1 És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
2 Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minõ az Isten szíve,
3 Lám, hát bölcsebb volnál te Dánielnél! Semmi elrejtett dolog nem homályos néked!
4 Bölcseségeddel és értelmeddel gyûjtöttél magadnak gazdagságot, s gyûjtöttél aranyat s ezüstöt kincses házaidba.
5 Bölcseségednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt.
6 Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minõ az Isten szíve:
7 Azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcseséged szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet.
8 A sírgödörbe szállítnak alá, s meghalsz a megölettek halálával a tengerek szívében.
9 Vajjon mondván mondod-é megölõd elõtt: Isten vagyok én? holott ember vagy és nem Isten a téged átütõnek kezében!
10 Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
11 És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
12 Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról, és mondd néki: Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyûrûje, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben.
13 Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskõvel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; [és ]karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
14 Valál felkent oltalmazó Kérub; és [úgy] állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
15 Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.
16 Kereskedésed bõsége miatt belsõd erõszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyérõl, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.
17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok elõtt, adtalak szemök gyönyörûségére.
18 Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsõdbõl, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek.
19 Mindnyájan, a kik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!
20 És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
21 Embernek fia! vesd tekintetedet Sidonra, és prófétálj ellene.
22 És mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek, ]Sidon, és megdicsõítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne.
23 És bocsátok reá döghalált és vért utczáira, és sebesültek hullanak el benne fegyver miatt, mely reá [jõ] mindenfelõl; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
24 És ne legyen többé Izráel házának szúró tövise és fájdalomszerzõ tüskéje mindazok között, kik körülöttök vannak, kik õket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr.
25 Így szól az Úr Isten: Mikor egybegyûjtöm Izráel házát a népek közül, kik közé szétszórattak, akkor megszentelem magamat rajtok a pogányok szeme láttára, és laknak az õ földjökön, melyet adtam Jákóbnak, az én szolgámnak.
26 És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szõlõket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik õket megvetik vala õ körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az õ Istenök.
Ezekiel 28 Cross References - Hungarian
Genesis 3:5
5 Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
Deuteronomy 8:14
14 Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedrõl, a ki kihozott téged Égyiptom földébõl, a szolgaságnak házából;
2 Chronicles 26:16
16 Mikor pedig ilyen módon megerõsödött volna, felfuvalkodék, hogy megfertõztetné magát és vétkezék az Úr ellen, az õ Istene ellen. Beméne az Úr templomába, hogy a füstölõ oltáron füstölne.
Psalms 9:20
20 Kelj fel Uram, ne hatalmasodjék el a halandó; ítéltessenek meg a pogányok te elõtted! [ (Psalms 9:21) Rettentsd meg, Uram, õket; tudják meg a pogányok, hogy halandók õk! Szela. ]
Psalms 72:6-7
Psalms 82:6-7
Proverbs 16:18
18 A megromlás elõtt kevélység [jár], és az eset elõtt felfuvalkodottság.
Proverbs 18:12
12 A megromlás elõtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség elõtt pedig alázatosság van.
Isaiah 2:12
12 Mert a seregek Urának napja [eljõ] minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.
Isaiah 14:13-14
Isaiah 31:3
3 Hiszen Égyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem lélek, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítõ, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek.
Ezekiel 27:3-4
Ezekiel 27:26-27
26 Nagy vizekre vivének téged a te evezõid, a keleti szél összetört téged a tengerek szívében.
27 Gazdagságod és árúid, csereárúid, hajósaid és kormányosaid, hasadékaid javítgatói és csereárúid árúsai és minden hadakozó férfiaid, a kik benned vannak, és minden benned való sokaság, beleesnek a tengerek szívébe zuhanásod napján.
Ezekiel 28:5-6
Ezekiel 28:9
9 Vajjon mondván mondod-é megölõd elõtt: Isten vagyok én? holott ember vagy és nem Isten a téged átütõnek kezében!
Ezekiel 28:12-14
12 Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról, és mondd néki: Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyûrûje, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben.
13 Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskõvel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; [és ]karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
14 Valál felkent oltalmazó Kérub; és [úgy] állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
Ezekiel 28:17
17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok elõtt, adtalak szemök gyönyörûségére.
Ezekiel 31:10
10 Ennekokáért így szól az Úr Isten: Mivelhogy magasra nevekedtél, és fölemelé tetejét a felhõk közé, és szíve felfuvalkodott az õ magasságában:
Daniel 4:30-31
30 Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az õ teste, mígnem szõre megnöve, mint a saskeselyû [tolla,] és körmei, mint a madarakéi.
31 És az idõ elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges [Istent,] és dícsérém és dicsõítém az örökké élõt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékrõl-nemzedékre [áll.
Daniel 5:22-23
22 És te, Belsazár, az õ fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.
23 Sõt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az õ házának edényeit elõdbe hozták, és te és a te fõembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kõisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te lelked, és elõtte minden te útad, nem dicsõítetted.
Habakkuk 2:4
4 Ímé, felfuvalkodott, nem igaz õ benne az õ lelke; az igaz pedig az õ hite által él.
Acts 12:22-23
2 Thessalonians 2:4
4 A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.
1 Timothy 3:6
6 Ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék.
1 Peter 5:5
5 Hasonlatosképen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád.
Revelation 17:3
3 És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.
1 Kings 4:29-32
29 És az Isten adott bölcseséget Salamonnak és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a fövény, mely a tenger partján van.
30 Úgy hogy a Salamon bölcsesége nagyobb volt, mint a napkelet minden fiainak bölcsesége és Égyiptomnak egész bölcsesége.
31 Sõt bölcsebb volt minden embereknél, [még] az Ezráhita Ethánnál is és Hémánnál, Kálkólnál és Dardánál, a Máhol fiainál; és híre neve vala minden nemzetségek között köröskörül.
32 És szerze háromezer példabeszédet, és az õ énekeinek [száma] ezer és öt volt.
1 Kings 10:3
3 És Salamon megfelelt néki mindenre, semmi sem volt a király elõtt elrejtve, a mire ne tudott volna néki felelni.
Job 15:8
8 Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?
Psalms 25:14
14 Az Úr bizodalmas az õt félõkhöz, és szövetségével oktatja õket.
Daniel 1:20
20 És minden bölcs és értelmes dologban, a mely felõl a király tõlök tudakozódék, tízszerte okosabbaknak találá õket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, a kik egész országában valának.
Daniel 2:22
22 Õ jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a setétségben; és világosság lakozik vele!
Daniel 2:27-28
27 Felele Dániel a király elõtt, és mondá: A titkot, a melyrõl a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendõmondók meg nem jelenthetik a királynak;
28 De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és õ tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt:
Daniel 2:47-48
47 Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, õ az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentõje, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot!
48 Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek elõljárójává tevé õt.
Daniel 5:11-12
11 Van egy férfiú a te országodban, a kiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcseségéhez hasonló bölcseség találtaték benne, és a kit Nabukodonozor király, a te atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölõk fejévé tõn; igen, a te atyád, a király;
12 Mivelhogy Dánielben, a kit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most [azért] hivattassék elõ Dániel, és õ megjelenti az értelmet.
Zechariah 9:2-3
Deuteronomy 8:17-18
17 És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot!
18 Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedrõl, mert õ az, a ki erõt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerõsítse az õ szövetségét, a mely felõl megesküdt a te atyáidnak, miképen e mai napon van.
Proverbs 18:11
11 A gazdagnak vagyona az õ erõs városa, és mint a magas kõfal, az õ gondolatja szerint.
Proverbs 23:4-5
Ecclesiastes 9:11
11 Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket [Isten] adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt.
Ezekiel 29:3
3 Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek,] Faraó, Égyiptom királya, te nagy krokodil, a ki fekszik folyói közepette, a ki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak.
Habakkuk 1:16
16 Ezért áldozik gyalomjának, és füstöl az õ hálójának, mert ezekkel kövér az õ része, és zsíros az õ eledele.
Zechariah 9:2-4
Deuteronomy 6:11-12
11 És minden jóval telt házakat, a melyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, a melyeket nem te ástál, szõlõ- és olajfakerteket, a melyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel:
12 Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a ki kihozott téged Égyiptom földérõl, a szolgaságnak házából!
Deuteronomy 8:13-14
2 Chronicles 25:19
19 Te magadban így gondolkodtál: Megveréd az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel magadban, hogy dicsekedjél. Kérlek, maradj otthon, miért szereznél magadnak veszedelmet, hogy te és Júda elveszszen [általam.]
2 Chronicles 32:23-25
23 És sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, Ezékiásnak is a Júda királyának drágaságokat, és õ felmagasztaltatott minden pogányok szemei elõtt azután.
24 Az idõben Ezékiás halálos betegségbe esék; de könyörgött az Úrhoz, a ki szóla hozzá és csudajelt adott néki.
25 De nem cselekedék Ezékiás az õ hozzá való jótétemény szerint, mert magában felfuvalkodék, azért [Istennek] haragja lõn rajta, Júdán és Jeruzsálemen.
Job 31:24-25
Psalms 52:7
7 Meg is ront az Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, és kiszaggat téged az élõk földérõl. Szela.
Psalms 62:10
10 Bizony hiábavalók a közembernek fiai és hazugok a fõembernek fiai; ha mérõserpenyõbe vettetnek, mind alábbvalók a semminél.
Proverbs 11:28
28 A ki bízik az õ gazdagságában, elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak.
Proverbs 26:12
12 Láttál-é oly embert, a ki a maga szemei elõtt bölcs? A bolond felõl [jobb] reménységed legyen, hogynem mint a felõl!
Proverbs 30:9
9 Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!
Isaiah 5:21
21 Jaj azoknak, a kik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok elõtt!
Isaiah 10:8-14
8 Mert így szól: Vajjon vezéreim nem mind királyok-é?
9 Nem úgy [megvettem-é] Kalnót, mint Kárkemist? És Hamáthot, mint Arphádot? És Samariát, mint Damaskust?
10 Miképen megtalálta volt kezem a bálványok országait, holott pedig több faragott képük volt, mint Jeruzsálemnek és Samariának,
11 Avagy a mint cselekedtem Samariával és az õ bálványaival; nem úgy cselekedhetem-é Jeruzsálemmel és bálványképeivel?
12 Ezért ha majd elvégezi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jeruzsálemben, meglátogatom az Assiriabeli király nagyakaró szíve gyümölcsét és nagyralátó szeme kevélységét.
