2 Timothy 2 Cross References - Hungarian

1 Te annakokáért, én fiam, erõsödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben; 2 És a miket tõlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek. 3 Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze. 4 Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki õt harczossá avatta. 5 Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerûen küzd. 6 A ki munkálkodik, a földmívelõnek kell a gyümölcsökben elõször részesülnie. 7 Értsd meg a mit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben. 8 Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangyéliomom szerint: 9 A melyért, mint egy gonosztevõ, szenvedek mind a fogságig; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve. 10 Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy õk is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsõséggel egyben. 11 Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. 12 Ha tûrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, õ is megtagad minket; 13 Ha hitetlenkedünk, õ hû marad: õ magát meg nem tagadhatja. 14 Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve [õket] az Úr színe elõtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására. 15 Igyekezzél, hogy Isten elõtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét. 16 A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek. 17 És az õ beszédök mint a rákfekély terjed; közülök való Himenéus és Filétus. 18 A kik az igazság mellõl eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét. 19 Mindazáltal megáll az Istennek erõs fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja. 20 Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépbõl valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. 21 Ha tehát valaki magát ezektõl tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas. 22 Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívbõl. 23 A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek. 24 Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. 25 A ki szelíden fenyíti az ellenszegülõket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére, 26 És felocsudnának az ördög tõrébõl, foglyokká tétetvén az [Úr szolgája] által az [Isten] akaratára.

Joshua 1:7

7 Csak légy bátor és igen erõs, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, a melyet Mózes, az én szolgám szabott elõdbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz!

Haggai 2:4

4 De most légy bátor, Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te fõpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura,

1 Corinthians 16:13

13 Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erõsek!

2 Corinthians 12:9-10

9 És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erõm erõtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erõtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. 10 Annakokáért gyönyörködöm az erõtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erõtelen vagyok, akkor vagyok erõs.

Ephesians 6:10

10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erõsek az Úrban, és az õ hatalmas erejében.

Philippians 4:13

13 Mindenre van erõm a Krisztusban, a ki engem megerõsít.

1 Timothy 1:2

2 Timótheusnak, az én igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentõl, a mi Atyánktól, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.

1 Timothy 1:18

18 Ezt a parancsolatot adom néked, fiam Timótheus, a rólad való korábbi jövendölések szerint, hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel,

2 Timothy 1:2

2 Timótheusnak, az én szeretett fiamnak: kegyelem, irgalmasság, békesség az Atya Istentõl és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.

2 Timothy 1:7

7 Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erõnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.

2 Peter 3:18

18 Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki [legyen] dicsõség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

Numbers 12:7

7 Nem így az én szolgámmal, Mózessel, a ki az én egész házamban hív.

1 Samuel 2:35

35 Támasztok azonban magamnak hûséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem elõtt fog járni mindenkor.

Ezra 7:10

10 Mert Ezsdrás erõs szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úr törvényét, és tanítani Izráelben a rendeléseket és ítéleteket.

Ezra 7:25

25 És te Ezsdrás, a te Istened bölcs [törvénye] szerint, a mely kezedben van, rendelj ítélõket és birákat, a kik törvényt tegyenek minden a folyóvizen túl lakó nép között, mindazok között, a kik tudják Istenednek törvényeit, és a kik nem tudják, azokat tanítsátok!

Nehemiah 7:2

2 És [hadnagyokká] tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy õ hûségesebb és istenfélõbb vala sokaknál.

Psalms 101:6

6 Szemmel tartom a föld hûségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem.

Proverbs 13:17

17 Az istentelen követ bajba esik; a hívséges követ pedig gyógyulás.

Jeremiah 23:28

28 A próféta, a ki álomlátó, beszéljen álmot; a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr.

Malachi 2:7

7 Mert a papnak ajkai õrzik a tudományt, és az õ szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe õ.

Matthew 13:52

52 Õ pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, a ki a mennyeknek országa felõl megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, a ki ót és újat hoz elõ az õ éléstárából.

Matthew 24:25

25 Ímé eleve megmondottam néktek.

Luke 12:42

42 Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hû és bölcs sáfár, kit az úr gondviselõvé tõn az õ háza népén, hogy adja ki nékik élelmüket a maga idejében?

Luke 16:10-12

10 A ki hû a kevesen, a sokon is hû az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. 11 Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi [kincset]? 12 És ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda néktek, a mi a tiétek?

1 Corinthians 4:2

2 A mi pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.

Colossians 1:7

7 Úgy a hogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, a ki hív szolgája ti érettetek a Krisztusnak,

1 Timothy 1:12

12 És hálát adok annak, a ki engem megerõsített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra,

1 Timothy 3:2-9

2 Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségû férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszeretõ, a tanításra alkalmatos; 3 Nem borozó, nem verekedõ, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstõl ment, nem pénzsóvárgó; 4 Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; 5 (Mert ha valaki az õ tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?) 6 Ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék. 7 Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívülvalóktól; hogy gyalázatba és az ördög tõribe ne essék. 8 Hasonlóképpen a diakónusok tisztességesek legyenek, nem kétnyelvûek, nem sok borivásba merültek, nem rút nyereségre vágyók; 9 Kiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel.

1 Timothy 4:6

6 Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél;

1 Timothy 4:14

14 Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, a mely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével.

1 Timothy 5:22

22 A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bûneiben; tenmagadat tisztán tartsd.

1 Timothy 6:12

12 Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság elõtt.

2 Timothy 1:13-14

13 Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd, a miket én tõlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. 14 A rád bízott drága kincset õrizd meg a bennünk lakozó Szent Lélek által.

2 Timothy 2:24-25

24 Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. 25 A ki szelíden fenyíti az ellenszegülõket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,

2 Timothy 3:10

10 Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútûrésemet, szeretetemet, türelmemet,

2 Timothy 3:14

14 De te maradj meg azokban, a miket tanultál és a mik reád bízattak, tudván kitõl tanultad,

Titus 1:5-9

5 A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, a miképen én néked meghagytam; 6 Ha van feddhetetlen, egy feleségû férfiú, a kinek hívõ, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak. 7 Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedõ, nem rút nyerészkedõ; 8 Hanem vendégszeretõ, jónak kedvelõje, mértékletes, igaz, tiszta, maga tûrtetõ; 9 A ki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyõzhesse az ellenkezõket.

Hebrews 2:17

17 Annakokáért mindenestõl fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülõ legyen és hív fõpap az Isten elõtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bûneiért.

Hebrews 3:2-3

2 A ki hû ahhoz, a ki õt rendelte, valamint Mózes is az õ egész házában. 3 Mert ez nagyobb dicsõségre méltattatott, mint Mózes, a mennyiben a ház építõjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak.

Revelation 2:10-13

10 Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. 11 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A ki gyõz, annak nem árt a második halál. 12 A Pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, a kinél a kétélû éles kard van: 13 Tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, a hol a Sátán királyiszéke van; és az én nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hû bizonyságomnak napjaiban sem, a ki megöleték nálatok, a hol a Sátán lakik.

1 Corinthians 13:7

7 Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltûr.

2 Corinthians 1:6

6 De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az], mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az.] És a mi reménységünk erõs felõletek.

2 Corinthians 10:3-5

3 Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk. 4 Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erõsek az Istennek, erõsségek lerontására; 5 Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;

Ephesians 6:11-18

11 Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. 12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. 13 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. 14 Álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, 15 És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével; 16 Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; 17 Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde: 18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

2 Timothy 1:8

8 Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az õ foglyát; hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint.

2 Timothy 2:10

10 Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy õk is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsõséggel egyben.

