2 Kings 4 Cross References - Hungarian

¹ És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelezõ, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek. ² Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj. ³ Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset; ⁴ És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre. ⁵ És elment õ tõle, és bezárkózott az õ fiaival, azok hordták néki [az edényeket], õ maga pedig csak töltögetett. ⁶ És mikor megtöltötte az edényeket, monda az õ fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj. ⁷ És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hitelezõdet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából. ⁸ És történt ebben az idõben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá õt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lõn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék. ⁹ És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember; ¹⁰ Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda. ¹¹ És történt egy napon, hogy oda ment [Elizeus,] és megszállott a felházban, és megpihent ott. ¹² És monda Géházinak, az õ szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Elõhívá azért azt, és eleibe álla. ¹³ Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, [mit kivánsz], hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király elõtt, vagy a sereg fõvezére elõtt? És monda az: Én az én nemzetségem között [békességgel] lakom. ¹⁴ Monda [Elizeus:] Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember. ¹⁵ És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban. ¹⁶ És monda [Elizeus:] Esztendõ ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak! ¹⁷ És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az idõben, a melyet megmondott volt Elizeus. ¹⁸ De mikor megnõtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az õ atyjához, az aratókhoz, ¹⁹ És monda az õ atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda [az õ atyja] a szolgának: Vidd el õt az anyjához. ²⁰ Ki mikor felvette õt, vivé az õ anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt. ²¹ És felméne az [asszony], és az Isten emberének ágyára tevé õt, és az [ajtót] bezárván kijöve [onnét.] ²² És elõhívatá az õ férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök. ²³ És az monda: Miért mégy õ hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám! ²⁴ És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked. ²⁵ És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá õt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az õ szolgájának: Ímé a Súnemita ez! ²⁶ Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tõle, ha békességben van-é mind õ, mind az õ férje, mind az õ gyermeke? Monda az: Békességben! ²⁷ Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az õ lábait; de Géházi oda ment, hogy elûzze õt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az õ szíve, és az Úr eltitkolta tõlem, és nem jelentette meg nékem. ²⁸ És monda az: Vajjon én kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet? ²⁹ És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára. ³⁰ De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé õt. ³¹ Géházi pedig már elõttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá [a gyermek.] Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek. ³² És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán. ³³ És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak. ³⁴ És az [ágyra] felhágván, a gyermekre feküdt, és az õ száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste. ³⁵ Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek. ³⁶ Õ pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat. ³⁷ Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az õ fiát fogván, kiméne. ³⁸ Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai õ vele laknak vala. És monda az õ szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és fõzz valami fõzeléket a próféták fiainak. ³⁹ Kiméne azért egy a mezõre, hogy paréjt szedjen. És [holmi] vad indákra találván, tele szedé az õ ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba fõzeléknek; de nem tudta, hogy mi az? ⁴⁰ Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és õk enni kezdének a fõzelékbõl, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni. ⁴¹ Õ pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt [már] semmi rossz a fazékban. ⁴² Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének elsõ zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az õ ruhájában; de õ monda: Add a népnek, hadd egyenek. ⁴³ Felele az õ szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Õ pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. ⁴⁴ És õ eleikbe adá, és evének, és még maradt is belõle, az Úrnak beszéde szerint.

¹² És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd õt: mert most már tudom, hogy istenfélõ vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.

³⁹ Ha pedig elszegényedik melletted a te atyádfia, és eladja magát néked: ne szolgáltassad úgy mint rabszolgát. ⁴⁰ Mint béres, mint zsellér legyen nálad; a kürtölésnek esztendejéig szolgáljon nálad. ⁴¹ Azután menjen el tõled õ és vele az õ gyermekei, és térjen vissza az õ nemzetségéhez, és térjen vissza az õ atyáinak örökségébe.

⁴⁸ Mindamellett is, hogy eladta magát, megváltható legyen; akárki megválthassa azt az õ atyjafiai közül.

² És hozzá gyûlének mindazok, a kik nyomorúságban valának, és mindazok, a kiknek hitelezõik voltak, és minden elkeseredett ember, õ pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának õ vele.

³ És Akháb hivatá Abdiást, a ki az õ házának gondviselõje volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat;

³⁵ Egy férfiú pedig a próféták fiai közül monda az õ felebarátjának az Úr beszéde szerint: Verj meg engem kérlek; de ez nem akará õt megverni.

³ Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tõled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.

⁵ A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tõled? És õ monda: Én is tudom, hallgassatok.

³⁸ Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai õ vele laknak vala. És monda az õ szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és fõzz valami fõzeléket a próféták fiainak.

² Valának, a kik ezt mondják vala: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokadmagunkkal vagyunk, nékünk gabona kell, hogy együnk és éljünk. ³ És valának, a kik ezt mondják vala: Mind mezeinket, mind szõlõinket, mind házainkat zálogba kell adogatnunk, nékünk gabona kell, mert éhezünk. ⁴ Viszontag valának, a kik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szõlõinkre; ⁵ És ímé, bár a mi testünk épen olyan, mint a mi atyánkfiainak testök, s a mi fiaink olyanok, mint az õ fiaik, mi nékünk mégis rabság alá kell adnunk fiainkat és leányainkat, sõt vannak már rabszolga leányaink is, és nincs erõnk arra, [hogy õket megválthatnók,] hisz mezeink és szõlõink másokéi már!

² És [hadnagyokká] tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy õ hûségesebb és istenfélõbb vala sokaknál.

³¹ És hogy a föld népeitõl, akik árúkat és mindenféle gabonát hoznak szombatnapon eladni, nem fogunk venni tõlök szombaton és [egyéb] szent napon, és hogy nem fogjuk bevetni a földet a hetedik esztendõben, és elengedünk minden tartozást.

¹¹ Mert a milyen magas az ég a földtõl, olyan nagy az õ kegyelme az õt félõk iránt.

¹⁷ De az Úr kegyelme öröktõl fogva való és örökkévaló az õt félõkön, és az õ igazsága a fiaknak fiain;

¹ Dicsérjétek az Urat. ² Hõs lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik.

¹³ Megáldja azokat, a kik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat.

