1 Atyámfiai, még ha elõfogja is az embert valami bûn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.
2 Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.
3 Mert ha valaki azt véli, hogy õ valami, holott semmi, önmagát csalja meg.
4 Minden ember pedig az õ maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve.
5 Mert kiki a maga terhét hordozza.
6 A ki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával.
7 Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.
8 Mert a ki vet az õ testének, a testbõl arat veszedelmet; a ki pedig vet a léleknek, a lélekbõl arat örök életet.
9 A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.
10 Annakokáért míg idõnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.
11 Látjátok, mekkora betûkkel írok néktek a saját kezemmel!
12 A kik testre szépek szeretnének lenni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre; csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldöztessenek.
13 Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek.
14 Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.
15 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés.
16 És a kik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izráelén.
17 Ennekutána senki nékem bántásomra ne legyen; mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben.
18 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel atyámfiai! Ámen.
Galatians 6 Cross References - Hungarian
Genesis 9:20-24
20 Noé pedig földmívelõ kezde lenni, és szõlõt ültete.
21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az õ atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevõ két testvérének.
23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az õ kisebbik fia cselekedett vala:
Genesis 12:11-13
11 És lõn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
13 Mondd [azért,] kérlek, [hogy] húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.
Numbers 20:10-13
10 És összegyûjték Mózes és Áron a gyülekezetet a kõszikla elé, és monda nékik: Halljátok meg most, ti lázadók! Avagy e kõsziklából fakasszunk-é néktek vizet?
11 És felemelé Mózes az õ kezét, és megüté a kõsziklát az õ vesszejével két ízben; és sok víz ömle ki, és ivék a gyülekezet és az õ barmai.
12 És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivelhogy nem hittetek nékem, hogy megdicsõítettetek volna engem Izráel fiainak szemei elõtt: azért nem viszitek be e községet a földre, a melyet adtam nékik.
13 Ezek a versengésnek vizei, a melyekért feddõztek Izráel fiai az Úrral; és megdicsõítette magát õ bennök.
2 Samuel 11:2-12:15
2 És lõn estefelé, mikor felkelt Dávid az õ ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetõrõl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala.
3 És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felõl, és monda [egy ember:] Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége?
4 Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá õt; ki beméne õ hozzá, és vele hála, mikor az õ tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az õ házához.
5 És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!
6 Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.
7 Mikor pedig eljutott Uriás õ hozzá, megkérdé õt Dávid Joábnak békessége felõl, a népnek békessége felõl és a harcz folyása felõl.
8 Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.
9 Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata elõtt az õ urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.
10 És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az õ házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?
11 Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezõn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!
12 Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.
13 Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.
14 Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.
15 Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelõl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.
2 Samuel 12:2-15
2 A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;
3 A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nõstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.
4 Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az õ ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belõle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytõl az õ bárányát, és azt fõzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.
5 Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.
6 A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.
7 És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezébõl.
8 És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; [és] ha még ez kevés [volt,] ezt s ezt adtam volna néked.
9 Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos õ elõtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az õ feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.
10 Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.
11 Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.
12 Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel elõtt és napvilágnál cselekeszem azt.
13 Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bûnödet, nem fogsz meghalni.
14 Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.
15 Ezekután elméne Nátán az õ házához. És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.
Job 4:3-4
Isaiah 35:3-4
Ezekiel 34:16
16 Az elveszettet megkeresem, s az elûzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erõsítem; és a kövéret s erõset elvesztem, [és] legeltetem õket úgy, mint illik.
Matthew 9:13
13 Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bûnösöket a megtérésre.
Matthew 11:29
29 Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tõlem, hogy én szelid és alázatos szívû vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Matthew 18:12-15
12 Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajjon a kilenczvenkilenczet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, a melyik eltévelyedett?
13 És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilenczvenkilenczen, a mely el nem tévelyedett.
14 Ekképen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elveszszen e kicsinyek közül.
15 Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg õt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;
Matthew 26:69
69 Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál.
Matthew 26:75
75 És megemlékezék Péter a Jézus beszédérõl, ki ezt mondotta vala néki: Mielõtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan, keservesen síra.
Luke 15:4-7
4 Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?
5 És ha megtalálta, felveti az õ vállára, örülvén.
6 És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala.
7 Mondom néktek, hogy ily módon [nagyobb] öröm lesz a mennyben egy megtérõ bûnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz [ember]en, a kinek nincs szüksége megtérésre.
Luke 15:22-32
22 Az atyja pedig monda az õ szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyûrût a kezére, és sarut a lábaira!
23 És elõhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.