2 Timothy 3:11

11 Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, a melyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémû üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekbõl megszabadított engem az Úr.

2 Timothy 4:5

5 De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangyélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.

Hebrews 6:15

15 És ekképen, békességestûrõ lévén, megnyerte az ígéretet.

Hebrews 10:32

32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki,

Hebrews 11:27

27 Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erõs szívû volt, mintha látta volna a láthatatlant.

Hebrews 12:2-3

2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezõjére Jézusra, a ki az elõtte levõ öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. 3 Gondoljátok meg azért, hogy õ ily ellene való támadást szenvedett el a bûnösöktõl, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.

James 1:12

12 Boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az õt szeretõknek.

Deuteronomy 20:5-7

5 Az elõljárók pedig szóljanak a népnek, mondván: Kicsoda az olyan férfi, a ki új házat épített, de még fel nem avatta azt? Menjen el, és térjen vissza az õ házába, hogy meg ne haljon a harczban, és más valaki avassa fel azt. 6 És kicsoda olyan férfi, a ki szõlõt ültetett és nem vette el annak hasznát? Menjen el, és térjen vissza az õ házába, hogy meg ne haljon a harczban, és más valaki vegye el annak hasznát. 7 És kicsoda olyan férfi, a ki feleséget jegyzett el magának, de még el nem vette? Menjen el, és térjen vissza házába, hogy meg ne haljon a harczban, és más valaki vegye azt el.

Luke 8:14

14 És a melyik a tövis közé esett, ezek azok, a kik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörûségeitõl megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.

Luke 9:59-62

59 Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy elõbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. 60 Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az õ halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. 61 Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de elõbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, a kik az én házamban vannak. 62 És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.

1 Corinthians 7:22-23

22 Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképen a ki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája. 23 Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái.

1 Corinthians 9:25-26

25 Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatûrtetõ; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. 26 Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegõt vagdos;

2 Corinthians 5:9

9 Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk.

1 Thessalonians 2:4

4 Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket.

1 Timothy 6:9-12

9 A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tõrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. 10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittõl, és magokat általszegezték sok fájdalommal. 11 De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tûrést, a szelídséget. 12 Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság elõtt.

2 Timothy 4:10

10 Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thessalónikába: Kresczens Galátziába, Titus Dalmátziába.

2 Peter 2:20

20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyõzetnek, az õ utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsõnél.

Luke 13:24

24 Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek.

1 Corinthians 9:24-27

24 Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek. 25 Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatûrtetõ; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. 26 Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegõt vagdos; 27 Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.

Philippians 1:15

15 Némelyek ugyan irígységbõl és versengésbõl is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust.

Colossians 1:29

29 A mire igyekezem is, tusakodván az Õ ereje szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik.

2 Timothy 4:7-8

7 Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: 8 Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az õ megjelenését.

Hebrews 2:7

7 Kisebbé tetted õt rövid idõre az angyaloknál, dicsõséggel és tisztességgel megkoronáztad õt és úrrá tetted kezeid munkáin,

Hebrews 2:9

9 Azt azonban látjuk, hogy Jézus, a ki egy kevés idõre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsõséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelmébõl mindenkiért megízlelje a halált.

Hebrews 12:4

4 Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bûn ellen.

1 Peter 5:4

4 És mikor megjelenik a fõpásztor, elnyeritek a dicsõségnek hervadatlan koronáját.

Revelation 2:10

10 Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.

Revelation 3:11

11 Ímé eljövök hamar: tartsd meg a mi nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.

Revelation 4:4

4 És a királyiszék körül huszonnégy királyiszék [vala;] és a királyiszékekben látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejökön arany koronák valának.

Revelation 4:10

10 Leesik a huszonnégy Vén az elõtt, a ki a királyiszékben ül, és imádja azt, a ki örökkön örökké él, és az õ koronáit a királyiszék elé teszi, mondván:

Isaiah 28:24-26

24 Hát mindig szánt-é a szántó, hogy vessen, és barázdálja és boronálja-é földét? 25 Nemde, mikor elegyengette színét, hint fekete köményt, és szór illatos köményt, s vet sorban búzát és árpát a kijelölt földbe, és tönkölyt a szélére? 26 Így szoktatá õt rendre és tanítá Istene.

Matthew 9:37-38

37 Akkor monda az õ tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. 38 Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába.

Matthew 20:1

1 Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, a ki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az õ szõlejébe.

Matthew 21:33-41

33 Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, a ki szõlõt plántála, és azt gyepûvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék. 34 Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az õ gyümölcsét. 35 És a munkások megfogván az õ szolgáit, az egyiket megverék, a másikat megölék, a harmadikat pedig megkövezék. 36 Ismét külde más szolgákat, többet mint elõbb; és azokkal is úgy cselekedének. 37 Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. 38 De a munkások, meglátván a fiút, mondának magok közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg õt, és foglaljuk el az õ örökségét. 39 És megfogván õt, kiveték a szõlõn kívül és megölék. 40 Mikor azért megjõ a szõlõnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? 41 Mondának néki: Mint gonoszokat gonoszul elveszti õket; a szõlõt pedig kiadja más munkásoknak, a kik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében.

Luke 10:2

2 Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába.

John 4:35-38

35 Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljõ az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. 36 És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetõ, mind az arató együtt örvendezzen. 37 Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vetõ, más az arató. 38 Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.

1 Corinthians 3:6-9

6 Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. 7 Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten. 8 A plántáló pedig és az öntözõ egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint. 9 Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

1 Corinthians 9:7-11

7 Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szõlõt, és nem eszik annak gyümölcsébõl? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejébõl? 8 Vajjon emberi módon beszélem-é ezeket? vagy nem ezeket mondja-é a törvény is? 9 Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-é az Istennek gondja? 10 Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk íratott meg, hogy a ki szánt, reménység alatt kell szántania, és a ki csépel, az õ reménységében részesnek lennie reménység alatt. 11 Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog- é, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk?

1 Corinthians 9:23

23 Ezt pedig az evangyéliomért mívelem, hogy részestárs legyek abban.

Hebrews 10:36

36 Mert békességes tûrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.

Genesis 41:38-39

38 Monda azért a Faraó az õ szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van? 39 És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.

Exodus 36:1-2

1 Elhívá azért Mózes Bésaléelt, és Aholiábot, és mindazokat a bölcs férfiakat, a kiknek elméjébe tudományt adott vala az Úr, és mind a kit szíve arra indíta, hogy járuljon annak a munkának végrehajtásához. 2 És átvevék Mózestõl mind azt az ajándékot, a mit az Izráel fiai hoztak vala, a szent [hajlék] felépítésének szolgálatára. Azontúl is minden reggel önkéntes ajándékot is hoztak.

Numbers 27:16-17

16 Az Úr, a minden test lelkének Istene, rendeljen férfiút a gyülekezet fölé. 17 A ki kimenjen õ elõttök, és a ki bemenjen õ elõttök; a ki kivigye õket, és a ki bevigye õket, hogy ne legyen az Úr gyülekezete olyan mint a juhok, a melyeknek nincsen pásztoruk.

Deuteronomy 4:39

39 Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több!

Deuteronomy 32:29

29 Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök!

1 Chronicles 22:12

12 De adjon az Úr néked értelmet és bölcseséget, mikor téged Izráel fölé helyez, hogy az Úrnak a te Istenednek törvényét megõrízzed.

1 Chronicles 29:19

19 Salamonnak pedig, az én fiamnak adj tökéletes szívet, hogy a te parancsolatidat, bizonyságtételeidet és rendelésidet megõrizhesse, s hogy mindazokat megcselekedhesse, s felépíthesse azt a házat, a melyet én megindítottam.

