:14

14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;

1 Thessalonians 4:5

5 Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;

1 Timothy 6:5

5 Megbomlott elméjû és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, a kik ilyenek, eltávozzál.

2 Timothy 4:3

3 Mert lesz idõ, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyûjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;

James 1:14-15

14 Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. 15 Azután a kívánság megfoganván, bûnt szûl; a bûn pedig teljességre jutván halált nemz.

James 2:1-9

1 Atyámfiai ne legyen személyválogatás a ti hitetekben, a mely van a dicsõség Urában, a mi Jézus Krisztusunkban. 2 Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyûrûs férfiú fényes ruhában, bemegy pedig egy szegény is szennyes ruhában; 3 És rátekinttek arra, a kin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé: 4 Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású birákká? 5 Halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, a melyet azoknak ígért, a kik õt szeretik? 6 Ti pedig meggyaláztátok a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak- é rajtatok, és nem õk hurczolnak-é titeket a törvény elé? 7 Nem õk káromolják-é azt a szép nevet, a melyrõl neveztettek? 8 Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek. 9 De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói.

1 Peter 1:14

14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti elõbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;

1 Peter 2:11

11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek;

1 Peter 4:2

2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevõ idõt.

2 Peter 2:18

18 Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élõktõl,

2 Peter 3:3

3 Tudván elõször azt, hogy az utolsó idõben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,

Jude 1:18

18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó idõben lesznek csúfolódók, a kik az õ istentelen kívánságai szerint járnak.

Malachi 4:4

4 Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényérõl, a melyet rendeltem õ általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül.

Acts 20:35

35 Mindenestõl megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erõtlenekrõl gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert õ mondá: Jobb adni, mint venni.

Ephesians 2:20

20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus,

Ephesians 4:11

11 És Õ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:

2 Peter 3:2

2 Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelõtt mondott beszédekrõl, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:

1 John 4:6

6 Mi az Istentõl vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentõl, nem hallgat reánk. Errõl ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.

Psalms 14:1-2

1 Az éneklõmesternek; Dávidé. Azt mondja a balgatag az õ szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, a ki jót cselekedjék. 2 Az Úr letekintett a mennybõl az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent keresõ?

Acts 20:29

29 Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jõnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.

1 Timothy 4:1-2

1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó idõben némelyek elszakadnak a hittõl, hitetõ lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén. 2 Hazug beszédûeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.

2 Timothy 3:1-5

1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idõk állanak be. 2 Mert lesznek az emberek magukat szeretõk, pénzsóvárgók, kérkedõk, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, 3 Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelõi. 4 Árulók, vakmerõk, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretõi. 5 Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.

2 Peter 2:1

1 Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta õket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.

Proverbs 18:1

1 A maga kivánsága után megy az agyas ember, minden igaz bölcseség ellen dühösködik.

Isaiah 65:5

5 Mely ezt mondja: Maradj otthon, ne jõjj hozzám, mert szent vagyok néked; e [nép] füst az orromban és szüntelen égõ tûz.

Ezekiel 14:7

7 Mert valaki az Izráel házából és a jövevények közül, a kik Izráelben laknak, elhajlik tõlem, és az õ bálványait veszi föl szívébe, és vétkének botránkozását teszi orczája elé, és megyen a prófétához, hogy ez tanácsot kérjen õ néki én tõlem: én, az Úr felelek meg annak énmagam által;

Hosea 4:14

14 Nem büntetem meg leányaitokat, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörõk, mert õk magok is félremennek a paráznákkal és áldoznak a kurvákkal. De az értelmetlen nép elbukik.

Hosea 9:10

10 Mint szõlõfürtöket a pusztában, úgy találtam Izráelt; mint a fügefa elsõ termésének zsengéjét, úgy néztem a ti atyáitokat; [de] bementek Baál-Peorhoz és a gyalázatosnak adták magokat, és útálatossá váltak, mint a mit szerettek.

John 3:5-6

5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztõl és Lélektõl, nem mehet be az Isten országába. 6 A mi testtõl született, test az; és a mi Lélektõl született, lélek az.

Romans 8:9

9 De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.

1 Corinthians 2:14

14 Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.

