1 Ezek után lõn, hogy megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába? Kinek felele az Úr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba.
2 Felméne azért oda Dávid és az õ két felesége is, Ahinoám, a Jezréelbõl való, és Abigail, a Karmelbõl való, Nábál felesége.
3 És embereit is, a kik vele valának, felvivé Dávid, kit- kit a maga házanépével, és lakának Hebron városaiban.
4 És eljövének Júda férfiai, és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, mondván: A Gileádból való Jábes emberei voltak azok, kik eltemették Sault;
5 Követeket külde Dávid a Gileádból való Jábes embereihez, és ezt izené néki: Áldottak vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek;
6 Annakokáért most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sõt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek;
7 Most azért a ti kezeitek erõsödjenek meg, és legyetek erõs férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.
8 Abner pedig, a Nér fia, a ki Saulnak fõvezére [vala], felvevé Isbósetet, a Saul fiát, és elvivé Mahanáimba.
9 És királylyá tette õt Gileádon, Asuron és Jezréel [város]án, és az Efraim és Benjámin [nemzetség]ein, és az egész Izráelen.
10 Negyven esztendõs [vala] Isbóset, Saul fia, mikor uralkodni kezde Izráelen, és két esztendeig uralkodék. Csak Júdának háza követé Dávidot.
11 Lõn pedig az idõnek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét esztendõ és hat hónap.
12 És elméne Abner, a Nér fia, és Isbósetnek, a Saul fiának szolgái Mahanáimból Gibeonba.
13 Joáb is Sérujának fia, és a Dávid szolgái elmenvén, összetalálkozának azokkal a Gibeon halastavánál, és maradának ezek a halastón innét, amazok pedig a halastón túl.
14 Akkor monda Abner Joábnak: Nosza álljanak elõ néhányan az ifjak, és viaskodjanak elõttünk. És monda Joáb: Hát álljanak elõ.
15 Felkelének azért és [egyenlõ] számban általmenének a Benjámin [nemzeté]bõl és a Saul fiának, Isbósetnek [seregé]bõl tizenketten, és a Dávid szolgái közül [is] tizenketten.
16 És kiki az õ társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába [üté;] és egyenlõképen mind elhullának; és nevezék azt a mezõt Helkáth- Hassurimnak, mely Gibeonban van.
17 És felette erõs harcz lõn azon a napon, és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgái által.
18 Három fia vala pedig ott Sérujának: Joáb, Abisai és Asáel; Asáel pedig könnyû lábú vala, mint egy vadkecske, mely a mezõn [lakik.]
19 És Asáel üldözé Abnert; és se jobbfelé, se balfelé nem tére ki Abner után való futásában.
20 Hátratekintvén pedig Abner, monda: Te vagy-é Asáel? Felele: Én [vagyok.]
21 És monda néki Abner: Térj másfelé, vagy jobbkézre vagy balkézre, és fogj meg egyet az ifjak közül, és foszd ki õt mindenébõl; de Asáel nem akarta õt elhagyni.
22 Ismét monda Abner Asáelnek: Menj el hátam mögül. Miért verjelek téged a földhöz? És micsoda orczával menjek Joábhoz, a te bátyádhoz?
23 Mikor azért semmiképen nem akart eltérni, általüté õt Abner a dárda végével, az ötödik oldalcsontja között, és hátul jöve ki a dárda; és elesék azon a helyen, és ugyanott meghala. És lõn, hogy mindazok, a kik arra a helyre érkezének, a hol Asáel elesett és meghalt vala, megállának.
24 Joáb pedig és Abisai tovább üldözék Abnert; és midõn a nap lement, elérkezének az Amma halmára, mely Giah átellenében vala, a Gibeon pusztája melletti úton.
25 Akkor egybegyülekezének az Abner után való Benjámin fiai, egy csoportot alkotva, és megállának egy halomnak tetején.
26 És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szûntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról?
27 És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az õ atyjafiait.
28 Trombitát fuvata azért Joáb, és megálla az egész nép, és nem üldözék tovább Izráelt, és nem harczolának tovább.
29 Abner pedig és az õ vitézei azon az egész éjszakán mennek vala a mezõségen, és általkelének a Jordánon, és az egész vidéket bejárván, jutának Mahanáimba.
30 Joáb pedig megtérvén Abner üldözésébõl, összegyûjté az egész népet, és hiányozának Dávid szolgái közül tizenkilenczen és Asáel.
31 A Dávid szolgái pedig Benjámin [nemzeté]bõl, az Abner szolgái közül háromszázhatvan embert ölének meg, a kik meghalának.
32 És felvevén Asáelt, eltemeték õt atyjának sírboltjában, mely Bethlehemben vala. Joáb pedig és az õ vitézei egész éjjel menve, Hebronban virradának meg.
2 Samuel 2 Cross References - Hungarian
Genesis 32:2
2 És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.