2 Chronicles 1:8-12

8 És monda Salamon az Istennek: Te nagy irgalmasságot cselekedtél az én atyámmal, Dáviddal; és õ helyette engemet királylyá tettél. 9 Most, oh Uram Isten, legyen állandó a te beszéded, [melyet szólottál volt] az én atyámnak, Dávidnak; mert te választottál engem királylyá e nép felett, mely [oly] sok, mint a földnek pora. 10 Most azért adj nékem bölcseséget és tudományt, hogy a te néped elõtt mind ki-, mind bemehessek; mert vajjon kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet? 11 Akkor monda az Isten Salamonnak: Minthogy ez volt a te szívedben, és nem kértél tõlem gazdagságot, kincset és tisztességet, avagy a téged gyûlölõknek lelkét, sem hosszú életet magadnak nem kértél, hanem kértél magadnak bölcseséget és tudományt, hogy kormányozhasd az én népemet, mely felett királylyá tettelek téged: 12 A bölcseséget és a tudományt megadtam néked, sõt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok néked, a melyhez hasonló nem volt sem az elõtted, sem az utánad való királyoknak.

Psalms 64:9

9 És megejtik õket, a nyelvök lesz ellenök; iszonyodik mindenki, a ki õket látja.

Psalms 119:73

73 A te kezeid teremtettek és erõsítettek meg engem; oktass, hogy megtanuljam parancsolataidat.

Psalms 119:125

125 Szolgád vagyok, oktass, hogy megismerjem a te bizonyságaidat!

Psalms 119:144

144 A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!

Psalms 143:8-9

8 Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet! 9 Szabadíts meg engem ellenségeimtõl, Uram; hozzád menekülök!

Proverbs 2:3-6

3 Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, 4 Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: 5 Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz. 6 Mert az Úr ád bölcseséget, az õ szájából tudomány és értelem [származik.]

Proverbs 24:32

32 Melyet én látván gondolkodám, és nézvén, [ezt] a tanulságot vevém abból:

Isaiah 1:3

3 Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az õ urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!

Isaiah 5:12

12 És czitera, lant, dob, síp és bor van lakodalmokban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét.

Isaiah 28:26

26 Így szoktatá õt rendre és tanítá Istene.

Daniel 1:17

17 És ada az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcseséget; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz [is.]

Luke 9:44

44 Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.

Luke 21:15

15 Mert én adok néktek szájat és bölcseséget, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, a kik magokat ellenetekbe vetik.

Luke 24:45

45 Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat.

John 14:26

26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.

John 16:13

13 De mikor eljõ amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem õ magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendõket megjelenti néktek.

Acts 7:10

10 És megszabadítá õt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elõtt, Égyiptom királya elõtt, ki õt Égyiptom fölé és az õ egész háza fölé kormányzóul állatá.

1 Corinthians 12:8

8 Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;

Ephesians 1:17-18

17 Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsõségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Õ megismerésében; 18 És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Õ elhívásának a reménysége, mi az Õ öröksége dicsõségének a gazdagsága a szentek között,

Philippians 4:8

8 Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírûek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekrõl gondolkodjatok.

Colossians 1:9

9 Azért mi is, a mely naptól fogva [ezeket] hallottuk, nem szûnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az [Isten ]akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és értelemben,

1 Timothy 4:15

15 Ezekrõl gondoskodjál, ezeken légy, hogy elõhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek elõtt.

Hebrews 3:1

1 Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak apostolára és fõpapjára, Krisztus Jézusra,

Hebrews 7:4

4 Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka;

Hebrews 12:3

3 Gondoljátok meg azért, hogy õ ily ellene való támadást szenvedett el a bûnösöktõl, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.

Hebrews 13:7

7 Emlékezzetek meg a ti elõljáróitokról, a kik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az õ életök végére, kövessétek hitöket.

James 1:5

5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentõl, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.

James 3:15

15 Ez nem az a bölcsesség, a mely felülrõl jõ, hanem földi, testi és ördögi.

James 3:17

17 A felülrõl való bölcsesség pedig elõször is tiszta, azután békeszeretõ, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedõ és nem képmutató.

1 John 5:20

20 De tudjuk [azt is,] hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az õ Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.

Matthew 1:1

1 Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségérõl való könyv.

Luke 24:46

46 És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:

Acts 2:24

24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.

Acts 2:30

30 Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe,

Acts 13:23

23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;

Romans 1:3-4

3 Az õ Fia felõl, a ki Dávid magvából lett test szerint, 4 A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felõl,

Romans 2:16

16 Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangyéliomom szerint a Jézus Krisztus által.

Romans 16:25

25 Annak pedig, a ki titeket megerõsíthet az én evangyéliomom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök idõtõl fogva el volt hallgatva,

1 Corinthians 15:1

1 Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,

1 Corinthians 15:4

4 És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

1 Corinthians 15:11-20

11 Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívõkké. 12 Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? 13 Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. 14 Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15 Sõt az Isten hamis bizonyságtevõinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felõl bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16 Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. 17 Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bûneitekben vagytok. 18 A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. 19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20 Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lõn azoknak, kik elaludtak.

2 Thessalonians 2:14

14 A mire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsõségének elvételére.

1 Timothy 1:11

11 A boldog Isten dicsõségének evangyélioma szerint, mely reám bízatott.

1 Timothy 2:7

7 A mi végett rendeltettem én hirdetõvé és apostollá (igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok), pogányok tanítójává hitben és igazságban.

Revelation 5:5

5 És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé gyõzött a Júda nemzetségébõl való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét.

Acts 9:16

16 Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.

Acts 28:31

31 Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felõl való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

Ephesians 3:1

1 Ezért [vagyok] én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért;

Ephesians 6:19-20

19 Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ösmertessem meg az evangyéliom titkát, 20 A melyért követséget viselek lánczok között; hogy bátran szóljak arról, a miképen kell szólanom.

Philippians 1:7

7 A mint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felõl, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint a kik mind az én fogságomban, mind az evangyéliomnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben.

Philippians 1:12-14

12 Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább elõmenetelére lõnek az evangyéliomnak; 13 Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testõrség egész házában és minden mások elõtt; 14 És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét.

Colossians 4:3

3 Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg elõttünk az íge ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, a melyért fogoly is vagyok;

Colossians 4:18

18 A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval, [van írva]. Emlékezzetek meg az én bilincseimrõl! A kegyelem veletek. Ámen.

2 Thessalonians 3:1

1 Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsõíttessék, a miként ti köztetek is.

2 Timothy 1:12

12 A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy õ az én nála letett kincsemet meg tudja õrizni ama napra.

2 Timothy 1:16

16 Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem, és az én bilincsemet nem szégyenlette;

2 Timothy 4:17

17 De az Úr mellettem állott, és megerõsített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.

1 Peter 2:12

12 Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a miben rágalmaznak titeket mint gonosztévõket, a jó cselekedetekbõl, ha látják [azokat,] dicsõítsék Istent a meglátogatás napján.

1 Peter 2:14

14 Akár helytartóknak, mint a kiket õ küld a gonosztévõk megbüntetésére, a jól cselekvõknek pedig dícsérésére.

1 Peter 3:16

16 Jó lelkiismeretetek lévén; hogy a miben rágalmaznak titeket, mint gonosztevõket, megszégyenüljenek a kik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket.

1 Peter 4:15

15 Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévõ, vagy mint más dolgába avatkozó:

Proverbs 8:35

35 Mert a ki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot.

Matthew 24:22

22 És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.

Matthew 24:24

24 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.

Matthew 24:31

31 És elküldi az õ angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyûjtik az õ választottait a négy szelek felõl, az ég egyik végétõl a másik végéig.