¹¹ Az õt félõkben gyönyörködik az Úr, a kik kegyelmében reménykednek.

¹² Bár meghosszabbítja [életét] a bûnös, a ki százszor is vétkezik; mégis tudom én, hogy az istenfélõknek lészen jól dolgok, a kik az õ orczáját félik;

¹³ A bölcseknek beszédei hasonlatosak az ösztökéhez, és mint a szegek, erõsen le vannak verve a gyülekezetek tanítóinak [szavai;] melyek egy pásztortól adattak.

¹⁴ Mikor a hét esztendõ eltelik, kiki bocsássa el az õ héber atyjafiát, a ki néked eladatott vala és hat esztendeig szolgált téged; bocsássad õt magadtól szabadon. De nem hallgatának a ti atyáitok engemet, és fülöket sem hajtották erre.

¹⁶ Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelõi, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték õ elõtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az õ nevét.

² És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az õ szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.

²⁵ Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, a mije vala, és fizessenek.

³⁰ De õ nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté õt, mígnem megfizeti, a mivel tartozik.

³⁵ Ekképen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekbõl meg nem bocsátjátok, kiki az õ atyjafiának, az õ vétkeiket.

²⁶ Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez idvességnek beszéde néktek küldetett.

¹³ Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, a ki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.

⁴ Ki ne félne téged, Uram! és [ki] ne dicsõítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljõnek mind a pogányok és lehajolnak elõtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.

⁵ És a királyiszéktõl szózat jöve ki, a mely ezt mondja vala: Dícsérjétek a mi Istenünket mindnyájan õ szolgái, a kik félitek õt, kicsinyek és nagyok!

¹² Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi [sült] kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk.

⁹ És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tõlem, mit cselekedjem veled, mielõtt tõled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettõs mértéke én rajtam.

²⁶ És mikor az Izráel királya a kõfalon széjjeljára, egy asszony kiálta õ hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram király! ²⁷ A [király] monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérûrõl vagy a sajtóról?

³⁴ És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Õk pedig mondának: Hét, és néhány halunk.

⁵ Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jõ hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? ⁶ Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye õt; mert õ maga tudta, mit akar vala cselekedni. ⁷ Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset.

⁶ Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!

¹⁰ Mint bánkódók, noha mindig örvendezõk; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.

⁵ Halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, a melyet azoknak ígért, a kik õt szeretik?

¹⁶ És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat;

¹⁸ Monda azután: Vedd fel a nyilakat. És felvette. Õ pedig monda az Izráel királyának: Lõjj a földbe, és bele lõtt a földbe háromszor; azután abbahagyta. ¹⁹ Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lõnöd, akkor megverted volna a Siriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a Siriabelieket.

¹⁰ Ne legyen te nálad idegen isten, és az idegen isten elõtt meg ne hajolj!

⁷ Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.

²⁴ Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.

¹⁹ És monda néki: Add ide a te fiadat. És õ elvevé azt az õ kebelérõl, és felvivé a felházba, a melyben õ lakik vala, és az õ ágyára fekteté. ²⁰ Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az õ fiát megölöd?

³² És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán. ³³ És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.

²⁰ Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!

⁶ Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belsõ szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.

⁴⁰ És nevetik vala õt. Õ pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levõket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.

³⁷ Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik? ³⁸ Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk. ³⁹ És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. ⁴⁰ Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével. ⁴¹ Õ pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. ⁴² Evének azért mindnyájan, és megelégedének; ⁴³ És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is. ⁴⁴ A kik pedig a kenyerekbõl ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.

⁵ És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. ⁶ Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék. ⁷ Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is. ⁸ Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral. ⁹ Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.

⁷ Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig. ⁸ És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek. ⁹ A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a võlegényt,

¹¹ Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.

⁴⁰ Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a [holt] testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.

²⁰ Annak pedig, a ki véghetetlen bõséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erõ szerint,

¹⁵ És õ elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind õ, mind amaz, mind annak háznépe, naponként. ¹⁶ A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.

¹¹ Akkor megharaguvék Naámán és elment, és így szólt: Íme én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám, és elõállván, segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét, és kezével megilleti a [beteg] helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést.

⁴⁵ És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.

⁷ Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felõl, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitbõl való igazságnak örökösévé lett. ⁸ Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendõ vala, és kiméne, nem tudván, hová megy.

¹² És másnaptól kezdve, hogy ettek vala a föld termésébõl, megszûnék a manna, és nem volt többé mannájok az Izráel fiainak; hanem Kanaán földének gyümölcsébõl evének abban az esztendõben.

¹⁴ Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esõt ád a földnek színére.

⁴³ Felele az õ szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Õ pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is. ⁴⁴ És õ eleikbe adá, és evének, és még maradt is belõle, az Úrnak beszéde szerint.

¹⁹ Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lõnöd, akkor megverted volna a Siriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a Siriabelieket.

¹² És oda állott [Salamon] az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szemben, és kezeit kiterjesztette. ¹³ Salamon pedig egy széket csináltatott vala rézbõl, a melyet a tornácznak közepén helyeztetett el, melynek hossza öt sing, szélessége is öt sing, magassága pedig három sing vala. Felálla abba, és térdeire esvén az egész Izráel gyülekezete elõtt, kezeit az ég felé kiterjeszté,

²⁹ Akkor illeté az õ szemeiket, mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint.

⁵⁸ Nem is tõn ott sok csodát, az õ hitetlenségök miatt.

²⁰ És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.

³⁷ És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral.

¹⁹ És az egész sokaság igyekezik vala õt illetni: mert erõ származék belõle, és mindeneket meggyógyíta.

¹² A mint pedig betelének, monda az õ tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen.

²² De az Isten beszéde lõn Sémajához, az Isten emberéhez, mondván:

²¹ Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.

¹⁷ Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember elõtt.

⁸ Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírûek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekrõl gondolkodjatok.

⁹ Emlékez[het]tek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek. ¹⁰ Ti [vagytok] bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk elõttetek, a kik hisztek.

¹² Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.

⁷ Magatok is tudjátok, mimódon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül. ⁸ Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére. ⁹ Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek. ¹⁰ Mert a mikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. ¹¹ Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, a kik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. ¹² Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük õket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.

