Deuteronomy 33 Cross References - Hungarian

1 Ez pedig az áldás, a melylyel megáldá Mózes, az Istennek embere, Izráel fiait az õ halála elõtt. 2 Monda ugyanis: Az Úr a Sinai [hegyrõl] jött, és Szeirbõl támadt fel nékik; Párán hegyérõl ragyogott elõ, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felõl tüzes törvény vala számukra. 3 Bizony szereti õ a népeket! Mind kezednél vannak az õ szentjei, oda szegõdnek, a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet. 4 Törvényt parancsolt nékünk Mózes, örökségül Jákób községének. 5 És király lõn Jesurunban, mikor összegyûltek a népnek fejei, és együtt voltak Izráel törzsei. 6 Éljen Rúben és meg ne haljon; és száma legyen embereinek. 7 Ez pedig a Júda [áldása]; és monda: Hallgasd meg Uram a Júda szavát, és vidd be õt az õ népéhez. Az õ keze elégséges legyen néki, de légy segítsége az õ szorongatói ellen. 8 Lévirõl pedig monda: A te Thummimod és Urimod a te kegyes férfiadé, a kit megkísértél Masszában, a kivel perbe szálltál Mériba vizeinél. 9 A ki azt mondta az õ atyjáról és anyjáról: Nem láttam õt; és az õ atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt; mert megtartották a te beszédedet, és ragaszkodtak szövetségedhez. 10 Tanítják a te végzéseidre Jákóbot, és a te törvényedre Izráelt; füstölõt tesznek a te orczád elé, és égõáldozatot a te oltárodra. 11 Áldd meg Uram az õ erejét, és az õ kezének munkája legyen kedves elõtted! Törd meg derekukat a reá támadóknak és az õ gyûlölõinek, hogy fel ne kelhessenek! 12 Benjáminról monda: Az Úrnak kedveltje! Bátorságban lakozik mellette, fedezi õt minden idõben, és az õ vállai között lakik. 13 Józsefrõl pedig monda: Áldott az Úrtól az õ földe az égnek kincseivel, a harmattal és az alant elterülõ mélységes vizekkel; 14 A nap érlelte drága terméssel, és a hold sarjasztotta drágaságokkal; 15 És az õs hegyek javaival, és az örök halmok drágaságaival; 16 A földnek drágaságaival és bõségével. A csipkebokorban lakozónak jó kedve szálljon Józsefnek fejére, az õ atyjafiai közül kiválasztottnak koponyájára! 17 Tehenének elsõ fajzása dicsõségére van; szarvai bivalyszarvak; népeket öklel azokkal mindenfelé a földnek széléig. És ezek Efraim tízezrei és Manassé ezrei. 18 És Zebulonról monda: Örvendj Zebulon a te kimentedben, és te Izsakhár a te sátraidban. 19 Népeket hívogatnak a hegyre, igaz áldozattal áldoznak ott; mert a tengerek bõségét szopják, és a fövénynek rejtett kincseit. 20 És Gádról monda: Áldott az, a ki kiterjeszti Gádot! Mint nõstény oroszlán, úgy lakik, és szétszaggat kart és koponyát. 21 Az elejét nézte ki magának, mert ott volt elrejtve a törvényadó osztályrésze. De elméne a népnek fejedelmeivel, az Úrnak igazságát cselekedte, és az õ végzését Izráellel együtt. 22 És Dánról monda: Dán oroszlánnak kölyke, a mely Básánból szökik ki. 23 És Nafthaliról monda: Ó Nafthali, a ki az Úrnak jó kedvével bõvölködöl és áldásával vagy teljes! Vedd birtokba a tengert és a délt. 24 És Áserrõl monda: Áldott a többi fiak felett Áser! Legyen az õ atyjafiai elõtt kedves, és áztassa lábát olajban. 25 Vas és réz legyenek a te záraid; és élteden át tartson erõd. 26 Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhõkön. 27 Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elûzi elõled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd! 28 És bátorságban lakozik Izráel, egymaga lesz Jákób forrása a gabona és a bor földén, és az õ egei harmatot csepegnek. 29 @Boldog vagy Izráel!] @Kicsoda olyan mint] @te? Nép, a kit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és a ki a te dicsõségednek fegyvere! Hízelegnek majd néked a te ellenségeid, és te azoknak magaslatait taposod.

Genesis 27:4

4 És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelõtte meghalok.

Genesis 27:27-29

27 Oda méne azért, és megcsókolá õt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá õt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezõnek illatja, a melyet megáldott az Úr. 28 Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségébõl, és gabonának és bornak bõségét. 29 Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg elõtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg elõtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.

Genesis 49:1

1 És szólítá Jákób az õ fiait, és monda: Gyûljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövõben.

Genesis 49:28

28 Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az õ atyjok, mikor õket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg.

Joshua 14:6

6 Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, a melyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felõlem és te felõled Kádes-Barneában.

Judges 13:6

6 És elment az asszony, és elbeszélte [ezt] férjének, mondván: Istennek egy embere jöve hozzám, kinek tekintete olyan volt, mint az Isten angyalának tekintete, igen rettenetes, úgy hogy meg [sem mertem] kérdezni, hogy honnan való, és õ sem mondotta meg nékem a nevét.

1 Samuel 2:27

27 És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midõn Égyiptomban a Faraó házában valának?

1 Samuel 9:6-7

6 Az pedig monda néki: Ímé az Istennek embere most e városban van, és az az ember tiszteletben áll; mind az, a mit mond, beteljesedik. Most azért menjünk el oda, talán megmondja nékünk is a mi útunkat, hogy merre menjünk. 7 És monda Saul az õ szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk ez embernek? mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból, és nincsen mit vigyünk ajándékba az Isten emberének; mi van nálunk?

1 Kings 13:1

1 És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson.

1 Kings 13:6

6 És szóla a király, és monda az Isten emberének: Könyörögj az Úrnak a te Istenednek, és imádkozz érettem, hogy ismét hozzám hajoljon az én kezem. És mikor könyörgött az Isten embere az Úrnak, visszahajla a király keze, és olyan lõn, mint azelõtt.

Psalms 90:1

1 Mózesnek, az Isten emberének imádsága.

Luke 24:50-51

50 Kivivé pedig õket Bethániáig; és felemelvén az õ kezeit, megáldá õket. 51 És lõn, hogy míg áldá õket, tõlök elszakadván, felviteték a mennybe.

John 14:27

27 Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!

John 16:33

33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyõztem a világot.

1 Timothy 6:11

11 De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tûrést, a szelídséget.

2 Timothy 3:17

17 Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

2 Peter 1:21

21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektõl indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.

Exodus 19:18-20

18 Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tûzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemenczének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala. 19 És a kürt szava mindinkább erõsödik vala; Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan. 20 Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne.