John 11:52

52 És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyûjtse.

John 17:9

9 Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.

John 17:24

24 Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsõségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése elõtt.

Romans 2:7

7 Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsõséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;

Romans 9:23

23 És hogy megismertesse az õ dicsõségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsõségre, [mit szólhatsz ellene?]

1 Corinthians 9:22

22 Az erõtleneknek erõtelenné lettem, hogy az erõteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket.

2 Corinthians 4:15

15 Mert minden ti érettetek [van,] hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bõségessé tegye az Isten dicsõségére.

2 Corinthians 4:17

17 Mert a mi pillanatnyi könnyû szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsõséget szerez nékünk;

Ephesians 3:13

13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsõségtekre vannak.

Colossians 1:24

24 Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részérõl betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Õ testéért, a mi az egyház;

Colossians 1:27

27 A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsõségének gazdagsága, az [tudniillik,] hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsõségnek ama reménysége:

1 Thessalonians 5:9

9 Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,

1 Timothy 1:13-14

13 Ki elõbb istenkáromló, üldözõ és erõszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben; 14 Szerfelett megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.

2 Timothy 2:3

3 Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.

1 Peter 2:10

10 A kik hajdan nem nép [voltatok], most pedig Isten népe [vagytok;] a kik nem kegyelmezettek [voltatok,] most pedig kegyelmezettek [vagytok.]

1 Peter 5:10

10 A minden kegyelemnek Istene pedig, a ki az õ örök dicsõségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, õ maga tegyen tökéletesekké, erõsekké, szilárdakká és állhatatosokká,

John 14:19

19 Még egy kevés idõ és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.

Romans 6:5

5 Mert ha az õ halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is [azok] leszünk.

Romans 6:8

8 Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hiszszük, hogy élünk is õ vele.

2 Corinthians 4:10

10 Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.

2 Corinthians 13:4

4 Mert noha megfeszíttetett erõtelenségbõl, mindazáltal él Istennek hatalmából. És noha mi erõtelenek vagyunk benne, de vele együtt élünk majd Isten erejébõl ti nálatok.

Galatians 2:19-20

19 Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.

Colossians 3:3-4

3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. 4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Õ vele együtt, megjelentek dicsõségben.

1 Thessalonians 4:17

17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhõkön az Úr elébe a levegõbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.

1 Thessalonians 5:10

10 A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk õ vele.

1 Timothy 1:15

15 Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bûnösöket, a kik közül elsõ vagyok én.

1 Timothy 3:1

1 Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván.

Titus 3:8

8 Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erõsítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elõljárni azok, a kik Istenben hívõkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek;

Proverbs 30:9

9 Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!

Matthew 10:33

33 A ki pedig megtagad engem az emberek elõtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám elõtt.

Matthew 19:28-29

28 Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az õ dicsõségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét. 29 És a ki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nõtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.

Matthew 26:35

35 Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a többi tanítványok is.

Matthew 26:75

75 És megemlékezék Péter a Jézus beszédérõl, ki ezt mondotta vala néki: Mielõtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan, keservesen síra.

Mark 8:38

38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.

Mark 10:33

33 Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a fõpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják õt, és a pogányok kezébe adják õt;

Luke 9:26

26 Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ dicsõségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval.

Luke 12:9

9 A ki pedig megtagad engem az emberek elõtt, megtagadtatik az Isten angyalai elõtt.

Acts 14:22

22 Erõsítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.

Romans 8:17

17 Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsõüljünk meg.

Philippians 1:28

28 És meg nem félemlvén semmiben az ellenségek elõtt: a mi azoknak a veszedelem jele, néktek pedig az üdvösségé, és ez az Istentõl [van;]

2 Thessalonians 1:4-8

4 Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, a ti kitartástok és hitetek felõl, minden ti üldöztetéstek és szorongattatástok között, a melyeket szenvedtek: 5 Bizonyságául az Isten igazságos ítéletének; hogy méltóknak ítéltessetek az Isten országára, a melyért szenvedtek is. 6 Mert igazságos dolog az az Isten elõtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, a kik titeket szorongatnak. 7 Néktek pedig, a kik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, a mikor megjelenik az Úr Jézus az égbõl az õ hatalmának angyalaival. 8 Tûznek lángjában, ki bosszút áll azokon, a kik nem ismerik az Istent, és a kik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának.

1 Peter 4:13-16

13 Sõt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az õ dicsõségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek. 14 Boldogok [vagytok,] ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsõségnek és az Istennek Lelke, [a mit] amazok káromolnak ugyan, de ti dicsõítitek azt. 15 Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévõ, vagy mint más dolgába avatkozó: 16 Ha pedig mint keresztyén [szenved,] ne szégyelje, sõt dicsõítse azért az Istent.

1 John 2:22-23

22 Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút. 23 Senkiben nincs meg az Atya, a ki tagadja a Fiút. A ki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.

Jude 1:4

4 Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen elõre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.

Revelation 1:6

6 És tett minket királyokká és papokká az õ Istenének és Atyjának: annak dicsõség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.

Revelation 1:9

9 Én János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tûrésében, a szigeten valék, a mely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.

Revelation 2:13

13 Tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, a hol a Sátán királyiszéke van; és az én nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hû bizonyságomnak napjaiban sem, a ki megöleték nálatok, a hol a Sátán lakik.

Revelation 3:8

8 Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elõdbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erõd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.

Revelation 5:10

10 És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.

Revelation 20:4

4 És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és [látám] azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

Revelation 20:6

6 Boldog és szent, a kinek része van az elsõ feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak õ vele ezer esztendeig.

Numbers 23:19

19 Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é õ valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?

Isaiah 25:1

1 Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dícsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hûség és igazság.

Matthew 24:35

35 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.

Romans 3:3

3 De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajjon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hûségét?

Romans 9:6

6 Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltõl valók;

1 Corinthians 1:9

9 Hû az Isten, ki elhívott titeket az õ Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,

1 Thessalonians 5:24

24 Hû az, a ki elhivott titeket és õ meg is cselekszi [azt.]

2 Thessalonians 3:3

3 De hû az Úr, a ki megerõsít titeket és megõriz a gonosztól.

Titus 1:2

2 Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök idõknek elõtte,

Hebrews 6:18

18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet,

1 Samuel 12:21

21 Ne térjetek el a hiábavalóságok után, a melyek nem használnak, meg sem szabadíthatnak, mert hiábavalóságok azok.

Jeremiah 2:8

8 A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, és a pásztorok hûtelenekké lettek hozzám, a próféták pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek.

Jeremiah 2:11

11 Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az õ dicsõségét tehetetlenséggel!

Jeremiah 7:8

8 Ímé, ti hisztek a hazug beszédeknek, haszon nélkül!

Jeremiah 16:19

19 Oh Uram, én erõsségem, én bástyám és én menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jõnek majd a nemzetek a föld határairól, és ezt mondják: Bizony hamis [isteneket] bírtak a mi atyáink és hiábavalókat, mert nincs köztük segíteni tudó.

Jeremiah 23:32

32 Ímé, én a [próféták]ra [támadok,] a kik hazug álmokat prófétálnak, azt mondja az Úr, és beszélik azokat, és megcsalják az én népemet az õ hazugságaikkal és hízelkedéseikkel, holott én nem küldtem õket, sem nem parancsoltam nékik, és használni sem használtak e népnek, azt mondja az Úr.

Jeremiah 23:36

36 És az Úrnak terhét ne emlegessétek többé, mert mindenkinek terhes lesz az õ szava, ha elforgatjátok az élõ Istennek, a Seregek Urának, a mi Istenünknek, beszédét.