1 Corinthians 6:19

19 Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentõl nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?

Hebrews 10:25

25 El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.

James 3:15

15 Ez nem az a bölcsesség, a mely felülrõl jõ, hanem földi, testi és ördögi.

Zechariah 12:10

10 A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják õt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsõszülött után.

Acts 9:31

31 A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességök vala; épülvén és járván az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vígasztalásában, sokasodnak vala.

Acts 15:9

9 És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.

Acts 26:18

18 Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.

Romans 8:15

15 Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

Romans 8:26-27

26 Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erõtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. 27 A ki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.

Romans 15:2

2 Mindenikünk tudniillik az õ felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.

1 Corinthians 1:8

8 A ki meg is erõsít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.

1 Corinthians 10:23

23 Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít.

1 Corinthians 14:4-5

4 A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi. 5 Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön.

1 Corinthians 14:15

15 Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.

1 Corinthians 14:26

26 Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyûltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.

Galatians 4:6

6 Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az õ Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!

Ephesians 4:12

12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:

Ephesians 4:16

16 A kibõl az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az [Õ] segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.

Ephesians 4:29

29 Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.

Ephesians 6:18

18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

Colossians 2:7

7 Meggyökerezvén és tovább épülvén Õ benne, és megerõsödvén a hitben, a miképen [arra] taníttattatok, bõvölködvén abban hálaadással.

1 Thessalonians 5:11

11 Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképen cselekeszitek is.

1 Timothy 1:4

4 Se mesékkel és végehossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, a melyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által. 5 Eszembe jutván a benned levõ, képmutatás nélkül való hit, a mely lakozott elõször a te nagyanyádban Loisban és anyádban Eunikában; meg vagyok azonban gyõzõdve, hogy benned is.

Titus 1:1

1 Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint,

James 2:22

22 Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az õ cselekedeteivel, és a cselekedetekbõl lett teljessé a hit;

1 John 5:4

4 Mert mindaz, a mi az Istentõl született, legyõzi a világot; és az a gyõzedelem, a mely legyõzte a világot, a mi hitünk.

Jude 1:3

3 Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felõl, kénytelen voltam, hogy intõleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.

Revelation 13:10

10 Ha valaki fogságba visz [mást], [õ is] fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tûrése és hite.

Job 14:14

14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

Lamentations 3:25-26

25 Jó az Úr azoknak, a kik várják õt; a léleknek, a mely keresi õt. 26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

Matthew 24:42-51

42 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jõ el a ti Uratok. 43 Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jõ el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. 44 Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jõ el az embernek Fia. 45 Kicsoda hát a hû és bölcs szolga, a kit az õ ura gondviselõvé tõn az õ házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? 46 Boldog az a szolga, a kit az õ ura, mikor haza jõ, ily munkában talál. 47 Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselõvé teszi õt. 48 Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az õ szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; 49 És az õ szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: 50 Megjõ annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, 51 És ketté vágatja õt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Luke 12:36-40

36 Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, a kik az õ urokat várják, mikor jõ meg a menyegzõrõl, hogy mihelyt megjõ és zörget, azonnal megnyissák néki. 37 Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és elõjövén, szolgál nékik. 38 És ha megjõ a második õrváltáskor, és ha a harmadik õrváltáskor jõ meg, és úgy találja [õket], boldogok azok a szolgák! 39 Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jõ el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az õ házába törjön. 40 Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jõ el az embernek Fia.

John 1:17

17 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett.

John 14:21

21 A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.

John 15:9-10

9 A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. 10 Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az õ szeretetében.

Romans 5:5

5 A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.

Romans 5:21

21 Hogy miképen uralkodott a bûn a halálra, azonképen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.

Romans 6:23

23 Mert a bûn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.

Romans 8:39

39 Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétõl, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

2 Thessalonians 3:5

5 Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.

1 Timothy 1:2

2 Timótheusnak, az én igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentõl, a mi Atyánktól, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.

2 Timothy 1:2

2 Timótheusnak, az én szeretett fiamnak: kegyelem, irgalmasság, békesség az Atya Istentõl és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.