³ De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.

¹⁸ És lõn az õ határuk: Jezréel, Keszuloth és Súnem:

²⁰ Ekkor monda a vén ember: Békesség néked! Mindarra, a mi nélkül csak szûkölködöl, nékem lesz gondom. Csak nem hálsz itt az utczán?!

⁴ És mikor a Filiszteusok egybegyûlvén, eljövének és tábort járának Sunemnél: egybegyûjté Saul is az egész Izráelt, és tábort járának Gilboánál.

³² Barzillai pedig igen vén [ember] vala, nyolczvan esztendõs, és õ táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.

³ Keresének annakokáért egy szép leányt Izráelnek minden határiban; és találák a Súnem városából való Abiságot, a kit el is hozának a királyhoz.

¹¹ És történt egy napon, hogy oda ment [Elizeus,] és megszállott a felházban, és megpihent ott. ¹² És monda Géházinak, az õ szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Elõhívá azért azt, és eleibe álla.

¹⁸ De mikor megnõtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az õ atyjához, az aratókhoz,

³ És vala az õ marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.

⁹ Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.

²¹ [És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.

¹⁵ Mert nagy lészen az Úr elõtt, és bort és részegítõ italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az õ anyjának méhétõl fogva.

²³ Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejõni [mindenkit], hogy megteljék az én házam.

²⁹ De kényszeríték õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon.

¹⁵ Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok [ott.] És unszola minket.

¹ Ez pedig az áldás, a melylyel megáldá Mózes, az Istennek embere, Izráel fiait az õ halála elõtt.

¹ És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson.

¹⁸ Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?

²⁴ És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.

⁷ És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hitelezõdet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.

¹⁰ Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket. ¹¹ Bízik ahhoz az õ férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.

¹⁶ Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek elõtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsõítsék a ti mennyei Atyátokat.

¹⁰ Ti [vagytok] bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk elõttetek, a kik hisztek.

¹¹ De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tûrést, a szelídséget.

⁸ Hanem vendégszeretõ, jónak kedvelõje, mértékletes, igaz, tiszta, maga tûrtetõ;

¹ Hasonlóképen az asszonyok engedelmeskedjenek az õ férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az ígének, feleségük magaviselete által íge nélkül is megnyeressenek;

²¹ Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektõl indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

² Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelõtt mondott beszédekrõl, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:

¹⁹ És monda néki: Add ide a te fiadat. És õ elvevé azt az õ kebelérõl, és felvivé a felházba, a melyben õ lakik vala, és az õ ágyára fekteté.

⁸ De a nemes nemes dolgokat tervel, és a nemes dolgokban meg is marad.

⁴¹ A ki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és a ki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi; ⁴² És a ki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.

⁴⁰ És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.

⁴¹ Mert a ki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az õ jutalmát.

³ És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselõjének felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az õ vagyonukból szolgálának néki.

¹³ A szentek szükségeire adakozók [legyetek;] a vendégszeretetet gyakoroljátok.

²⁴ És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett,

² A vendégszeretetrõl el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.

⁹ [Legyetek] egymáshoz vendégszeretõk, zúgolódás nélkül. ¹⁰ Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, [úgy] sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;

⁴³ És monda az õ szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és [arrafelé] nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda [Illés:] Menj vissza hétszer.

³ A mit mikor megértett, felkelvén elméne, [vigyázván] az õ életére. És méne Beersebába, a mely Júdában volt; és ott hagyá az õ szolgáját.

¹¹ És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izráel királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, a ki Illésnek kezeire vizet tölt vala.

²⁹ És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára. ³⁰ De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé õt. ³¹ Géházi pedig már elõttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá [a gyermek.] Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.

²⁰ Géházi, Elizeusnak, az Isten emberének szolgája azt gondolta: Ímé az én uram megkimélé ezt a Siriabeli Naámánt, és nem akará tõle elvenni, a mit hozott volt; él az Úr, hogy utána futok, és valamit kérek tõle. ²¹ És utána futott Géházi Naámánnak. Látván pedig Naámán õt, hogy utána fut, leugrott a szekérbõl és eleibe méne és monda: Rendben van minden? ²² És monda: Rendben. Az én uram küldött engem, ezt mondván: Ímé most csak ez órában jött hozzám két ifjú az Efraim hegyérõl a próféták fiai közül: adj kérlek azoknak egy tálentom ezüstöt és két öltözõ ruhát. ²³ És monda Naámán: Kérlek végy két tálentomot. És kényszeríté õt és egybeköte két tálentom ezüstöt két zsákba, és két öltözõ ruhát, és azokat két szolgájának adá, a kik elõtte vitték azokat. ²⁴ De mikor a dombhoz ért, elvette tõlök azokat, és elrejté egy házban, és elbocsátá a férfiakat, és elmenének. ²⁵ Õ pedig bemenvén, megálla az õ ura elõtt, és monda néki Elizeus: Honnét, Géházi? Felele: Nem ment a te szolgád sehová. ²⁶ Õ pedig monda néki: Nem ment-é el az én szívem [veled,] mikor az a férfiú leszállott szekerébõl elõdbe? Most az ideje, hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szõlõket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálóleányokat?! ²⁷ Azért rád és a te magodra ragad a Naámán bélpoklossága mindörökké. És kiment õ elõle megpoklosodva, mint a hó.

⁴ A király pedig beszélt Géházival, az Isten emberének szolgájával, mondván: Beszéld el, kérlek, nékem mindazokat a csudálatos dolgokat, a melyeket Elizeus cselekedett. ⁵ És mikor elbeszélé a királynak, mimódon támasztotta fel a halottat, ímé az asszony, a kinek a gyermekét feltámasztotta volt, éppen akkor kiáltott a királyhoz az õ házáért és szántóföldeiért; és monda Géházi: Uram király, ez az az asszony és ez az õ fia, a kit feltámasztott Elizeus.

⁵ És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítõtárs.

²⁴ Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik én velem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, õk vegyék ki az õ részöket.