Numbers 13:22
22 Felmenének azért, és megkémlelék a földet a Czin pusztájától fogva mind Rehóbig, odáig, a hol Hamáthba mennek.
Numbers 27:21
21 Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg õt az Urimnak ítélete felõl az Úr elõtt. Az õ szava szerint menjenek ki, és az õ szava szerint menjenek be, õ és Izráel minden fia õ vele, és az egész gyülekezet.
Joshua 14:13-15
13 És megáldá õt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.
14 Azért lõn Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, a miért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét.
15 A Hebron neve pedig annakelõtte Kirjáth-Arba volt; a ki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harcztól.
Judges 1:1
1 És lõn Józsué halála után, hogy megkérdék az Izráel fiai az Urat, mondván: Ki menjen legelõször közülünk a Kananeusra, hogy hadakozzék õ ellene?
1 Samuel 23:2
2 Akkor megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Elmenjek és leverjem-é ezeket a Filiszteusokat? És monda az Úr Dávidnak: Eredj el, és verd le a Filiszteusokat, és szabadítsd meg Kehillát.
1 Samuel 23:4
4 Akkor Dávid ismét megkérdezé az Urat, az Úr pedig válaszola néki, és monda: Kelj fel, és menj el Kehillába, mert én a Filiszteusokat kezedbe adom.
1 Samuel 23:9-12
9 Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul õ ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elõ az efódot.
10 És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jõni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam.
11 Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád? Óh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az Úr: Lejön.
12 És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az Úr: Kezébe adnak.
1 Samuel 30:7-8
1 Samuel 30:31
31 A kik Hebronban és mindazon helyeken, a hol Dávid embereivel megfordult vala.
2 Samuel 2:11
11 Lõn pedig az idõnek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét esztendõ és hat hónap.
2 Samuel 5:1-3
1 Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedbõl valók vagyunk,
2 [Mert] ennekelõtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.
3 Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tõn velek Dávid király Hebronban az Úr elõtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett.
2 Samuel 5:19
19 Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é õket? Felele az Úr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkül kezedbe adom a Filiszteusokat.
2 Samuel 5:23
23 Megkérdé azért Dávid az Urat, ki ezt felelé: Ne menj [most] reájok; [hanem] kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg õket.
2 Samuel 15:7
7 Lõn pedig negyven esztendõ mulván, monda Absolon a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebronban azt a fogadást, melyet fogadtam az Úrnak;
1 Kings 2:11
11 Az idõ pedig, a melyben uralkodék Dávid Izráelen, negyven esztendõ. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék harminchárom esztendeig.
1 Chronicles 29:7
7 És adának az Isten házának szükségére ötezer tálentom aranyat és tízezer dárikot; tízezer tálentom ezüstöt és tizennyolczezer tálentom rezet és százezer tálentom vasat.
Psalms 25:4-5
Psalms 27:4
4 Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az õ templomában.
Psalms 143:8
8 Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet!
Proverbs 3:5-6
Ezekiel 36:37
37 Így szól az Úr Isten: Még arra nézve is kérni hagyom magamat Izráel házának, hogy cselekedjem õ velök: Megsokasítom õket, mint a nyájat, emberekkel.
1 Samuel 25:42-43
1 Samuel 30:5
5 Dávidnak két felesége is fogságba hurczoltatott, a Jezréelbõl való Ahinoám és a Kármelbõl való Abigail, a Nábál felesége.
Luke 22:28-29
Joshua 21:11-12
1 Samuel 22:2
2 És hozzá gyûlének mindazok, a kik nyomorúságban valának, és mindazok, a kiknek hitelezõik voltak, és minden elkeseredett ember, õ pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának õ vele.
1 Samuel 27:2-3
2 Felkelvén azért Dávid, elméne õ és az a hatszáz ember, a kik vele valának, Ákhishoz, a Máok fiához, Gáth királyához.
3 És Dávid Ákhisnál tartózkodék Gáthban, õ és az õ emberei, mindegyik a maga háza[népé]vel együtt; Dávid és az õ két felesége, a Jezréelbõl való Ahinoám és a Kármelbõl való Abigail, a Nábál felesége.
1 Samuel 30:1
1 És történt, hogy a mikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék, [ímé] az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tûzzel.
1 Samuel 30:9-10
9 Elméne azért Dávid, õ és az a hatszáz ember, a kik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a [népnek] egy része megállott.
10 Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé [az ellenséget;] kétszáz ember pedig ott megállott, mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.
1 Chronicles 12:1-7
1 Ezek azok, a kik Dávidhoz menének Siklágba, mikor Saul, a Kis fia miatt még számkivetésben vala, a kik a hõsöknek a harczban segítõi voltak.
2 Ívesek, a kik mind jobb-, mind balkézre kõvel [hajítanak ]és nyíllal lõnek vala, a kik Saul atyjafiai közül valók valának, Benjámin nemzetségébõl.
