1 Chronicles 23:30 Cross References - Hungarian

30 És hogy álljanak az Úrnak tiszteletére és dícséretére, úgy reggel, mint este;

Exodus 29:39-42

39 Az egyik bárányt reggel áldozd meg, a másik bárányt pedig áldozd meg estennen. 40 És az egyik bárányhoz [végy] egy tized lisztlángot, egy negyed hin-nyi sajtolt olajjal vegyítve; italáldozatul pedig egy negyed hin-nyi bort. 41 A másik bárányt estennen áldozd meg, ugyanazzal az étel- és italáldozattal készítsd azt, mint reggel; kedves illatul, tûzáldozatul az Úrnak. 42 Szüntelen égõáldozat legyen az a ti nemzetségeitek között a gyülekezet sátorának ajtajánál az Úr elõtt, a hol megjelenek néktek, hogy veled ott szóljak.

1 Chronicles 6:31-33

31 Ezek azok, a kiket Dávid állított be az Úr házában az énekléshez, mikor az [Isten] ládája elhelyeztetett. 32 És a míg Salamon felépíté az Úr házát Jeruzsálemben, addig a gyülekezet sátora elõtt szolgáltak énekléssel és állottak szolgálatban, kiki az õ rendje szerint. 33 Ezek pedig a kik szolgáltak, és az õ fiaik: a Kéhátiták fiai közül Hémán fõéneklõ, Jóel fia, ki Sámuel fia.

1 Chronicles 9:33

33 Ezek közül valók valának az éneklõk is, a Léviták közül a családfõk, a kik szabadosok valának [egyéb tiszttõl] az õ kamarájokban; mert éjjel és nappal szolgálattal tartoznak vala.

1 Chronicles 16:37-42

37 Ott hagyá azért [Dávid] az Úr szövetségének ládájánál Asáfot és az õ atyjafiait, hogy a láda elõtt szüntelen minden napon szolgáljanak, 38 Obed-Edomot és az õ hatvannyolcz atyjafiát (Obed-Edom pedig a Jedithun fia) és Hósát pedig ajtónállóknak. 39 Sádók papot pedig és az õ pap atyjafiait, az Úr sátora elõtt [hagyá] a magaslaton, mely Gibeonban vala; 40 Hogy áldozzanak az Úrnak szüntelen égõáldozattal az égõáldozatnak oltárán minden reggel és estve, és hogy mindent a szerint [cselekedjenek,] a mint megiratott az Úr törvényében, melyet parancsolt vala az Izráelnek, 41 Hémánt is és Jédutunt velök [hagyá,] és többeket is választott, a kik nevök szerint megneveztettek, hogy az Urat dícsérjék, mert az õ irgalmassága örökkévaló. 42 És õ velök Hémánt és Jédutunt kürtökkel, czimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká [tevé].

1 Chronicles 25:1-7

1 Dávid és a sereg fõvezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf, Hémán és Jédutun fiait, hogy prófétáljanak cziterákkal, lantokkal és czimbalmokkal. Azok száma, a kik e szolgálatra [rendeltettek,] az õ szolgálatuk szerint: 2 Az Asáf fiai közül: Zakkúr, József, Nétánia és Asaréla, az Asáf fiai Asáf mellett, a ki a király mellett prófétál vala. 3 A Jédutun [fiai] közül: A Jédutun fiai Gedália, Séri, Jésája, Hasábia, Mattithia [és] [Simei,] hatan cziterával az õ atyjok Jédutun mellett, a ki az Úr tiszteletére és dícséretére prófétál vala. 4 A Hémán [fiai] közül: Hémán fiai: Bukkija, Mattánia, Uzziel, Sébuel, Jérimót, Hanánia, Hanáni, Eliáta, Giddálti, Romámti-Ezer, Josbekása, Mallóti, Hótir, Maháziót. 5 Ezek mind Hémán fiai, a ki az Isten beszédeiben a király látnoka a [hatalom] szarvának emelésére. Az Isten Hémánnak tizennégy fiút és három leányt ada. 6 Ezek mindnyájan az õ atyjuk mellett valának, a kik az Úr házában énekelnek vala czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal az Isten házának szolgálatában, a királynak, Asáfnak, Jédutunnak és Hémánnak parancsolata szerint. 7 Ezeknek száma testvéreikkel együtt, a kik jártasok valának az Úr énekében, mindnyájan tudósok, kétszáznyolczvannyolcz vala.

2 Chronicles 29:25-28

25 És beállítá a Lévitákat az Úr házába czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal Dávidnak és Gádnak a király prófétájának, és Nátán prófétának parancsolatja szerint; mert az Úrtól volt a parancs az õ prófétái által. 26 Elõállának azért a Léviták a Dávid [zengõ ]szerszámaival; a papok is a trombitákkal. 27 És megparancsolá Ezékiás, hogy egészen égõáldozatot áldozzanak az oltáron. És mikor megkezdõdött az áldozás ugyanakkor megkezdõdött az Úrnak éneke is és a trombiták [harsonája] Dávidnak az Izráel királyának szerszámaival. 28 És az egész gyülekezet leborula, az énekesek énekelének, és a trombitások trombitálának mindaddig, míg az egészen égõáldozatnak vége lõn.

2 Chronicles 31:2

2 És helyreállítá Ezékiás a papok és Léviták osztályait csoportjaik szerint, kit-kit az õ szolgálata szerint, a papokat és a Lévitákat az égõáldozatokra és a hálaadó- áldozatokra, a szolgálatra, hálaadásra és dícséretre az Úr táborinak kapuiban.

Ezra 3:10-11

10 S midõn az építõk letették az Úr templomának alapkövét, [Jésua és Zorobábel] oda állaták a papokat öltözetükben kürtökkel, s a Lévitákat, Ásáf fiait czimbalmokkal, hogy dícsérjék az Urat, Izráel királyának, Dávidnak rendelete szerint. 11 És énekelének, dícsérvén az Urat és hálát adván néki, mert jó, mert mindörökké van az õ irgalmassága Izráelen! És mind az egész nép nagy felszóval kiált vala, dícsérvén az Urat, hogy az Úr házának alapköve immáron letétetett!

Psalms 92:1-3

1 Zsoltár, ének szombat napra. 2 Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges! 3 Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és éjjelente a te hûséges voltodat.

Psalms 134:1-2

1 Grádicsok éneke. 2 Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat!

Psalms 135:1-3

1 Dicsérjétek az Urat! 2 A kik álltok az Úrnak házában, Istenünk házának pitvaraiban. 3 Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr; zengjétek nevét, mert gyönyörûséges!

Psalms 135:19-20

19 Izráel háznépe: áldjátok az Urat! Áronnak háznépe: áldjátok az Urat! 20 Lévinek háznépe: áldjátok az Urat! Kik félik az Urat: áldjátok az Urat!

Psalms 137:2-4

2 A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat, 3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül! 4 Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!

Revelation 5:8-14

8 És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány elõtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai. 9 És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvbõl és népbõl és nemzetbõl, 10 És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön. 11 És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az õ számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala; 12 Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erõt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és tisztességet és dicsõséget és áldást. 13 Sõt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülõnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsõség és hatalom örökkön örökké. 14 És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élõt.

Revelation 14:3

3 És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék elõtt, és a négy lelkes állat elõtt és a Vének elõtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száz negyvennégy ezer, a kik áron vétettek meg a földrõl.

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.