24 Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.
25 Az õ nagyobbik fia pedig a mezõn vala: és mikor [haza]jövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot.
26 És elõszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?
27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte õt vissza.
28 Erre õ megharaguvék, és nem akara bemenni. Az õ atyja annakokáért kimenvén, kérlelé õt.
29 Õ pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendõtõl fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.
30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, a ki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.
31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!
32 Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.
Romans 8:6
6 Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.
Romans 14:1
1 A hitben erõtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.
Romans 15:1
1 Tartozunk pedig mi az erõsek, hogy az erõtelenek erõtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.
1 Corinthians 2:15
15 A lelki ember azonban mindent megítél, de õ senkitõl sem ítéltetik meg.
1 Corinthians 3:1
1 Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek.
1 Corinthians 4:21
21 Mit akartok? Vesszõvel menjek-é hozzátok, avagy szeretettel és szelídségnek lelkével?
1 Corinthians 7:5
5 Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlõ akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bõjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.
1 Corinthians 10:12
12 Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.
1 Corinthians 14:37
37 Ha valaki azt hiszi, hogy õ próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy a miket néktek írok, az Úr rendeletei azok.
2 Corinthians 2:7
7 Annyira, hogy éppen ellenkezõleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.
2 Corinthians 10:1
1 Magam pedig, én Pál, kérlek titeket a Krisztus szelídségére és engedelmességére, a ki szemtõl szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távol bátor vagyok irántatok;
Galatians 2:11-13
11 Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtõl szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá.
12 Mert mielõtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésbõl valóktól.
13 És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az õ tettetésök által.
Galatians 5:23
23 Az ilyenek ellen nincs törvény.
2 Thessalonians 3:15
15 De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit.
2 Timothy 2:25
25 A ki szelíden fenyíti az ellenszegülõket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,
Hebrews 12:13
13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sõt inkább meggyógyuljon.
Hebrews 13:3
3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrõdõkrõl, mint a kik magatok is testben vagytok.
James 3:2
2 Mert mindnyájan sokképen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.
James 3:13
13 Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az õ jó életébõl az õ cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.
James 5:19-20
1 Peter 3:15
15 Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek [legyetek] megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tõletek a bennetek levõ reménységrõl, szelídséggel és félelemmel:
1 John 5:16
16 Ha valaki látja, hogy az õ atyjafia vétkezik, [de] nem halálos bûnt, könyörögjön, és [az] [Isten] életet ad annak, a ki nem halálos bûnnel vétkezik. Van halálos bûn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.
Jude 1:22-23
Exodus 23:5
5 Ha látod, hogy annak a szamara, a ki téged gyûlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt õ vele együtt.
Numbers 11:11-12
11 És monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid elõtt, hogy ez egész népnek terhét én reám vetéd?
12 Avagy tõlem fogantatott-e mind ez egész nép? avagy én szûltem-e õt, hogy azt mondod nékem: Hordozd õt a te kebleden, a miképen hordozza a dajka a csecsemõt, arra a földre, a mely felõl megesküdtél az õ atyáinak?
Deuteronomy 1:12
12 Miképen viselhetném én egymagam a terheiteket és a ti bajaitokat és a ti pereiteket?
Isaiah 58:6
6 Hát nem ez-é a bõjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
Matthew 8:17
17 Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Õ vette el a mi erõtlenségünket, és õ hordozta a mi betegségünket.
Matthew 11:29-30
Luke 11:46
46 Õ pedig monda: Jaj néktek is törvénytudók! mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.
John 13:14-15
John 13:34
34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
John 15:12
12 Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.
Romans 8:2
2 Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bûn és a halál törvényétõl.
1 Corinthians 9:21
21 A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.
Galatians 5:13-14
Galatians 6:5
5 Mert kiki a maga terhét hordozza.
1 Thessalonians 5:14
14 Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívûeket, gyámolítsátok az erõteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.
James 2:8
8 Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek.
1 Peter 2:24
24 A ki a mi bûneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bûnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel szógyultatok meg.
1 John 2:8-11
8 Viszont új parancsolatot írok néktek, a mi igaz õ benne és ti bennetek; mert a sötétség szûnni kezd, és az igaz világosság már fénylik.
9 A ki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyûlöli az õ atyjafiát az még mindig a sötétségben van.
10 A ki szereti az õ atyjafiát a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való.
11 A ki pedig gyûlöli az õ atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az õ szemeit.
1 John 4:21
21 Az a parancsolatunk is van õ tõle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.
Proverbs 25:14
14 [Mint a] felhõ és szél, melyekben nincs esõ: [olyan] a férfiú, a ki kérkedik hamis ajándékkal.