¹ És lõn azon napokban, a mikor a bírák bíráskodának, éhség lõn a földön. És elméne egy férfi a Júda Bethlehemébõl, hogy Moáb mezején tartózkodjék; õ meg a felesége, és a két fia. ² A férfi neve Elimélek és felesége neve Naómi; két fiok neve pedig Mahlon és Kiljon; efrataiak, a Júda Bethlehemébõl valók. És eljutának Moáb mezejére, és ott valának. ³ Meghala pedig Elimélek a Naómi férje, és marada õ és az õ két fia. ⁴ A kik Moábita leányokat võnek feleségül; az egyiknek neve Orpa, és a másiknak neve Ruth. És ott lakozának közel tíz esztendeig.

¹³ És Amasának azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fõvezére minden idõben én elõttem Joáb helyett.

³² Barzillai pedig igen vén [ember] vala, nyolczvan esztendõs, és õ táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala. ³³ Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak téged magamnál Jeruzsálemben. ³⁴ Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe? ³⁵ Nyolczvan esztendõs vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklõ férfiak és asszonyok hangjaiban? Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak? ³⁶ Egy kevés ideig [óhajtana] a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat? ³⁷ Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetõhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el õ a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik. ³⁸ És monda a király: Jõjjön el velem Kimhám és azt cselekszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tõlem kivánsz, megcselekeszem veled.

³² És fordítsa az Úr az õ fejére az õ vérét, a miért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölé õket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, [tudniillik] Abnert, Nérnek fiát, az Izráel seregének fõvezérét és Amasát, Jéternek fiát, Júda vitézeinek fõvezérét.

¹⁵ Hozzatok ide egy énekest. És mikor énekelt elõtte az éneklõ, az Úrnak keze lõn õ rajta. ¹⁶ És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat; ¹⁷ Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esõt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok. ¹⁸ Kevés pedig [még] ez az Úr szemei elõtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja.

¹ És Elizeus szólott volt annak az asszonynak, a kinek a fiát feltámasztotta volt, mondván: Kelj fel, és menj el a te házadnépével együtt, és tartózkodjál, a hol tartózkodhatol; mert az Úr éhséget hívott elõ, és el is jött a földre hét esztendeig.

³ Mikor pedig elmult a hét esztendõ, visszatért az asszony a Filiszteusok földébõl, és elment, hogy panaszolkodjék a királynak az õ házáért és szántóföldeiért. ⁴ A király pedig beszélt Géházival, az Isten emberének szolgájával, mondván: Beszéld el, kérlek, nékem mindazokat a csudálatos dolgokat, a melyeket Elizeus cselekedett. ⁵ És mikor elbeszélé a királynak, mimódon támasztotta fel a halottat, ímé az asszony, a kinek a gyermekét feltámasztotta volt, éppen akkor kiáltott a királyhoz az õ házáért és szántóföldeiért; és monda Géházi: Uram király, ez az az asszony és ez az õ fia, a kit feltámasztott Elizeus. ⁶ És kikérdezé a király az asszonyt, és az elbeszélé néki; és ada a király õ mellé egy udvari szolgát, mondván: Adasd vissza néki minden jószágát, és a szántóföldnek minden hasznát attól az idõtõl fogva, a mióta elhagyta a földet egész mostanig.

⁵ És mikor bement, ímé a seregek fejedelmei ott ültek együtt, és õ monda: Beszédem volna veled, fejedelem! És monda Jéhu: Kivel [volna beszéded] ennyiõnk közül? És monda: Te veled, fejedelem!

³ Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hûséggel élj.

⁴⁰ A ki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.

³ És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálczákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen. ⁴ És valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább. ⁵ És valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul õ ellenök.

² Hogy fogadjátok õt az Úrban szentekhez illendõen, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert õ is sokaknak pártfogója volt, nékem magamnak is.

⁶ Köszöntsétek Máriát, ki sokat munkálkodott körülöttünk.

¹⁸ Megkaptam pedig mindent, és bõvölködöm; beteltem, vévén Epafróditustól, a mit [küldöttetek,] mint kedves jó illatot, kellemes, tetszõ áldozatot az Istennek. ¹⁹ Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Õ gazdagsága szerint dicsõségesen a Krisztus Jézusban.

¹² Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, a kik fáradoznak közöttetek, és elõljáróitok az Úrban, és intenek titeket; ¹³ És az õ munkájokért viseltessetek irántok megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek.

⁶ De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel; ⁷ Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; ⁸ De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.

¹⁶ Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem, és az én bilincsemet nem szégyenlette; ¹⁷ Sõt mikor Rómában volt, buzgón keresett engem, meg is talált. ¹⁸ Az Úr engedje meg néki, hogy találjon irgalmasságot az Úrnál ama napon. És hogy mily nagy szolgálatot tett Efézusban, te jobban tudod.

¹⁰ Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekrõl és a szeretetrõl, melyet tanúsítottatok az õ neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.

⁵ Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Õ mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tõled;

² És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkûl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer? ³ És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.

¹⁷ Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az õ szívében: vajjon száz esztendõs embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendõs lévén, szûlhet-é?

¹⁰ És monda: Esztendõre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala. ¹¹ Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet. ¹² Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg! ¹³ És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem? ¹⁴ Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.

²¹ És könyörge Izsák az Úrnak az õ feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az Úr meghallgatá õt: és teherbe esék Rebeka, az õ felesége.

¹ És látá Rákhel, hogy õ nem szûle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az õ nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.

² És élt [ebben az idõben] egy férfiú Czórából, a Dán nemzetségébõl való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan volt, és nem szült.

² És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.

⁸ És monda néki Elkána, az õ férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?

⁷ És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddõ vala, és mind a ketten [immár] idõs emberek valának.

¹⁶ És megáldom õt, és fiat is adok õ tõle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak õ tõle. ¹⁷ Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az õ szívében: vajjon száz esztendõs embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendõs lévén, szûlhet-é?

²¹ Az én szövetségemet pedig megerõsítem Izsákkal, kit néked szûl Sára ez idõkorban a következõ esztendõben.

¹⁰ És monda: Esztendõre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.

¹² Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg! ¹³ És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem? ¹⁴ Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. ¹⁵ Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr:] Nem úgy van, mert bizony nevettél.

⁹ Õ pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?