3 Elõljáró vala Ahiézer és Joás, a Gibeabeli Semáa fiai és Jéziel és Pélet, Azmávet fiai, Beráka és Jéhu, Anatótból,
4 És a Gibeonbeli Ismája, a harmincz közül való hõs, a kiknek elõljárójok is vala; Irméja, Jaháziel, Johanán és Gederátbeli Józabád,
5 Elúzai, Jérimót, Behália, Semária és Hárufbeli Sefátja,
6 Elkána, Isija, Azaréel, Jóézer és a Kóré nemzetébõl való Jásobéám.
7 Joéla és Zebádja, a Gedorból való Jérohám fiai.
Genesis 49:8-10
8 Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak elõtted atyáidnak fiai.
9 Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nõstény oroszlán; ki veri õt fel?
10 Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közûl; míg eljõ Siló, és a népek néki engednek.
1 Samuel 16:13
13 Vevé azért Sámuel, az olajos szarut, és felkené õt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel és elméne Rámába.
1 Samuel 31:11-13
11 Mikor pedig értesültek felõle Jábes-Gileád lakói, hogy mit cselekedtek a Filiszteusok Saullal:
12 Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és [miután] levették Saul testét és az õ fiainak testeit Bethsán kerítésérõl, elmentek Jábesbe, és ott megégették õket;
13 Csontjaikat pedig felszedték, és eltemették a tamaris fa alatt Jábesben; és bõjtölének hét napig.
2 Samuel 2:7
7 Most azért a ti kezeitek erõsödjenek meg, és legyetek erõs férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.
2 Samuel 5:3
3 Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tõn velek Dávid király Hebronban az Úr elõtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett.
2 Samuel 5:5
5 Hebronban uralkodék a Júda [nemzetség]én hét esztendeig és hat hónapig; és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda [nemzetség]ein.
2 Samuel 5:17
17 Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy királylyá kenték Dávidot az Izráelen; felkelének mind a Filiszteusok, hogy Dávidot megkeressék; melyet megértvén Dávid, aláméne az erõsségbe.
2 Samuel 19:11
11 Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában? Mert az egész Izráelnek szava eljutott a királynak házába.
2 Samuel 19:42
42 Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: [Azért,] mert a király közelebb áll hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? Avagy megajándékozott-é valami ajándékkal?
1 Chronicles 11:3
3 Elmenének azért mindnyájan az Izráel vénei a királyhoz Hebronba, és szövetséget tõn Dávid velök Hebronban az Úr elõtt; és királylyá kenték Dávidot Izráel felett, az Úrnak Sámuel által való beszéde szerint.
Ruth 1:8
8 És monda Naómi az õ két menyének: Menjetek, térjetek vissza, kiki az õ anyjának házához. Cselekedjék az Úr irgalmasságot veletek, a miképen ti cselekedtetek a megholtakkal és én velem!
Ruth 2:20
20 És monda Naómi az õ menyének: Áldott legyen õ az Úrtól, a ki nem vonta meg irgalmasságát az élõktõl és a megholtaktól! És Naómi monda néki: Közel valónk nékünk az a férfiú; legközelebbi rokonaink közül való õ.
Ruth 3:10
10 És õ monda: Az Úrnak áldotta vagy te, édes leányom! Utóbbi szereteteddel jobbat cselekedtél, mint az elsõvel: hogy nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után.
1 Samuel 23:21
21 És monda Saul: Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam!
1 Samuel 24:19
19 És te megmondottad nékem a mai napon, minémû jót cselekedtél velem, hogy az Úr kezedbe adott engem, és te még sem öltél meg engem.
1 Samuel 25:32-33
Psalms 115:15
15 Áldottai vagytok ti az Úrnak, a ki teremtette a mennyet és a földet.
Exodus 34:6
6 És az Úr elvonula õ elõtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.
2 Samuel 9:3
3 Akkor monda a király: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát? Felele Siba a királynak: Van még Jonathánnak egy fia, ki mind a két lábára sánta.
2 Samuel 9:7
7 Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te [nagy]atyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.
2 Samuel 10:2
2 És monda Dávid: Irgalmasságot teszek Hánonnal, Náhás fiával, miképen az õ atyja is velem irgalmasságot tett; és hozzá külde Dávid, hogy vigasztalja õt szolgái által atyja [halála] felõl. Mikor Dávid szolgái Ammon fiainak földére érkezének:
2 Samuel 15:20
20 Csak tegnap jöttél, és már ma zaklassalak téged, hogy velünk jõjj? Én megyek oda, a hova mehetek; te pedig térj vissza, és vidd vissza testvéredet is; irgalmasság és igazság legyen veled.
Psalms 57:3
3 A magasságos Istenhez kiáltok; Istenhez, a ki jót végez felõlem.
Proverbs 14:22
22 Nemde tévelyegnek, a kik gonoszt szereznek? kegyelmesség pedig és igazság a jó szerzõknek.
Matthew 5:7
7 Boldogok az irgalmasok: mert õk irgalmasságot nyernek.
Matthew 5:44
44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyûlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
Matthew 10:16
16 Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.