2 Timothy 1:16

16 Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem, és az én bilincsemet nem szégyenlette;

2 Timothy 1:18

18 Az Úr engedje meg néki, hogy találjon irgalmasságot az Úrnál ama napon. És hogy mily nagy szolgálatot tett Efézusban, te jobban tudod.

2 Timothy 4:8

8 Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az õ megjelenését.

Titus 2:13-14

13 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsõsége megjelenését; 14 A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezõt.

Hebrews 9:28

28 Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bûneinek eltörlése végett, másodszor bûn nélkül jelen meg azoknak, a kik õt várják idvességökre.

2 Peter 3:12

12 A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tûzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

1 John 3:16-17

16 Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Õ az õ életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért. 17 A kinek pedig van mibõl élnie e világon, és elnézi, hogy az õ atyjafia szükségben van, és elzárja attól az õ szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?

1 John 4:16

16 És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten [is] õ benne.

1 John 5:10-11

10 A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette õt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az õ Fiáról. 11 És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az õ Fiában van.

1 John 5:18

18 Tudjuk, hogy valaki Istentõl született, nem vétkezik: hanem a ki Istentõl született, megõrzi magát, és a gonosz nem illeti õt.

1 John 5:21

21 Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól. Ámen!

Jude 1:24

24 Annak pedig, a ki titeket a bûntõl megõrízhet, és az õ dicsõsége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,

Ezekiel 34:17

17 Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten, ímé én ítéletet teszek juh és juh között, a kosok és bakok közt.

Galatians 4:20

20 Szeretnék pedig most köztetek jelen lenni és változtatni a hangomon; mert bizonytalanságban vagyok felõletek.

Galatians 6:1

1 Atyámfiai, még ha elõfogja is az embert valami bûn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.

James 5:19-20

19 Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti õt valaki, 20 Tudja meg, hogy a ki bûnöst térít meg az õ tévelygõ útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bûnt elfedez.

1 John 5:16-18

16 Ha valaki látja, hogy az õ atyjafia vétkezik, [de] nem halálos bûnt, könyörögjön, és [az] [Isten] életet ad annak, a ki nem halálos bûnnel vétkezik. Van halálos bûn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön. 17 Minden igazságtalanság bûn; de van nem halálos bûn [is]. 18 Tudjuk, hogy valaki Istentõl született, nem vétkezik: hanem a ki Istentõl született, megõrzi magát, és a gonosz nem illeti õt.

Jude 1:4-13

4 Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen elõre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják. 5 Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer [már] tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földébõl kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette. 6 És az angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az õ lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta. 7 Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévõ városok [is], a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak [elõttünk,] örök tûznek büntetését szenvedvén. 8 Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertõztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják. 9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr! 10 Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak. 11 Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el. 12 Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektõl hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tõbõl kiszaggatott fák; 13 Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygõ csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.

Leviticus 13:47-59

47 Hogyha pedig valami ruhán van a poklos fakadék, gyapjú ruhán vagy len ruhán, 48 Vagy lenbõl és gyapjúból készült fonadékon vagy szöveten; vagy bõrön, vagy valamely bõrbõl való készítményen; 49 És ha az a fakadék zöld vagy vörhenyes színû a ruhán, vagy bõrön, vagy szöveten, vagy fonadékon, vagy akármely bõrbõl való eszközön: poklos fakadék az, mutassák azért meg a papnak. 50 És nézze meg a pap a fakadékot és rekeszsze külön [azt a min] a fakadék van, hét napig. 51 A hetedik napon pedig nézze meg a fakadékot. Ha terjed a fakadék a ruhán vagy szöveten, vagy fonadékon vagy bõrön, és akármely készítményen, a mivé a bõr feldolgoztatik: emésztõ poklosság az a fakadék, tisztátalan az. 52 Azért égesse meg azt a ruhát, vagy a gyapjúból vagy a lenbõl készült szövetet vagy fonadékot, vagy akármely bõrbõl való eszközt, a melyen a fakadék leend; mert emésztõ poklosság az, tûzön égessék meg [azt.] 53 De ha megnézi a pap, és ímé nem terjedt a fakadék a ruhán, vagy szöveten, vagy fonadékon, vagy akármely bõrbõl való eszközön: 54 Akkor parancsolja meg a pap, hogy mossák meg azt, a min a fakadék van, és rekeszsze külön azt másodszor is hét napig. 55 Ha pedig megnézi azt a pap a mosás után, és ímé a fakadék nem változtatta meg a színét; ha nem terjedt is a fakadék, tisztátalan az, tûzben égesd meg azt; beevõdés az, akár a fonákján, akár a színén legyen az. 56 De ha látja a pap, hogy ímé meghalványodék a fakadék a megmosatása után: akkor szakaszsza el azt a ruhától vagy bõrtõl, vagy a szövettõl vagy a fonadéktól. 57 És ha mégis mutatkozik a ruhán vagy szöveten, vagy fonadékon, vagy akármely bõrbõl való eszközön: akkor kiújulás az; tûzzel égesd meg azt, a min a fakadék van. 58 Azt a ruhát pedig, vagy szövetet, vagy fonadékot, vagy akármely bõrbõl való eszközt, a melyet megmostál, ha eltávozik rólok a fakadék, mosd meg másodszor is, és tiszta lesz. 59 Ez a törvénye a poklos fakadéknak, akár gyapjú-, akár lenruhán, akár szöveten, akár fonadékon, vagy akármely bõrbõl való eszközön legyen, hogy tisztának vagy tisztátalannak ítéltessék.