13 Mert ezt mondá: Kezem erejével míveltem [ezt] és bölcseségemmel, mivel okos vagyok; elvetettem [sok] népeknek határit, és kincseikben zsákmányt vetettem, és leszállítám, mint erõs, a [magasan] ülõket;
14 És kezem úgy találta mintegy fészket a népek gazdagságát; és a mily [könnyen] elszedik az elhagyott tojásokat, azonképen foglaltam én el az egész földet; és nem volt senki, a ki szárnyát mozdította, vagy száját megnyitotta, vagy csak sipogott volna is!
Isaiah 23:3
3 Melynek sok vizeken át a Sihór veteménye és a Nilus aratása vala jövedelme, úgy hogy népek vására volt!
Isaiah 23:8
8 Ki végezé ezt a koronás Tírus felõl? melynek kereskedõi fejedelmek, és kalmárai a földnek tiszteletesei.
Ezekiel 16:49
49 Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bõsége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szûkölködõnek és szegénynek kezét nem fogta meg.
Ezekiel 27:12-36
12 Tarsis volt a te kereskedõtársad, sok különféle gazdagsága miatt: ezüstöt, vasat, ónt és ólmot adtak õk árúidért.
13 Jáván, Tubál és Mések, ezek a te kalmáraid; rabszolgákat és rézedényeket adtak cserébe árúidért.
14 Tógarma házából lovakat és lovagokat és öszvéreket adtak néked árúkul.
15 Dedán fiai a te kalmáraid, sok sziget kereskedése van hatalmad alatt, elefántcsont-szarukat és ébenfát hoztak néked adóba.
16 Arám a te kereskedõtársad mestermûveid sokasága miatt; gránátot, bíbort, hímes ruhákat, fehér gyolcsot, korálokat és rubint adtak õk árúidért.
17 Júda és Izráel földe, ezek a te kalmáraid; búzát Minnithbõl és édes süteményt és mézet és olajat és balzsamot adtak csereárúidért.
18 Damaskus a te kereskedõtársad mestermûveid sokaságában, sok különféle gazdagságod miatt, - Helbon borával és hófehér gyapjúval.
19 Vedán és Jáván Uzálból adtak árúidért: kovácsolt vasat, kásiát és jó illatú nádat, ezeket csereárúidért.
20 Dedán a te kalmárod, lovagláshoz való nyeregtakarókkal.
21 Arábia és Kédár fejedelmei, õk mindnyájan hatalmad alatt kereskedének; bárányokkal, kosokkal és bakokkal kereskedének veled.
22 Séba és Raema kalmárai a te kalmáraid; mindenféle drága fûszerszámokat és mindenféle drágaköveket és aranyat adtak õk árúidért.
23 Hárán és Kanne és Eden, Seba kalmárai, Assiria [és] Kilmad [mind] a te kereskedõtársad.
24 Ezek a te kalmáraid tökéletes árúkkal, bíbor és hímes köntösökkel és drága ruháknak kötelekkel egybekötött és czédrusfából csinált szekrényeivel, a te sokadalmadban.
25 Tarsis hajói hordozták árúidat, és megtelél, és felette igen híressé levél a tengerek szívében.
26 Nagy vizekre vivének téged a te evezõid, a keleti szél összetört téged a tengerek szívében.
27 Gazdagságod és árúid, csereárúid, hajósaid és kormányosaid, hasadékaid javítgatói és csereárúid árúsai és minden hadakozó férfiaid, a kik benned vannak, és minden benned való sokaság, beleesnek a tengerek szívébe zuhanásod napján.
28 Kormányosaid kiáltásának hangjára megrendülnek a mezõségek.
29 És kiszállnak hajóikból mindnyájan, kik az evezõt fogják, hajósok [és] a tengernek minden kormányosi a szárazföldre lépnek.
30 És hallatják fölötted hangjokat, s keservesen kiáltanak, s port hintenek fejökre, hamuban fetrengenek.
31 És kopaszra nyiratkoznak miattad, és zsákba övezkednek, és sírnak feletted lelki keserûségben keserves sírással.
32 És kezdenek fölötted fájdalmukban gyászéneket, és így énekelnek rólad: Ki volt olyan, mint Tírus? mely [most] mint temetõ a tenger közepette!
33 Mikor kimennek vala árúid a tengerekbõl, sok népet megelégítél; gazdagságod és csereárúid sokaságával meggazdagítád a földnek királyait.
34 Most összeomlottál a tengerekrõl le a vizek mélységébe, csereárúid és egész sokaságod benned elsülyedt.
35 A szigetek minden lakosai elborzadnak miattad, s királyaik iszonyodva megiszonyodnak, arczaik rángatóznak.
36 A népek közt való kereskedõk fütyölnek feletted. Rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!
Ezekiel 28:2
2 Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minõ az Isten szíve,
Daniel 4:30
30 Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az õ teste, mígnem szõre megnöve, mint a saskeselyû [tolla,] és körmei, mint a madarakéi.
Daniel 4:37
Hosea 12:7-8
Hosea 13:6
6 A mint legeltek: elteltek; elteltek és szívök felfuvalkodék: azért hát elfelejtkezének rólam.
Zechariah 9:3
3 Várat épített magának Tírus, és annyi az ezüstje rakáson, mint a por, és az aranya, mint az utczák sara.
Luke 12:16-21
16 És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bõségesen termett a földje.
17 Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet.
18 És monda: Ezt cselekszem: Az én csûreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat.
19 És [ezt] mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendõre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!
20 Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tõled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?
21 Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.
Romans 12:16
16 Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.
1 Timothy 6:17
17 Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élõ Istenben, a ki bõségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;
James 4:13-14
Exodus 9:17
17 Ha tovább is feltartóztatod az én népemet és nem bocsátod el õket:
Job 9:4
4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
Job 40:9-12
9 Akkor én is dicsõítlek, hogy megtartott téged a te jobbkezed!
10 Nézd csak a behemótot, a melyet én teremtettem, a miként téged is, fûvel él, mint az ökör!
11 Nézd csak az erejét az õ ágyékában, és az õ erõsségét hasának izmaiban!
12 Kiegyenesíti farkát, mint valami czédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak.
1 Corinthians 10:22
22 Vagy haragra ingereljük az Urat? avagy erõsebbek vagyunk-é nálánál?
James 1:11
11 Mert felkél a nap az õ hévségével, és megszárítja a füvet; és annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége elvész: így hervad el a gazdag is az õ útaiban.
Deuteronomy 28:49-50
Isaiah 23:8-9
Isaiah 25:3-4
Ezekiel 26:7-14
7 Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én hozom Tírus ellen Nabukodonozort, Babilon királyát északról, a királyok királyát; lovakkal, szekerekkel, lovagokkal, sereggel és sok néppel.
8 Leányaidat [ott] a mezõségen fegyverrel öli meg, és állat ellened tornyot, és tölt ellened sánczot, és emel ellened paizs-[fedelet.]
9 És faltörõ kosával ütteti kõfalaidat, s tornyaidat lerontja fegyvereivel.
10 Lovainak sokasága miatt belep téged poruk; a lovagoknak, kerekeknek és szekereknek robogása miatt megrendülnek kõfalaid, mikor bemegy kapuidon, a mint be szoktak menni a megtörött városba.
11 Lovainak körmeivel tapodja meg minden utczádat, népedet fegyverrel öli meg, s erõsséged oszlopai a földre dõlnek.
12 És prédára hányják gazdagságodat, és elragadozzák árúidat, és letörik kõfalaidat, s gyönyörûséges házaidat lerontják, és köveidet és fáidat, s [még] porodat [is] a víz közepére hányják.
13 És megszüntetem éneklésed hangosságát, és cziteráid zengése nem hallatik többé.
14 És kopasz sziklává teszlek; hálók kivetõ helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
Ezekiel 30:11
11 Õ és az õ népe õ vele együtt, a nemzetek legkegyetlenebbjei, elhozatnak a föld elvesztésére, és kivonszák fegyveröket Égyiptom ellen, és betöltik a földet megölettekkel.
Ezekiel 31:12
12 És kivágták õt az idegenek, a nemzetek legkegyetlenebbjei, és leterítették. A hegyekre és minden völgyekbe hullottak ágai, és összetörtek galyai a föld minden mélységében, és leszállt árnyékából a föld minden népe, és ott hagyták õt.
Ezekiel 32:12
12 Vitézeknek fegyvereivel hullatom el sokaságodat, õk a népek legkegyetlenebbjei mindnyájan; és elpusztítják Égyiptom kevélységét, és elvész minden sokasága.
Daniel 7:7
7 Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erõs; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek elõtte valának, és tíz szarva vala néki.
Amos 3:6
6 Ha megharsan a kürt a városban, nem riad-é meg a nép? Vajjon lehet-é baj a városban, a mit nem az Úr szerezne?
Habakkuk 1:6-8
6 Mert ímé, feltámasztom a Káldeusokat, a kegyetlen és vakmerõ nemzetet, a mely eljárja a földet széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, a melyek nem az övéi.
7 Rettenetes és iszonyatos ez, maga szerzi törvényét és hatalmát.
8 És lovai serényebbek a párduczoknál, és gyorsabbak az estveli farkasoknál, és elõtörtetnek az õ lovasai; és az õ lovasai messzirõl jõnek, repülnek, mint a zsákmányra sietõ keselyû.
Job 17:16
Job 33:18
18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.
Job 33:28
28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.
Psalms 28:1
1 Dávidé. ne fordulj el szótlanul tõlem, hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz hasonló.
Psalms 30:9
9 Hozzád kiáltok, Uram! Az én Uramnak irgalmáért könyörgök!
Psalms 55:15
15 A kik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.
Psalms 88:4-5
Proverbs 1:12
12 Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;
Proverbs 28:17
17 Az ember, a kit ember-vér terhel, a sírig fut; senki ne támogassa õt.
Isaiah 38:17
17 Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserûség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak vermébõl, mert hátad mögé vetetted minden bûneimet!
Ezekiel 27:34
34 Most összeomlottál a tengerekrõl le a vizek mélységébe, csereárúid és egész sokaságod benned elsülyedt.
Ezekiel 32:18-30
18 Embernek fia! sírj Égyiptom sokaságán, és szállítsd alá õt te és a hatalmas nemzetek leányai a mélységek országába azokhoz, kik sírgödörbe szálltak.