2 Timothy 1:16-18
16 Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem, és az én bilincsemet nem szégyenlette;
17 Sõt mikor Rómában volt, buzgón keresett engem, meg is talált.
18 Az Úr engedje meg néki, hogy találjon irgalmasságot az Úrnál ama napon. És hogy mily nagy szolgálatot tett Efézusban, te jobban tudod.
Philemon 1:18-19
Genesis 15:1
1 E dolgok után lõn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bõséges.
1 Samuel 4:9
9 Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy õk szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harczoljatok!
1 Samuel 31:7
7 És mikor meglátták az Izráel férfiai, a kik a völgyön túl és a Jordánon túl [laktak] vala, hogy Izráel férfiai elfutottak, és hogy Saul és az õ fiai meghalának: elhagyták a városokat és elfutának. A Filiszteusok pedig eljövének és lakának azokban.
1 Samuel 31:12
12 Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és [miután] levették Saul testét és az õ fiainak testeit Bethsán kerítésérõl, elmentek Jábesbe, és ott megégették õket;
2 Samuel 10:12
12 Légy erõs és legyünk bátrak a mi nemzetségünkért és a mi Istenünknek városaiért; és az Úr cselekedjék úgy, a mint néki tetszik.
1 Corinthians 16:13
13 Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erõsek!
Ephesians 6:10
10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erõsek az Úrban, és az õ hatalmas erejében.
1 Samuel 14:50
50 És Saul feleségét Akhinóámnak hívták, a ki Akhimaás leánya volt. Seregének vezetõjét pedig Abnernek hívták, a ki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia;
1 Samuel 17:55
55 Saul pedig mikor látta, hogy Dávid kiment a Filiszteus elé, monda Abnernek, a sereg fõvezérének: Abner! ki fia e gyermek? És felele Abner: Él a te lelked oh király, hogy nem tudom!
1 Samuel 26:14
14 És kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér fiának, mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy [így] kiáltasz a királynak?
2 Samuel 3:7-8
7 Vala pedig Saulnak egy ágyasa, kinek neve vala Rizpa, Ajának leánya; és monda [Isbóset] Abnernek: Miért mentél be az én atyámnak ágyasához?
8 Felette igen megharaguvék azért Abner az Isbóset szaván, és monda: Ebfej vagyok-é én, ki Júdával tart? Én most nagy irgalmasságot cselekedtem a te atyádnak, Saulnak házával, az õ atyjafiaival és rokonságaival, és nem adtalak téged Dávidnak kezébe; és te [mégis] ez asszonynak vétkét reám fogod most.
2 Samuel 4:5-6
2 Samuel 17:26-27
1 Chronicles 8:33
33 Nér pedig nemzé Kist; Kis nemzé Sault, Saul nemzé Jonathánt, Malkisuát, Abinádábot és Esbaált.
1 Chronicles 9:39
39 Nér nemzé Kist, Kis nemzé Sault, Saul pedig nemzé Jonathánt, Málkisuát, Abinádábot és Esbaált.
Genesis 30:13
13 És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.
Numbers 1:40
40 Áser fiai közül azoknak szülöttei az õ nemzetségeik szerint, az õ atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, húsz esztendõstõl fogva és feljebb, minden hadba mehetõ;
Numbers 32:1-42
1 Rúben fiainak pedig és Gád fiainak igen sok barmok vala. Mikor látták a Jázér földét és a Gileád földét, hogy ímé az a hely marhatartani való hely:
2 Eljövének Gád fiai és Rúben fiai, és szólának Mózesnek és Eleázárnak, a papnak, és a gyülekezet fejedelmeinek, mondván:
3 Atárót, Díbon, Jázér, Nimra, Hesbon, Elealé, Sebám, Nébó és Béon:
4 A föld, a melyet megvert az Úr az Izráel fiainak gyülekezete elõtt, baromtartó föld az; a te szolgáidnak pedig [sok] marhájok van.
5 És mondának: Hogyha kedvet találtunk a te szemeid elõtt, adassék ez a föld a te szolgáidnak örökségül, ne vígy minket át a Jordánon.
6 Mózes pedig monda a Gád fiainak és Rúben fiainak: Avagy a ti atyátokfiai hadakozni menjenek, ti pedig itt maradjatok?
7 És miért idegenítitek el Izráel fiainak szívét, hogy által ne menjenek a földre, a melyet adott nékik az Úr?
8 A ti atyáitok cselekedtek így, mikor elbocsátám õket Kádes-Bárneából, hogy nézzék meg azt a földet;
9 Mert felmentek az Eskól völgyéig, és megnézék a földet, és elidegeníték Izráel fiainak szívét, hogy be ne menjenek arra a földre, a melyet adott vala nékik az Úr.