Proverbs 26:12
12 Láttál-é oly embert, a ki a maga szemei elõtt bölcs? A bolond felõl [jobb] reménységed legyen, hogynem mint a felõl!
Luke 18:11
11 A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedõ is.
Romans 12:3
3 Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.
Romans 12:16
16 Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.
1 Corinthians 3:18
18 Senki se csalja meg magát. Ha valaki azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölcscsé lehessen.
1 Corinthians 8:2
2 Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.
1 Corinthians 13:2
2 És ha jövendõt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökrõl, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
2 Corinthians 3:5
5 Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezõleg a mi alkalmatos voltunk az Istentõl van:
2 Corinthians 12:11
11 Dicsekedvén, balgataggá lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fõ-fõ apostoloknál, noha semmi vagyok.
Galatians 2:6
6 A tekintélyesektõl pedig, (bárminõk valának régen, azzal nem törõdöm; Isten nem nézi az embernek személyét : mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;
2 Timothy 3:13
13 A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.
James 1:22
22 Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.
James 1:26
26 Ha valaki istentisztelõnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sõt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.
1 John 1:8
8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bûn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.
Job 13:15
15 Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni elõtte!
Psalms 26:2
2 Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet.
Proverbs 14:14
14 Az õ útaiból elégszik meg az elfordult elméjû; önmagából pedig a jó férfiú.
1 Corinthians 1:12-13
1 Corinthians 3:21-23
1 Corinthians 4:3-4
1 Corinthians 4:6-7
6 Ezeket pedig, atyámfiai, példában szabtam magamra és Apollósra ti érettetek, hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy annakfelette a mi írva van, nem kell bölcselkedni; hogy senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen.
7 Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?
1 Corinthians 11:28
28 Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérbõl, és úgy igyék abból a pohárból,
2 Corinthians 1:12
12 Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni õszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.
2 Corinthians 11:12-13
2 Corinthians 13:5
5 Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.
Galatians 6:13
13 Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek.
1 John 3:19-22
19 És errõl ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká õ elõtte a mi szíveinket.
20 Hogy ha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud.
21 Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez;
22 És akármit kérjünk, megnyerjük tõle, mert megtartjuk az õ parancsolatait, és azokat cselekeszszük, a mik kedvesek elõtte.
Isaiah 3:10-11
Jeremiah 17:10
10 Én, az Úr vagyok az, a ki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az õ útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.
Jeremiah 32:19
19 Nagy tanácsú és hatalmas cselekedetû, a kinek szemei jól látják az ember[ek] fiainak minden útait, hogy kinek-kinek megfizess az õ útai szerint, és az õ cselekedeteinek gyümölcse szerint;
Ezekiel 18:4
4 Ímé, minden lélek enyém, úgy az atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém; a mely lélek vétkezik, annak kell meghalni!
Matthew 16:27
27 Mert az embernek Fia eljõ az õ Atyjának dicsõségében, az õ angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az õ cselekedete szerint.
Romans 2:6-9
6 A ki megfizet mindenkinek az õ cselekedetei szerint:
7 Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsõséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;
8 Azoknak pedig, a kik versengõk és a kik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.
9 Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedõ ember lelkének, zsidónak elõször meg görögnek;
Romans 14:10-12
10 Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélõszéke elé.
11 Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.
12 Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek.
1 Corinthians 3:8
8 A plántáló pedig és az öntözõ egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.
1 Corinthians 4:5
5 Azért idõ elõtt semmit se ítéljetek, míg el nem jõ az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentõl lészen a dícsérete.
2 Corinthians 5:10-11
10 Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
11 Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten elõtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek elõtt is nyilván vagyunk.
Revelation 2:23
23 És az õ fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.
Revelation 20:12-15
12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten elõtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek [könyve;] és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az õ cselekedeteik szerint.
13 És a tenger kiadá a halottakat, a kik õ benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik õ nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az õ cselekedeteik szerint.
14 A pokol pedig és a halál vettetének a tûznek tavába. Ez a második halál, a tûznek tava.
15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tûznek tavába vetteték.
Revelation 22:12
12 És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem [van,] hogy megfizessek mindenkinek, a mint az õ cselekedete lesz.
Deuteronomy 12:19
19 Vigyázz, hogy el ne hagyjad a lévitát valameddig élsz a te földeden.
Matthew 10:10
10 Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az õ táplálékára.
Romans 15:27
27 Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a testiekben.
1 Corinthians 9:9-14
9 Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-é az Istennek gondja?