Habakkuk 2:18

18 Mit használ a faragott kép, hogy a faragója kifaragta azt? vagy az öntött kép és a mely hazugságot tanít, hogy a képnek faragója bízik abban, csinálván néma bálványokat?

Matthew 16:26

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az õ lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az õ lelkéért?

Acts 13:10

10 Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?

Acts 15:24

24 Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:

Romans 14:1

1 A hitben erõtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.

Galatians 1:7

7 Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.

Ephesians 4:17

17 Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az õ elméjöknek hiábavalóságában,

1 Thessalonians 4:1

1 Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tõlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok.

2 Thessalonians 3:6

6 A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, a ki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tõlünk kapott.

1 Timothy 1:4

4 Se mesékkel és végehossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, a melyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által.

1 Timothy 1:6

6 Melyektõl némelyek eltévelyedvén, hiábavaló beszédre hajlottak:

1 Timothy 4:8

8 Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövõ életnek ígérete.

1 Timothy 5:21

21 Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg elõítélet nélkül, semmit sem cselekedvén részrehajlásból.

1 Timothy 6:4-5

4 Az felfuvalkodott, a ki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekbõl származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások, 5 Megbomlott elméjû és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, a kik ilyenek, eltávozzál.

1 Timothy 6:13

13 Meghagyom néked Isten elõtt, a ki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus elõtt, a ki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,

2 Timothy 1:6

6 Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, a mely benned van az én kezeimnek rád tétele által.

2 Timothy 2:16

16 A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.

2 Timothy 2:23

23 A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.

2 Timothy 4:1

1 Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe elõtt, a ki ítélni fog élõket és holtakat az õ eljövetelekor és az õ országában.

Titus 3:9-11

9 A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekrõl való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felõl való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók. 10 Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld; 11 Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát.

Hebrews 13:9

9 Különbözõ és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erõsíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, a melyeknek semmi hasznát sem veszik azok, a kik azok körül járnak.

2 Peter 1:13

13 Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket;

Mark 4:33

33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.

John 21:15-17

15 Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának [fia:] jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat! 16 Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki: Õrizd az én juhaimat! 17 Monda néki harmadszor [is]: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor [is] mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!

Acts 2:22

22 Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentõl bizonyságot nyert elõttetek erõk, csudatételek és jelek által, melyeket õ általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.

Acts 20:27

27 Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.

Romans 14:18

18 Mert a ki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek elõtt megpróbált.

Romans 16:10

10 Köszöntsétek Apellest, ki a Krisztusban megpróbáltatott. Köszöntsétek az Aristóbulus [háznépébõl valókat.]

1 Corinthians 2:6

6 Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendõ fejedelmeinek bölcseségét;

1 Corinthians 3:1-2

1 Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek. 2 Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sõt még most sem bírjátok meg:

2 Corinthians 3:6

6 A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái []legyünk, nem betûé, hanem léleké; mert a betû megöl, a lélek pedig megelevenít.

2 Corinthians 4:2

2 Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten elõtt.

2 Corinthians 6:3-4

3 Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. 4 Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tûrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban.

2 Corinthians 10:18

18 Mert nem az a kipróbált, a ki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.

Galatians 1:10

10 Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.

Ephesians 1:13

13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,

1 Thessalonians 5:14

14 Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívûeket, gyámolítsátok az erõteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.

1 Timothy 4:12-16

12 Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívõknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban. 13 A míg oda megyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra. 14 Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, a mely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével. 15 Ezekrõl gondoskodjál, ezeken légy, hogy elõhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek elõtt. 16 Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.

Hebrews 4:11

11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.

Hebrews 5:11-14

11 A kirõl nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra. 12 Mert noha ez idõ szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdõ elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre. 13 Mert mindaz, a ki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú: 14 Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.

James 1:18

18 Az õ akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az õ teremtményeinek valami zsengéje legyünk.

2 Peter 1:10

10 Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erõssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.

2 Peter 1:15

15 De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekrõl.

2 Peter 3:14

14 Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplõ nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.

Ezra 10:10

10 Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét;

Hosea 12:1

1 Széllel táplálkozik Efraim és fut a keleti szél után. Mindennap szaporítja a hazugságot és a sanyargatást, és frigyet szereznek az Assirussal és Égyiptomba visznek olajat.

1 Corinthians 5:6

6 Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja.

1 Corinthians 15:33

33 Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.

2 Thessalonians 2:7-8

7 Mûködik ugyan már a törvényszegés titkos [bûne:] csakhogy annak, a ki [azt] még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. 8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az õ szájának lehelletével, és megsemmisít az õ megjelenésének feltûnésével;

1 Timothy 4:7

7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre:

1 Timothy 6:20

20 Óh Timótheus, õrizd meg a mi rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektõl és a hamis nevû ismeretnek ellenvetéseitõl;

2 Timothy 2:14

14 Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve [õket] az Úr színe elõtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.

2 Timothy 3:13

13 A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.

Titus 1:11

11 A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.

Titus 1:14

14 Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvetõ emberek parancsolataira.

Titus 3:9

9 A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekrõl való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felõl való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók.

Hebrews 12:15

15 Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétõl senki el ne szakadjon; nehogy a keserûségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertõztettessenek.

2 Peter 2:2

2 És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog.

2 Peter 2:18

18 Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élõktõl,

Revelation 13:3

3 És látám, hogy egy az õ fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az õ halálos sebe meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld [követé] a fenevadat.

Revelation 13:14

14 És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad elõtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, a ki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.

Nahum 3:15

15 Legott tûz emészt meg téged, fegyver irt ki téged, megemészt, mint a szöcske; szaporodjál bár, mint a szöcske, szaporodjál bár mint a sáska!

1 Timothy 1:20

20 Kik közül való Himenéus és Alexander, kiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak.

James 5:3

3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tûz. Kincset gyûjtöttetek az utolsó napokban!

Matthew 15:13

13 Õ pedig felelvén, monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.

Matthew 22:29

29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.

Luke 8:13

13 És a kõsziklán valók azok, a kik, mikor hallják, örömmel veszik az ígét; de ezeknek nincs gyökerük, a kik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak.

Luke 22:31-32

31 Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; 32 De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idõvel megtérvén, a te atyádfiait erõsítsed.

Acts 5:39

39 Ha pedig Istentõl van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok.

1 Corinthians 11:19

19 Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.

1 Corinthians 15:12

12 Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?

Colossians 3:1

1 Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,

1 Timothy 1:19

19 Megtartván a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek;

1 Timothy 6:10

10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittõl, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

1 Timothy 6:21

21 A melylyel némelyek kevélykedvén, a hit mellõl eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen.

Hebrews 3:10

10 Azért megharagudtam arra a nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivökben; õk pedig nem ismerték meg az én útaimat.

James 5:19

19 Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti õt valaki,

1 John 2:19

19 Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felõlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.

Numbers 6:27

27 Így tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam õket.

Numbers 16:5

5 És szóla Kórénak és az õ egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert a kit magának választott, magához fogadja azt.

Job 28:28

28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.

Psalms 1:6

6 Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.

Psalms 34:14

14 Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól, és ajkadat a csalárd beszédtõl.

Psalms 37:18

18 Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz.

Psalms 37:27-28

27 Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké. 28 Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az õ kegyeseit; megõrzi õket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.

Psalms 97:10

10 A kik szeretitek az Urat, gyûlöljétek a gonoszt! Megõrzi õ az õ kegyeltjeinek lelkét; a gonoszok kezébõl megszabadítja õket.