19 Kinél nem voltál volna kedvesebb? Szállj alá, hadd fektessenek a körülmetéletlenek mellé!
20 A fegyverrel megölettek közt essenek el! A fegyver átadatott; húzzátok lefelé õt és minden sokaságát!
21 Szólni fognak felõle a vitézek hatalmasai a sír közepébõl együtt az õ segítõivel: alászállottak, hogy itt feküdjenek a körülmetéletlenek, mint fegyverrel megöltek!
22 Itt van Assúr és egész sokasága, körülte sírjai, mindnyájan megölettek, kik fegyver miatt hulltak el,
23 A kinek sírjai a sírgödör legmélyén vannak és sokasága az õ sírja körül van, mindnyájan megölettek, fegyver miatt elestek, kik félelmére valának az élõk földjének.
24 Itt van Elám és egész sokasága az õ sírja körül, mindnyájan megölettek, kik fegyver miatt hulltak el, kik alászálltak körülmetéletlenül a mélységek országába, kik félelmére valának az élõk földjének, és viselik gyalázatukat azok mellett, kik sírgödörbe szálltak.
25 A megölettek között vetettek néki ágyat minden sokaságával, körülte vannak ennek sírjai, mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megölettek, mert félelmére valának az élõk földjének, és viselik gyalázatukat azok mellett, kik sírgödörbe szálltak; a megölettek közé vetették õket!
26 Itt van Mések-Tubál és minden sokasága, körülte vannak ennek sírjai, mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megölettek, mert félelmére valának az élõk földjének.
27 És nem feküsznek együtt az erõsekkel, kik elestek a körülmetéletlenek közül, kik hadiszerszámaikkal szálltak alá a sírba s kiknek az õ fegyvereiket fejük alá tették; mert lõn az õ vétkök csontjaikon, mivelhogy félelmére [valának] a vitézeknek az élõk földjén.
28 Te is a körülmetéletlenek közt rontatol meg, és fekszel a fegyverrel megölettek mellett.
29 Itt van Edom királyaival és minden fejedelmével, kik vettettek erõsségökben a fegyverrel megöltekhez, õk a körülmetéletlenekkel feküsznek s azokkal, a kik sírgödörbe szálltak.
30 Ott vannak észak uralkodói mindnyájan, és minden sidoni, a kik alászálltak a megölettekkel, rettenetes voltukban, erõsségökben megszégyenülve; és feküsznek körülmetéletlenül a fegyverrel megölettek mellett, és viselik gyalázatukat a sírgödörbe szálltak között.
Psalms 82:7
7 Mindamellett meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármely fõember.
Daniel 4:31-32
31 És az idõ elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges [Istent,] és dícsérém és dicsõítém az örökké élõt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékrõl-nemzedékre [áll.
32 És a föld minden lakosa olyan mint a semmi; és az õ akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az õ kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?
Daniel 5:23-30
23 Sõt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az õ házának edényeit elõdbe hozták, és te és a te fõembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kõisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te lelked, és elõtte minden te útad, nem dicsõítetted.
24 Azért küldetett õ általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.
25 És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!
26 Ez [pedig] e szavaknak az értelme: Mene, [azaz] számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.
27 Tekel, [azaz] megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.
28 Peresz, [azaz] elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.
29 Akkor szóla Belsazár, és öltöztették Dánielt bíborba, és aranylánczot [vetének] nyakába, és kikiálták felõle, hogy õ parancsol mint harmadik az országban.
30 Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya.
Leviticus 26:41
41 Bizony én is ellenökre járok, és beviszem õket az õ ellenségeik földjére; akkor talán megalázódik az õ körülmetéletlen szívök, és akkor az õ bûnöknek büntetését békével szenvedik:
1 Samuel 17:26
26 És szóla Dávid azoknak az embereknek, a kik ott állának vele, mondván: Mi történik azzal, a ki megöli ezt a Filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelrõl? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen Filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élõ Istennek seregét?!
1 Samuel 17:36
36 A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: Úgy lesz azért e körülmetéletlen Filiszteus is, mint azok közül egy, mert gyalázattal illeté az élõ Istennek seregét.
Jeremiah 6:10
10 Kinek szóljak és kiket kérjek, hogy hallják? Ímé, az õ fülök körülmetéletlen és nem figyelhetnek! Ímé, az Úr szava útálatossággá lett elõttök; nem gyönyörködnek abban:
Jeremiah 9:25-26
25 Ímé, eljõnek a napok, azt mondja az Úr, és megfenyítek minden körülmetélkedettet a körülmetéletlenekkel együtt:
26 Égyiptomot és Júdát, Edomot és az Ammon fiait, Moábot és mindazokat, a kik nyírott üstökûek [és] a pusztában laknak; mert mindez a nemzet körülmetéletlen, és Izráelnek egész háza [is] körülmetéletlen szívû.
Jeremiah 25:9
9 Ímé, kiküldök én és felveszem északnak minden nemzetségét, azt mondja az Úr, és Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és behozom õket e földre és ennek lakóira és mind e körül való nemzetekre, és elveszem õket és csudává és szörnyûséggé teszem õket és örökkévaló pusztasággá.
Ezekiel 11:9
9 És kiviszlek titeket belõle, és adlak titeket idegenek kezébe, és tartok ítéletet fölöttetek.
Ezekiel 28:7
7 Azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcseséged szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet.
Ezekiel 31:18
18 Kihez vagy hát hasonló dicsõségben és nagyságban Éden fái közt!? Hiszen le fogsz szállíttatni Éden fáival a mélység országába; körülmetéletlenek közt feküszöl együtt a fegyverrel megölettekkel. A Faraó ez és minden sokasága, ezt mondja az Úr Isten.
Ezekiel 32:19
19 Kinél nem voltál volna kedvesebb? Szállj alá, hadd fektessenek a körülmetéletlenek mellé!
Ezekiel 32:21
21 Szólni fognak felõle a vitézek hatalmasai a sír közepébõl együtt az õ segítõivel: alászállottak, hogy itt feküdjenek a körülmetéletlenek, mint fegyverrel megöltek!
Ezekiel 44:7
7 Mikor idegeneket, körülmetéletlen szívûeket és körülmetéletlen testûeket engedtetek bemenni, hogy szenthelyemen legyenek, hogy megfertéztessék azt, az én házamat; mikor áldozatra fölvittétek kenyeremet, a kövérséget és vért: ekkor megtörtétek az én frigyemet minden útálatosságtokon felül;
Ezekiel 44:9
9 Így szól az Úr Isten: Senki idegen körülmetéletlen szívû és körülmetéletlen testû be ne menjen az én szenthelyemre, mindazon idegenek közül, a kik Izráel fiai között vannak.
John 8:24
24 Azért mondám néktek, hogy a ti bûneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bûneitekben.
Acts 7:51
51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
Philippians 3:3
3 Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, a kik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk:
2 Chronicles 35:25
25 Jerémiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala õt az éneklõ férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, a melyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a [Jerémiás] siralmaiban.
Proverbs 21:30
30 Nincs bölcseség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.
Isaiah 10:13
13 Mert ezt mondá: Kezem erejével míveltem [ezt] és bölcseségemmel, mivel okos vagyok; elvetettem [sok] népeknek határit, és kincseikben zsákmányt vetettem, és leszállítám, mint erõs, a [magasan] ülõket;
Isaiah 14:4
4 E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lõn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lõn!
Jeremiah 9:17-20
17 Ezt mondja a Seregek Ura: Figyelmezzetek reá, és hívjátok a sirató asszonyokat, hogy jõjjenek el, és a bölcs asszonyokhoz is küldjetek, hogy jõjjenek el,
18 És siessenek és fogjanak síráshoz miattunk, és a mi szemeink [is] hullassanak könyeket, és szempilláink vizet ömleszszenek!
19 Mert a Sionról siralomnak szava hallatszik: Oh, hogy elpusztultunk! Igen megszégyenültünk, mert elhagyjuk [e] földet, mert széthányták lakhelyeinket!
20 Bizony halljátok meg, ti asszonyok, az Úrnak szavát, és vegye be a ti fületek az õ szájának beszédét, és tanítsátok meg leányaitokat a sírásra, és egyik asszony a másikat a jajgatásra;
Jeremiah 9:23
23 Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az õ bölcseségével, az erõs se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával;
Ezekiel 19:1
1 Te pedig kezdj gyászéneket Izráel fejedelmeirõl.
Ezekiel 19:14
14 És tûz jött ki ágainak egyik vesszejébõl, gyümölcsét megemészté, és nincs [többé] rajta erõs vesszõ, nincs pálcza az uralkodásra! Gyászének ez és gyászének lesz.
Ezekiel 26:17
17 És gyászéneket kezdenek rólad, és ezt mondják néked: Mimódon veszél el te, a kit laknak a tengerekrõl, te híres-neves város, mely hatalmas vala a tengeren, õ és lakosai, a kik félelmökre valának minden [mellettök] lakozóknak!
Ezekiel 27:2-4
2 Te pedig, embernek fia, kezdj gyászéneket Tírusról.
Ezekiel 27:32
32 És kezdenek fölötted fájdalmukban gyászéneket, és így énekelnek rólad: Ki volt olyan, mint Tírus? mely [most] mint temetõ a tenger közepette!
Ezekiel 28:2-5
2 Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minõ az Isten szíve,
3 Lám, hát bölcsebb volnál te Dánielnél! Semmi elrejtett dolog nem homályos néked!
4 Bölcseségeddel és értelmeddel gyûjtöttél magadnak gazdagságot, s gyûjtöttél aranyat s ezüstöt kincses házaidba.
5 Bölcseségednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt.
Ezekiel 32:2
2 Embernek fia! kezdj gyászéneket a Faraóról, Égyiptom királyáról, és mondjad néki: Nemzetek fiatal oroszlánja, elvesztél; hiszen te olyan valál, mint a krokodil a tengerekben, mert kijövél folyóidon és megháborítád lábaiddal a vizeket és felzavartad folyóikat.
Ezekiel 32:16
16 Gyászének ez és sírva énekeljék; a népek leányai énekeljék sírva; Égyiptomról és minden sokaságáról énekeljék sírva, ezt mondja az Úr Isten.
Luke 2:40
40 A kis gyermek pedig növekedék, és erõsödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala õ rajta.
Acts 6:3
3 Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek [jó] bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.
Romans 15:28
28 Ezt azért ha majd elvégezem, és nékik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába.
1 Corinthians 1:19-20
1 Corinthians 3:19
19 Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten elõtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az õ csalárdságukban.