10 Azért megharaguvék az Úr azon a napon, és megesküvék, mondván:
11 Nem látják meg azok az emberek, a kik feljöttek Égyiptomból, húsz esztendõstõl fogva és feljebb, azt a földet, a mely felõl megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, mivelhogy nem tökéletesen jártak én utánam;
12 Kivéve a Kenizeus Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát, mivelhogy tökéletesen jártak az Úr után.
13 És megharaguvék az Úr Izráelre, és bujdostatá õket a pusztában negyven esztendeig; míg megemészteték az egész nemzetség, a mely gonoszt cselekedett vala az Úr szemei elõtt.
14 És ímé feltámadtatok a ti atyáitok helyett, bûnös emberek maradékai, hogy az Úr haragjának tüzét még öregbítsétek Izráel ellen.
15 Hogyha elfordultok az õ utaitól, még tovább is otthagyja õt a pusztában, és elvesztitek mind az egész népet.
16 És járulának közelebb õ hozzá, és mondának: Barmainknak juhaklokat építünk itt, és a mi kicsinyeinknek városokat;
17 Magunk pedig felfegyverkezve, készséggel megyünk Izráel fiai elõtt, míg beviszszük õket az õ helyökre; gyermekeink pedig a kerített városokban maradnak e földnek lakosai miatt.
18 Vissza nem térünk addig a mi házainkhoz, a míg Izráel fiai közül meg nem kapja kiki az õ örökségét.
19 Mert nem veszünk mi részt az örökségben õ velök a Jordánon túl és tovább, mivelhogy meg van nékünk a mi örökségünk a Jordánon innen napkelet felõl.
20 És monda nékik Mózes: Ha azt cselekszitek, a mit szóltok; ha az Úr elõtt készültök fel a hadra;
21 És átmegy közületek minden fegyveres a Jordánon az Úr elõtt, míg kiûzi az õ ellenségeit maga elõtt;
22 És csak azután tértek vissza, ha az a föld meghódol az Úr elõtt: akkor ártatlanok lesztek az Úr elõtt, és Izráel elõtt, és az a föld birtokotokká lesz néktek az Úr elõtt.
23 Hogyha nem így cselekesztek, ímé vétkeztek az Úr ellen; és gondoljátok meg, hogy a ti bûnötök[nek] [büntetése] utólér benneteket!
24 Építsetek magatoknak városokat a ti kicsinyeitek számára, és a ti juhaitoknak aklokat; de a mit fogadtatok, azt megcselekedjétek.
25 És szólának Gád fiai és Rúben fiai Mózesnek, mondván: A te szolgáid úgy cselekesznek, a mint az én Uram parancsolja.
26 A mi kicsinyeink, feleségeink, juhaink és mindenféle barmaink ott lesznek Gileád városaiban;
27 A te szolgáid pedig átmennek mindnyájan hadra felkészülve, harczolni az Úr elõtt, a miképen az én Uram szól.
28 Parancsot ada azért õ felõlök Mózes Eleázárnak, a papnak, és Józsuénak a Nún fiának, és az Izráel fiai törzseibõl való atyák fejeinek,
29 És monda nékik Mózes: Ha átmennek a Gád fiai és a Rúben fiai veletek a Jordánon, mindnyájan hadakozni készen az Úr elõtt, és meghódol a föld ti elõttetek: akkor adjátok nékik a Gileád földét birtokul.
30 Ha pedig nem mennek át fegyveresen veletek, akkor veletek kapjanak birtokot a Kanaán földén.
31 És felelének a Gád fiai és a Rúben fiai, mondván: A mit mondott az Úr a te szolgáidnak, akképen cselekeszünk.
32 Mi átmegyünk fegyveresen az Úr elõtt a Kanaán földére, de miénk legyen a mi örökségünknek birtoka a Jordánon innen.
33 Nékik adá azért Mózes, [tudniillik] a Gád fiainak, a Rúben fiainak és a József fiának, Manasse féltörzsének, Szihonnak, az Emoreusok királyának országát, és Ógnak, Básán királyának országát; azt a földet az õ városaival, határaival, annak a földnek városait köröskörül.
34 És megépíték a Gád fiai Dibont, Ataróthot, Aroért,
35 Atróth-Sofánt, Jázért, Jogbehát,
36 Beth-Nimrát, és Beth-Haránt, kerített városokat juhaklokkal egyben.
37 A Rúben fiai pedig megépíték Hesbont, Elealét, Kirjáthaimot,
38 Nébót, Baál-Meont, (változtatott néven nevezve) és Sibmát. És [új] neveket adának a városoknak, a melyeket építének.
39 Mákirnak, a Manasse fiának fiai pedig Gileádba vonulának, és bevevék azt, és kiûzék az Emoreust, a ki ott vala.
40 Adá azért Mózes Gileádot Mákirnak, a Manasse fiának, és lakozék abban.
41 Jáir pedig, a Manasse fia elméne, és bevevé azoknak falvait, és hívá azokat Jáir falvainak.
42 Nóbah is elméne, és bevevé Kenáthot és annak városait, és hívá azt Nóbáhnak, a maga nevérõl.
Joshua 13:8-11
8 Õ vele együtt a Rúben és Gád [nemzetségek] elvették örökségöket, a melyet adott vala nékik Mózes, túl a Jordánon, napkelet felé, a miképen adta vala nékik Mózes, az Úrnak szolgája.