Psalms 112:6

6 Mivelhogy soha sem ingadoz: örök emlékezetben lesz az igaz.

Psalms 125:1-2

1 Grádicsok éneke. 2 Jeruzsálemet hegyek veszik körül, az Úr pedig körülveszi az õ népét mostantól fogva mindörökké.

Proverbs 3:7

7 Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól.

Proverbs 10:25

25 A mint a forgószél ráfuvall, már oda van az istentelen; az igaznak pedig örökké való fundamentoma van.

Isaiah 14:32

32 És mit felelnek a népek követei? [Azt,] hogy az Úr veté meg a Sion alapját, és abban bíznak népe szegényei.

Isaiah 28:16

16 Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erõs alappal, a ki [benne] hisz, az nem fut!

Isaiah 63:19

19 Olyanok lettünk, mint a kiken eleitõl fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.

Isaiah 65:15

15 És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más névvel nevezi,

Nahum 1:7

7 Jó az Úr, erõsség a szorongatás idején, és õ ismeri a benne bízókat.

Haggai 2:23

23 Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia, én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyürû, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.

Zechariah 3:9

9 Mert ímé e kõ az, a melyet Jósua elé helyezek; egy kövön hét szem; ímé, én faragom annak faragványait, így szól a Seregeknek Ura, és eltörlöm e földnek álnokságait egy napon.

Zechariah 4:7-9

7 Ki vagy te, te nagy hegy? Lapálylyá [leszel] Zorobábel elõtt, és felviszi a csúcs-követ, [és ilyen] kiáltás [támad:] Áldás, áldás reá! 8 És szóla hozzám az Úr, mondván: 9 A Zorobábel kezei veték meg e ház alapját, és az õ kezei végzik el azt, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok.

Matthew 7:23

23 És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tõlem, ti gonosztevõk.

Matthew 7:25

25 És ömlött az esõ, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dõlt össze: mert a kõsziklára építtetett.

Matthew 28:19

19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,

Mark 13:22

22 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, [még] a választottakat is.

Luke 6:48

48 Hasonló valamely házépítõ emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kõsziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kõsziklán épült.

Luke 13:27

27 De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti; távozzatok el én tõlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek!

John 10:14

14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem [is] ismernek az enyéim,

John 10:27-30

27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem õket, és követnek engem: 28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl. 29 Az én Atyám, a ki [azokat] adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [azokat] az én Atyámnak kezébõl. 30 Én és az Atya egy vagyunk.

John 13:18

18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.

Acts 9:14

14 És itt [is] hatalma van a fõpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.

Acts 11:26

26 És lõn, hogy õk egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat elõször Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.

Acts 15:17

17 Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemrõl neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.

Romans 8:28

28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik [az] [õ] végzése szerint hivatalosak.

Romans 8:31-35

31 Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? 32 A ki az õ tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem õt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? 33 Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít; 34 Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sõt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk: 35 Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétõl? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?

Romans 9:11

11 Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekbõl, hanem az elhívótól,

Romans 11:2

2 Nem vetette el Isten az õ népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az írás Illésrõl? a mint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván:

Romans 12:9

9 A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.

Romans 15:9

9 A pogányok pedig irgalmasságáért dicsõítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek.

Romans 15:20

20 Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek:

1 Corinthians 1:2

2 Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:

1 Corinthians 3:10-11

10 Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építõmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá. 11 Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

1 Corinthians 8:3

3 Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik õ tõle.

2 Corinthians 7:1

1 Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.

Galatians 4:9

9 Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sõt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erõtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok?

Ephesians 2:20

20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkõ maga Jézus Krisztus,

Ephesians 3:15

15 A kirõl neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,

Ephesians 4:17-22

17 Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az õ elméjöknek hiábavalóságában, 18 Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettõl a tudatlanság miatt, mely az õ szívök keménysége miatt van bennök; 19 Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére. 20 Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust; 21 Ha ugyan Õt megértettétek és Õ benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban: 22 Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;

Ephesians 4:30

30 És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.

Ephesians 5:1-11

1 Legyetek annakokáért követõi az Istennek, mint szeretett gyermekek: 2 És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. 3 Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik; 4 Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. 5 Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. 6 Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jõ az Isten haragja a hitetlenség fiaira. 7 Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek; 8 Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. 9 (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), 10 Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. 11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;

Colossians 3:5-8

5 Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás; 6 Melyek miatt jõ az Isten haragja az engedetlenség fiaira; 7 Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. 8 Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.

1 Timothy 6:19

19 Kincset gyûjtvén magoknak jó alapul a jövõre, hogy elnyerjék az örök életet.

Titus 2:11-14

11 Mert megjelent az Isten idvezítõ kegyelme minden embernek, 12 A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: 13 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsõsége megjelenését; 14 A ki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezõt.

Hebrews 6:18-19

18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erõs vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az elõttünk levõ reménységet, 19 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erõs horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,

Hebrews 11:10

10 Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építõje és alkotója az Isten.

1 Peter 1:13-19

13 Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen. 14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti elõbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek; 15 Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; 16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. 17 És ha Atyának hívjátok õt, a ki személyválogatás nélkül ítél, kinek- kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét: 18 Tudván, hogy nem veszendõ holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekbõl; 19 Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplõtlen bárányén, a Krisztusén:

2 Peter 1:4-10

4 A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon. 5 Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, 6 A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tûrést, a tûrés mellé pedig kegyességet, 7 A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. 8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve. 9 Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bûneibõl való megtisztulásáról. 10 Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erõssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.

1 John 3:7-10

7 Fiacskáim! senki el ne hitessen benneteket: a ki az igazságot cselekszi, igaz az, a miként Õ is igaz: 8 A ki a bûnt cselekszi az ördögbõl van; mert az ördög kezdettõl fogva bûnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. 9 Senki sem cselekszik bûnt, a ki az Istentõl született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bûnt, mivelhogy Istentõl született. 10 Errõl ismerhetõk meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentõl való, és az [sem], a ki nem szereti az õ atyjafiát.

Revelation 17:8

8 A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységbõl jõ fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.

Revelation 21:14

14 És a város kõfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.

Revelation 22:4

4 És látják az õ orczáját; és az õ neve homlokukon [lesz.]

Exodus 27:3

3 Csinálj ahhoz fazekakat is a hamujának, hozzá való lapátokat, medenczéket, villákat és serpenyõket; minden hozzá való edényt rézbõl csinálj.

Ezra 1:6

6 És minden körültök lakók segíték õket ezüst edényekkel, aranynyal, jószággal, barommal, drágaságokkal, mindazon kivül, a mit önkénytesen adának.

Ezra 6:5

5 Sõt az Isten házának arany és ezüst edényeit is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s vitt vala Babilóniába, adják vissza, hogy jussanak el azok a jeruzsálemi templomba, helyökre, s te helyezd el azokat az Isten házába."

Lamentations 4:2

2 Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának.

Daniel 5:2

2 Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elõ az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az õ atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az õ fõemberei, az õ feleségei és az õ ágyasai.

Romans 9:21-23

21 Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon? 22 Ha pedig az Isten az õ haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tûréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek, 23 És hogy megismertesse az õ dicsõségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsõségre, [mit szólhatsz ellene?]

1 Corinthians 3:9

9 Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

1 Corinthians 3:16-17

16 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? 17 Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.

2 Corinthians 4:7

7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erõnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.

Ephesians 2:22

22 A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.

1 Timothy 3:15

15 De ha késném, hogy tudd meg, mimódon kell forgolódni az Isten házában, mely az élõ Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erõssége.

