Bible verses about "robes" | Hungarian

¹ A szombat végén pedig, a hét elsõ napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. ² És ímé nagy földindulás lõn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennybõl, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra. ³ A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. ⁴ Az õrizõk pedig tõle való féltökben megrettenének, és olyanokká lõnek mint a holtak. ⁵ Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. ⁶ Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr. ⁷ És menjetek gyorsan és mondjátok meg az õ tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé elõttetek megy Galileába; ott meglátjátok õt, ímé megmondottam néktek. ⁸ És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az õ tanítványainak. ⁹ Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az õ tanítványainak, ímé szembe jöve õ velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az õ lábait, és leborulának elõtte. ¹⁰ Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem. ¹¹ A mialatt pedig õk mennek vala, ímé az õrségbõl némelyek bemenvén a városba, megjelentének a fõpapoknak mindent a mi történt. ¹² És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek, ¹³ Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az õ tanítványai odajövén éjjel, ellopák õt, mikor mi aluvánk. ¹⁴ És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük õt, és kimentünk titeket a bajból. ¹⁵ Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, a mint megtanították õket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig. ¹⁶ A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala õket. ¹⁷ És mikor megláták õt, leborulának elõtte; némelyek pedig kételkedének. ¹⁸ És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. ¹⁹ Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, ²⁰ Tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

¹¹ Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzõi ruhája.

²⁴ Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia. ²⁵ Mert Dávid ezt mondja õ róla: Magam elõtt láttam az Urat mindenkor, mert õ nékem jobb kezem felõl van, hogy meg ne tántorodjam. ²⁶ Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik. ²⁷ Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson. ²⁸ Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád elõtt. ²⁹ Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti elõttetek Dávid pátriárkáról, hogy õ megholt és eltemettetett, és az õ sírja mind e mai napig minálunk van. ³⁰ Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az õ ágyékának gyümölcsébõl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az õ királyi székibe, ³¹ Elõre látván [ezt,] szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az õ lelke nem hagyatott a sírban, sem az õ teste rothadást nem látott. ³² Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. ³³ Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok. ³⁴ Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen õ maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felõl, ³⁵ Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. ³⁶ Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette õt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.

⁹ Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségbõl az õ csodálatos világosságára hívott el titeket;

¹ Ezután láték új eget és új földet; mert az elsõ ég és az elsõ föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. ² És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentõl szálla alá a mennybõl, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. ³ És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égbõl: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az õ népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az õ Istenök. ⁴ És az Isten eltöröl minden könyet az õ szemeikrõl; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsõk elmúltak.

¹³ Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek?

¹¹ Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az [õ] szolgatársaik[nak], mind az õ atyjokfiai[nak száma, ]a kiknek meg kell öletniök, a mint õk is [megölettek.]

⁹ Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetbõl és ágazatból, és népbõl és nyelvbõl; és a királyiszék elõtt és a Bárány elõtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az õ kezeikben pálmaágak;

¹⁴ Boldogok, a kik megtartják az õ parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.

¹⁰ Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint võlegény, a ki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, a ki felrakja ékességeit.