2 Corinthians 1:22
22 A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.
Colossians 1:9
9 Azért mi is, a mely naptól fogva [ezeket] hallottuk, nem szûnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az [Isten ]akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és értelemben,
Colossians 2:3
3 A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.
James 3:13-18
13 Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az õ jó életébõl az õ cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.
14 Ha pedig keserû irígység és czivódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen.
15 Ez nem az a bölcsesség, a mely felülrõl jõ, hanem földi, testi és ördögi.
16 Mert a hol irígység és czivakodás [van], ott háborúság és minden gonosz cselekedet is [van.]
17 A felülrõl való bölcsesség pedig elõször is tiszta, azután békeszeretõ, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedõ és nem képmutató.
18 Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, a kik békességesen munkálkodnak.
Genesis 2:8
8 És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
Genesis 2:11-12
Genesis 3:23-24
Genesis 13:10
10 Felemelé azért Lót az õ szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bõvizû föld; mert minekelõtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe.
Exodus 28:17-20
17 És foglalj abba befoglalni való köveket; négy sor követ, ilyen sorban: szárdiusz, topáz és smaragd; ez az elsõ sor.
18 A második sor pedig: karbunkulus, zafir és gyémánt.
19 A harmadik sor: jáczint, agát és amethiszt.
20 A negyedik sor: krizolith, ónix és jáspis; arany boglárokba legyenek foglalva.
Exodus 39:10-21
10 És négy sor követ foglalának abba, ily sorban: szárdiusz, topáz, smaragd; az elsõ sor.
11 A második sor: karbunkulus, zafir és gyémánt.
12 A harmadik sor: jáczint, agát és amethiszt.
13 A negyedik sor: krizolith, ónix és jáspis, a melyek mind arany boglárokba foglaltattak a magok helyén.
14 A kövek pedig Izráel fiainak nevei szerint valának, tizenkettõ vala az õ nevök szerint, és pecsét módjára metszve, mindenik a reá való névvel, a tizenkét nemzetség szerint.
15 És csinálának a hósenre sodrott mívû fonatékot is tiszta aranyból.
16 Azután csinálának két arany boglárt, és két arany karikát; és a két arany karikát rá tevék a hósen két szegletére.
17 A két arany fonatékot pedig a hósen két szegletén levõ két karikába fûzték.
18 És a két fonaték [másik] két végét oda foglalák a két boglárhoz, és azokat az efód vállkötõihez tûzék, annak elõrészére.
19 Csinálának [más] két arany karikát is, és oda tevék azokat a hósen két szegletére, azon a szélén, a mely befelé vala az efód felõl.
20 És csinálának [még] két arany karikát, és azokat az efód két vállkötõjére tevék, alól, annak elõrésze felõl, az összefoglalás mellett, az efód övén felül.
21 És a hósent az õ karikáinál fogva odacsatolák az efód karikáihoz, kék zsinórral, hogy az efódnak öve felett legyen, és el ne váljék a hósen az efódtól; a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
Isaiah 14:11
11 Kevélységed [és] lantjaid zengése a sírba szállt; fekvõ ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!
Isaiah 23:16
16 Végy cziterát, járd be a várost, elfeledett parázna nõ; pengesd szépen, dalolj sokat, hogy így emlékezetbe jõjj!
Isaiah 30:32
32 És a büntetõ vesszõ minden sujtását, a melyet az Úr mérend reá, dobokkal és cziterákkal [fogjátok kisérni, és] Õ [kezét fel-]felemelvén, harczol ellene.
Isaiah 51:3
3 Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!
Isaiah 54:11-12
Ezekiel 21:30
30 Tedd vissza hüvelyébe azt; a helyen, melyen teremtettél, származásod földjén ítéllek meg téged.
Ezekiel 26:13
13 És megszüntetem éneklésed hangosságát, és cziteráid zengése nem hallatik többé.
Ezekiel 27:16
16 Arám a te kereskedõtársad mestermûveid sokasága miatt; gránátot, bíbort, hímes ruhákat, fehér gyolcsot, korálokat és rubint adtak õk árúidért.
Ezekiel 27:22
22 Séba és Raema kalmárai a te kalmáraid; mindenféle drága fûszerszámokat és mindenféle drágaköveket és aranyat adtak õk árúidért.
Ezekiel 28:15
15 Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.
Ezekiel 31:8-9
8 A czédrusok el nem takarák õt az Isten kertjében, a cziprusok nem valának hasonlók ágaihoz, s a platánoknak nem valának olyan galyai, mint néki; Isten kertjében egy fa sem vala hasonló hozzá az õ szépségében.
9 Széppé tõm õt az õ sok ágaival, úgy hogy irígykedett rá Éden minden fája az Isten kertjében.
Ezekiel 36:35
35 És [ezek] mondják: Ez a föld, ez az elpusztult, olyanná lett, mint az Éden kertje, és a rommá lett s elpusztult s lerontott városokat megerõsítve lakják.
Joel 2:3
3 Elõtte tûz emészt, utána láng lobog; elõtte a föld olyan, mint az Éden kertje, utána pedig kietlen pusztaság; meg sem menekülhet tõle semmi.
Revelation 2:7
7 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A gyõzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van.
Revelation 17:4
4 Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakõvel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az õ paráznaságának tisztátalanságával,
Revelation 21:19-20
19 És a város kõfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az elsõ alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd;
20 Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; a tizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.
Exodus 9:16
16 Ámde azért tartottalak fenn tégedet, hogy megmutassam néked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.
Exodus 25:17-20
17 Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset.
18 Csinálj két Kérubot is aranyból, vert [arany]ból csináld azokat a fedélnek két végére.
19 Az egyik Kérubot csináld az egyik végére innen, a másik Kérubot a másik végére onnan: a fedélbõl csináljátok ki a Kérubokat annak két végén.
20 A Kérubok pedig terjeszszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arczaik egymásfelé legyenek; a Kérubok arczai a fedél felé forduljanak.
Exodus 30:26
26 És kend meg azzal a gyülekezet sátorát és a bizonyság ládáját.
Exodus 40:9
9 Azután vedd a kenetnek olaját, és kend meg a hajlékot és mind azt a mi benne van: így szenteld meg azt, és minden edényét, hogy szent legyen.
Psalms 75:5-7
Isaiah 10:6
6 Istentelen nemzetség ellen küldtem õt, és haragom népe ellen rendelém, hogy prédáljon és zsákmányt vessen, és eltapodja azt, mint az utczák sarát.
Isaiah 10:15
15 Avagy dicsekszik-é a fejsze azzal szemben, a ki vele vág? vagy a fûrész felemeli-é magát az ellen, a ki vonsza azt? Mintha a bot forgatná azt, a ki õt felemelé, és a pálcza felemelné [azt, a mi] nem fa!
Isaiah 14:12-15
12 Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
13 Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülõszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
14 Felibök hágok a magas felhõknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
15 Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!
Isaiah 37:26-27
26 Hát nem hallottad-é, hogy régtõl fogva én tevém ezt, az õskor napjaiban elvégzém ezt, és most elõhozám, hogy puszta kõrakássá tégy erõs városokat?!
27 És lakóik elájultak és megrendültek és megszégyenültek, [és ]lõnek [mint] a mezõ füve és gyönge zöldség, és mint a virág a háztetõn, mint szárba nem indult vetés!
Ezekiel 20:40
40 Mert az én szent hegyemen, Izráelnek magas hegyén, ezt mondja az Úr Isten, ott fog szolgálni nékem Izráel egész háza együtt azon a földön; ott kedvelem õket, ott kivánom meg a ti áldozataitokat és ajándékitoknak elsõ zsengéjét mindenben, mit nékem szenteltek.
Ezekiel 28:13
13 Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskõvel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; [és ]karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
Ezekiel 28:16-17
16 Kereskedésed bõsége miatt belsõd erõszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyérõl, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.
17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok elõtt, adtalak szemök gyönyörûségére.
Daniel 2:37-38
Daniel 4:35
Daniel 5:18-23
18 Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsõséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;
19 És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tõle; megölt, a kit akart; és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart; és megalázott, a kit akart;
20 De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az õ birodalmának királyi székébõl, és dicsõségét elvevék tõle;
21 És az emberek fiai közül kivetteték, és az õ szíve olyanná lõn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lõn az õ lakása, és fûvel etették õt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar.
John 11:51
51 Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendõben fõpap vala, jövendõt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért;
Revelation 9:17
17 És így látám a lovakat látásban, és a rajtuk ülõket, a kiknek tûzbõl és jáczintból és kénkõbõl való mellvértjeik valának; és a lovak feje olyan vala, mint az oroszlánok feje; és szájukból tûz és füst és kénkõ jõ vala ki.
Revelation 18:16
16 És ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság!
Genesis 1:26-27
26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
27 Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.
Genesis 1:31
31 És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.
Genesis 6:5-6
Proverbs 14:34
34 Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bûn pedig gyalázatára van a népeknek.
Ecclesiastes 7:29
29 Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; õk pedig kerestek sok kigondolást.
Isaiah 14:12
12 Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
Lamentations 5:16
16 Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
Ezekiel 28:3-6
Ezekiel 28:12
12 Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról, és mondd néki: Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyûrûje, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben.
Ezekiel 28:17-18
17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok elõtt, adtalak szemök gyönyörûségére.
18 Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsõdbõl, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek.
Romans 7:9
9 Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bûn,
2 Peter 2:4
4 Mert ha nem kedvezett az Isten a bûnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda õket, hogy fenntartassanak az ítéletre;
Genesis 3:24
24 És kiûzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felõl a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy õrizzék az élet fájának útját.
Genesis 6:11
11 A föld pedig romlott vala Isten elõtt és megtelék a föld erõszakoskodással.
Leviticus 18:24-28
24 Egyikkel se fertõztessétek meg magatokat ezek közül; mert mindezekkel ama pogányok fertõztették meg magokat, kiket én kiûzök ti elõletek.
25 És fertõzötté lett az a föld, de meglátogatom azon az õ gonoszságát, mert kiokádja az a föld az õ lakosait.
26 Tartsátok meg azért ti az én rendeléseimet és végzéseimet, és ez útálatosságok közül semmit meg ne cselekedjetek, se a benszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény:
27 (Mert mindezeket az útálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, a mely elõttetek van; és fertelmessé lõn az a föld),
28 Hogy ki ne okádjon titeket az a föld, ha megfertõztetitek azt, a mint kiokádja azt a népet, a mely elõttetek van.
Isaiah 22:19
19 És kivetlek állásodból és lerántlak helyedrõl.