10 Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk íratott meg, hogy a ki szánt, reménység alatt kell szántania, és a ki csépel, az õ reménységében részesnek lennie reménység alatt.
11 Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog- é, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk?
12 Ha egyebek részesülnek a ti javaitokban, mért nem inkább mi? De mi nem éltünk e szabadsággal; hanem mindent eltûrünk, hogy valami akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangyélioma elé.
13 Nem tudjátok-é, hogy a kik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helybõl élnek, és a kik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket?
14 Ekképen rendelte az Úr is, hogy a kik az evangyéliomot hirdetik, az evangyéliomból éljenek.
1 Timothy 5:17-18
Job 4:8
8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
Job 13:8-9
Job 15:31
31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.
Proverbs 1:31
31 Esznek azért az õ útjoknak gyümölcsébõl, és az õ tanácsokból megelégednek.
Proverbs 6:14
14 Álnokság van az õ szívében, gonoszt forral minden idõben, háborúságot indít.
Proverbs 6:19
19 A hazugságlehelõ hamis tanú, és a ki szerez háborúságokat az atyafiak között!
Proverbs 11:18
18 Az istentelen munkál álnok keresményt; az igazságszerzõnek pedig jutalma valóságos.
Jeremiah 37:9
9 Ezt mondja az Úr: Ne csaljátok meg magatokat, mondván: Bizonyoson elmennek mi rólunk a Káldeusok; mert nem mennek el.
Hosea 8:7
7 Mert szelet vetnek és vihart aratnak. Nem indul szárba; termése nem ad lisztet; ha adna is, idegenek nyelik be azt.
Hosea 10:12
12 Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást; mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljõ, hogy igazság esõjét adjon néktek.
Obadiah 1:3
3 Szíved kevélysége csalt meg téged, ki szikla-hasadékokban lakozol, kinek lakóhelye magasan van, a ki mondja az õ szívében: Ki vonhatna le engem a síkra?!
Luke 16:25
25 Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az õ bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
Luke 21:8
8 Õ pedig monda: Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jõnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idõ elközelgett; ne menjetek azért utánok.
Romans 2:6-10
6 A ki megfizet mindenkinek az õ cselekedetei szerint:
7 Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsõséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;
8 Azoknak pedig, a kik versengõk és a kik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.
9 Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedõ ember lelkének, zsidónak elõször meg görögnek;
10 Dicsõség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedõnek, zsidónak elõször meg görögnek:
1 Corinthians 6:9
9 Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörõk, se pulyák, se férfiszeplõsítõk,
1 Corinthians 15:33
33 Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
2 Corinthians 9:6
6 Azt [mondom] pedig: A ki szûken vet, szûken is arat; és a ki bõven vet, bõven is arat.
Galatians 6:3
3 Mert ha valaki azt véli, hogy õ valami, holott semmi, önmagát csalja meg.
Ephesians 5:6
6 Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jõ az Isten haragja a hitetlenség fiaira.
2 Thessalonians 2:3
3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem [jön az el addig,] mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bûn embere, a veszedelemnek fia,
1 John 3:7
7 Fiacskáim! senki el ne hitessen benneteket: a ki az igazságot cselekszi, igaz az, a miként Õ is igaz:
Jude 1:18
18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó idõben lesznek csúfolódók, a kik az õ istentelen kívánságai szerint járnak.
Psalms 126:5-6
Proverbs 22:8
8 A ki vet álnokságot, arat nyomorúságot; és az õ haragjának vesszeje megtöretik.
Ecclesiastes 11:6
6 Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettõ jó lesz egyszersmind.
Isaiah 32:20
20 Oh boldogok ti, a kik minden vizek mellett vettek, és szabadon eresztitek a barmok és szamarak lábait!
Jeremiah 12:13
13 Búzát vetettek és tövist aratnak; fáradnak, [de] nem boldogulnak, és szégyent vallotok a ti jövedelmetekkel az Úr haragjának búsulása miatt.
Hosea 10:13
13 Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattatok. Eszitek a hazugság gyümölcsét, mert bíztál a te utadban és vitézeidnek sokaságában!
Matthew 19:29
29 És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nõtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.
Luke 18:30
30 A ki sokszorta többet ne kapna ebben az idõben, a jövendõ világon pedig örök életet.
John 4:14
14 Valaki pedig abból a vízbõl iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz õ benne.
John 4:36
36 És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetõ, mind az arató együtt örvendezzen.
John 6:27
27 Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert õt az Atya pecsételte el, az Isten.
Romans 6:13
13 Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bûnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.