Deuteronomy 5:22

22 Ez ígéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tûz, a felhõ és a homályosság közepébõl nagy felszóval, és nem többet; és felírá azokat két kõtáblára, és adá azokat nékem.

Judges 5:4-5

4 Uram, mikor Szeirbõl kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejérõl: 5 A hegyek megrendültek az Úrnak orczája elõtt,

Psalms 68:7-8

7 Isten hozza vissza a számûzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen. 8 Oh Isten, mikor kivonultál a te néped elõtt, mikor a pusztába beléptél: Szela.

Psalms 68:17

17 Mit kevélykedtek ti sok halmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony [ezen] lakozik az Úr mindörökké!

Daniel 7:9-10

9 Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égõ tûz; 10 Tûzfolyam foly és jõ vala ki az õ színe felõl; ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának elõtte; ítélõk ülének le, és könyvek nyittatának meg.

Habakkuk 3:3

3 Isten a Témán felõl jön, és a Szent a Párán hegyérõl. Szela. Dicsõsége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.

Acts 7:53

53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.

2 Corinthians 3:7

7 Ha pedig a halálnak betûkkel kövekbe vésett szolgálata dicsõséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsõsége miatt:

2 Corinthians 3:9

9 Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsõséges, mennyivel inkább dicsõséges az igazság szolgálata? 10 Mert a kik törvény cselekedeteibõl vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

Galatians 3:19

19 Micsoda tehát a törvény? A bûnök okáért adatott, a míg eljõ a Mag, a kinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.

2 Thessalonians 1:7

7 Néktek pedig, a kik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, a mikor megjelenik az Úr Jézus az égbõl az õ hatalmának angyalaival.

Hebrews 2:2

2 Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erõs volt és minden bûn és engedetlenség elvette igazságos büntetését:

Hebrews 12:20

20 Mert nem bírták ki, a mi parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le;

Jude 1:14

14 Ezekrõl is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az õ sok ezer szentjével,

Revelation 5:11

11 És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az õ számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala;

Exodus 19:5-6

5 Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld. 6 És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.

Deuteronomy 7:6-8

6 Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe [vagy] te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén. 7 Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; 8 Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, a melylyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; [azért] hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az égyiptombeli Faraó királynak kezébõl.

Deuteronomy 14:2

2 Mert szent népe vagy te az Úrnak, a te Istenednek, és az Úr választott téged, hogy légy néki tulajdon népe minden nép közül, a melyek a föld színén vannak.

1 Samuel 2:9

9 Híveinek lábait megoltalmazza,

Psalms 31:15

15 De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem.

Psalms 47:4

4 Alánk veti a népeket, a nemzeteket lábaink alá.

Psalms 50:5

5 Gyûjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erõsítik szövetségemet!

Psalms 147:19-20

19 Közli igéit Jákóbbal, törvényeit s végzéseit Izráellel. 20 Nem tesz így egyetlen néppel sem; végzéseit sem tudatja velök. Dicsérjétek az Urat!

Proverbs 2:1

1 Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál,

Jeremiah 31:3

3 Messzünnen [is] megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.

Jeremiah 32:40

40 És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tõlök és a velök való jótéteménytõl, és az én félelmemet adom az õ szívökbe, hogy el ne távozzanak tõlem.

Hosea 11:1

1 Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem õt, és Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.

Malachi 1:2

2 Szerettelek titeket, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Miben szerettél minket? Avagy nem atyjafia vala-é Ézsau Jákóbnak? azt mondja az Úr: Jákóbot pedig szerettem;

Luke 2:46

46 És lõn, hogy harmadnapra megtalálták õt a templomban, a doktorok között ülve, a mint õket hallgatta, és kérdezgette õket.

Luke 8:35

35 Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kibõl az ördögök kimentek, felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál; és megfélemlének.

Luke 10:39

39 És ennek vala egy Mária nevezetû testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az õ beszédét.

John 10:28-29

28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl. 29 Az én Atyám, a ki [azokat] adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki [azokat] az én Atyámnak kezébõl.

John 17:11-15

11 És nem vagyok többé e világon, de õk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg õket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! 12 Mikor velök valék a világon, én megtartám õket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megõrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön. 13 Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy õk az én örömemet teljesen bírják õ magokban. 14 Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyûlölte õket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok. 15 Nem azt kérem, hogy vedd ki õket e világból, hanem hogy õrizd meg õket a gonosztól.

Acts 22:3

3 Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma:

Romans 8:35-39

35 Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétõl? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é? 36 A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat. 37 De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett, 38 Mert meg vagyok gyõzõdve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendõk, 39 Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétõl, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.

Romans 9:11-13

11 Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekbõl, hanem az elhívótól, 12 Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek. 13 Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyûlöltem.

Ephesians 2:4-5

4 De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Õ nagy szerelmébõl, melylyel minket szeretett, 5 Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelembõl tartattatok meg!)

Colossians 3:3-4

3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. 4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Õ vele együtt, megjelentek dicsõségben.

1 Thessalonians 1:6

6 És ti a mi követõinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;

1 Peter 1:5

5 A kiket Isten hatalma õriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó idõben nyilvánvalóvá legyen.

1 John 4:19

19 Mi szeressük õt; mert õ elõbb szeretett minket!

Deuteronomy 9:26-29

26 Akkor imádkozám az Úrhoz, és mondék: Uram, Isten! ne rontsd meg a te népedet, és a te örökségedet, a kit a te nagyságoddal szabadítottál meg, a kit erõs kézzel hoztál ki Égyiptomból. 27 Emlékezzél meg a te szolgáidról: Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról; ne nézzed e népnek keménységét, istentelenségét és bûnét! 28 Hogy ne mondja a föld [népe], a honnét kihoztál minket: mivelhogy az Úr nem vihette be õket a földre, a melyet igért volt nékik, és mivelhogy gyûlölte õket, azért hozta ki õket, hogy megölje õket a pusztában. 29 Pedig õk a te néped és a te örökséged, a melyet kihoztál a te nagy erõddel, és a te kinyujtott karoddal!

Psalms 119:72

72 A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst.

Psalms 119:111

111 A te bizonyságaid az én örökségem mindenha, mert szívemnek örömei azok.

John 1:17

17 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett.

John 7:19

19 Nem Mózes adta-é néktek a törvényt? és senki sem teljesíti közületek a törvényt. Miért akartok engem megölni?

Genesis 36:31

31 Ezek pedig a királyok, kik uralkodtak Edóm földén minekelõtte Izráel fiai között király uralkodott volna.

Exodus 18:16

16 Ha ügyök-bajok van, én hozzám jõnek és törvényt teszek az ember között és felebarátja között és tudtára adom az Isten végezéseit és törvényeit.

Exodus 18:19

19 Most [azért] hallgass az én szavamra, tanácsot adok néked és az Isten veled lesz. Te légy a népnek szószólója az Isten elõtt, és te vidd az ügyeket Isten eleibe.