Isaiah 23:9
9 A seregeknek Ura végezé ezt, hogy meggyalázza minden dicsõségnek kevélységét, és hogy megalázza a föld minden tiszteleteseit.
Isaiah 23:17-18
17 És lesz hetven esztendõ multán, meglátogatja az Úr Tírust, és az ismét megkapja a maga keresetét, és paráználkodik a föld minden országaival a földnek színén!
18 S lészen az õ nyeresége és keresete szent az Úrnak, mely nem halmoztatik fel, sem el nem rejtetik, mert az Úr elõtt lakozóké lészen az õ nyeresége, hogy egyenek eleget, és szép ruházatuk legyen.
Ezekiel 8:17
17 És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia? avagy kevés-é Júda házának ily útálatosságokat cselekedni, a milyeneket itt cselekedtek? hogy még a földet is betöltik erõszakossággal, és engem megint haragra ingerelnek, ímé, hogy tartják a venyigét orrukhoz!
Ezekiel 28:14
14 Valál felkent oltalmazó Kérub; és [úgy] állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
Hosea 12:7
7 Kanaánita [õ!] Hamis mértékek vannak kezében; szeret [mást] megcsalni.
Amos 3:9
9 Adjatok hírt Asdód palotáiban és az Égyiptom földében való palotákban, és így szóljatok: Gyûljetek össze Samariának hegyein, és lássátok meg benne a sok háborgást, és az elnyomottakat az õ keblében.
Micah 2:2
2 Megkívánják a mezõket és elrabolják, és a házakat és elszedik; és nyomorgatják a gazdát, és az õ házanépét az embert és az õ örökségét!
Micah 2:10
10 Keljetek fel és menjetek ki, mert ez nem a nyugalomnak helye; a tisztátalanság miatt, a mely elveszít, és pedig borzasztó veszedelemmel!
Micah 6:12
12 Mert a gazdagok megtöltöztek köztök ragadománynyal, lakosai pedig hazugságot szólnak, és nyelvök csalárd az õ szájokban.
Habakkuk 2:8
8 Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a többi népek az emberek véréért, és az országok, városok és minden bennök lakozók ellen való erõszaktételért.
Habakkuk 2:17
17 Bizony, a libanoni erõszakoskodás [gyászba] borít téged, és a vadak pusztítása, a mely rettegteté õket, az emberek véréért és az országon, a városon és annak minden lakosán ûzött erõszakosságért.
Zephaniah 1:9
9 És megfenyítem mindazt, a ki a küszöbön ugrál ama napon, a kik erõszakkal és csalárdsággal töltik meg az õ uroknak házát.
Luke 19:45-46
John 2:16
16 És a galambárúsoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává.
1 Timothy 6:9-10
9 A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tõrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittõl, és magokat általszegezték sok fájdalommal.
2 Peter 2:4-6
4 Mert ha nem kedvezett az Isten a bûnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda õket, hogy fenntartassanak az ítéletre;
5 És [ha] a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetõjét, nyolczad magával megõrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát;
6 És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak;
Revelation 12:9
9 És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az õ angyalai [is] õ vele levettetének.
Psalms 73:18
18 Bizony síkos földön helyezted el õket; pusztaságokra vetetted ki õket.
Psalms 147:6
6 Megtartja az Úr a nyomorultakat; a gonoszokat földig megalázza.
Proverbs 11:2
2 Kevélység jõ: gyalázat jõ; az alázatosoknál pedig bölcseség van.
Isaiah 14:9-11
9 Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikrõl a népek minden királyait;
10 Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erõtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!
11 Kevélységed [és] lantjaid zengése a sírba szállt; fekvõ ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!
Isaiah 19:11-13
11 Bizony bolondok Zoán fejedelmei, a Faraó bölcs tanácsosai egy eszét veszített tanács; mimódon mondjátok a Faraónak: bölcsek fia vagyok, régi királyoknak fia?
12 Ugyan hol vannak bölcseid? hogy megjelentsék néked és tudják, hogy mit végzett a seregeknek Ura Égyiptom felõl?
13 Megbolondultak Zoán fejedelmei, és csalódtak Nóf fejedelmei, és elámíták az Égyiptomiakat törzseik szegletkövei.
Jeremiah 8:9
9 Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik?
Ezekiel 16:14-15
Ezekiel 16:41
41 És megégetik házaidat tûzzel, és ítéletet cselekesznek rajtad sok asszony szeme láttára, és megszüntetem paráznaságodat, és bért sem adsz többé.
Ezekiel 23:48
48 És megszüntetem a fajtalanságot a földrõl, és tanul minden asszony, és nem cselekesznek a ti fajtalanságotok szerint.
Ezekiel 28:5
5 Bölcseségednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt.
Ezekiel 32:10
10 És cselekszem, hogy elborzadjanak miattad a sok népek, s királyaik rémüljenek el rémüléssel miattad, mikor villogtatom fegyveremet elõttök, s remegni fognak minden szempillantásban, kiki az õ életéért, zuhanásod napján.
Luke 14:11
11 Mert mindenki, a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik.
Romans 1:22-25
22 Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
23 És az örökkévaló Istennek dicsõségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
24 Annakokáért adta is õket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplõsítsék;
25 Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtõ helyett, a ki mind örökké áldott. Ámen.
1 Corinthians 1:19-21
19 Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.
20 Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?
21 Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívõket.
James 4:6
6 De [majd] nagyobb kegyelmet ád; ezért mondja: Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.
Judges 9:15
15 És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jõjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: [de] hogyha nem, jõjjön tûz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait.
Judges 9:20
20 De hogyha nem, jõjjön tûz ki Abimélekbõl, és emészsze meg Sikem férfiait és Milló házát, és származzék tûz Sikem férfiaiból és Milló házából, és emészsze meg Abiméleket!
Ezekiel 5:4
4 És ezekbõl ismét végy ki, és vesd azokat a tûz közepébe és égesd meg a tûzben; ebbõl megyen tûz Izráel egész házára.
Ezekiel 28:16
16 Kereskedésed bõsége miatt belsõd erõszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyérõl, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.
Amos 1:9-10
Amos 1:14
14 Tüzet vetek azért Rabba kõfalára, és az emészti meg az õ palotáit; [harczi] kiáltással a háború napján, [pusztító ]viharral a szélvésznek napján.
Amos 2:2
2 Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth palotáit, és meghal Moáb a zajban, [hadi] lárma közt, a kürt zengése közben.
Amos 2:5
5 Tüzet vetek azért Júdára, és az emészti meg Jeruzsálem palotáit.
Malachi 4:3
3 És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, a melyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mark 8:36
36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
2 Peter 2:6
6 És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak;
Revelation 18:8
8 Ennekokáért egy nap jõnek õ reá az õ csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tûzzel égettetik meg; mert erõs az Úr, az Isten, a ki megbünteti õt.
Psalms 76:12
12 Tegyetek fogadást és adjátok meg azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, a kik õ körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek. [ (Psalms 76:13) Mert a fejedelmek gõgjét megtöri, rettenetes a föld királyaihoz. ]
Isaiah 14:16-19
16 A kik látnak, rád tekintenek, [és] elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg?
17 A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, [és ]foglyait nem bocsátá haza!
18 A népeknek minden királyai dicsõségben nyugosznak, kiki az õ sírjában,
19 Te pedig [messze] vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!
Jeremiah 51:63-64
Ezekiel 26:14
14 És kopasz sziklává teszlek; hálók kivetõ helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
Ezekiel 26:21
21 Rémségesen cselekszem veled és nem leszel; s keresni fognak, de többé örökké meg nem találnak, ezt mondja az Úr Isten.
Revelation 18:9-10
Revelation 18:15-19
15 Ezeknek árosai, a kik meggazdagodtak õ tõle, távol állanak az õ kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván,
16 És ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság!
17 És minden hajósmester és a hajókon levõk mind, a sokaság és az evezõk, és valakik a tengeren kereskednek, távol állának.
18 És kiáltának, látván az õ égésének füstjét, és ezt mondják vala: Mi hasonló e nagy városhoz?
19 És port hányván az õ fejökre, kiáltának sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában!
Revelation 18:21
21 És egy erõs angyal egy nagy malomkõhöz hasonló követ felvõn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.
Genesis 10:15
15 Kanaán pedig nemzé Czídont, az õ elsõszülöttét, és Khétet.
Isaiah 23:2-4
2 Némuljatok meg lakosi e partvidéknek, a melyet Sidon kalmárai, a kik tengeren járnak, töltöttek be [egykor.]
3 Melynek sok vizeken át a Sihór veteménye és a Nilus aratása vala jövedelme, úgy hogy népek vására volt!
4 Pirulj Sidon, mert szól a tenger [és] a tenger erõssége, mondván: Nem vajudtam, nem is szültem, és nem tápláltam ifjakat, [és ]nem neveltem szûzeket.
Isaiah 23:12
12 És szólt: Nem fogsz többé örvendezni, te megszeplõsített szûz, Sidon leánya; kelj és menj át Kittimbe, de ott sem lészen nyugodalmad!
Jeremiah 25:22
22 És Tírusnak minden királyát és Szidonnak minden királyát és a szigeteknek minden királyát, a kik túl vannak a tengeren,
Jeremiah 27:3
3 És küldd azokat Edom királyához és Moáb királyához, az Ammon fiainak királyához, Tírus királyához és Sidon királyához a követek által, a kik eljõnek Jeruzsálembe Sedékiáshoz, Júdának királyához,
Jeremiah 47:4
4 És a nap miatt, mely eljött, hogy elpusztítsa egész Filiszteát, kivágja Tírust és Szidont [és] segítségének minden megmaradt [töredékét,] mert az Úr elrontja Filiszteát, a Káftor szigetének maradékát.
Ezekiel 6:2
2 Embernek fia, vesd tekintetedet Izráel hegyeire, és prófétálj ellenök:
Ezekiel 25:2
2 Embernek fia! vesd tekintetedet Ammon fiaira, és prófétálj ellenök.
Ezekiel 27:8
8 Sidon és Arvad lakói voltak evezõid; a te bölcseid, oh Tírus, kik benned valának, azok voltak kormányosaid.
Ezekiel 29:2
2 Embernek fia! vesd tekintetedet a Faraóra, Égyiptom királyára, és prófétálj ellene és egész Égyiptom ellen.
Ezekiel 32:30
30 Ott vannak észak uralkodói mindnyájan, és minden sidoni, a kik alászálltak a megölettekkel, rettenetes voltukban, erõsségökben megszégyenülve; és feküsznek körülmetéletlenül a fegyverrel megölettek mellett, és viselik gyalázatukat a sírgödörbe szálltak között.