Leviticus 14:47

47 És a ki meghál abban a házban, mossa meg a ruháit, és a ki eszik abban a házban, az is mossa meg a ruháit.

Leviticus 15:17

17 És minden ruha, és minden bõr, a melyre a magömlés kihat, mosattassék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig,

Isaiah 64:6

6 S nem volt, a ki segítségül hívta volna nevedet, a ki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tõlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál.

Lamentations 4:14

14 Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették.

Zechariah 3:2-5

2 És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, a ki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tûzbõl kikapott üszög-é ez? 3 Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal elõtt. 4 És szóla és monda az elõtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! 5 Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték õt, az Úrnak angyala pedig [ott] áll vala.

Romans 11:14

14 Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket.

1 Corinthians 3:15

15 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Õ maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tûzön keresztül.

1 Corinthians 5:3-5

3 Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, a ki ekként ezt cselekedte, 4 Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyûlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával 5 Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.

1 Corinthians 5:9-11

9 Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok. 10 De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek. 11 Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.

1 Corinthians 15:33

33 Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.

2 Corinthians 7:10-12

10 Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez. 11 Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett ti bennetek, sõt védekezést, sõt bosszankodást, sõt félelmet, sõt kívánkozást, sõt buzgóságot, sõt bosszúállást. Mindenképen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban. 12 Ha tehát írtam is néktek, nem a sértõ miatt, sem a sértett miatt; hanem hogy nyilvánvaló legyen nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten elõtt.

2 Thessalonians 3:14

14 Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön.

1 Timothy 4:16

16 Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.

Revelation 3:4

4 De van Sárdisban egy kevés neved, azoké a kik nem fertõztették meg a ruháikat: és fehérben fognak velem járni; mert méltók [arra.]

Revelation 3:18

18 Azt tanácslom néked, hogy végy tõlem tûzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.

Psalms 21:6

6 Nagy az õ dicsõsége a te segítséged által; fényt és méltóságot adtál reája.

Psalms 43:4

4 Hadd menjek be Isten oltárához, vígasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged cziterával, Isten, én Istenem!

Matthew 5:12

12 Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bõséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik elõttetek voltak.

Matthew 19:28

28 Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az õ dicsõségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.

Luke 9:26

26 Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ dicsõségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval.

Romans 8:31

31 Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?

Romans 14:4

4 Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az õ tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.

Romans 16:25-27

25 Annak pedig, a ki titeket megerõsíthet az én evangyéliomom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök idõtõl fogva el volt hallgatva, 26 Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván, 27 Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsõség mindörökké. Ámen.

2 Corinthians 4:14

14 Tudván, hogy a ki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt elõállít.

2 Corinthians 4:17

17 Mert a mi pillanatnyi könnyû szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsõséget szerez nékünk;

2 Corinthians 11:2

2 Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplõtlen szûzet állítsalak a Krisztus elé.