Numbers 16:13-15

13 Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földrõl, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk? 14 Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál be minket, sem szántóföldet és szõlõt nem adtál nékünk örökségül! Avagy ki akarod-é szúrni az emberek szemeit? Nem megyünk fel! 15 Megharaguvék azért Mózes igen, és monda az Úrnak: Ne tekints az õ áldozatjokra! Egy szamarat sem vettem el tõlök, és egyet sem bántottam közülök.

Numbers 23:21

21 Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az õ Istene van õ vele; és királynak szóló rivalgás hangzik õ benne.

Deuteronomy 32:15

15 És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtõjét, és megveté az õ üdvösségének kõszikláját.

Judges 8:22

22 És mondának az Izráel férfiai Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a te fiad és a te fiadnak fia, mert megszabadítottál bennünket a Midiániták kezébõl.

Judges 9:2

2 Mondjátok meg, kérlek, Sikem minden férfiának hallatára, melyik jobb néktek, hogy hetven férfiú uralkodjék-é rajtatok, Jerubbaálnak minden fia, [vagy] pedig [csak] egy ember uralkodjék felettetek? És emlékezzetek meg [arról], hogy én a ti csontotok és a ti testetek vagyok.

Judges 17:6

6 Ebben az idõben nem volt király Izráelben, hanem kiki azt cselekedte, a mit jónak látott.

Genesis 49:3-4

3 Rúben, te elsõszülöttem, erõm, tehetségem zsengéje, elsõ a méltóságban, elsõ a hatalomban. 4 Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz elsõ, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertõztetted! Nyoszolyámba lépett õ.

Genesis 49:8

8 Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak elõtted atyáidnak fiai.

Numbers 32:31-32

31 És felelének a Gád fiai és a Rúben fiai, mondván: A mit mondott az Úr a te szolgáidnak, akképen cselekeszünk. 32 Mi átmegyünk fegyveresen az Úr elõtt a Kanaán földére, de miénk legyen a mi örökségünknek birtoka a Jordánon innen.

Joshua 22:1-9

1 Akkor hivatá Józsué a Rúbenitákat, a Gáditákat és a Manassé fél nemzetségét, 2 És monda nékik: Ti megtartottátok mindazt, a mit Mózes, az Úrnak szolgája parancsolt néktek, és hallgattatok az én szómra mindenben, a mit parancsoltam néktek; 3 Nem hagytátok el a ti atyátokfiait immár sok nap óta mind e mai napig, és megtartottátok a megtartandókat, az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatját. 4 Most pedig nyugodalmat adott az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiainak, a mint megmondta vala nékik; most azért térjetek vissza, és menjetek a ti sátraitokba, a ti örökségteknek földére, a melyet Mózes, az Úrnak szolgája adott vala néktek túl a Jordánon. 5 Csak igen vigyázzatok, hogy teljesítsétek a parancsolatot és a törvényt, a melyet parancsolt néktek Mózes, az Úrnak szolgája, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és járjatok minden õ útján, és tartsátok meg az õ parancsolatait, és ragaszkodjatok hozzá, és szolgáljatok néki teljes szívetekbõl és teljes lelketekbõl. 6 És megáldá õket Józsué, azután elbocsátá õket, és elmenének az õ sátraikba. 7 Mert a Manassé nemzetsége felének Mózes adott vala [örökséget] Básánban; a másik felének pedig Józsué adott az õ atyjafiaival a Jordánon innen napnyugot felõl. És a mikor elbocsátá is õket Józsué az õ sátraikba, akkor is megáldá õket, 8 És szóla nékik, mondván: Nagy gazdagsággal térjetek vissza sátraitokba, és igen sok barommal, ezüsttel, arannyal, rézzel, vassal és igen sok ruhával. Az ellenségeitektõl vett zsákmányt oszszátok meg a ti atyátokfiaival. 9 Visszatérének azért, és elmenének a Rúben fiai, a Gád fiai és a Manassé fél nemzetsége Izráel fiaitól, Silóból, a mely Kanaán földén van, hogy menjenek Gileád földére, az õ örökségüknek földébe, a melyben örökséget võnek az Úr rendelése szerint Mózes által.

Genesis 49:8-12

8 Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak elõtted atyáidnak fiai. 9 Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nõstény oroszlán; ki veri õt fel? 10 Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közûl; míg eljõ Siló, és a népek néki engednek. 11 Szõlõtõhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltõjét a szõlõ vérében. 12 Bortól veresek szemei, tejtõl fehérek fogai.

Judges 1:1-7

1 És lõn Józsué halála után, hogy megkérdék az Izráel fiai az Urat, mondván: Ki menjen legelõször közülünk a Kananeusra, hogy hadakozzék õ ellene? 2 És monda az Úr: Júda menjen! Ímé az õ kezébe adtam [azt] a földet. 3 Ekkor monda Júda az õ atyjafiának Simeonnak: Jer velem együtt a nékem sors által jutott örökségbe, hogy hadakozzunk a Kananeus ellen, és én is elmegyek veled a néked sors által jutott örökségbe. És Simeon elméne vele. 4 És felméne Júda, és kezökbe adá az Úr a Kananeust és a Perizeust, és levágtak közülök Bézekben tízezer embert. 5 És találák Adonibézeket Bézekben, és hadakozának õ ellene, és megverék a Kananeust és a Perizeust. 6 És megfutamodott Adonibézek, de ûzõbe vevék, és elfogván õt, elvágták kezeinek és lábainak hüvelykújjait. 7 Ekkor monda Adonibézek: Hetven király szedeget vala asztalom alatt, a kiknek elvágattam kezeik és lábaik hüvelykujjait; a mint én cselekedtem, úgy fizetett nékem az Isten. Azután elvivék õt Jeruzsálembe, és ott meghala.

2 Samuel 3:1

1 Sok ideig tartó hadakozás lõn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erõsbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala.

2 Samuel 5:1

1 Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedbõl valók vagyunk,

2 Samuel 5:19

19 Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é õket? Felele az Úr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkül kezedbe adom a Filiszteusokat.

2 Samuel 5:24

24 És mikor a szederfák tetején indulásnak zaját fogod hallani, akkor indulj meg, mert akkor kimegy te elõtted az Úr, hogy megverje a Filiszteusok táborát.

2 Samuel 7:9-12

9 És veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kiirtottam minden ellenségeidet elõtted; és nagy hírnevet szerzettem néked, mint a nagyoknak hírneve, a kik e földön vannak. 10 Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és [ott] elplántálám õt, és lakozék az õ helyében, és többé helyébõl ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni õt, mint annakelõtte, 11 Attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem az én népem az Izráel felett. Békességet szereztem tehát néked minden ellenségeidtõl. És megmondotta néked az Úr, hogy házat csinál néked az Úr. 12 Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerõsítem az õ királyságát:

1 Chronicles 12:22

22 Annakfelette minden nap mennek vala Dávidhoz, hogy segítségére legyenek néki, míg [serege] nagygyá lõn, mint az Istennek tábora.