Romans 6:21-22
Romans 8:13
13 Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
Romans 13:14
14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
Galatians 6:7
7 Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.
1 Timothy 1:16
16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelõbb a teljes hosszútûrését, példa gyanánt azoknak, a kik hiendenek õ benne az örök életre.
Titus 3:7
7 Hogy az õ kegyelmébõl megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
James 3:18
18 Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, a kik békességesen munkálkodnak.
2 Peter 2:12
12 De ezek, mint oktalan természeti állatok, a melyek megfogatásra és elpusztításra valók, azokat, a miket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is pusztulni,
2 Peter 2:19
19 Szabadságot ígérvén azoknak, holott õk magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyõzött, az annak szolgájává lett.
Jude 1:21
21 Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.
Revelation 22:11
11 A ki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és a ki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és a ki igaz, legyen igaz ezután is; és a ki szent, szenteltessék meg ezután is.
Leviticus 26:4
4 Esõt adok néktek idejében, és a föld megadja az õ termését, a mezõ fája is megtermi gyümölcsét.
Deuteronomy 11:14
14 Esõt adok a ti földetekre alkalmatos idõben: korai és kései [esõt], hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat;
Psalms 104:27
27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.
Psalms 145:15
15 Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket.
Isaiah 40:30-31
Zephaniah 3:16
16 Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion!
Malachi 1:13
13 És azt mondjátok: Ímé, mily fáradság! és ráfújtok, azt mondja a Seregeknek Ura; pedig a rablottat hozzátok, meg a sántát és betegest; ételáldozatot is hoztok, [de] hát kedves-é az a ti kezetekbõl? azt mondja az Úr.
Matthew 10:22
22 És gyûlöletesek lesztek, mindenki elõtt az én nevemért; de a ki mindvégig megáll, az megtartatik.
Matthew 24:13
13 De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.
Luke 18:1
1 Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;
Romans 2:7
7 Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsõséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;
1 Corinthians 15:58
58 Azért szerelmes atyámfiai erõsen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
2 Corinthians 4:1
1 Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;
2 Corinthians 4:16
16 Azért nem csüggedünk; sõt ha a mi külsõ emberünk megromol is, a belsõ mindazáltal napról-napra újul.
Ephesians 3:13
13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsõségtekre vannak.
2 Thessalonians 3:13
13 Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben.
Hebrews 3:6
6 Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, a kinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erõsen megtartjuk.
Hebrews 3:14
14 Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erõsen megtartjuk.
Hebrews 10:35-39
35 Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.
36 Mert békességes tûrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
37 Mert még vajmi kevés idõ, és a ki eljövendõ, eljõ és nem késik.
38 Az igaz pedig hitbõl él. És a ki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.
39 De mi nem vagyunk meghátrálás [emberei], hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.
Hebrews 12:3
3 Gondoljátok meg azért, hogy õ ily ellene való támadást szenvedett el a bûnösöktõl, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.
Hebrews 12:5
5 És elfeledkeztetek-é az intésrõl, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha õ dorgál téged;
James 5:7
7 Legyetek azért, atyámfiai, béketûrõk az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvetõ várja a földnek drága gyümölcsét, béketûréssel várja, míg reggeli és estveli esõt kap.
1 Peter 2:15
15 Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
1 Peter 3:17
17 Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
1 Peter 4:19
19 Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják [néki] lelköket mint hû teremtõnek, jót cselekedvén.
Revelation 2:3
3 És [terhet] viseltél, és béketûrõ vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.
Revelation 2:7
7 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A gyõzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van.
Revelation 2:10-11
10 Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.
11 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A ki gyõz, annak nem árt a második halál.
Revelation 2:17
17 A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A gyõzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja.
Revelation 2:26-29
26 És a ki gyõz, és a ki mindvégig megõrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;
27 És uralkodik rajtuk vasvesszõvel, mint a fazekas edényei széttöretnek; a miképen én is vettem az én Atyámtól:
28 És adom annak a hajnalcsillagot.
29 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Revelation 3:5-6
Revelation 3:12-13
12 A ki gyõz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jõ; és felírom õ reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égbõl száll alá az én Istenemtõl, és az én új nevemet.
13 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Revelation 3:21-22
Psalms 37:3
3 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hûséggel élj.
Psalms 37:27
27 Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.
Proverbs 3:27
27 Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, a kiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése.
Ecclesiastes 3:12
12 Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az õ életében.
Ecclesiastes 9:10
10 A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedrõl el ne fogyatkozzék.
Matthew 5:43
43 Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyûlöld ellenségedet.
Matthew 10:25
25 Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a szolga mint az õ Ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az õ házanépét?!