9 Aróertõl fogva, a mely az Arnon patak partján van, úgy a várost, a mely a völgynek közepette van, mint Medebának minden sík földét Dibonig.
10 És minden városát Szíhonnak, az Emoreusok királyának, a ki uralkodik vala Hesbonban, az Ammon fiainak határáig.
11 És Gileádot és Gesurnak és Maakátnak határát, az egész Hermon hegyet és az egész Básánt Szalkáig.
Joshua 19:18
18 És lõn az õ határuk: Jezréel, Keszuloth és Súnem:
Judges 1:32
32 És ott lakott Áser a Kananeusok, a föld lakói között, mert nem ûzte el õket.
Psalms 108:8
8 Az õ szentélyében szólott az Isten: Örvendezek, hogy eloszthatom Sikhemet, és felmérhetem Sukkothnak völgyét.
2 Samuel 5:4-5
1 Chronicles 3:4
4 [E] hat [fia] születék néki Hebronban, a hol hét esztendeig és hat hónapig uralkodott; Jeruzsálemben pedig harminczhárom esztendeig uralkodék.
1 Chronicles 29:27
27 Az idõ pedig, a melyben uralkodék Izráel felett, negyven esztendõ. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig harminczháromig uralkodék.
Joshua 9:3
3 De meghallák Gibeon lakosai is, a mit Józsué Jérikhóval és Aival cselekedett vala.
Joshua 10:2
2 Igen megijedének, mivelhogy nagy város vala Gibeon, olyan mint egy a királyi városok közül, sõt nagyobb vala az Ainál, férfiai pedig mind vitézek valának.
Joshua 10:4
4 Jõjjetek fel hozzám, és segéljetek meg engem, és verjük meg Gibeont, mert békességre lépett Józsuéval és Izráel fiaival!
Joshua 10:12
12 Akkor szóla Józsué az Úrnak azon a napon, a melyen odavetette az Úr az Emoreust Izráel fiai elé; ezt mondotta vala pedig Izráel szemei elõtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!
Joshua 18:25
25 Gibeon, Ráma és Beéroth;
2 Samuel 17:14
14 És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak tanácsa az Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.
2 Samuel 2:18
18 Három fia vala pedig ott Sérujának: Joáb, Abisai és Asáel; Asáel pedig könnyû lábú vala, mint egy vadkecske, mely a mezõn [lakik.]
2 Samuel 8:16
16 Fõvezére volt Joáb, Sérujának fia, Jósafát pedig, Ahiludnak fia, emlékíró vala.
2 Samuel 20:23
23 Joáb pedig Izráel egész serege felett való volt, Benája pedig, Jójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok vezére vala.
1 Kings 1:7
7 És tanácskozék Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak.
1 Kings 2:28-35
28 És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott vala, noha azelõtt nem hajlott vala Absolonhoz, és elfuta Joáb az Úrnak sátorába, és megfogá az oltárnak szarvait.
29 Hírül adák pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak sátorához futott, és ímé az oltár mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le õt.
30 Mikor pedig Benája az Úrnak sátorához ért, monda néki: Ezt mondja a király: Jõjj ki. Kinek felele [Joáb]: Nem, itt akarok meghalni. És megvivé Benája a királynak e dolgot, mondván: Így szólott Joáb és így felelt nékem.
31 És monda néki a király: Cselekedjél úgy, a mint szólott; vágd le õt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, a melyet kiontott Joáb, én rólam és az én atyámnak házáról.
32 És fordítsa az Úr az õ fejére az õ vérét, a miért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölé õket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, [tudniillik] Abnert, Nérnek fiát, az Izráel seregének fõvezérét és Amasát, Jéternek fiát, Júda vitézeinek fõvezérét.
33 Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az õ magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az õ magvának és az õ házának és királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké.
34 És elméne Benája, Jójada fia, és reá rohanván megölé õt; és eltemetteték az õ házában, a pusztában.
35 Rendelé pedig a király a Jójada fiát õ helyette a sereg fölé, és Sádók papot rendelé a király Abjátár helyett.
1 Chronicles 2:16
16 És nõvéreiket, Séruját és Abigáilt. Sérujának pedig fiai voltak: Absai, Joáb és Asáel, e három.