¹⁹ És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé e város jó lakóhely volna, a mint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.

²⁸ És monda az: Vajjon én kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?

¹⁰ És külde Elizeus követet õ hozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz. ¹¹ Akkor megharaguvék Naámán és elment, és így szólt: Íme én azt gondoltam, hogy kijõ hozzám, és elõállván, segítségül hívja az Úrnak, az õ Istenének nevét, és kezével megilleti a [beteg] helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést.

¹¹ Csüggedezésemben ezt mondtam én: Minden ember hazug.

¹³ Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az õ nevét Jánosnak.

¹⁸ És monda Zakariás az angyalnak: Mirõl tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem [is] igen idõs. ¹⁹ És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten elõtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked. ²⁰ És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az õ idejökben.

³⁰ És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. ³¹ És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az õ nevét JÉZUSNAK.

¹ Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.

¹⁹ És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr elõtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az õ feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla. ²⁰ És történt idõ multával, hogy terhes lõn Anna, és szüle fiat és nevezé õt Sámuelnek, mert [úgymond] az Úrtól kértem õt.

⁹ A ki beülteti a meddõt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!

²⁴ E napok után pedig fogada méhében Erzsébet az õ felesége, és elrejtõzék öt hónapig, mondván: ²⁵ Így cselekedett velem az Úr a napokban, a melyekben [reám] tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között.

³⁶ És ímé Erzsébet, a te rokonod, õ is fogant fiat az õ vénségében; és ez [már] a hatodik hónapja néki, a kit meddõnek hívtak:

¹¹ Hit által nyert erõt Sára is az õ méhében való foganásra, és életkora ellenére szûlt, minthogy hûnek tartotta azt, a ki az ígéretet tette.

⁴ És ímé Boáz kijöve Bethlehembõl, és monda az aratóknak: Az Úr legyen veletek! És õk mondának néki: Áldjon meg téged az Úr!

¹ Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ. ² Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

¹⁹ Oh én belsõm, oh én belsõm! Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót!

² És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égõ áldozatul a hegyek közûl egyen, a melyet mondándok néked.

³ Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala õt; és czifra ruhát csináltat vala néki.

⁵ És álmot álmodék József és elbeszélé az õ bátyjainak; és azok annál inkább gyûlölik vala õt.

¹⁷ És lõn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az õ betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott.

¹⁵ Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekérõl, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.

¹³ Mint férfit, a kit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vígasztalást!

¹⁶ Embernek fia! ímé, én elveszem tõled szemeidnek gyönyörûségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könyed ne hulljon. ¹⁷ Fohászkodjál csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességedet kösd fel, és saruidat vedd lábaidra, s ne fedezd be bajuszodat, és az emberek kenyerét ne egyed. ¹⁸ És szólék reggel a néphez, és estére meghala feleségem, és úgy cselekedém reggel, a mint meg vala hagyva nékem.

³⁵ Sõt a te lelkedet is általhatja az éles tõr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.

¹² Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt õ vele.

³ Küldének azért a testvérek õ hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.

⁵ Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nõtestvérét, és Lázárt.

¹⁴ Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.

¹⁰ Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.

³² És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az õ ágyán.

²⁴ És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked.

²⁶ Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tõle, ha békességben van-é mind õ, mind az õ férje, mind az õ gyermeke? Monda az: Békességben!

³⁸ Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút õ hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.

¹⁰ A ti vígasságtoknak napján, és a ti ünnepeiteken, és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égõáldozataitokra, és a ti hálaáldozatitokra: és lesznek néktek emlékeztetõül a ti Istenetek elõtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

¹¹ A ti hónapjaitok kezdetén is áldozzatok az Úrnak egészen égõáldozatul két fiatal tulkot, egy kost, és hét egyesztendõs, ép bárányt.

³¹ És hogy áldozzanak az Úrnak minden égõáldozattal, minden szombaton, a hónapok elsõ napjain és a szokott ünnepeken [bizonyos] szám szerint, a mint szükség vala, szüntelen az Úr elõtt;

¹³ Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat elõttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bûnt és ünneplést el nem szenvedhetek. ¹⁴ Újholdaitokat és ünnepeiteket gyûlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. ¹⁵ És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet elõletek; sõt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek.

²⁰ És felvevé Mózes az õ feleségét és az õ fiait és felülteté õket a szamárra és visszatére Égyiptom földére. Az Isten vesszejét pedig kezébe vevé Mózes.

¹⁹ És monda az õ szolgáinak: Menjetek el elõttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg. ²⁰ És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, és leereszkedék a hegynek [egyik] mellékösvényén: ímé Dávid és az õ emberei lejövének eleibe, és õ összetalálkozék velök.

¹³ És monda az õ fiainak: Nyergeljétek meg nékem a szamarat; és mikor megnyergelék néki a szamarat, felüle reá,

²³ És miután evett kenyeret és ivott, megnyergelék a szamarat a prófétának, a kit visszahozott vala.

¹⁹ Most azért küldj el, gyûjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.

⁴² És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az õ orczáját az õ két térde közé tevé;

²⁵ Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.

² Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsõsége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják õk az Úrnak dicsõségét, Istenünk ékességét.

⁶ Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.

¹⁴ És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát õt Hebron völgyébõl, és méne Sikhembe.

³ És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép elõtt megdicsõíttetnem.

¹⁸ Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el elõtte. Õ pedig monda: Õ az Úr, cselekedjék úgy, a mint néki jónak tetszik.

¹⁸ Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-é, és hozz tõlük jelt.

²³ És az monda: Miért mégy õ hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!

²¹ És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhébõl, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve! ²² Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.

⁹ Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

⁴ És monda annak: Fuss, és szólj e gyermekhez, mondván: Kerítetlenül fogják lakni Jeruzsálemet a benne levõ emberek és barmok sokasága miatt.

¹² Ha pedig bementek a házba, köszöntsétek azt. ¹³ És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.

³⁶ Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hírdettük az Úrnak ígéjét, hogyan vannak.

¹⁷ És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?

¹⁰ És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala.

³ És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van.

²⁵ És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá õt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az õ szolgájának: Ímé a Súnemita ez!