Joel 3:4-8
4 Sõt néktek is mi közötök velem, Tírus, Sidon és Filiszteának egész környéke?! Vajjon bosszút állani [jöttök-]é reám? Ha bosszút akarnátok rajtam állani, nagy hirtelen fejetekre fordítom vissza bosszútokat!
5 Mivelhogy elraboltátok ezüstömet és aranyomat, és legszebb kincsemet templomaitokba vittétek;
6 És a Júda fiait és Jeruzsálem fiait eladtátok a Jávánok fiainak, hogy messze vessétek õket határaiktól:
7 Ímé, kiindítom õket a helybõl, a hova eladtátok õket, és fejetekre fordítom vissza bosszútokat.
8 És adom a ti fiaitokat és leányaitokat a Júda fiainak kezébe; azok pedig eladják õket a Sabeusoknak, a messze lakó népnek; mert [ezt] végezte az Úr.
Zechariah 9:2
2 És Hámát is, a mely szomszédos vele; Tírus és Sídon, noha igen okosak!
Exodus 14:4
4 Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és ûzõbe veszi õket, hogy megdicsõíttessem a Faraó által és minden õ serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének.
Exodus 14:17
17 Én pedig ímé megkeményítem az Égyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánok, és megdicsõíttetem a Faraó által és az õ egész serege által, szekerei és lovasai által.
Exodus 15:21
21 És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.
Leviticus 10:3
3 És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép elõtt megdicsõíttetnem.
1 Samuel 17:45-47
45 Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél.
46 A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.
47 És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és õ titeket kezünkbe fog adni.
Psalms 9:16
16 Besülyedtek a pogányok a verembe, a melyet ástak; a hálóban, a melyet elrejtettek, megakadt a lábok.
Psalms 21:12-13
Psalms 83:17
17 Töltsd el orczájukat gyalázattal, hogy keressék Uram a te nevedet!
Isaiah 5:15-16
Isaiah 37:20
20 És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az õ kezébõl, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül.
Jeremiah 21:13
13 Ímé, én reátok [megyek,] te völgy lakója [és] síkságnak szirtje; azt mondja az Úr, a kik azt mondjátok: Kicsoda jön le mi ellenünk, és kicsoda jön be a mi házainkba?
Jeremiah 50:31
31 Ímé, én ellened vagyok, te kevély, azt mondja az Úr, a Seregek Ura, mert eljött a te napod, a te megfenyítésed napja.
Ezekiel 5:8
8 Ezokért így szól az Úr Isten: Ímé én is ellened leszek, és teszek közötted ítéletet a pogányok szeme láttára;
Ezekiel 20:41
41 Kedves illatban kedvellek titeket, mikor kihozlak titeket a népek közül és egybegyûjtelek titeket a tartományokból, melyeken elszéledtetek, és megszenteltetem ti bennetek a pogányok szemei elõtt.
Ezekiel 21:3
3 És mondjad Izráel földjének: Így szól az Úr: Ímé, én reád [megyek,] és kivonszom kardomat hüvelyébõl, és kivágok belõled igazat és gonoszt.
Ezekiel 26:3
3 Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én, Tírus, te reád [megyek,] és hozok fel ellened sok nemzetet, miként a tenger fölhozza hullámit.
Ezekiel 28:25-26
25 Így szól az Úr Isten: Mikor egybegyûjtöm Izráel házát a népek közül, kik közé szétszórattak, akkor megszentelem magamat rajtok a pogányok szeme láttára, és laknak az õ földjökön, melyet adtam Jákóbnak, az én szolgámnak.
26 És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szõlõket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik õket megvetik vala õ körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az õ Istenök.
Ezekiel 29:10
10 Ezokáért ímé, én ellened [megyek,] és folyóid ellen, és teszem Égyiptom földjét nagy pusztaságok pusztaságává Migdoltól fogva Siénéig, és Szerecsenország határáig.
Ezekiel 30:19
19 És cselekszem ítéleteket Égyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ezekiel 36:23
23 És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az õ szemök láttára.
Ezekiel 38:3
3 És mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek ] Góg, Rós, Mések és Tubál fejedelme.
Ezekiel 38:23-39:3
23 És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága elõtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr!
Ezekiel 39:13
13 És temetni fog az ország egész népe, s lészen ez nékik dicsõségökre a napon, melyen megdicsõítem magamat, ezt mondja az Úr Isten.
Nahum 1:6
6 Ki állhatna meg haragja elõtt, és ki birhatná ki búsulásának tüzét? Heve szétfoly, mint a láng, és a kõszálak is szétporlanak tõle.
Nahum 2:13
13 Ímé rád [török,] azt mondja a Seregek Ura, és füstté égetem szekereit. Oroszlán-kölykeidet kard emészti meg, és kiirtom e földrõl zsákmányodat, és nem hallatszik többé követeidnek szava.
Nahum 3:5
5 Ímé, rád [török,] azt mondja a Seregek Ura, és orczádra fordítom ruhádnak alját, és népeknek mutatom meg meztelenségedet, és országoknak gyalázatodat.
Revelation 19:1-2
1 És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, a mely ezt mondja vala: Aleluja! az idvesség és a dicsõség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké!
2 Mert igazak és igazságosak az õ ítéletei, és azt a nagy paráznát, a mely a földet megrontotta az õ paráznaságával, elítélte, és megbosszúlta az õ szolgáinak vérét annak kezén.
Jeremiah 15:2
2 Ha pedig ezt mondják néked: Hová menjünk? ezt mondjad nékik: Így szól az Úr: A ki halálra való, halálra; a ki fegyverre való, fegyverre; a ki éhségre való, éhségre, és a ki fogságra való, fogságra.
Ezekiel 5:12
12 Harmadrészed döghalállal hal meg és éhség miatt pusztul el közötted, és harmadrészed fegyver miatt hull el körülötted, és harmadrészedet szétszórom a szél minden irányában, és kardot vonszok utánok.
Ezekiel 25:7
7 Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr.
Ezekiel 25:11
11 Moáb fölött is ítéletet tartok: hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ezekiel 25:17
17 És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítõ haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok.
Ezekiel 26:6
6 És leányai, kik a mezõségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ezekiel 38:22
22 És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlõ záporesõt, jégesõ köveit, tüzet és kénkövet, mint esõt bocsátok reá és seregére s a sok népre, a mely vele lesz.
Numbers 33:55
55 Ha pedig nem ûzitek ki annak a földnek lakosait a ti színetek elõl, akkor, a kiket meghagytok közülök, szálkákká lesznek a ti szemeitekben, és tövisekké a ti oldalaitokban, és ellenségeitek lesznek néktek a földön, a melyen lakoztok.
Joshua 23:13
13 Bizonynyal megtudjátok majd, hogy az Úr, a ti Istenetek ki nem ûzi többé e népeket ti elõletek; sõt inkább lésznek ti néktek tõrré és hurokká, oldalaitokban ostorrá, szemeitekben pedig tövisekké, míglen kivesztek errõl a jó földrõl, a melyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek.
Judges 2:3
3 Annakokáért azt mondom: Nem ûzöm el õket elõletek, hanem legyenek néktek [mint tövisek] a ti oldalaitokban, és az õ isteneik legyenek ti néktek tõr gyanánt.
Isaiah 35:9
9 Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jõ fel reá, nem is található ott, hanem a megváltottak járnak rajta!
Isaiah 55:13
13 A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsõségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.
Jeremiah 12:14
14 Ezt mondja az Úr minden én gonosz szomszédom felõl, a kik hozzányúlnak az én örökségemhez, a melyet örökségül adtam az én népemnek, Izráelnek: Ímé, én kigyomlálom õket az õ földükbõl, és Júda házát [is] kigyomlálom közülök!
Ezekiel 2:6
6 Te pedig, embernek fia, ne félj tõlök, és az õ beszédöktõl se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktõl ne félj, orczájoktól ne rettegj, mert õk pártos ház.
Ezekiel 28:23
23 És bocsátok reá döghalált és vért utczáira, és sebesültek hullanak el benne fegyver miatt, mely reá [jõ] mindenfelõl; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ezekiel 28:26
26 És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szõlõket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik õket megvetik vala õ körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az õ Istenök.
Ezekiel 36:36-38
36 És megtudják a pogányok, a kik körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem meg a lerontottakat s plántáltam be a pusztaságot. Én, az Úr mondtam és megcselekedtem.
37 Így szól az Úr Isten: Még arra nézve is kérni hagyom magamat Izráel házának, hogy cselekedjem õ velök: Megsokasítom õket, mint a nyájat, emberekkel.
38 Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az õ ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ezekiel 39:28
28 És megtudják, hogy én vagyok az Úr, az õ Istenök, ki fogságra vittem õket a pogányok közé, majd egybegyûjtém õket földjökre, és senkit közülök többé ott nem hagyok.
Micah 7:4
4 A ki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te õrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az õ zûrzavaruk.
2 Corinthians 12:7
7 És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
Revelation 21:4
4 És az Isten eltöröl minden könyet az õ szemeikrõl; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsõk elmúltak.
Genesis 28:13-14
13 És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én [vagyok] az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.
14 És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
Leviticus 26:44-45
44 De mindamellett is, ha az õ ellenségeik földén lesznek is, akkor sem vetem meg õket, és nem útálom meg õket annyira, hogy mindenestõl elveszítsem õket, felbontván velök való szövetségemet, mert én, az Úr, az õ Istenök vagyok.
45 Sõt megemlékezem érettök az elõdökkel kötött szövetségrõl, a kiket kihoztam Égyiptom földérõl, a pogány népek láttára, hogy Istenök legyek nékik. Én vagyok az Úr.
Deuteronomy 30:3-4
Psalms 106:47
47 Segíts meg minket, Urunk Istenünk, és gyûjts össze minket a pogányok közül, hogy dicsõítsük a te szent nevedet, és dicsekedjünk a te dicséreteddel.
Isaiah 5:16
16 És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben, s a szent Isten megszenteli magát igazságban.
Isaiah 11:12-13
Isaiah 27:12-13
12 És lesz ama napon: cséplést tart az Úr az Eufrátes folyóvizétõl Égyiptom patakjáig, és ti egyenként összeszedettek, Izráel fiai.
13 És lesz ama napon: megfújják a nagy kürtöt, és eljõnek, a kik elvesztek Assiria földében és a kik kiûzettek Égyiptom földébe, és leborulnak az Úr elõtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.