Hebrews 3:2-6

2 A ki hû ahhoz, a ki õt rendelte, valamint Mózes is az õ egész házában. 3 Mert ez nagyobb dicsõségre méltattatott, mint Mózes, a mennyiben a ház építõjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak. 4 Mert minden háznak van építõje, a ki pedig mindent elkészített, az Isten az. 5 Mózes is hû volt ugyan az õ egész házában, mint szolga, a hirdetendõknek bizonyságára, 6 Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, a kinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erõsen megtartjuk.

1 Peter 2:5

5 Ti magatok is mint élõ kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.

Psalms 119:9

9 Mi módon õrizheti meg tisztán az ifjú az õ útát, ha nem a te beszédednek megtartása által?

Isaiah 1:25

25 És kezemet ellened fordítom, és kiolvasztom mintegy lúggal salakodat, és eltávolítom minden ólmodat;

Isaiah 52:11

11 Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök, tisztítsátok meg magatokat, a kik az Úr edényeit hordozzátok.

Jeremiah 15:19

19 Azért ezt mondja az Úr: Ha megtérsz, én is visszatérítelek téged, elõttem állasz; és ha elválasztod a jót a hitványtól, olyanná leszel, mint az én szájam. Õk térjenek meg te hozzád, de te ne térj õ hozzájok!

Malachi 3:3

3 És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi õket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.

Acts 9:15

15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert õ nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai elõtt.

1 Corinthians 5:7

7 Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.

Ephesians 2:10

10 Mert az Õ alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket elõre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.

2 Timothy 2:20

20 Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépbõl valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.

2 Timothy 3:17

17 Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

Titus 3:1

1 Emlékeztessed õket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek,

Titus 3:14

14 Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elõl a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.

1 Peter 1:7

7 Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendõ, de tûz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsõségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;

1 Peter 1:22

22 Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívbõl buzgón szeressétek;

1 John 3:3

3 És a kiben megvan ez a reménység Õ iránta, az mind megtisztítja õ magát, a miképen Õ is tiszta.

1 Chronicles 29:17-18

17 Jól tudom, oh én Istenem, hogy te a szívet vizsgálod és az igazságot szereted. Én mindezeket tiszta szívembõl, nagy jó kedvvel adtam, s látom, hogy a te néped is, a mely itt jelen van, nagy örömmel, szabad akaratja szerint adta ezeket néked. 18 Oh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek, a mi atyáinknak Istene, tartsd meg mindörökké ezt az érzést a te néped szívében, és irányítsd az õ szívöket te feléd!

Psalms 17:1

1 Dávid imádsága.

Psalms 66:18-19

18 Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram. 19 Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára.

Proverbs 6:5

5 Szabadítsd ki magadat, mint a zerge a [vadász] kezébõl, és mint a madár a madarásznak kezébõl.

Proverbs 15:8

8 Az istentelenek áldozatja gyûlölséges az Úrnak; az igazak könyörgése pedig kedves néki.

Ecclesiastes 11:9-10

9 10

Acts 7:59

59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!

Romans 14:17

17 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.

Romans 14:19

19 Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók.

Romans 15:5-6

5 A békességes tûrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: 6 Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsõítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.

1 Corinthians 1:10

10 Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.

1 Corinthians 6:18

18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bûn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de a ki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.

1 Corinthians 10:14

14 Azért szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást.

1 Corinthians 14:1

1 Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki [ajándékokat,] leginkább pedig, hogy prófétáljatok.

1 Timothy 1:5

5 A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívbõl, jó lelkiismeretbõl és igaz hitbõl való szeretet:

1 Timothy 1:14

14 Szerfelett megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.

1 Timothy 2:8

8 Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül.

1 Timothy 4:12

12 Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívõknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.

1 Timothy 6:11

11 De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tûrést, a szelídséget.

Hebrews 12:14

14 Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat:

1 Peter 2:11

11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek;

1 Peter 3:11

11 Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.

3 John 1:11

11 Szeretett [barátom,] ne a rosszat kövesd, hanem a jót. A ki jót cselekszik, az Istentõl van; a ki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.

Deuteronomy 34:5

5 És meghala ott Mózes, az Úrnak szolgája a Moáb földén, az Úr szava szerint.

Joshua 1:1

1 És lõn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván:

2 Chronicles 24:6

6 Akkor hivatá a király Jójadát a papifejedelmet, és monda néki: Miért nem gondoltál a Lévitákra, hogy behozzák Júdából és Jeruzsálembõl az ajándékot, a melyet [rendelt] Mózes az Úr szolgája és az Izráel gyülekezete, a gyülekezet sátorához?

Isaiah 40:11

11 Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyûjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.

Daniel 6:20

20 És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élõ Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?

Matthew 12:19

19 Nem verseng, és nem kiált; az utczákon senki nem hallja szavát.

John 6:52

52 Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy [azt] együk?

Acts 7:26

26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté õket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?

Acts 15:2

2 Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lõn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások õ közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.

Acts 23:9

9 Támada azért nagy kiáltozás: és felkelvén az írástudók a farizeusok pártjából, tusakodnak vala, mondván: Semmi rosszat sem találunk ez emberben; ha pedig lélek szólott néki, vagy angyal, ne tusakodjunk Isten ellen.

2 Corinthians 10:1

1 Magam pedig, én Pál, kérlek titeket a Krisztus szelídségére és engedelmességére, a ki szemtõl szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távol bátor vagyok irántatok;

2 Corinthians 10:4

4 Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erõsek az Istennek, erõsségek lerontására;

Galatians 5:22

22 De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketûrés, szívesség, jóság, hûség, szelídség, mértékletesség.

Ephesians 4:2

2 Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútûréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,

Philippians 2:3

3 Semmit nem cselekedvén versengésbõl, sem hiábavaló dicsõségbõl, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.

Philippians 2:14

14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;

Colossians 3:13

13 Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is;

1 Thessalonians 2:7

7 De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az õ gyermekeit.

1 Timothy 3:2-3

2 Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségû férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszeretõ, a tanításra alkalmatos; 3 Nem borozó, nem verekedõ, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstõl ment, nem pénzsóvárgó;

Titus 1:1

1 Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint,

Titus 1:7

7 Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedõ, nem rút nyerészkedõ;

Titus 1:9

9 A ki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyõzhesse az ellenkezõket.

Titus 3:2

2 Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanusítván minden ember iránt.

James 1:1

1 Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levõ tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet.

James 1:19-20

19 Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. 20 Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.

James 4:2

2 Kívántok [valamit,] és nincs néktek: gyilkoltok és irígykedtek, és nem nyerhetitek meg; harczoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek.

1 Peter 3:8

8 Végezetre mindnyájan [legyetek] egyértelmûek, rokonérzelmûek, atyafiszeretõk, irgalmasak, kegyesek:

Jude 1:3

3 Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felõl, kénytelen voltam, hogy intõleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.

Jeremiah 13:15-17

15 Hallgassatok és figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, mert az Úr szólott! 16 Dicsõítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielõtt setétséget szerezne, és mielõtt megütnétek lábaitokat a setét hegyekben; mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja azt, és sûrû homálylyá fordítja! 17 Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken [a ti] kevélység[tek] miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik.

Jeremiah 26:12-15

12 És szóla Jeremiás mindazoknak a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak e ház ellen és e város ellen mind e szókkal, a melyeket hallottatok. 13 Most azért jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára, és az Úr megbánja a veszedelmet, a melylyel fenyegetett titeket. 14 Én magam pedig ímé kezetekben [vagyok,] cselekedjetek velem, a mint jónak és a mint helyesnek [tetszik] néktek. 15 De jól tudjátok meg, hogy ha megöltök engem, ártatlan vér száll ti reátok és e városra és ennek lakosaira, mert bizony az Úr küldött el engem hozzátok, hogy a ti füleitekbe mondjam mind e szókat.