¹² Akkor monda egy az õ szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, a ki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, a melyeket te a te titkos házadban beszélsz.

¹ Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.

¹⁰ A szív tudja az õ lelke keserûségét; és az õ örömében az idegen nem részes.

¹⁴ A férfiú lelke elviseli a maga erõtlenségét; de a megtört lelket ki viseli el?

⁷ Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az õ szolgáinak, a prófétáknak.

²³ Õ pedig egy szót sem felele néki. És az õ tanítványai hozzá menvén, kérik vala õt, mondván: Bocsásd el õt, mert utánunk kiált.

³¹ A sokaság pedig dorgálja vala õket, hogy hallgassanak; de azok annál jobban kiáltnak vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk!

⁹ Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az õ tanítványainak, ímé szembe jöve õ velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az õ lábait, és leborulának elõtte.

¹³ Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg õket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák.

⁶ Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok õt? jó dolgot cselekedett én velem.

³⁸ És megállván hátul az õ lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az õ lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az õ lábait, és megkené [drága] kenettel.

²⁷ Eközben megjövének az õ tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?

⁴ Monda azért egy az õ tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki õt elárulandó vala: ⁵ Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és [miért nem] adták a szegényeknek? ⁶ Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. ⁷ Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta õ ezt.

¹⁵ Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az õ ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.

¹⁶ És monda [Elizeus:] Esztendõ ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak! ¹⁷ Ezt a vesszõt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket.

¹⁹ Monda azért az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vesszõdet és nyujtsd ki kezedet Égyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kõedényekben. ²⁰ Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszõt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó elõtt és az õ szolgái elõtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala.

¹⁶ Te pedig emeld fel a te pálczádat és nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.

⁴ És hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda elõtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel. ⁵ És ha majd belefúnak a kos-szarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek szavát, kiáltson fel az egész nép nagy kiáltással, és leszakad a város kõfala magától, és felmegy arra a nép, kiki az elõtte való helyen.

⁴⁶ És lõn az Úr keze Illésen, és felövezvén az õ derekát, [még] Akháb elõtt futott el Jezréel felé.

⁸ És fogá Illés az õ palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.

¹⁴ És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor õ is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.

¹ Elizeus próféta pedig szólíta egyet a próféták fiai közül, és monda néki: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe e korsócska olajat, és menj el Rámóth Gileádba.

⁴ Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek.

¹⁶ És az õ nevében való hit által erõsítette meg az õ neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely õ általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.

¹² Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az õ testérõl a keszkenõket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belõlök.

¹⁴ Álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,

¹³ Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.

¹² És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te [azt] mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig [azt] mondtad [nékem:] név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim elõtt. ¹³ Most azért ha kedvet találtam szemeid elõtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak elõtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped. ¹⁴ És monda: Az én orczám menjen-é [veletek,] hogy megnyugtassalak? ¹⁵ Monda néki [Mózes:] Ha a te orczád nem jár [velünk], ne vígy ki minket innen. ¹⁶ Mert mirõl ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk elõtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptõl, a mely e földnek színén van.

¹⁶ Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tõled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem. ¹⁷ A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tõled. ¹⁸ Mikor pedig látá, hogy erõsködik vele menni, nem szóla néki többet.

² És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:

⁴ És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba küldött. Õ azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:

³⁷ És megkérdezé Saul az Istent: Lemenjek-é a Filiszteusok után? Izráelnek kezébe adod-é õket? De õ nem felelt néki azon a napon.

⁶ És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.

²⁶ És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltõl fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek.

²⁹ Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni [kezdtek] egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.

¹² Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.

³ Embernek fia! Ezek a férfiak fölvették bálványaikat szívökbe, és vétkeik botránkozását orczáik elé állították. Vajjon engedjem-é, hogy megkérdezzenek engem?

² És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.

¹⁶ És elvittem õt a te tanítványaidhoz, és nem tudták õt meggyógyítani. ¹⁷ Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok õt ide nékem. ¹⁸ És megdorgálá õt Jézus, és kiméne belõle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva. ¹⁹ Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiûzni? ²⁰ Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.

³⁹ És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.

¹⁹ Õ pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok õt hozzám. ²⁰ És hozzá vivék azt; és mihelyt õ meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala. ²¹ És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta. ²² És gyakorta veté õt tûzbe is, vízbe is, hogy elveszítse õt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk. ²³ Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívõnek. ²⁴ A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek. ²⁵ Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belõle, és többé belé ne menj! ²⁶ És kiáltás és erõs szaggatás között kiméne; az pedig olyan lõn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt. ²⁷ Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele. ²⁸ Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék õt külön: Mi miért nem ûzhettük ki azt? ²⁹ Õ pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem ûzhetõ ki, csupán könyörgéssel és bõjtöléssel.

¹¹ Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem õt.

⁴³ És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jõjj ki! ⁴⁴ És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendõvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg õt, és hagyjátok menni.

¹³ Elkezdték pedig némelyek a lézengõ zsidó ördögûzõk közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál. ¹⁴ Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó fõpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala. ¹⁵ Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? ¹⁶ És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyõzvén õket, hatalmat võn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból. ¹⁷ Ez pedig tudtokra lõn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.

¹⁴ Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.

⁵² Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt; õ pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik. ⁵³ És kineveték õt, tudván, hogy meghalt.

¹⁷ Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban.

²⁰ Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az õ fiát megölöd? ²¹ És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét õ belé!

²⁶ És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltõl fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek. ²⁷ Mikor pedig már dél lett, elkezdte õket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.

⁴ És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.

¹⁷ És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az õ szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül. ¹⁸ És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré õket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint.

²⁰ És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az õ szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.

⁵¹ Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.

⁴¹ Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. ⁴² Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.

¹³ Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen. ¹⁴ Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén õt olajjal az Úrnak nevében. ¹⁵ És a hitbõl való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti õt. És ha bûnt követett is el, megbocsáttatik néki. ¹⁶ Valljátok meg bûneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. ¹⁷ Illés ember volt, hozzánk hasonló természetû; és imádsággal kéré, hogy ne legyen esõ, és nem volt esõ a földön három esztendeig és hat hónapig: ¹⁸ És ismét imádkozott, és az ég esõt adott, és a föld megtermé az õ gyümölcsét.

