2 Corinthians 10:2 Cross References - Hungarian

2 Kérlek pedig, hogy a mikor jelen leszek, ne kelljen bátornak lennem ama bizodalomnál fogva, a melylyel úgy gondolom bátor lehetek némelyekkel szemben, a kik úgy gondolkodnak felõlünk, mintha mi test szerint élnénk.

Romans 8:1

1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.

Romans 8:5

5 Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.

1 Corinthians 4:18-21

18 De mintha el se mennék ti hozzátok, úgy felfuvalkodtak némelyek. 19 Pedig elmegyek hamarosan hozzátok, ha az Úr akarándja; és megismerem a felfuvalkodottaknak nem a beszédjét, hanem az erejét. 20 Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erõben. 21 Mit akartok? Vesszõvel menjek-é hozzátok, avagy szeretettel és szelídségnek lelkével?

2 Corinthians 11:9-13

9 Mert az én szükségemet kipótolták a Macedóniából jött atyafiak; és rajta voltam és rajta is leszek, hogy semmiben se legyek terhetekre. 10 Krisztus igazsága bennem, hogy én ettõl a dicsekvéstõl nem esem el Akhája vidékén. 11 Miért? Hogy nem szeretlek titeket? Tudja az Isten. 12 De a mit cselekszem, cselekedni is fogom, hogy elvágjam az alkalmat az alkalomkeresõk elõl; hogy a mivel dicsekesznek, olyanoknak találtassanak [abban], mint mi is. 13 Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.

2 Corinthians 12:13-20

13 Mert micsoda az, a miben megkárosodtatok a többi gyülekezetek mellett, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok meg nékem ezt az igazságtalanságot! 14 Ímé harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, a mi a tiétek, hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyûjteni a szülõknek, hanem a szülõk a gyermekeknek. 15 Én pedig nagy örömest áldozok és esem áldozatul a ti lelketekért; még ha ti, a kiket én igen szeretek, kevésbbé szerettek is engem. 16 De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem álnok lévén ravaszsággal fogtalak meg titeket. 17 Avagy a kiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-é titeket? 18 Megkértem Titust, és vele együtt elküldtem amaz atyafit; csak nem fosztott ki titeket Titus? Nem egyazon Lélek szerint jártunk-é? Nem azokon a nyomokon-é? 19 Azt hiszitek megint, hogy elõttetek mentegetjük magunkat. Az Isten elõtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épüléstekért. 20 Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek;

2 Corinthians 13:2

2 Elõre megmondtam és elõre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most is távollétemben írom azoknak, a kik ezelõtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes;

2 Corinthians 13:10

10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, a melyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra.

Galatians 5:16-25

16 Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. 17 Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok. 18 Ha azonban a Lélektõl vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt. 19 A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek [ezek]: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. 20 Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyûlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések, 21 Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekrõl elõre mondom néktek, a miképen már ezelõtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek. 22 De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketûrés, szívesség, jóság, hûség, szelídség, mértékletesség. 23 Az ilyenek ellen nincs törvény. 24 A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. 25 Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.

Ephesians 2:2-3

2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegõbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik; 3 A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.