Jeremiah 31:18-19

18 Jól hallottam, hogy panaszolkodott Efraim: Megvertél engem és megverettetém, mint a tanulatlan tulok; téríts meg engem és megtérek, mert te vagy az Úr, az én Istenem. 19 Mert azután, hogy megtérítettél engem, megbántam [bûnömet,] és miután megismertem magamat, czombomat vertem; szégyenkezem és pirulok, mert viselem az én ifjúságomnak gyalázatát.

Jeremiah 31:33

33 Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az õ belsejökbe helyezem, és az õ szívökbe írom be, és Istenökké leszek, õk pedig népemmé lesznek.

Ezekiel 11:19

19 És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kõszívet az õ testökbõl, és adok nékik hússzívet;

Ezekiel 36:26

26 És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kõszívet testetekbõl, és adok néktek hússzívet.

Ezekiel 36:31

31 És megemlékeztek a ti gonosz útaitokról és cselekedeteitekrõl, melyek nem voltak jók, és megútáljátok ti magatokat vétkeitek és útálatosságaitok miatt.

Zechariah 12:10

10 A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják õt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsõszülött után.

Matthew 11:29

29 Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tõlem, hogy én szelid és alázatos szívû vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Matthew 21:32

32 Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek néki, a vámszedõk és a parázna nõk pedig hittek néki; ti pedig, a kik ezt láttátok, azután sem tértetek meg, hogy hittetek volna néki.

Mark 1:3-4

3 Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az õ ösvényeit: 4 Elõáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bûnöknek bocsánatára.

Mark 1:15

15 És mondván: Bétölt az idõ, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.

John 5:34

34 De én nem embertõl nyerem a bizonyságtételt; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok.

Acts 2:38

38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

Acts 5:21

21 Azok pedig [ezt] hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A fõpap pedig elmenvén és a vele levõk, egybehívák a gyûlést, és Izráel fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöczbe, hogy azokat elõhozzák.

Acts 5:31

31 Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bûnbánatot és bûnöknek bocsánatát.

Acts 8:22

22 Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja.

Acts 11:18

18 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsõíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!

Acts 20:21

21 Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felõl.

Acts 22:1-23

1 Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg az én beszédemet, a melylyel most magamat elõttetek mentem. 2 Mikor pedig hallották, hogy zsidó nyelven szól hozzájok, még inkább nyugalmat tanusítottak. És monda: 3 Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma: 4 És ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöczbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat. 5 Miképen a fõpap is bizonyságom nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktõl leveleket is vévén az atyafiakhoz, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is fogva hozzam Jeruzsálembe, hogy bûnhõdjenek. 6 Lõn pedig, hogy a mint menék és közelgeték Damaskushoz, déltájban nagy hirtelenséggel az égbõl nagy világosság sugárzott körül engem. 7 És leesém a földre, és hallék szót, mely monda nékem: Saul, Saul, mit kergetsz engem? 8 Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz. 9 A kik pedig velem valának, a világosságot ugyan látták, és megrémültek; de annak szavát, a ki velem szól vala, nem hallották. 10 Én pedig mondék: Mit cselekedjem, Uram? Az Úr pedig monda nékem: Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondják néked mindazokat, a mik elrendelvék néked, hogy véghez vigyed. 11 Mikor pedig nem láték annak a világosságnak dicsõsége miatt, a velem valóktól kézenfogva vezettetve menék Damaskusba. 12 Egy bizonyos Ananiás pedig, ki a törvény szerint istenfélõ férfiú, kirõl az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek, 13 Hozzám jöve és mellém állva monda nékem: Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát. És én azon szempillantásban reá tekintettem. 14 Õ pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az õ akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az õ szájából. 15 Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felõl, a miket láttál és hallottál. 16 Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bûneidet, segítségül híván az Úrnak nevét. 17 Lõn pedig, hogy mikor Jeruzsálembe megtértem és imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben, 18 És látám õt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálembõl: mert nem veszik be a te tanúbizonyságtételedet én felõlem. 19 És én mondék: Uram, õk magok tudják, hogy én tömlöczbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, a kik hisznek vala te benned: 20 És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az õ megöletését, és õrizém azoknak köntösét, a kik õt megölték. 21 És monda nékem: Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé. 22 Hallgatják vala pedig õt e szóig; de most felemelék szavokat, mondván: Töröld el a földszínérõl az ilyent, mert nem illik néki élni. 23 Mikor pedig azok kiabáltak, és köntösüket elhányák, és port szórának a levegõbe,

Galatians 6:1

1 Atyámfiai, még ha elõfogja is az embert valami bûn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.

1 Timothy 2:4

4 A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.

2 Timothy 3:7

7 Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.

James 1:17

17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülrõl való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.

1 Peter 3:15

15 Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek [legyetek] megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tõletek a bennetek levõ reménységrõl, szelídséggel és félelemmel:

1 John 5:16

16 Ha valaki látja, hogy az õ atyjafia vétkezik, [de] nem halálos bûnt, könyörögjön, és [az] [Isten] életet ad annak, a ki nem halálos bûnnel vétkezik. Van halálos bûn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.

Job 1:12

12 Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak õ magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elõl.

Job 2:6

6 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van õ, csak életét kiméld.

Psalms 124:7

7 Lelkünk megszabadult, mint a madár, a madarásznak tõrébõl. A tõr elszakadt, mi pedig megszabadultunk.

Isaiah 8:15

15 És megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tõrbe esnek és megfogatnak!

Isaiah 28:13

13 És lõn nékik az Úr beszéde parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi; hogy járjanak és hátra essenek és összetöressenek és tõrbe jussanak és megfogassanak!

Isaiah 42:6-7

6 Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megõrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává. 7 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczbõl kihozzad, és a fogházból a sötétben ülõket.

Isaiah 49:25-26

25 Igen, így szól az Úr, az erõstõl elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat. 26 És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktõl megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erõs [Istene!]

Isaiah 53:12

12 Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bûnösök közé számláltatott; pedig õ sokak bûnét hordozá, és a bûnösökért imádkozott!

Matthew 12:28-29

28 Ha pedig én Istennek Lelke által ûzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa. 29 Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi elõbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?

Luke 11:21

21 Mikor az erõs fegyveres õrzi az õ palotáját, a mije van, békességben van;

Luke 15:17

17 Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bõvölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!

John 13:2

2 És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el õt,

John 13:27

27 És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed.

Acts 5:3

3 Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezõnek árából félre tégy?

Acts 26:18

18 Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbõl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.

1 Corinthians 15:34

34 Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.

2 Corinthians 2:11

11 Mert jól ismerjük az õ szándékait.

Ephesians 5:14

14 Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.

Colossians 1:13

13 A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Õ szerelmes Fiának országába;

2 Thessalonians 2:9-12

9 A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, 10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az õ idvességökre. 11 És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak; 12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.

1 Timothy 3:7

7 Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívülvalóktól; hogy gyalázatba és az ördög tõribe ne essék.

1 Timothy 6:9-10

9 A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tõrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. 10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittõl, és magokat általszegezték sok fájdalommal.

2 Peter 2:18-20

18 Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élõktõl, 19 Szabadságot ígérvén azoknak, holott õk magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyõzött, az annak szolgájává lett. 20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyõzetnek, az õ utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsõnél.

Revelation 12:9

9 És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az õ angyalai [is] õ vele levettetének.

Revelation 20:2-3

2 És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendõre, 3 És veté õt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé õ felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendõ; azután el kell néki oldoztatni egy kevés idõre.

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.