1 Chronicles 11:6
6 Mert ezt mondotta vala Dávid: A ki legelõször egy Jebuzeust levág, elõljáró és vezér legyen. Felméne azért legelõször Joáb, a Séruja fia; és lõn elõljáróvá.
Jeremiah 41:12
12 És magokhoz vevék mind az embereket, és elmenének, hogy megvívjanak Ismáellel, Natániának fiával, és elérék õt a nagy víznél, a mely Gibeonnál vala.
2 Samuel 2:17
17 És felette erõs harcz lõn azon a napon, és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgái által.
2 Samuel 2:26-27
26 És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szûntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról?
27 És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az õ atyjafiait.
Proverbs 10:23
23 Miképen játék a bolondnak bûnt cselekedni, azonképen az eszes férfiúnak bölcsen [cselekedni.]
Proverbs 17:14
14 [Mint] a ki árvizet szabadít el, [olyan] a háborúság kezdete; azért minekelõtte kihatna, hagyd el a versengést.
Proverbs 20:18
18 A gondolatok tanácskozással erõsek; és bölcs vezetéssel folytass hadakozást.
Proverbs 25:8
8 Ne indulj fel a versengésre hirtelen, hogy [azt] ne [kelljen kérdened,] mit cselekedjél az után, mikor gyalázattal illet téged a te felebarátod.
Proverbs 26:18-19
2 Samuel 3:1
1 Sok ideig tartó hadakozás lõn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erõsbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala.
1 Samuel 26:6
6 Akkor szóla Dávid, és monda a Hitteus [nemzetségébõl] való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja fiának, a ki Joábnak testvére vala, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És mondá Abisai: Lemegyek én veled.
2 Samuel 1:23
23 Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erõsebbek valának.
1 Chronicles 2:15-16
1 Chronicles 11:26
26 A seregnek pedig [ezek] vitézei: Asael, a Joáb testvére; Elhanán, Dódónak fia, ki Bethlehembeli vala.
1 Chronicles 12:8
8 A Gáditák közül is menének Dávidhoz, mikor a pusztában vala az erõsségben, erõs és hadakozó férfiak, paizsosok, dárdások, a [kiknek] orczájok, mint az oroszlánnak orczája és gyorsaságra hasonlók a hegyen lakozó vadkecskékhez.
Psalms 18:33
33 Az Isten, a ki felövez engem erõvel, és tökéletessé teszi útamat:
Psalms 147:10-11
Ecclesiastes 9:11
11 Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket [Isten] adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt.
Song of Songs 2:17
17 Míglen meghûsül a nap és az árnyékok elmúlnak:
Song of Songs 8:14
14 Fuss én szerelmesem,
Amos 2:14
14 Elvész azért a futás a gyorstól, és nem erõsíti meg az erõst az õ ereje, és a hõs sem menekedhetik.
Habakkuk 3:19
19 Az Úr Isten az én erõsségem, hasonlókká teszi lábaimat a nõstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklõmesternek, az én hangszereimmel.
Joshua 1:7
7 Csak légy bátor és igen erõs, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, a melyet Mózes, az én szolgám szabott elõdbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz!
Joshua 23:6
6 Legyetek azért igen erõsek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, a mi meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobbkézre, se balkézre;
2 Samuel 2:21
21 És monda néki Abner: Térj másfelé, vagy jobbkézre vagy balkézre, és fogj meg egyet az ifjak közül, és foszd ki õt mindenébõl; de Asáel nem akarta õt elhagyni.
2 Kings 22:2
2 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei elõtt, és járt az õ atyjának, Dávidnak minden útaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra.
Proverbs 4:27
27 Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.
Judges 14:19
19 Ekkor felindítá õt az Úrnak lelke, és elment Askelonba, és megölt közülök harmincz férfiút, és elvette ruhájukat és azoknak adta ez öltözõ ruhákat, a kik a találós mesét megoldották. És felgerjedett haragjában elment az õ atyjának házához.
2 Samuel 3:27
27 Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá õt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott õt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a [Joáb] atyjafiának véréért.
2 Kings 14:10-12
10 Megverted az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel szívedben. Elégedjél meg a dicsõséggel és maradj otthon; miért akarsz a szerencsétlenséggel harczra kelni, hogy elessél magad is és Júda is veled együtt?
11 De Amásia nem hallgatott reá, és felvonult Joás, Izráel királya, és szembe-szállottak egymással, õ és Amásia, Júda királya Bethsemesnél, amely Júdában van.
12 De megveretett Júda Izráeltõl, és kiki elfutott az õ sátorába.
Proverbs 29:1
1 A ki a feddésekre is nyakas marad, egyszer csak összetörik, gyógyíthatatlanul.
Ecclesiastes 6:10
10 Valami van, régen ráadatott nevezete, és bizonyos dolog, hogy mi lesz az ember, és nem perlekedhetik azzal, a ki hatalmasb nálánál.