Jeremiah 23:8
8 Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, a ki kihozta és a ki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földrõl és mindama földekrõl, a melyekre kiûztem vala õket, és lakoznak az õ földjökön.
Jeremiah 27:11
11 Azt a nemzetet pedig, a mely nyakára veszi a babiloni király jármát és szolgál néki, az õ földében hagyom, azt mondja az Úr, és míveli azt és lakozik benne.
Jeremiah 30:18
18 Ezt mondja az Úr: Ímé, visszahozom Jákób sátorának foglyait, és könyörülök az õ hajlékain, és a város felépíttetik az õ magas helyén, és a palota a maga helyén marad.
Jeremiah 31:8-10
8 Ímé, én elhozom õket észak földébõl, és összegyûjtöm õket a földnek széleirõl, közöttök lesz vak, sánta, viselõs és gyermek- szûlõ is lesz velök, mint nagy sereg jõnek ide vissza.
9 Siralommal jõnek és imádkozva hozom õket, vezetem õket a vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esnek, mert atyja leszek az Izráelnek, és az Efraim nékem elsõszülöttem.
10 Halljátok meg az Úrnak szavát, ti pogányok, és hirdessétek a messzevaló szigeteknek, és ezt mondjátok: A ki elszórta az Izráelt, az gyûjti õt össze, és megõrzi, mint a pásztor a maga nyáját.
Jeremiah 32:37
37 Ímé én összegyûjtöm õket mindama földekrõl, a melyekre kiûztem õket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom õket e helyre, és lakni hagyom õket bátorságban.
Ezekiel 11:17
17 Ennekokáért mondjad: Így szól az Úr Isten: Egybegyûjtelek titeket a népek közül és együvé hozlak titeket a tartományokból, a melyekben szétszórattatok, és adom néktek Izráel földjét.
Ezekiel 28:22
22 És mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek, ]Sidon, és megdicsõítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne.
Ezekiel 34:13
13 És kihozom õket a népek közül s egybegyûjtöm a földekrõl, és beviszem õket az õ földjökre, és legeltetem õket Izráel hegyein, a mélységekben s a föld minden lakóhelyén.
Ezekiel 34:27
27 A mezõ fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem õket azok kezébõl, kik õket szolgáltatják.
Ezekiel 36:23-24
23 És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az õ szemök láttára.
24 És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyûjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre.
Ezekiel 36:28
28 És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.
Ezekiel 37:21
21 Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem Izráel fiait a pogányok közül, a kik közé mentek, és egybegyûjtöm õket mindenfelõl, és beviszem õket az õ földjökre.
Ezekiel 37:25
25 És laknak a földön, melyet adtam vala az én szolgámnak, Jákóbnak, a melyen laktak a ti atyáitok; és laknak azon õk és fiaik és fiaiknak fiai mindörökké, és az én szolgám, Dávid az õ fejedelmök örökké.
Ezekiel 38:23
23 És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága elõtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr!
Ezekiel 39:27
27 Mikor visszahozom õket a népek közül, és egybegyûjtöm õket ellenségeik földjeirõl, akkor megszentelem magamat bennök sok nép szeme láttára.
Hosea 1:11
11 És összegyûlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és egy fejedelmet választanak, és feljõnek az országból, mert nagy lesz a Jezréel napja! [ (Hosea 1:12) Mondjátok atyátokfiainak: Ammi! és a ti húgaitoknak: Rukhámáh! ]
Joel 3:7
7 Ímé, kiindítom õket a helybõl, a hova eladtátok õket, és fejetekre fordítom vissza bosszútokat.
Amos 9:14-15
14 És hazahozom a fogságból az én népemet, az Izráelt, és fölépítik az elpusztult városokat, és lakoznak bennök. Szõlõket plántálnak és iszszák azok borát, és kerteket csinálnak és eszik azoknak gyümölcsét.
15 És elplántálom õket az õ földjökbe; és nem szaggattatnak ki többé az õ földjökbõl, a melyet adtam nékik, azt mondja az Úr, a te Istened!
Obadiah 1:17-21
17 De a Sion hegyén szabadulás lészen, és szentté lészen az, és a Jákób háza birtokba veszi az õ örökségét.
18 És a Jákób háza tûz lészen, és a József háza láng; az Ézsau háza pedig pozdorja; és meggyújtják és megemésztik õket, és nem marad meg senki Ézsau házából, mert az Úr szólott.
19 A déliek örökség szerint bírják az Ézsau hegyét, a síkon lakók pedig a Filiszteusokat. És örökség szerint bírják az Efraim mezõit és Samaria mezõit; Benjámin pedig a Gileádot.
20 Izráel fiainak ez a számûzött serege azokat, a melyek a Kananeusoké, mind Sarfátig; a jeruzsálemi számûzöttek pedig, a kik Szefarádban vannak, elfoglalják majd a déli városokat.
21 És a Sion hegyére szabadítók mennek fel, hogy megítéljék az Ézsau hegyét; és az Úré lesz a királyság.
Micah 7:11-14
11 Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény!
12 Azon a na[pon] eljõnek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertõl tengerig és hegytõl hegyig.
13 És pusztává lesz a föld az õ lakói miatt, az õ cselekedeteik gyümölcséért.
14 Legeltesd népedet a te vesszõddel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdõben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain!
Zephaniah 3:19-20
19 Ímé, én elbánok minden te nyomorgatóddal abban az idõben, és megtartom a sántát, és összeszedem a szétszórtakat, és híresekké és nevesekké teszem õket az õ gyalázatjoknak egész földén.
20 Abban az idõben elhozlak titeket, és akkor összeszedlek titeket, mert nevesekké és híresekké teszlek titeket a földnek minden népe között, mikor megfordítom a ti fogságotokat a ti szemetek elõtt, azt mondja az Úr.
Exodus 29:46
46 És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az õ Istenök, a ki kihoztam õket Égyiptom földérõl, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az õ Istenök.
Leviticus 25:18-19
Deuteronomy 12:10
10 Mikor pedig átmentek a Jordánon, és lakozni fogtok azon a földön, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek örökségül, és megnyugtat titeket minden ellenségetektõl, a kik körületek vannak, és bátorsággal fogtok lakozni:
1 Kings 4:25
25 És lakozék Júda és Izráel bátorsággal, kiki mind az õ szõlõtõje és fügefája alatt. Dántól fogva Bersebáig; Salamonnak minden idejében.
Proverbs 14:26
26 Az Úrnak félelmében erõs a bizodalom, és az õ fiainak lesz menedéke.
Isaiah 13:1-21
1 Jövendölés Babilonia ellen, a melyet látott Ésaiás, Ámós fia.
2 Emeljetek zászlót kopasz hegyen, kiáltsatok nékik, kézzel intsetek, hogy bevonuljanak a fejedelmek kapuin!
3 Én parancsoltam felszentelt [vitéz]eimnek, és elhívtam erõsimet haragomnak [véghezvitelére,] a kik én bennem büszkén örvendenek.
4 Hah! zsibongás a hegyeken, mint nagy néptömegé; hah! összegyûlt népek országainak zúgása; a seregek Ura harczi sereget számlál.
5 Jõnek messze földrõl, az égnek végérõl, az Úr, és haragjának eszközei, elpusztítani mind az egész földet.
6 Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, mint pusztító hatalom jõ a Mindenhatótól.
7 Ezért megerõtlenülnek minden kezek, és elolvad minden embernek szíve;
8 És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el õket, és szenvednek, mint a szülõasszony; egyik a másikon csodálkozik, és arczuk lángba borul.
9 Ímé az Úrnak napja jõ kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bûnöseit elveszesse arról.
10 Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.
11 És meglátogatom a földön a bûnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erõszakoskodóknak gõgjét megalázom.
12 Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál.
13 Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyérõl a föld is, a seregek Urának búsulása miatt, és felgerjedett haragjának napján,
14 És mint az ûzött zerge, és mint a pásztor nélkül való nyáj, kiki népéhez tér meg, és kiki az õ földére fut;
15 Valaki [ott] találtatik, átveretik, és valaki megfogatik, fegyver miatt hull el,
16 Kisdedeiket szemök elõtt zúzzák szét, házaikat elzsákmányolják, és feleségeiket megszeplõsítik.
17 Ímé, én feltámasztom ellenök a Médiabelieket, a kik ezüsttel nem gondolnak, és aranyban nem gyönyörködnek;
18 Kézíveik szétzúznak ifjakat, és nem könyörülnek a méh gyümölcsén, a fiaknak nem irgalmaz szemök:
19 És [olyan] lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint a hogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát;
20 Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségrõl nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott;
21 Hanem vadak tanyáznak ott, és baglyok töltik be házaikat, és struczok laknak ott, és bakok szökdelnek ott;
Isaiah 17:14
14 Estvének idején rémülés száll reájok [és] minekelõtte megvirrad, nem lesznek: ez jutalmok pusztítóinknak és sorsok rablóinknak!
Isaiah 33:1
1 Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.
Isaiah 65:21-22
Jeremiah 23:6-8
6 Az õ idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az õ neve, a melylyel nevezik õt: Az Úr a mi igazságunk!
7 Azért ímé elközelgetnek a napok, azt mondja az Úr, a melyekben nem mondják többé: Él az Úr, a ki kihozta Izráel fiait Égyiptom földébõl.
8 Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, a ki kihozta és a ki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földrõl és mindama földekrõl, a melyekre kiûztem vala õket, és lakoznak az õ földjökön.
Jeremiah 29:5-6
5 Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit.
6 Vegyetek magatoknak feleségeket és szûljetek fiakat és leányokat, és a fiaitokat is házasítsátok meg, a leányaitokat pedig adjátok férjhez, és szûljenek fiakat és leányokat, és szaporodjatok meg ott, és meg ne kevesedjetek.
Jeremiah 29:28
28 Sõt még hozzánk küldött Babilonba, ezt mondván: Hosszú lesz az! Építsetek házakat és lakjatok bennök, plántáljatok kerteket és éljetek azoknak gyümölcseivel.
Jeremiah 30:16
16 Azért mindazok, a kik benyelnek téged, elnyeletnek, és valamennyi ellenséged mind fogságra jut: és a te fosztogatóidat kifosztottakká, és minden te zsákmánylóidat zsákmánynyá teszem.
Jeremiah 31:4-5
Jeremiah 32:15
15 Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Még házakat, mezõket és szõlõket fognak venni e földön.
