Bible verses about "genesis" | Hungarian

¹ És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban. ² És monda Ábrahám Sáráról az õ feleségérõl: Én húgom õ. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát. ³ De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van. ⁴ Abimélek pedig nem illette vala õt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é? ⁵ Avagy nem õ mondotta-é nékem: én húgom õ; s ez is azt mondotta: én bátyám õ. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt. ⁶ És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt. ⁷ Mostan azért add vissza az embernek az õ feleségét, mert Próféta õ: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó. ⁸ Felkele azért Abimélek reggel, és elõhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének. ⁹ És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bûnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem. ¹⁰ És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted? ¹¹ Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért. ¹² De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya õ, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lõn feleségemmé. ¹³ És lõn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felõlem: én bátyám ez. ¹⁴ Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az õ feleségét. ¹⁵ És monda Abimélek: Ímé elõtted van az én országom, a hol tenéked jónak tetszik, ott lakjál. ¹⁶ Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezõje mindazok elõtt, a kik veled vannak; és így mindenképen igazolva vagy. ¹⁷ Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az õ feleségét, és az õ szolgálóit, és szûlének. ¹⁸ Mert az Úr erõsen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért.

²⁰ Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, [de] Isten azt jóra gondolta [fordítani], hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa.

¹ Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után. ² Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász. ³ A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah. ⁴ Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim. ⁵ Ezekbõl váltak ki a szigetlakó népek az õ országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint. ⁶ Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán. ⁷ Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán. ⁸ Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. ⁹ Ez hatalmas vadász vala az Úr elõtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr elõtt, mint Nimród. ¹⁰ Az õ birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén. ¹¹ E földrõl ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht. ¹² És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város. ¹³ Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot. ¹⁴ Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot. ¹⁵ Kanaán pedig nemzé Czídont, az õ elsõszülöttét, és Khétet. ¹⁶ Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust. ¹⁷ Khivveust, Harkeust, és Szineust. ¹⁸ Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei. ¹⁹ Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig. ²⁰ Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint. ²¹ Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala. ²² Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám. ²³ Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más. ²⁴ Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert. ²⁵ Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az õ idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán. ²⁶ Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot. ²⁷ Hadórámot, Úzált és Dikláth. ²⁸ Obált, Abimáélt és Sébát. ²⁹ Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai. ³⁰ És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig. ³¹ Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint. ³² Ezek a Noé fiainak családjai az õ nemzetségeik szerint, az õ népeik között, és ezektõl szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után.

¹ És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.

¹ Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Õt. ² Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Õ hozzá; mert meg fogjuk õt látni, a mint van.

¹ A mi kezdettõl fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk, a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjérõl. ² (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, a mely az Atyánál vala és megjelent nékünk;) ³ A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az õ Fiával, a Jézus Krisztussal. ⁴ És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen. ⁵ És ez az az üzenet, a melyet tõle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen õ benne semmi sötétség. ⁶ Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekeszszük. ⁷ Ha pedig a világosságban járunk, a mint õ maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az õ Fiának vére megtisztít minket minden bûntõl. ⁸ Ha azt mondjuk, hogy nincsen bûn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. ⁹ Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz, hogy megbocsássa bûneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. ¹⁰ Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá teszszük õt, és az õ ígéje nincsen mi bennünk.