Matthew 12:50
50 Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nõtestvérem és anyám.
Matthew 25:40
40 És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
Mark 3:4
4 Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala.
Luke 6:35
35 Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [Istennek] fiai lesztek: mert õ jóltévõ a háládatlanokkal és gonoszokkal.
John 9:4
4 Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljõ az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.
John 12:35
35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Ephesians 2:19
19 Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek,
Ephesians 3:15
15 A kirõl neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,
Ephesians 5:16
16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.
Philippians 4:10
10 Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az én felõlem való gondviseléstekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok.
Colossians 4:5
5 Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.
1 Thessalonians 5:15
15 Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt.
1 Timothy 6:17-18
17 Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élõ Istenben, a ki bõségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;
18 Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlõk,
Titus 2:14
14 A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezõt.
Titus 3:8
8 Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erõsítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elõljárni azok, a kik Istenben hívõkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek;
Hebrews 6:10
10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
Hebrews 13:16
16 A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.
1 John 3:13-19
13 Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyûlöl titeket a világ!
14 Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. A ki nem szereti az õ atyjafiát, a halálban marad.
15 A ki gyûlöli az õ atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, a mi megmaradhatna õ benne.
16 Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Õ az õ életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.
17 A kinek pedig van mibõl élnie e világon, és elnézi, hogy az õ atyjafia szükségben van, és elzárja attól az õ szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?
18 Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.
19 És errõl ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká õ elõtte a mi szíveinket.
1 John 5:1
1 Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentõl született; és mindaz, a ki szereti a szülõt, azt is szereti, a ki attól született.
3 John 1:5-8
5 Szeretett [barátom,] híven cselekszel mindenben, a mit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel,
6 A kik bizonyságot tettek a te szeretetedrõl a gyülekezet elõtt; a kiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjokra.
7 Mert az õ nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól;
8 Nékünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban.
3 John 1:11
11 Szeretett [barátom,] ne a rosszat kövesd, hanem a jót. A ki jót cselekszik, az Istentõl van; a ki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.
Romans 16:22
22 Köszöntelek titeket az Úrban én Tertius, ki e levelet írtam.
1 Corinthians 16:21-23
Matthew 6:2
2 Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad elõtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektõl dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
Matthew 6:5
5 És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák õket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
Matthew 6:16
16 Mikor pedig bõjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy õk bõjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat.
Matthew 23:5
5 Minden õ dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák õket az emberek: mert megszélesítik az õ homlokszíjjaikat; és megnagyobbítják az õ köntöseik peremét;
Matthew 23:28
28 Épen így ti is, kívülrõl igazaknak látszotok ugyan az emberek elõtt, de belõl rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel.
Luke 16:15
15 És monda nékik: Ti vagytok, a kik az emberek elõtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert a mi az emberek közt magasztos, az Isten elõtt útálatos.
Luke 20:47
47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színbõl hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
John 7:18
18 A ki magától szól, a maga dicsõségét keresi; a ki pedig annak dicsõségét keresi, a ki küldte õt, igaz az, és nincs abban hamisság.
Acts 15:1
1 Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.
Acts 15:5
5 Elõállának azonban némely hivõk a farizeusok szerzetébõl valók közül, mondván, hogy körül kell metélni õket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.
2 Corinthians 10:12
12 Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani, vagy hasonlítani, a kik magukat ajánlják; de azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek.
2 Corinthians 11:13
13 Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.
Galatians 2:3
3 De még a velem levõ Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,
Galatians 2:14
14 De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok elõtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?
Galatians 5:11
11 Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya.
Philippians 1:15
15 Némelyek ugyan irígységbõl és versengésbõl is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust.
Philippians 2:4
4 Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is.
Philippians 3:18
18 Mert sokan járnak [másképen,] kik felõl sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei;
Colossians 2:23
23 A melyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, [mivelhogy] a test hízlalására valók.
Matthew 23:3
3 Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az õ cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert õk mondják, de nem cselekszik.
Matthew 23:15
15 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek õt, kétszerte inkább magatoknál.
Matthew 23:23
23 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok a mik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.
Romans 2:17-25
17 Ímé, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.
18 És ismered az õ akaratát, és választást tudsz tenni azok között, a melyek különböznek [attól,] mivelhogy a törvénybõl megtaníttattál;
19 És azt hiszed magadról, hogy te a vakoknak vezetõje, a sötétségben levõknek világossága,
20 A balgatagok tanítója, a kiskorúak mestere vagy, bírván a törvényben az ismeret és igazság formáját.
21 A ki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-é? a ki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é?