²¹ És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét õ belé!

¹⁰ Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.

²² És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede.

⁵ És mikor elbeszélé a királynak, mimódon támasztotta fel a halottat, ímé az asszony, a kinek a gyermekét feltámasztotta volt, éppen akkor kiáltott a királyhoz az õ házáért és szántóföldeiért; és monda Géházi: Uram király, ez az az asszony és ez az õ fia, a kit feltámasztott Elizeus.

²¹ És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.

¹⁴ És oda menvén, illeté a koporsót; a vivõk pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl! ¹⁵ És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá õt anyjának.

⁵⁵ És visszatére annak lelke, és azonnal fölkele; és [õ] parancsolá, hogy adjanak néki enni.

²³ És felvévén Illés a gyermeket, alávivé õt a felházból a házba, és adá õt az õ anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!

¹⁵ És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá õt anyjának.

³⁵ Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.

¹⁵ És mikor látták õt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat õ elõtte a földig;

²⁷ Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az õ lábait; de Géházi oda ment, hogy elûzze õt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az õ szíve, és az Úr eltitkolta tõlem, és nem jelentette meg nékem.

²⁶ Mikor eltöröm nálatok a kenyérnek botját, tíz asszony süti majd a ti kenyereteket egy kemenczében, és megmérve viszik vissza a ti kenyereiteket, és esztek, de nem elégesztek meg.

²² Megver téged az Úr szárazbetegséggel hidegleléssel, gyulasztó és izzasztó betegséggel, aszálylyal, szárazsággal és ragyával; és üldöznek téged, mígnem elveszesz. ²³ Eged, a mely fejed felett van, rézzé, a föld pedig, a mely lábad alatt van, vassá válik. ²⁴ Az Úr esõ helyett port és hamut ád a te földedre; az égbõl száll reád, mígnem elpusztulsz.

³⁸ Sok magot viszel ki a mezõre, de keveset takarsz be, mert felemészti azt a sáska. ³⁹ Szõlõket ültetsz és míveled [azokat], de bort nem iszol, meg sem szeded, mert elemészti azokat a féreg. ⁴⁰ Olajfáid lesznek minden határodban, de nem kened magadat olajjal, mert olajfádnak gyümölcse lehull.

¹⁶ És elmegy vala esztendõnként, és bejárá Béthelt, Gilgált és Mispát, és ítéletet hozott vala Izráel felett mind e helyeken. ¹⁷ Annakutána visszatére Rámába, mert ott vala az õ háza, és ott [is] ítéletet hoza Izráel felett; és oltárt építe ott az Úrnak.

²⁰ Követeket külde azért Saul, hogy Dávidot fogják meg. A mint azonban meglátták a prófétáknak seregét, a kik prófétálának, és Sámuelt, a ki ott állott, mint az õ elõljárójuk; akkor az Istennek lelke Saul követeire szállott, és azok is prófétálának.

¹ Lõn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után, és megkeresé [e miatt] Dávid az Urat, és monda az Úr: Saulért és az õ vérszopó háznépéért van ez: mivelhogy megölte a Gibeonitákat.

¹ És lõn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból.

³⁴ Boldog ember, a ki hallgat engem, az én ajtóm elõtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit õrizvén.

¹ Az Úrnak szava, a mit Jeremiásnak szólott a szárazság felõl: ² Gyászol Júda, és kapui roskadoznak; szomorkodnak a földön, és Jeruzsálem kiáltása felszáll. ³ Fejedelmeik is kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel; szégyenkeznek és pironkodnak, és befedik fejöket. ⁴ A föld miatt, a mely retteg, mert nem esett esõ a földön, szégyenkeznek a szántóvetõk, és befedik fejöket. ⁵ Még a szarvas-üszõ is megellik a mezõn, és ott hagyja [fiát,] mert nincsen fû. ⁶ A vadszamarak pedig a sziklához állanak, levegõ után kapkodnak, mint a tengeri szörnyek, szemeik eltikkadnak, mert nincs fû.

¹³ Embernek fia! ha valamely ország vétkeznék ellenem, elpártolván tõlem, és én kinyújtván kezemet ellene, eltörném néki a kenyérnek botját, és bocsátanék reá éhséget, és kiirtanék belõle embert és barmot;

³ És mondj példabeszédet a pártos házra, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Tedd föl a fazekat, tedd föl, és tölts vizet is bele.

³⁷ Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?

² Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök; ³ És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek. ⁴ Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában? ⁵ És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét. ⁶ Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.

⁴⁶ És lõn, hogy harmadnapra megtalálták õt a templomban, a doktorok között ülve, a mint õket hallgatta, és kérdezgette õket.

²⁵ És igazán mondom néktek, hogy Illés idejében sok özvegy asszony volt Izráelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy éhség volt;

³⁵ Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kibõl az ördögök kimentek, felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál; és megfélemlének.

³⁸ Kéré pedig õt az az ember, a kibõl az ördögök kimentek, hogy õ vele lehessen; de Jézus elbocsátá õt, mondván:

¹³ Õ pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak.

³⁹ És ennek vala egy Mária nevezetû testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az õ beszédét.

⁵ Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!

⁹ Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.

³⁸ A názáreti Jézust, mint kené fel õt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala õ vele.

³ Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma:

⁴ Mit kellett volna még tennem szõlõmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szõlõt terem, holott vadat termett?!

²¹ Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szõlõvesszõt, mindenestõl hûséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szõlõtõnek fattyú hajtásává?

¹³ Õ pedig felelvén, monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.

¹⁵ Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétõl senki el ne szakadjon; nehogy a keserûségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertõztettessenek.

¹⁷ Most annakokáért bocsásd meg csak ez egyszer az én vétkemet és imádkozzatok az Úrhoz a ti Istentekhez, hogy csak ezt a halált fordítsa el én tõlem.

²³ És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserû vala. Azért is nevezék nevét Márának.

⁹ És hozzá külde egy ötven ember elõtt járó fõembert, az alatta való ötven emberrel. És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jõjj le!

¹¹ És ismét külde õ hozzá [a király] más ötven ember elõtt való fõembert, mind az ötven férfival egybe, a ki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jõjj alá!