2 Chronicles 17:12-19

12 És Jósafát mindig nagyobb és hatalmasabb lõn, és építe Júdában kastélyokat és tárházakat. 13 És sok munkája vala néki Júda városaiban, és erõs hadakozó férfiakból álló serege volt Jeruzsálemben. 14 Ez pedig azoknak száma nemzetségeik szerint: Júdában az ezredesek: Adna, a fõvezér, és vele háromszázezer harczos. 15 Mellette Johanán volt a vezér, és vele kétszáznyolczvanezer ember. 16 Mellette Amásia, a Zikri fia, a ki magát szabadakaratjából az Úrnak kötelezte vala; és õ vele kétszázezer harczos. 17 A Benjámin nemzetségébõl vitéz harczos vala Eljada, és vele a kézívesek és paizsosok kétszázezeren. 18 Mellette Józabád, és vele száznyolczvanezeren harczra felszerelve. 19 Ezek szolgálnak vala a királynak azokon kivül, a kiket a király egész Júdában a megerõsített városokba helyezett.

Psalms 11:1-7

1 Az éneklõmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?! 2 Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívûekre lövöldözzenek. 3 Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz? 4 Az Úr az õ szent templomában, az Úr trónja az egekben; az õ szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait. 5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelõjét, gyûlöli az õ lelke. 6 Hálókat hullat a gonoszokra; tûz, kénkõ és égetõ szél az õ osztályrészök! 7 Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az õ orczáját.

Psalms 20:2

2 Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején; oltalmazzon meg téged a Jákób Istenének neve.

Psalms 21:1

1 Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára.

Psalms 21:8

8 Bizony a király bízik az Úrban, és nem inog meg, mert vele a Magasságosnak kegyelme.

Psalms 78:68

68 Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, a melyet szeret.

Psalms 78:70

70 És kiválasztá Dávidot, az õ szolgáját, és elhozá õt a juhok aklaiból.

Psalms 110:1-2

1 Dávidé; zsoltár. 2 A te hatalmad pálczáját kinyújtja az Úr Sionból, [mondván:] Uralkodjál ellenségeid között!

Psalms 146:5

5 Boldog, a kinek segítsége a Jákób Istene, és reménysége van az Úrban, az õ Istenében;

Isaiah 9:17

17 Ezért ifjaiban sem gyönyörködik az Úr, s árváin és özvegyein sem könyörül; mert mindnyájan istentelenek és gonosztevõk, és minden száj bolondságot beszél. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.

Micah 5:2

2 De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belõled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitõl fogva, öröktõl fogva van.

Malachi 3:1

1 Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja elõttem az útat, és mindjárt eljön az õ templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.

Luke 19:27

27 Sõt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én õ rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg elõttem!

1 Corinthians 15:25

25 Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.

Hebrews 7:14

14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, a mely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról.

Revelation 19:13-16

13 És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik. 14 És mennyei seregek követik vala õt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. 15 És az õ szájából éles kard jõ vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és õ fogja azokat legeltetni vasvesszõvel; és õ nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. 16 És az õ ruháján és tomporán oda vala írva az õ neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.

Revelation 20:10-15

10 És az ördög, a ki elhitette õket, vetteték a tûz és kénkõ tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké. 11 És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta ûlõt, a kinek tekintete elõl eltûnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. 12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten elõtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek [könyve;] és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az õ cselekedeteik szerint. 13 És a tenger kiadá a halottakat, a kik õ benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik õ nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az õ cselekedeteik szerint. 14 A pokol pedig és a halál vettetének a tûznek tavába. Ez a második halál, a tûznek tava. 15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tûznek tavába vetteték.

Exodus 17:7

7 És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengéséért, és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van- é az Úr vagy nincsen?

Exodus 28:30

30 Azután tedd az ítéletnek hósenébe az Urimot és Thummimot, hogy legyenek azok az Áron szíve felett, a mikor bemegy az Úr eleibe, és hordozza Áron az Izráel fiainak ítéletét az õ szívén az Úr színe elõtt szüntelen.

Exodus 28:36

36 Csinálj egy lapot is tiszta aranyból, és mesd ki arra, mint a pecsétet metszik: Szentség az Úrnak.

Leviticus 8:8

8 És feltevé arra a hósent, és betevé a hósenbe az Urimot és a Thummimot.

Leviticus 21:7

7 Parázna és megszeplõsített asszonyt el ne vegyenek, se olyan asszonyt, a ki elûzetett az õ férjétõl, el ne vegyenek; mert a [pap] az õ Istenének van szentelve.

Numbers 16:5

5 És szóla Kórénak és az õ egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert a kit magának választott, magához fogadja azt.

Numbers 20:13

13 Ezek a versengésnek vizei, a melyekért feddõztek Izráel fiai az Úrral; és megdicsõítette magát õ bennök.

Numbers 27:21

21 Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg õt az Urimnak ítélete felõl az Úr elõtt. Az õ szava szerint menjenek ki, és az õ szava szerint menjenek be, õ és Izráel minden fia õ vele, és az egész gyülekezet.

Deuteronomy 8:2-3

2 És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az õ parancsolatait vagy nem? 3 És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.

Deuteronomy 8:16

16 A ki mannával étete téged a pusztában, a mit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután:

1 Samuel 28:6

6 És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.

2 Chronicles 23:6

6 Senki ne menjen be az Úr házába, hanem csak a papok és a kik szolgálnak a Léviták közül, csak õk menjenek be, mert szent dologra rendeltettek; az egész nép tartsa magát az Úr parancsolatjához.

Ezra 2:63

63 És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem pap ítél az Urimmal és Tummimmal.

Ezra 8:28

28 És mondék nékik: Ti az Úrnak szentei vagytok, ez edények is szentek, és ez az ezüst és arany az Úrnak, atyáitok Istenének önkénytesen adott ajándék:

Nehemiah 7:65

65 És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem a pap ítél az Urimmal és Tummimmal;

Psalms 16:10

10 Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

Psalms 81:7

7 Megszabadítottam a tehertõl az õ vállát, kezei megmenekültek a kosártól.

Psalms 106:16

16 És irigységre indulának Mózes ellen a táborban, az Úr szentje, Áron ellen.

Hebrews 7:26

26 Mert ilyen fõpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplõtelen, a bûnösöktõl elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lõn,

Revelation 3:7

7 A Filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, a kinél a Dávid kulcsa van, a ki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja:

Genesis 29:32

32 Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.