22 A ki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodol-é? a ki útálod a bálványokat, szentségtörõ vagy-é?
23 Ki a törvényben dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod-é?
24 Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, a mint meg van írva.
25 Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett.
Romans 3:9-19
9 Micsoda tehát? Különbek vagyunk-é? Semmiképen nem. Mert az elébb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bûn alatt vannak;
10 A mint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is;
11 Nincs, a ki megértse, nincs, a ki keresse az Istent.
12 Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.
13 Nyitott sír az õ torkuk; nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt.
14 Szájok telve átkozódással és keserûséggel.
15 Lábaik gyorsak a vérontásra.
16 Útjaikon romlás és nyomorúság van.
17 És a békességnek útját nem ismerik.
18 Nincs isteni félelem az õ szemök elõtt.
19 Tudjuk pedig, hogy a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék.
1 Corinthians 3:21
21 Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek.
1 Corinthians 5:6
6 Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja.
2 Corinthians 11:18
18 Mivelhogy sokan dicsekesznek test szerint, dicsekeszem én is.
Philippians 3:3
3 Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, a kik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk:
2 Kings 14:9-11
9 És elkülde Joás, Izráel királya Amásiához, Júda királyához, ezt válaszolván: A bogácskóró, mely a Libánonon [van], elküldött a Libánon czédrusfájához, ezt izenvén: Add a te leányodat az én fiamnak feleségül; de a mezõ vadja, a mely a Libánonon van, átszaladt a bogácskórón, és eltapodta azt.
10 Megverted az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel szívedben. Elégedjél meg a dicsõséggel és maradj otthon; miért akarsz a szerencsétlenséggel harczra kelni, hogy elessél magad is és Júda is veled együtt?
11 De Amásia nem hallgatott reá, és felvonult Joás, Izráel királya, és szembe-szállottak egymással, õ és Amásia, Júda királya Bethsemesnél, amely Júdában van.
Job 31:24-25
Psalms 49:6
6 Miért féljek a gonoszság napjain, mikor nyomorgatóim bûne vesz körül,
Psalms 52:1
1 Az éneklõmesternek; Dávid tanítása;
Isaiah 45:24-25
Jeremiah 9:23-24
23 Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az õ bölcseségével, az erõs se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával;
24 Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.
Ezekiel 28:2
2 Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minõ az Isten szíve,
Daniel 4:30-31
30 Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az õ teste, mígnem szõre megnöve, mint a saskeselyû [tolla,] és körmei, mint a madarakéi.
31 És az idõ elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges [Istent,] és dícsérém és dicsõítém az örökké élõt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékrõl-nemzedékre [áll.
Daniel 5:20-21
20 De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az õ birodalmának királyi székébõl, és dicsõségét elvevék tõle;
21 És az emberek fiai közül kivetteték, és az õ szíve olyanná lõn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lõn az õ lakása, és fûvel etették õt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar.
Acts 20:23-24
23 Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.
24 De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.
Romans 1:16
16 Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívõnek idvességére, zsidónak elõször meg görögnek.
Romans 3:4-6
4 Távol legyen. Sõt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, a mint meg van írva: Hogy igaznak ítéltessél a te beszédeidben, és gyõzedelmes légy, mikor vádolnak téged.
5 Ha pedig a mi igazságtalanságunk az Istennek igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajjon igazságtalan-é az Isten, hogy minket büntet? Emberi módon szólok.
6 Távol legyen! Mert akkor mi módon ítéli meg az Isten a világot?
Romans 6:2
2 Távol legyen: a kik meghaltunk a bûnnek, mimódon élnénk még abban?
Romans 6:6
6 Tudván azt, hogy a mi ó emberünk õ vele megfeszíttetett, hogy megerõtelenüljön a bûnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bûnnek:
1 Corinthians 1:23
23 Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
1 Corinthians 1:29-31
1 Corinthians 2:2
2 Mert nem végeztem, hogy egyébrõl tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettrõl.
2 Corinthians 5:14-16
14 Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket,
15 Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott.
16 Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sõt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.
2 Corinthians 11:12
12 De a mit cselekszem, cselekedni is fogom, hogy elvágjam az alkalmat az alkalomkeresõk elõl; hogy a mivel dicsekesznek, olyanoknak találtassanak [abban], mint mi is.
2 Corinthians 12:10-11
10 Annakokáért gyönyörködöm az erõtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erõtelen vagyok, akkor vagyok erõs.