¹ És lõn ezek után, megmondák Józsefnek: Ímé a te atyád beteg; és elvivé magával az õ két fiát Manassét és Efraimot. ² És tudtára adák Jákóbnak, mondván: Ímé a te fiad József hozzád jõ; és összeszedé erejét Izráel, s felüle az ágyon. ³ És monda Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelenék nékem Lúzban, a Kanaán földén, és megálda engem. ⁴ És monda nékem: Ímé én megszaporítlak és megsokasítlak és népek sokaságává teszlek téged, s ezt a földet te utánnad a te magodnak adom örök birtokul. ⁵ Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom földén annakelõtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek. ⁶ Ama szülötteid pedig, kiket õ utánok nemzettél, tiéid lésznek, és az õ bátyjaik nevérõl neveztessenek az õ örökségökben. ⁷ Mert mikor Mésopotámiából jövék, meghala mellettem Rákhel Kanaán földén az úton, mikor még egy dûlõföldre valék Efratától, és eltemetém õt ott az Efratába (azaz Bethlehembe) vezetõ úton. ⁸ És meglátá Izráel a József fiait és monda: Kicsodák ezek? ⁹ József pedig monda az õ atyjának: Az én fiaim, kiket Isten itt adott nékem. És monda: Hozd ide õket hozzám, hadd áldjam meg. ¹⁰ Mert Izráelnek szemei meghomályosodának a vénség miatt, [és] nem láthat vala. Közel vivé tehát õket hozzá, õ pedig megcsókolgatá és megölelgeté õket. ¹¹ És monda Izráel Józsefnek: Nem gondoltam, hogy orczádat megláthassam, és íme az Isten megengedte látnom magodat is. ¹² Akkor kivevé József azokat az õ a[tyjának] térdei közül, és leborula arczczal a földre. ¹³ És fogá József mindkettejöket, Efraimot jobbkezével Izráel balkeze felõl; Manassét pedig balkezével Izráelnek jobbkeze felõl és közel vivé õket hozzá. ¹⁴ Izráel pedig kinyujtá az õ jobbkezét és rátevé Efraim fejére, pedig õ a kisebbik vala, az õ balkezét pedig Manasse fejére. Tudva tevé így kezeit, mert az elsõszülött Manasse vala. ¹⁵ És megáldá Józsefet s monda: Az Isten, a kinek elõtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten a ki gondomat viselte, a mióta vagyok, mind e napig: ¹⁶ Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön. ¹⁷ Látván pedig József, hogy az õ atyja jobbkezét Efraim fejére tevé, nem tetszék néki, és megfogá atyja kezét, hogy Efraim fejérõl Manasse fejére tegye át. ¹⁸ És monda József az õ atyjának: Nem úgy atyám; mert ez az elsõszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet. ¹⁹ Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, õ is néppé lesz, õ is megnevekedik; de az õ öccse nálánál inkább megnevekedik, és az õ magja népek sokaságává lesz. ²⁰ És megáldá õket azon a napon, mondván: Ha áld, téged említsen Izráel, mondván: Az Isten téged olyanná tégyen mint Efraimot s Manassét. És Efraimot eleibe tevé Manassénak. ²¹ És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én meghalok, de az Isten veletek lesz és vissza visz titeket a ti atyáitok földére. ²² Én pedig adok néked egy osztályrészt a te atyádfiainak része felett, melyet az Emoreustól vettem fegyveremmel és kézívemmel.

⁷ Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fõvel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bûn az ajtó elõtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.

¹ Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely õ vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának. ² És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esõ az égbõl. ³ És elmenének a vizek a földrõl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek. ⁴ A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén. ⁵ A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó elsõ napján meglátszának a hegyek csúcsai. ⁶ És lõn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala. ⁷ És kibocsátá a hollót, és az elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrõl felszáradának. ⁸ Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérõl. ⁹ De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére õ hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; õ pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába. ¹⁰ És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. ¹¹ És megjöve õ hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrõl. ¹² És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé õ hozzá vissza. ¹³ És lõn a hatszáz egyedik esztendõben, az elsõ hónak elsõ napján, felszáradának a vizek a földrõl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe. ¹⁴ A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld. ¹⁵ És szóla az Isten Noénak, mondván: ¹⁶ Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled. ¹⁷ Minden vadat, mely veled van, minden testbõl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön. ¹⁸ Kiméne azért Noé és az õ fiai, az õ felesége, és az õ fiainak feleségei õ vele. ¹⁹ Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az õ neme szerint. ²⁰ És oltárt építe Noé az Úrnak, és võn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égõáldozattal az oltáron. ²¹ És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az õ szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az õ ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élõ állatot, mint cselekedtem. ²² Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.

²⁶ És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁷ Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket. ²⁸ És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

¹ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. ² A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. ³ És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság. ⁴ És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl. ⁵ És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap. ⁶ És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl. ⁷ Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn. ⁸ És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap. ⁹ És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn. ¹⁰ És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó. ¹¹ Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn. ¹² Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ¹³ És lõn este és lõn reggel, harmadik nap. ¹⁴ És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek. ¹⁵ És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn. ¹⁶ Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. ¹⁷ És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; ¹⁸ És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó. ¹⁹ És lõn este és lõn reggel, negyedik nap. ²⁰ És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. ²¹ És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó. ²² És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. ²³ És lõn este és lõn reggel, ötödik nap. ²⁴ Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn. ²⁵ Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó. ²⁶ És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁷ Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket. ²⁸ És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. ²⁹ És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. ³⁰ A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn. ³¹ És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.