Exodus 32:25-29

25 És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala õket, ellenségeik csúfjára. 26 Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: A ki az Úré, ide hozzám! és gyûlének õ hozzá mind a Lévi fiai. 27 És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az õ attyafiát, barátját és rokonságát. 28 A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népbõl úgymint háromezer férfiú. 29 És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az õ fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.

Leviticus 10:6

6 Azután monda Mózes Áronnak és az õ fiainak, Eleázárnak és Ithamárnak: Fejeteket meg ne meztelenítsétek, ruháitokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok és haragra ne gerjedjen [az] [Úr] az egész gyülekezet ellen; a ti atyátokfiai pedig, Izráelnek egész háza sirassák az égést, a melyet égetett az Úr.

Leviticus 21:11

11 És semmiféle holttesthez be ne menjen: atyjával és anyjával se fertõztesse meg magát.

1 Chronicles 17:17

17 Sõt még ez is kevés volt elõtted, óh Isten! hanem ennekfelette szólál jövendõt is a te szolgád háza felõl, és mint magas rangú embert, úgy tekintettél engemet, Úr Isten!

Job 37:24

Jeremiah 18:18

18 Õk pedig mondák: Jertek és tervezzünk terveket Jeremiás ellen, mert nem vész el a törvény a paptól, sem a tanács a bölcstõl, sem az ige a prófétától! Jertek el és verjük meg õt nyelvvel, és ne hallgassunk egy szavára sem!

Malachi 2:5-7

5 Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem elõtt. 6 Igazság törvénye volt az õ szájában, és nem találtatott álnokság az õ ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bûnbõl. 7 Mert a papnak ajkai õrzik a tudományt, és az õ szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe õ.

Matthew 10:37

37 A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.

Matthew 12:48

48 Õ pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?

Matthew 22:16

16 És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törõdöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.

Luke 14:26

26 Ha valaki én hozzám jõ, és meg nem gyûlöli az õ atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nõtestvéreit, sõt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

2 Corinthians 5:16

16 Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sõt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.

Galatians 1:10

10 Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.

1 Thessalonians 2:4

4 Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket.

1 Timothy 5:21

21 Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg elõítélet nélkül, semmit sem cselekedvén részrehajlásból.

Exodus 30:7-8

7 Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölõ szert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt. 8 És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr elõtt nemzetségrõl nemzetségre.

Leviticus 1:9

9 A belét pedig és lábszárait mossa meg vízben, és füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron egészen égõáldozatul. Ez a tûzáldozat kedves illatú az Úrnak.

Leviticus 1:13

13 A belet és a lábszárakat mossa meg vízben, a pap pedig áldozza meg az egészet és füstölögtesse el az oltáron égõáldozatul. Ez a tûzáldozat kedves illatú az Úrnak.

Leviticus 1:17

17 És hasítsa meg azt a szárnyain, de el ne szakaszsza egymástól, és füstölögtesse el azt a pap az oltáron a fán, a mely a tûzõn van, égõáldozatul. Tûzáldozat ez, kedves illatú az Úrnak.

Leviticus 9:12-13

12 Azután megölé az egészen égõáldozatot, Áron fiai pedig odavivék õ hozzá a vért, és õ elhinté azt az oltáron köröskörül. 13 Az egészen égõáldozatot is odavivék hozzá darabonként, a fejével együtt, és elfüstölögteté az oltáron.

Leviticus 10:11

11 És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, a melyeket az Úr szólott vala nékik Mózes által.

Numbers 16:40

40 Emlékeztetõül Izráel fiainak, hogy senki idegen, a ki nem az Áron magvából való, ne járuljon az Úr elé füstölõ szerrel füstölögtetni, hogy úgy ne járjon, mint Kóré és mint az õ gyülekezete, a miképen megmondotta vala néki az Úr Mózes által.

Numbers 16:46

46 És monda Mózes Áronnak: Fogd a temjénezõt, és tégy abba tüzet az oltárról, és rakj reá füstölõ szert, és vidd hamar a gyülekezethez, és végezz engesztelést értök, mert kijött az Úrtól a nagy harag, elkezdõdött a csapás.

Deuteronomy 17:9-11

9 És menj be a Lévita-papokhoz és a bíróhoz, a ki lesz majd abban az idõben; és kérdezd meg õket, és õk tudtul adják néked az ítéletmondást. 10 És annak a mondásnak értelme szerint cselekedjél, a melyet tudtul adnak néked azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr; és vigyázz, hogy mind a szerint cselekedjél, a mint tanítanak téged. 11 A törvény szerint cselekedjél, a melyre tanítanak téged, és az ítélet szerint, a melyet mondanak néked; el ne hajolj attól a mondástól, a melyet tudtul adnak néked, se jobbra, se balra.

Deuteronomy 24:8

8 A poklosság csapásában vigyázz, hogy szorgalmatosan megtartsad és megcselekedjed mindazt, a mire a Lévita-papok tanítanak titeket; vigyázzatok, hogy a miképen megparancsoltam nékik, a képen cselekedjetek.

Deuteronomy 31:9-13

9 És megírá Mózes e törvényt, és adá azt a papoknak, a Lévi fiainak, a kik hordozzák az Úr szövetségének ládáját, és Izráel minden vénjének. 10 És megparancsolá nékik Mózes, mondván: A hetedik esztendõ végén, az elengedés esztendejének idejében, a sátorok innepén; 11 Mikor eljön az egész Izráel, hogy megjelenjék az Úr elõtt, a te Istened elõtt azon a helyen, a melyet kiválaszt: olvasd fel e törvényt az egész Izráel elõtt fülök hallására. 12 Gyûjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, a ki a te kapuidon belõl van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét. 13 És az õ fiaik is, a kik nem tudják [még], hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig, a míg éltek azon a földön, a melyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt.

1 Samuel 2:28

28 És kiválasztám õt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölõ szert füstölögtessen, hogy az efódot elõttem viselje; és atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tüzes áldozatait.

2 Chronicles 17:8-10

8 És velök Lévitákat: Semája, Nétánia, Zebádia, Asáel, Semirámót, Jónatán, Adónia, Tóbiás és Tóbadónia Lévitákat, és velök Elisáma és Jórám papokat. 9 Tanítának azért Júdában, és az Úr törvényének könyve velök vala, mikor jártak vala Júda városaiban, tanítván a népet. 10 Ezért az Úr igen megrettenté a földnek minden országait, a melyek Júda körül valának, annyira, hogy nem merének Jósafát ellen hadakozni.

2 Chronicles 26:18

18 És ellene állának Uzziás királynak, és mondának néki: Uzziás! nem a te dolgod az Úrnak füstölni, hanem az Áron pap fiaié, a kik felszenteltetének, hogy füstöljenek. Menj ki e szent helybõl; mert igen vétkeztél és dicsõségedre nem leend az Úr Istentõl.