11 Dicsekedvén, balgataggá lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fõ-fõ apostoloknál, noha semmi vagyok.
Galatians 1:4
4 A ki adta önmagát a mi bûneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.
Galatians 2:20
20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Galatians 5:24
24 A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
Philippians 1:20-21
Philippians 3:7-11
7 De a melyek nékem [egykor] nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.
8 Sõt annakfelette [most] is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,
9 És találtassam Õ benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvénybõl, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentõl való igazságom a hit alapján:
10 Hogy megismerjem Õt, és az Õ feltámadásának erejét, és az Õ szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az õ halálához;
11 Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.
Colossians 3:1-3
1 John 2:15-17
15 Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
16 Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
17 És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1 John 5:4-5
Romans 2:28
28 Mert nem az a zsidó, a ki külsõképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsõképen van:
Romans 8:1
1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
1 Corinthians 7:19
19 A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása.
2 Corinthians 5:17
17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
Galatians 5:6
6 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.
Ephesians 2:10
10 Mert az Õ alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket elõre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
Ephesians 4:24
24 És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
Colossians 3:10-11
Revelation 21:5
5 És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.
Numbers 6:23-27
23 Szólj Áronnak és az õ fiainak, mondván: Így áldjátok meg Izráel fiait, mondván nékik:
24 Áldjon meg tégedet az Úr, és õrizzen meg tégedet.
25 Világosítsa meg az Úr az õ orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad.
26 Fordítsa az Úr az õ orczáját te reád, és adjon békességet néked.
27 Így tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam õket.
1 Chronicles 12:18
18 A lélek pedig felindítá Amásait, a harmincznak fejedelmét, [s monda:] Óh Dávid, tied [vagyunk] és te veled [leszünk,] Isai fia! Békesség, békesség néked, békesség a te segítõidnek is, mert megsegít téged a te Istened! Magához fogadá azért õket Dávid, és fõemberekké tevé a seregben.
Psalms 73:1
1 Aszáf zsoltára.
Psalms 125:4-5
Isaiah 45:25
25 Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!
Hosea 1:10
10 De mégis annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy a hol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élõ Istennek fiai!
John 1:47
47 És monda néki Nátánael: Názáretbõl támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!
John 14:27
27 Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
John 16:33
33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.
Romans 1:7
7 Mindeneknek, a kik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek: Kegyelem néktek és békesség Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Romans 2:28-29
Romans 4:12
12 És [hogy] atyja [legyen] a körülmetélteknek is, azoknak, a kik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak Ábrahámnak körülmetéletlenségében [tanusított] hitének nyomdokait.
Romans 9:6-8
Galatians 1:3
3 Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentõl, és a mi Urunk Jézus Krisztustól,
Galatians 3:7-9
Galatians 3:29
29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.
Galatians 5:16
16 Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
Galatians 5:25
25 Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.
Philippians 3:16
16 Csakhogy a mire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.
Philippians 4:7
7 És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja õrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
1 Peter 2:5-9
5 Ti magatok is mint élõ kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.
6 Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, a mely kiválasztott, becses; és a ki hisz abban, meg nem szégyenül.
7 Tisztesség azért néktek, a kik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kõ, a melyet az építõk megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává;
8 A kik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, a mire rendeltettek is.
9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket;
Joshua 7:25
25 És monda Józsué: Miért rontottál meg minket? Rontson meg téged e napon az Úr! És elborítá õt egész Izráel kövekkel, és megégeték õket tûzzel, miután megkövezték vala õket.
Isaiah 44:5
5 Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.
Acts 15:24
24 Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:
2 Corinthians 1:5
5 Mert a mint bõséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseibõl, úgy bõséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.
2 Corinthians 4:10
10 Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.
2 Corinthians 11:23-25
23 Krisztus szolgái-é? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos [veszedelem] által.
24 A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján.
25 Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem;
Galatians 1:7
7 Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
Galatians 5:11-12
Colossians 1:24
24 Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részérõl betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Õ testéért, a mi az egyház;
Hebrews 12:15
15 Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétõl senki el ne szakadjon; nehogy a keserûségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertõztettessenek.
Romans 16:20
20 A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.
Romans 16:23
23 Köszönt titeket Gájus, a ki nékem és az egész gyülekezetnek gazdája. Köszönt titeket Erástus a városnak kincstartója, és Kvártus atyafi.
2 Corinthians 13:14
2 Timothy 4:22
22 Az Úr Jézus Krisztus a te lelkeddel. Kegyelem veletek! Ámen.
Philemon 1:25
25 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] a ti lelketekkel!
Revelation 22:21
21 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] mindnyájan ti veletek. Ámen.