Jeremiah 33:16
16 Azokban a napokban megszabadul a Júda, és bátorságban lakozik Jeruzsálem, és így hívják majd õt: Az Úr a mi igazságunk.
Jeremiah 46:1-28
1 Ez a szó, a melyet az Úr szólott Jeremiás prófétának a pogányok felõl;
2 Égyiptom felõl, a Nékó Faraónak, Égyiptom királyának serege felõl, a mely az Eufrátes folyó mellett, Kárkémisben vala, a melyet megvere Nabukodonozor, a babiloni király, Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében:
3 Készítsetek vértet és paizst, és induljatok a harczra.
4 Nyergeljétek a lovakat, és üljetek fel ti lovasok, és legyetek sisakokban. Tisztítsátok a kopjákat, öltsétek fel a pánczélokat.
5 Mit látok? Õk megriadva hátrálni kezdenek, vitézeik leveretnek és futásnak erednek, és vissza sem tekintenek! Mindenfelõl félelem, azt mondja az Úr.
6 Nem futhat el a gyors, és az erõs sem menekülhet el; észak felé, az Eufrátes folyó mellett legyõzetnek és elhullanak.
7 Kicsoda ez, a ki növekedik, mint a folyóvíz, és olyan, mint a megháborodott vizû folyamok?
8 Égyiptom növekedik úgy, mint a folyóvíz és mint a megháborodott vizû folyamok, mert ezt mondja: Felmegyek, ellepem a földet, elvesztem a várost és a benne lakókat.
9 Jõjjetek fel lovak, és zörögjetek szekerek, jõjjenek ki a vitézek, a szerecsenek és a Libiabeliek, a kik paizst viselnek, és a Lidiabeliek, a kik kézívet viselnek!
10 Az a nap pedig az Úrnak, a Seregek Urának büntetõ napja, hogy bosszút álljon ellenségein. És a fegyver felemészt és jól lakik és megrészegül az õ vérökkel, mert áldozatja lesz az Úrnak, a Seregek Urának észak földén, az Eufrátes folyó mellett.
11 Menj föl Gileádba, és végy balzsamot te szûz, Égyiptomnak leánya: hiába sokasítod az orvosságokat, nincs gyógyír számodra!
12 Hallották a pogányok a te gyalázatodat, és a te kiáltásoddal betelt a föld, mert vitéz vitézbe ütközött, és mind a ketten együtt estek el.
13 Az a szó, a melyet az Úr Jeremiás prófétához szólott, Nabukodonozornak, a babiloni királynak eljövetele felõl az Égyiptom földének megverésére:
14 Hirdessétek Égyiptomban és híreszteljétek Migdólban, híreszteljétek Nófban és Táfnesben, és ezt mondjátok: Állj elõ, és készítsd fel magadat, mert fegyver emészti meg a te kerületeidet.
15 Miért verettek le a te erõseid? Nem állhattak meg, mert az Úr rettentette el õket.
16 Megsokasította a tántorgót, egyik a másikra hullott, és ezt mondották: Kelj fel, és menjünk vissza a mi népünkhöz és a mi szülõföldünkre az erõszakoskodó fegyver elõl.
17 Ezt kiáltják akkor: A Faraó, Égyiptom királya, a háborúság[nak] [királya,] elhaladta a rendelt idõt.
18 Élek én, azt mondja a király, a kinek a neve Seregek Ura, hogy mint a Táborhegy [áll] a hegyek között, és mint a Kármel a tenger között, úgy jõ el.
19 Készíts magadnak elköltözésre való edényeket, Égyiptom leányának lakosa, mert Nóf elpusztul és megég, lakatlanná lesz.
20 Szép üszõtinó Égyiptom, [de] pusztulás tör reá észak felõl.
21 Még zsoldosai is olyanok õ közöttök, mint a hízlalt borjúk, de õk is meghátrálnak, egyetemlegesen elfutnak, meg nem állanak, mert romlásuk napja jön reájok, az õ megfenyíttetésök ideje.
22 Az õ szava mint a csúszó kígyóé, mert nagy sereggel indulnak, és szekerczékkel jõnek ellene, mint a favágók.
23 Kivágják az õ erdejét, azt mondja az Úr, mert beláthatatlanok, mert többen lesznek mint a sáskák, és megszámlálhatatlanok.
24 Megszégyenül Égyiptom leánya, északi nép kezébe jut.
25 Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én megfenyítem Nó- Ammont és a Faraót és Égyiptomot és az õ isteneit és királyait, mind a Faraót, mind azokat, a kik bíznak benne.
26 Odaadom õket az õ lelkök keresõinek kezébe, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe, és az õ szolgáinak kezébe; de azután úgy lakoznak abban, mint azelõtt, azt mondja az Úr.
27 És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messzirõl, és a te magodat is az õ fogságuk földérõl, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze.
28 Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül.
Lamentations 1:8
8 Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelõje megvetette, mert látták az õ mezítelenségét, õ maga pedig sóhajtoz és elfordul.
Ezekiel 25:1-17
1 És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
2 Embernek fia! vesd tekintetedet Ammon fiaira, és prófétálj ellenök.
3 És mondjad Ammon fiainak: Halljátok az Úr Isten beszédét! így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondod: Haha! az én szenthelyemre, hogy megfertéztetett; és Izráel földjére, hogy elpusztíttatott; és Júda házára, hogy fogságba mentek:
4 Ezokáért ímé adlak téged Kelet fiainak örökségül, hogy felüssék sátraikat benned, s felállassák benned lakóhelyeiket, õk eszik meg gyümölcsödet, s õk iszszák meg tejedet.
5 És teszem Rabbát tevék legelõjévé, és Ammon fiait nyájak fekvõhelyévé, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!
6 Mert így szól az Úr Isten: Mivelhogy tapsolsz kezeddel és tombolsz lábaddal és örülsz teljes megvetéssel lelkedben Izráel földje felett:
7 Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr.
8 Azt mondja az Úr Isten: Mivelhogy Moáb és Seir ezt mondta: Ímé, Júda háza is olyan, mint a többi népek:
9 Ezokáért ímé megnyitom Moáb oldalát a városok felõl, az õ városai felõl mindenfelõl, az ország ékességét Beth-Hajesimóthot, Baál-Meont és Kirjátaim felé,
10 Megnyitom Kelet fiainak, Ammon fiaival együtt adom örökségül, hogy emlékezetben se legyenek többé Ammon fiai a népek között;
11 Moáb fölött is ítéletet tartok: hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
12 Így szól az Úr Isten: Mivelhogy Edom kegyetlen bosszúállást cselekedett Júda házán, és vétkezve vétkezett, hogy bosszút állott rajta:
13 Azért, így szól az Úr Isten, kinyújtom az én kezemet Edomra, és kivágok belõle embert és barmot, és teszem õt pusztasággá Temántól fogva, és Dedánig fegyver miatt hulljanak el.
14 És bosszúmat állom Edomon népemnek, Izráelnek keze által és cselekszenek Edommal az én búsulásom és haragom szerint, s megismerik bosszúállásomat, ezt mondja az Úr Isten.
15 Így szól az Úr Isten: Mivelhogy a Filiszteusok bosszúból cselekedtek s kegyetlen bosszút álltak lelkökben megvetéssel, hogy elveszessék [Izráelt] örök gyûlölséggel:
16 Ezokáért ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én kinyújtom kezemet a Filiszteusokra, és kivágom a Keréteusokat, és elvesztem a tenger partján [lakók] maradékát;
17 És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítõ haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok.
Ezekiel 28:24
24 És ne legyen többé Izráel házának szúró tövise és fájdalomszerzõ tüskéje mindazok között, kik körülöttök vannak, kik õket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr.
Ezekiel 34:25-28
25 És szerzek õ velök békességnek frigyét, és megszüntetem a gonosz vadakat a földrõl, hogy bátorságosan lakhassanak a pusztában és alhassanak az erdõkben.
26 És adok reájok és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esõt idejében; áldott esõk lesznek.
27 A mezõ fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem õket azok kezébõl, kik õket szolgáltatják.
28 És nem lesznek többé prédául a pogányoknak, s a föld vadai nem eszik meg õket; és laknak bátorságosan, s nem lesz, a ki felijeszsze õket.
Ezekiel 34:31-35:15
31 Ti pedig az én juhaim, legelõm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten.
Ezekiel 36:22-23
22 Ennekokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Nem ti érettetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, a kik közé menétek.
23 És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az õ szemök láttára.
Ezekiel 38:8
8 Sok idõ mulva kirendeltetel: esztendõk végével bejösz a földre, mely a fegyvertõl [már] megnyugodott, melynek lakói sok nép közül gyûjtettek egybe Izráel hegyeire, melyek szüntelen való pusztulásban voltak; és e nemzetség a népek közül hozatott ki, s aztán lakozék bátorságosan mindnyája;
Ezekiel 38:11
11 És mondasz: Felmegyek a nyilt földre, jövök azokra, kik nyugalomban vannak s bátorságosan laknak; kik laknak mindnyájan kõfal- kerítés nélkül, sem zárjok, sem kapujok nincs nékik;
Ezekiel 39:10
10 És fát nem hordanak a mezõrõl, sem az erdõkrõl nem vágnak, hanem a fegyverekbõl tüzelnek, és zsákmányt vetnek zsákmányolóikban, s prédálóikat elprédálják, ezt mondja az Úr Isten.
Hosea 2:18
18 És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el.
Amos 9:13-14
13 Ímé, napok jõnek, ezt mondja az Úr, és ott éri a szántó az aratót, a szõlõtaposó a magvetõt. És a hegyek musttal csepegnek, a halmok pedig mind megáradnak.
14 És hazahozom a fogságból az én népemet, az Izráelt, és fölépítik az elpusztult városokat, és lakoznak bennök. Szõlõket plántálnak és iszszák azok borát, és kerteket csinálnak és eszik azoknak gyümölcsét.
Zephaniah 2:8-9
8 Hallottam Moáb gyalázkodását és Ammon fiainak szidalmait, a melyekkel gyalázták népemet, és felfuvalkodtak az õ határok ellen.
9 Azért élek én, mond a Seregeknek Ura, Izráelnek Istene, hogy Moáb olyanná lészen, mint Sodoma, Ammon fiai pedig, mint Gomora: tövistermõ föld, só-telep és pusztaság örökre; népem maradéka prédálja fel õket, és nemzetségem ivadékai bírják majd õket.
Zechariah 1:15
15 De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam [ugyan,] de õk gonoszra törtek.