2 Chronicles 30:22

22 És kegyesen beszéle Ezékiás minden Lévitával, a kik értelmesek és jóindulattal valának az Úr iránt. És ünnepi lakomát tartottak hét napon át, áldozván hálaadó-áldozatokkal, és dícsérvén az Urat, atyáik Istenét.

Nehemiah 8:1-9

1 Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az õ városaikban lakozának; felgyûle az egész nép egyenlõképen a piaczra, mely a vizek kapuja elõtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elõ a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izráelnek. 2 Elõhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, [melyben együtt valának] férfiak és asszonyok és mindazok, a kik azt értelemmel hallgathaták, a hetedik hónap elsõ napján. 3 És olvasa abból a piaczon, mely a vizek kapuja elõtt vala, kora reggeltõl fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok elõtt és mindazok elõtt, a kik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt. 4 Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen czélra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felõl Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, balkeze felõl pedig: Pedája, Misáel, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám. 5 És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei elõtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép. 6 És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr elõtt arczczal a földre. 7 Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Sabbethai, Hódija, Maaszéja, Kelita, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája Léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala. 8 Olvasának pedig a könyvbõl, Isten törvényébõl világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. 9 Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, a kik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá.

Nehemiah 8:13-15

13 Másod napon pedig összegyûlének az egész népnek, a papoknak és Lévitáknak családfõi Ezsdráshoz, az írástudóhoz, hogy megértenék a törvénynek beszédit. 14 Találák pedig írva a törvényben, melyet parancsolt vala az Úr Mózes által, hogy Izráel fiainak leveles színekben kell lakozniok az ünnepen, a hetedik hónapban, 15 És hogy nékik tudatniok kell és ki kell hirdettetniök minden városaikban és Jeruzsálemben ezt: Menjetek ki a hegyre, és hozzatok lombokat a nemes és vad olajfáról, mirtus és pálmalombokat, [szóval akármely] sûrû levelû fáról lombokat, hogy csináljatok leveles színeket, a mint meg van írva.

Nehemiah 8:18

18 És olvasának az Isten törvényének könyvébõl minden napon, az elsõ naptól fogva mind az utolsó napig, és ünneplének hét napon át; a nyolczadik napon pedig egybegyülekezés tartatott a törvény szerint.

Psalms 51:19

19 Isten elõtt [kedves] áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bûnbánó szívet oh Isten nem veted te meg! [ (Psalms 51:20) Tégy jól a te kegyelmedbõl a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kõfalait. ] [ (Psalms 51:21) Akkor kedvesek lesznek elõtted az igazságnak áldozatai; az égõ és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal. ]

Ezekiel 43:27

27 És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égõáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten.

Ezekiel 44:23-24

23 És az én népemet tanítsák, hogy mi a különbség szent és köz között, és a tisztátalan és tiszta között való különbséget ismertessék meg velök. 24 És peres ügyben õk álljanak elõ ítélni, az én törvényeim szerint ítéljék meg azt; és tanításaimat s rendeléseimet megtartsák minden ünnepemen, és az én szombataimat megszenteljék.

Hosea 4:6

6 Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényérõl, elfeledkezem én is a te fiaidról.

Malachi 2:6-8

6 Igazság törvénye volt az õ szájában, és nem találtatott álnokság az õ ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bûnbõl. 7 Mert a papnak ajkai õrzik a tudományt, és az õ szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe õ. 8 De ti elhajlottatok ez útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura.

Matthew 23:2-3

2 Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: 3 Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az õ cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert õk mondják, de nem cselekszik.

Luke 1:9-10

9 A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen. 10 És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején;

John 21:15-16

15 Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának [fia:] jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat! 16 Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki: Õrizd az én juhaimat!

Hebrews 7:25

25 Ennekokáért õ mindenképen idvezítheti is azokat, a kik õ általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök.

Hebrews 9:24

24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe elõtt megjelenjék érettünk.

Revelation 8:3-5

3 És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezõt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, a mely a királyiszék elõtt vala. 4 És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezébõl az Isten elébe. 5 Azután vevé az angyal a tömjénezõt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lõnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.

Numbers 18:8-20

8 Szóla azután az Úr Áronnak: Ímé én néked adtam az én felemelt áldozataimra való ügyelést is, valamit Izráel fiai nékem szentelnek, néked és a te fiaidnak adtam azokat felkenetési [díjul,] örökkévaló rendelés szerint. 9 Ez legyen tiéd a legszentségesebbekbõl, a melyek tûzzel meg nem égettetnek: Minden õ áldozatjok, akár ételáldozatjok, akár bûnért való áldozatjok, akár pedig vétekért való áldozatjok, a miket nékem adnak, mint legszentségesebbek, tiéid legyenek és a te fiaidé. 10 A legszentségesebb helyen egyed meg azt, csak a férfiak egyék azt; szentség legyen tenéked. 11 Ez is tiéd legyen, mint felemelt áldozat az õ ajándékukból, Izráel fiainak minden meglóbált áldozataival együtt; néked adtam azokat és a te fiaidnak, és a te leányaidnak, a kik veled vannak, örökkévaló rendelés szerint; mindenki, aki tiszta a te házadban, eheti azt: 12 Az olajnak minden kövérjét, és minden kövérjét a mustnak és gabonának, azoknak zsengéit, a melyeket az Úrnak adnak, tenéked adtam. 13 Mindennek elsõ gyümölcsei az õ földjökön, a melyeket az Úrnak visznek, tiéid legyenek; mindenki, a ki tiszta a te házadban, egye azokat. 14 Minden, a mi teljesen [Istennek] szenteltetik Izráelben, tiéd legyen. 15 Minden, ami az élõ állatok közül az anyaméhet megnyitja, a melyet az Úrnak visznek, mind emberekbõl s mind barmokból a tiéd legyen; csakhogy az embernek elsõszülöttét váltasd meg, és a tisztátalan állatnak elsõszülöttét is megváltassad. 16 A melyek pedig váltságosok, egy hónapostól kezdve váltasd meg a te becslésed szerint, öt ezüst sikluson a szent siklus szerint: húsz géra az. 17 De a tehénnek elsõ fajzását, vagy a juhnak elsõ fajzását, vagy a kecskének elsõ fajzását meg ne váltasd; mert szentelni valók azok; a véröket hintsd az oltárra, és azoknak kövérit füstölögtesd el kedves illatú tûzáldozatul az Úrnak. 18 Azoknak húsa pedig tiéd legyen, a miképen a meglóbált szegy, és a mint a jobb lapoczka is tiéd lesz. 19 Minden felemelt áldozatot a szent dolgokból, a melyeket az Úrnak áldoznak Izráel fiai, néked adtam örökkévaló rendelés szerint, és a te fiaidnak, és a te leányaidnak, a kik veled vannak; sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr elõtt, néked és a te magodnak veled. 20 Monda pedig az Úr Áronnak: Az õ földjökbõl örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked õ közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között.