2 Samuel 4:6
6 Bemenvén azért ezek a ház belsejébe, gabonát vive, általüték õt az ötödik oldalborda alatt; s Rékáb és az õ atyjafia, Bahana, elszaladának.
2 Samuel 5:6
6 Felméne pedig a király és az õ népe Jeruzsálembe a Jebuzeusok ellen, kik azt a földet lakják vala, õk azonban azt mondák Dávidnak: Nem jössz ide be, hanem a sánták és vakok elûznek téged! [melylyel] azt jelenték: Nem jõ ide be Dávid.
2 Samuel 20:10
10 Amasa azonban nem õrizkedék a fegyvertõl, mely Joáb kezében vala, és általüté õt az ötödik oldalborda alatt, és kiontá a bélit a földre, és noha többször nem üté által, mindazáltal meghala; Joáb pedig és Abisai, az õ atyjafia, üldözék azután Sébát, a Bikri fiát.
2 Samuel 20:12-13
12 Amasa pedig fetreng vala a vérben az útnak közepén; látván pedig egy [ember,] hogy ott mindenki megálla, kivoná Amasát az útról a mezõre, és ruhát vete õ reá; mivel látta, hogy valaki csak arra ment, mind megállott.
13 Minekutána pedig kivonták az útról, minden ember Joáb után siet vala, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.
2 Samuel 2:14
14 Akkor monda Abner Joábnak: Nosza álljanak elõ néhányan az ifjak, és viaskodjanak elõttünk. És monda Joáb: Hát álljanak elõ.
2 Samuel 2:16
16 És kiki az õ társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába [üté;] és egyenlõképen mind elhullának; és nevezék azt a mezõt Helkáth- Hassurimnak, mely Gibeonban van.
2 Samuel 11:25
25 Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd õt.
Job 18:2
2 Mikor akartok a beszédnek véget vetni? Értsétek meg [a dolgot], azután szóljunk.
Job 19:2
2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
Psalms 4:2
2 Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!
Isaiah 1:20
20 És ha vonakodtok, sõt pártot üttök, fegyver emészt meg; mert az Úr szája szólt!
Jeremiah 2:30
30 Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette prófétáitokat, mint pusztító oroszlán.
Jeremiah 4:21
21 Meddig látok még [hadi] zászlót, [és] hallom a kürt szavát?
Jeremiah 12:12
12 A pusztában levõ minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert az Úr fegyvere emészt a föld egyik szélétõl a föld másik széléig; senkinek sem lesz békessége.
Jeremiah 46:10
10 Az a nap pedig az Úrnak, a Seregek Urának büntetõ napja, hogy bosszút álljon ellenségein. És a fegyver felemészt és jól lakik és megrészegül az õ vérökkel, mert áldozatja lesz az Úrnak, a Seregek Urának észak földén, az Eufrátes folyó mellett.
Jeremiah 46:14
14 Hirdessétek Égyiptomban és híreszteljétek Migdólban, híreszteljétek Nófban és Táfnesben, és ezt mondjátok: Állj elõ, és készítsd fel magadat, mert fegyver emészti meg a te kerületeidet.
Hosea 11:6
6 És fegyver száll az õ városaira, és elpusztítja az õ zárait, és felemészti õket az õ szándékaik miatt.
Acts 7:26
26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté õket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
1 Samuel 25:26
26 Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne [saját] kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.
Job 27:2
2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,
Proverbs 15:1
1 Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.
Isaiah 47:7
7 És ezt mondád: Örökre úrnõ leszek! úgy hogy ezekre nem is gondolál, és nem emlékeztél meg annak végérõl.
Luke 14:31-32
2 Samuel 2:8
8 Abner pedig, a Nér fia, a ki Saulnak fõvezére [vala], felvevé Isbósetet, a Saul fiát, és elvivé Mahanáimba.
1 Kings 20:11
11 És felele az Izráel királya, mondván: Mondjátok meg [néki]: Ne kérkedjék úgy, a ki fegyverbe öltözik, mint a ki már leveti a fegyvert!
1 Samuel 17:58
58 És monda néki Saul: Ki fia vagy te, oh gyermek? Dávid pedig felele: A te szolgádnak, a Bethlehembõl való Isainak a fia vagyok.
2 Samuel 5:1
1 Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedbõl valók vagyunk,
1 Chronicles 2:13-16
2 Chronicles 16:14
14 És eltemeték õt az õ sírjába, a melyet magának vágatott vala a Dávid városában; és helyezék õt az ágyba, a melyet megtöltének drága fûszerekkel, s kenõcscsé feldolgozott jó illatokkal, és érette felette nagy égést rendezének.
2 Chronicles 21:1
1 És meghala Jósafát az õ atyáival egyetemben, és eltemetteték az õ atyáival a Dávid városában; és uralkodék helyette az õ fia, Jórám.
Proverbs 22:29
29 Láttál-é az õ dolgában szorgalmatos embert? A királyok elõtt álland, nem marad meg az alsó rendûek között.