¹³ És újra elküldött egy harmadik ötven ember elõtt járó fõembert is, az õ ötven emberével együtt, és felmenvén ez az ötven ember elõtt járó fõember, elméne és térdre borult Illés elõtt, és könyörögvén néki, monda: Óh Isten embere, kérlek, legyen becsülete a te szemeid elõtt az én lelkemnek, és ezeknek a te szolgáidnak, ez ötven ember lelkének!

⁹ És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent ember;

¹⁸ Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.

²⁵ Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.

²¹ Õ pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.

¹⁰ És külde Elizeus követet õ hozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz.

⁶ És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a [víz színére.]

⁶ Ezeket mondván, a földre köpe, és az õ nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire,

⁵ De néki, minekutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lõn.

²⁵ Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erõtelensége erõsebb az embereknél.

¹⁶ És az aratás innepét, munkád zsengéjét, a melyet elvetettél a mezõn; és a takarodás innepét az esztendõ végén, a mikor termésedet betakarítod a mezõrõl.

⁸ Búza-, árpa-, szõlõtõ- fige- és gránátalma-[termõ] földre, faolaj- és méz-[termõ] földre.

⁶ És oda vigyétek egészen égõáldozataitokat, véres áldozataitokat, tizedeiteket, kezeiteknek felemelt áldozatát, mind fogadásból, mind szabad akaratból való adományaitokat, és a ti barmaitoknak és juhaitoknak elsõ fajzását.

² Akkor végy a föld minden gyümölcsének zsengéjébõl, a melyet szerezz a te földedbõl, a melyet az Úr, a te Istened ád néked; és tedd kosárba és menj oda a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy ott lakozzék az õ neve; ³ És menj be a paphoz, a ki abban az idõben lesz, és mondjad néki: Vallást teszek ma az Úr elõtt, a te Istened elõtt, hogy bejöttem a földre, a mely felõl megesküdt az Úr a mi atyáinknak, hogy nékünk adja. ⁴ És a pap vegye el a kosarat kezedbõl, és tegye azt az Úrnak, a te Istenednek oltára elé. ⁵ És szólj, és mondjad az Úr elõtt, a te Istened elõtt: Veszendõ mesopotámiai vala az atyám, és aláment vala Égyiptomba, és jövevény volt ott kevesed magával; nagy, erõs és temérdek néppé lõn ottan. ⁶ Bosszúsággal illetének pedig minket az Égyiptombeliek, és nyomorgatának minket, és vetének reánk kemény szolgálatot. ⁷ Kiáltánk azért az Úrhoz, a mi atyáink Istenéhez, és meghallgatta az Úr a mi szónkat, és megtekintette a mi nyomorúságunkat, kínunkat és szorongattatásunkat; ⁸ És kihozott minket az Úr Égyiptomból erõs kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentéssel, jelekkel és csudákkal; ⁹ És behozott minket e helyre, és adta nékünk ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet. ¹⁰ Most azért ímé elhoztam ama föld gyümölcsének zsengéjét, a melyet nékem adtál Uram. És rakd le azt az Úr elõtt, a te Istened elõtt, és imádkozzál az Úr elõtt, a te Istened elõtt;

¹⁴ Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szõlõ vérét, bort ittál.

⁴ És bejárá az Efraim hegységét, és bejárta Salisa földét, de nem találták meg; és bejárták Sáálim földét, de nem voltak ott; és bejárá Benjámin földét, de nem találták meg.

⁷ És monda Saul az õ szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk ez embernek? mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból, és nincsen mit vigyünk ajándékba az Isten emberének; mi van nálunk?

¹ És monda Elizeus: Halljátok meg az Úr beszédét. Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vesznek Samaria kapujában.

¹⁶ Kiment a nép, és kirabolta a Siriabeliek táborát, és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vettek, az Úrnak beszéde szerint. ¹⁷ A király pedig azt a fõembert, a kinek kezére [szokott ]támaszkodni, oda rendelte a kapuhoz. És a nép eltapodá õt a kapuban, és meghala, a mint az Isten embere megmondotta, a ki megjövendölte ezt, mikor a király lement hozzá. ¹⁸ Úgy történt, a mint az Isten embere a királynak jövendölte: Két köböl árpát egy sikluson és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson adnak holnap ilyenkor Samaria kapujában.

¹³ Továbbá a papok és a Léviták, a kik az egész Izráelben valának, õ hozzá csatlakozának minden õ határukból; ¹⁴ Mert a Léviták elhagyták az õ faluikat és jószágukat, és Júdába és Jeruzsálembe menének, mert kiûzte vala õket Jeroboám és az õ fiai, hogy az Úrnak ne szolgálnának.

⁹ Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjébõl. ¹⁰ Eképen megtelnek a te csûreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi.

¹⁶ Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök. ¹⁷ Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk. ¹⁸ Õ pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám. ¹⁹ És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fûre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak. ²⁰ És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral. ²¹ A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

³² Jézus pedig elõszólítván az õ tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom õket elbocsátani, hogy valamiképen ki ne dõljenek az úton. ³³ És mondának néki az õ tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot? ³⁴ És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Õk pedig mondának: Hét, és néhány halunk. ³⁵ És parancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön. ³⁶ És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az õ tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak. ³⁷ És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral. ³⁸ A kik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.

⁹ Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?

¹³ Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérbõl való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evõk után.

¹¹ Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog- é, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk?

⁶ A ki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával.

¹⁶ Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök. ¹⁷ Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk.

³³ És mondának néki az õ tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot? ³⁴ És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Õk pedig mondának: Hét, és néhány halunk.

⁸ Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh kicsinyhitûek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?! ⁹ Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg? ¹⁰ Sem a négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?

³⁷ Õ pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik? ³⁸ Õ pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk. ³⁹ És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.

⁴² Evének azért mindnyájan, és megelégedének; ⁴³ És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.

⁴ Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?

²⁰ Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.

¹⁷ Evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tõlük, tizenkét kosárral.

¹¹ Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala. ¹² A mint pedig betelének, monda az õ tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen. ¹³ Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérbõl való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evõk után.