Numbers 35:2-8

2 Parancsold meg Izráel fiainak, hogy adjanak a lévitáknak az õ örökségi birtokukból lakásra való városokat; a városokhoz pedig adjatok azok környékén legelõt is a lévitáknak; 3 Hogy legyenek nékik a városok lakóhelyekül, a legelõk pedig legyenek az õ barmaiknak, jószágaiknak és mindenféle állatjoknak. 4 És azoknak a városoknak legelõi, a melyeket a lévitáknak adtok, a város falától és azon kivül, ezer singnyire legyenek köröskörül. 5 Mérjetek azért a városon kivül, napkelet felõl két ezer singet, dél felõl is kétezer singet, napnyugot felõl kétezer singet, és észak felõl kétezer singet; és a város legyen középben. Ez legyen számukra a városok legelõje. 6 A városok közül pedig, a melyeket a lévitáknak adtok, hat legyen menedékváros, a melyeket azért adjatok, hogy oda szaladjon a gyilkos; és azokon kivül adjatok negyvenkét várost. 7 Mind a városok, a melyeket adnotok kell a lévitáknak, negyvennyolc város, azoknak legelõivel egyben. 8 A mely városokat pedig Izráel fiainak örökségébõl adtok, [azokhoz] attól, a kinek több van, többet vegyetek, és attól, a kinek kevesebb van, kevesebbet vegyetek; mindenik az õ örökségéhez képest, a melyet örökül kapott, adjon az õ városaiból a lévitáknak.

Deuteronomy 18:1-5

1 A Lévita-papoknak, a Lévi egész nemzetségének ne legyen se része, se öröksége Izráellel, hanem éljenek az Úrnak tüzes áldozatjaiból és örökségébõl. 2 Annakokáért ne legyen néki öröksége az õ atyjafiai között: Az Úr az õ öröksége, a mint megmondotta néki. 3 És ez legyen a papoknak törvényes része a néptõl, azoktól, a kik áldoznak akár ökörrel, akár juhval, hogy a papnak adják a lapoczkát, a két állat és a gyomrot. 4 A te gabonád, mustod és olajod zsengéjét, és a te juhaid gyapjának zsengéjét néki adjad; 5 Mert õt választotta ki az Úr, a te Istened minden te nemzetséged közül, hogy álljon szolgálatra az Úrnak nevében, õ és az õ fiai minden idõben.

2 Samuel 24:23

23 Arauna mindezt, óh király, a királynak adja. És monda Arauna a királynak: A te Urad Istened engeszteltessék meg általad.

Psalms 20:3

3 Küldjön néked segítséget a szent helyrõl; és a Sionból támogasson téged.

Isaiah 29:21

21 Kik az embert elítélik egy szóért, és tõrt vetnek annak, a ki õket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdul az igazat.

Jeremiah 15:10

10 Jaj nékem, anyám, mert versengés férfiává és az egész föld ellen perlekedõ férfiúvá szültél engemet! Nem adtam kölcsönt és nékem sem adtak kölcsönt: [mégis] mindnyájan szidalmaznak engem!

Ezekiel 20:40-41

40 Mert az én szent hegyemen, Izráelnek magas hegyén, ezt mondja az Úr Isten, ott fog szolgálni nékem Izráel egész háza együtt azon a földön; ott kedvelem õket, ott kivánom meg a ti áldozataitokat és ajándékitoknak elsõ zsengéjét mindenben, mit nékem szenteltek. 41 Kedves illatban kedvellek titeket, mikor kihozlak titeket a népek közül és egybegyûjtelek titeket a tartományokból, melyeken elszéledtetek, és megszenteltetem ti bennetek a pogányok szemei elõtt.

Amos 5:10

10 Gyûlölik azt, a ki feddõzik a kapuban, és útálják azt, a ki feddhetetlenül beszél.

Malachi 1:8-10

8 Hogyha vakot hoztok áldozatul: Nem bûn-é [az?] vagy ha sántát hoztok és bénát: nem bûn-é [az?] Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajjon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é? azt mondja a Seregeknek Ura. 9 Most azért engeszteljétek meg az Istennek orczáját, hogy könyörüljön rajtunk. Általatok van ez, elnézheti-é ezt néktek? azt mondja a Seregeknek Ura. 10 Vajha valaki közületek bezárná az ajtót, hiába ne tüzelnétek az én oltáromon! Nem telik kedvem bennetek, azt mondja a Seregeknek Ura; az ételáldozatot sem kedvelem a ti kezetekbõl!

Matthew 10:14-15

14 És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le. 15 Bizony mondom néktek: Az ítélet napján könnyebb lesz a Sodoma és Gomora földjének dolga, mint annak a városnak.

Luke 10:10-12

10 Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok: 11 Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok. 12 Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tûrhetõbb lesz ama napon, hogynem azé a városé.

Luke 10:16

16 A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött.

1 Thessalonians 4:8

8 A ki azért megveti [ezeket,] nem embert vet meg, hanem az Istent, a ki Szent Lelkét is közlé velünk.

Exodus 28:12

12 És tedd e két követ az efód vállkötõire, az Izráel fiaira való emlékeztetés kövei gyanánt, hogy emlékeztetõül hordozza Áron azoknak neveit az õ két vállán az Úr elõtt.

Deuteronomy 12:10

10 Mikor pedig átmentek a Jordánon, és lakozni fogtok azon a földön, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek örökségül, és megnyugtat titeket minden ellenségetektõl, a kik körületek vannak, és bátorsággal fogtok lakozni:

Deuteronomy 33:27-29

27 Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elûzi elõled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd! 28 És bátorságban lakozik Izráel, egymaga lesz Jákób forrása a gabona és a bor földén, és az õ egei harmatot csepegnek. 29 @Boldog vagy Izráel!] @Kicsoda olyan mint] @te? Nép, a kit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és a ki a te dicsõségednek fegyvere! Hízelegnek majd néked a te ellenségeid, és te azoknak magaslatait taposod.