Ephesians 3:20

20 Annak pedig, a ki véghetetlen bõséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erõ szerint,

Ephesians 5:27

27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsõségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplõ, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.

Colossians 1:22

22 Az Õ emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Õ maga elé:

Colossians 1:28

28 A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elõ a Krisztus Jézusban;

Colossians 3:4

4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Õ vele együtt, megjelentek dicsõségben.

1 Thessalonians 4:16-17

16 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égbõl: és feltámadnak elõször a kik meghaltak volt a Krisztusban; 17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

Hebrews 13:20-21

20 A békesség Istene pedig, a ki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust, 21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az õ akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves õ elõtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsõség örökkön örökké. Ámen.

1 Peter 4:13

13 Sõt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az õ dicsõségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek.

Jude 1:21

21 Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.

Revelation 14:5

5 És az õ szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke elõtt feddhetetlenek.

1 Chronicles 29:11

11 Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsõség, örökkévalóság és méltóság, sõt minden, valami a mennyben és a földön van, [tied]! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett!

Psalms 72:18-19

18 Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, a ki csudadolgokat cselekszik egyedül! 19 Áldott legyen az õ dicsõséges neve mindörökké, és teljék be dicsõségével az egész föld. Ámen! Ámen!

Psalms 78:20

20 Ímé, megcsapta a kõsziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az õ népének?

Psalms 104:24

24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

Psalms 147:5

5 Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcseségének nincsen határa.

Isaiah 12:2

2 Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erõsségem és énekem az Úr, az Úr, és lõn nékem szabadítóm!

Isaiah 45:21

21 Jelentsétek meg és hozzátok elõ, sõt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtõl fogva és jelenté meg elõre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem.

Daniel 4:37

Matthew 6:13

13 És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsõség mind örökké. Ámen!

John 4:22

22 Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt.

John 5:44

44 Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsõséget, és azt a dicsõséget, a mely az egy Istentõl van, nem keresitek?

Romans 11:33

33 Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az õ ítéletei s kinyomozhatatlanok az õ útai!

Romans 11:36

36 Mert õ tõle, õ általa és õ reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsõség mindörökké. Ámen.

Romans 16:27

27 Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsõség mindörökké. Ámen.

Ephesians 1:8

8 Melyet nagy bõséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel,

Ephesians 3:10

10 Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,

Ephesians 3:21

21 Annak légyen dicsõség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségrõl nemzetségre örökkön örökké. Ámen!

1 Timothy 1:17

17 Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsõség örökkön örökké! Ámen.

1 Timothy 2:3

3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk elõtt,

Titus 1:3-4

3 Megjelentette pedig a maga idejében az õ beszédét a prédikálás által, a mely reám bízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint; Titusnak, a közös hit szerint való igaz fiamnak: 4 Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentõl és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.

Titus 2:10

10 Ne tolvajkodjanak, hanem teljes jó hûséget tanusítsanak; hogy a mi megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék mindenben.

Titus 2:13

13 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsõsége megjelenését;

Titus 3:4

4 De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent,

Hebrews 13:8

8 Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.

1 Peter 4:11

11 Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit [szólja:] ha valaki szolgál, mintegy azzal az erõvel [szolgáljon,] a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsõíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsõség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1 Peter 5:10-11

10 A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az õ örök dicsõségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, õ maga tegyen tökéletesekké, erõsekké, szilárdakká és állhatatosokká, 11 Övé a dicsõség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

2 Peter 3:18

18 Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki [legyen] dicsõség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

Revelation 1:6

6 És tett minket királyokká és papokká az õ Istenének és Atyjának: annak dicsõség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.

Revelation 4:9-11

9 És mikor a lelkes állatok dicsõséget, tisztességet és hálát adnak annak, a ki a királyiszékben ül, annak, a ki örökkön örökké él, 10 Leesik a huszonnégy Vén az elõtt, a ki a királyiszékben ül, és imádja azt, a ki örökkön örökké él, és az õ koronáit a királyiszék elé teszi, mondván: 11 Méltó vagy Uram, hogy végy dicsõséget és tisztességet és erõt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek.

Revelation 5:13-14

13 Sõt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülõnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsõség és hatalom örökkön örökké. 14 És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élõt.

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.