Joshua 18:11-28

11 És kijöve a Benjámin fiai nemzetségének sors szerint való része az õ családjaik szerint; és pedig esék az õ sors szerint való részöknek határa a Júda fiai és a József fiai közé. 12 Vala pedig az õ határok az északi oldalon a Jordántól fogva, és felméne a határ Jérikhó háta mögé észak felé, azután felméne a hegyre napnyugat felé, a szélei pedig Béth-Aven pusztájánál valának. 13 Onnan pedig átmegy a határ Luz-felé, Lúznak azaz Béthelnek háta mögé dél felõl; azután alámegy a határ Ataroth-Adárnak a hegyen, a mely dél felõl van alsó Béth-Horontól. 14 Majd tovább megy a határ, és kerül a nyugoti oldalnak dél felé, attól a hegytõl, a mely átellenben van Béth-Horonnal délrõl; a szélei pedig Kirjáth-Baál, azaz Kirjáth-Jeárim felé, a Júda fiainak városa felé vannak. Ez a napnyugoti határ. 15 A déli oldala pedig van Kirjáth-Jeárim szélétõl kezdve, és megy a határ napnyugot felé, megy a Nefthoa vizének kútfejéhez. 16 Azután alámegy a határ a hegynek széléhez, a mely átellenben van a Hinnom fiának völgyével, a mely észak felé van a Refaim völgyében; alámegy a Hinnom völgyébe is a Jebuzeus mellett dél felé, és alámegy a Rógel forrásához. 17 És kerül észak felõl, és megy Én-Semesnek, azután megy Gelilothnak, a mely átellenben van az Adummimba felvivõ úttal; majd alámegy Bohánnak, a Rúben fiának kövéhez. 18 És átmegy az Arabával átellenben levõ oldalra észak felé, és alámegy Arabába is. 19 Átmegy a határ azután Béth-Hogla oldalára észak felé; a határ szélei pedig északnak a Sóstenger csúcsánál, délnek a Jordán végénél vannak. Ez a dél felé való határ. 20 A Jordán pedig határolja azt a napkelet felõl való oldalról. Ez a Benjámin fiainak öröksége az õ határaik szerint köröskörül, az õ családjaik szerint. 21 A Benjámin fiai nemzetségének városai pedig az õ családjaik szerint [ezek]: Jérikhó, Béth-Hogla, és Emek-Keczicz; 22 Béth-Arábá, Czemaraim és Béthel; 23 Avvim, Pára és Ofra; 24 Kefár-Amóni, Ofni és Gába. Tizenkét város és azoknak falui. 25 Gibeon, Ráma és Beéroth; 26 Miczpe, Kefira és Mócza; 27 Rekem, Jirpeél és Thareala; 28 Czéla, Elef és Jebuzeus, azaz Jeruzsálem, Gibeath, Kirjáth. Tizennégy város és ezeknek falui. Ez a Benjámin fiainak öröksége az õ családjaik szerint.

Judges 1:21

21 De a Jebuzeust, Jeruzsálemnek lakóját nem ûzték el a Benjámin fiai, és ezért lakik a Jebuzeus a Benjámin fiaival Jeruzsálemben még máig is.

1 Kings 12:21

21 És mikor megérkezett Roboám Jeruzsálembe, összegyûjté Júda egész házát és Benjámin nemzetségét, száznyolczvanezer válogatott hadra való [férfiút,] hogy hadakozzanak az Izráel házával, és visszanyerjék az országot Roboámnak, a Salamon fiának.

2 Chronicles 11:1

1 Méne azért Roboám Jeruzsálembe, és összegyûjté a Júda és Benjámin házát, száznyolczvanezer válogatott hadviselõket[,] hogy hadakoznának Izráel ellen, és visszanyernék az országot Roboámnak.

2 Chronicles 15:2

2 A ki Asa elé lépett, és monda: Hallgassatok meg engem, Asa s egész Júda és Benjámin! Az Úr van veletek, ha ti is õ vele lesztek; ha õt keresénditek, megtaláljátok; de ha õt elhagyándjátok, õ is elhágy titeket.

Psalms 91:4

4 Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az õ hûsége.

Psalms 132:14

14 Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem;

Isaiah 37:22

22 Ez a beszéd, a melyet az Úr felõle szól: Megútál téged, gúnyt ûz belõled Sionnak szûz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya;

Isaiah 37:35

35 És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért!

Isaiah 51:16

16 És adtam beszédemet a te szádba, és kezem árnyékával födöztelek be, hogy újonnan plántáljam az egeket, és megalapítsam a földet, és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te!

Matthew 23:37

37 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyûjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyûjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.

Genesis 48:5

5 Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom földén annakelõtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek.

Genesis 48:9

9 József pedig monda az õ atyjának: Az én fiaim, kiket Isten itt adott nékem. És monda: Hozd ide õket hozzám, hadd áldjam meg.

Genesis 48:15-20

15 És megáldá Józsefet s monda: Az Isten, a kinek elõtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten a ki gondomat viselte, a mióta vagyok, mind e napig: 16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön. 17 Látván pedig József, hogy az õ atyja jobbkezét Efraim fejére tevé, nem tetszék néki, és megfogá atyja kezét, hogy Efraim fejérõl Manasse fejére tegye át. 18 És monda József az õ atyjának: Nem úgy atyám; mert ez az elsõszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet. 19 Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, õ is néppé lesz, õ is megnevekedik; de az õ öccse nálánál inkább megnevekedik, és az õ magja népek sokaságává lesz. 20 És megáldá õket azon a napon, mondván: Ha áld, téged említsen Izráel, mondván: Az Isten téged olyanná tégyen mint Efraimot s Manassét. És Efraimot eleibe tevé Manassénak.

Genesis 49:22-26

22 Termékeny fa József, termõ ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kõfalat. 23 Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók: 24 De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétõl, onnan, Izráel pásztorától, kõsziklájától. 25 Atyád Istenétõl, a ki segéljen; a mindenhatótól, a ki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülrõl, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlõk és anyaméh áldásaival. 26 Atyád áldásai meghaladják az õs hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közûl kiválasztatottnak koponyájára.

Deuteronomy 32:2

2 Csepegjen tanításom, mint esõ; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fûre, s mint permetezés a pázsitra!

Job 29:19

19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Psalms 110:3

3 A te néped készséggel siet a te sereggyûjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpir méhébõl leszen ifjaidnak harmatja.

Proverbs 3:20

20 Az õ tudománya által fakadtak ki a mélységbõl [a vizek,] és a felhõk csepegnek harmatot,

Proverbs 19:12

12 Mint az ifjú oroszlánnak ordítása, olyan a királynak haragja; mint a harmat pedig a füvön, az õ jóakaratja.

Isaiah 18:4

4 Mert ezt mondá az Úr nékem: Nyugodtan nézem sátoromból verõfényes melegnél, harmatozó felhõnél aratás hévségében.

Hosea 14:5

5 Kigyógyítom õket hûtlenségökbõl; szeretem õket ingyen kegyelembõl, mert elfordult tõlök az én haragom.

Micah 5:7

7 És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fûnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban.

Zechariah 8:12

12 Mert a vetés békességes [lészen,] a szõlõtõ megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjokat, és örökössé teszem mindezeken e nép maradékát.

Leviticus 26:4

4 Esõt adok néktek idejében, és a föld megadja az õ termését, a mezõ fája is megtermi gyümölcsét.

Deuteronomy 28:8

8 Áldást parancsol melléd az Úr a te csûreidben és mindenben, a mire ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.

2 Samuel 23:4

4 Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljõ, mint a felhõtlen reggel; napsugártól, esõtõl [sarjadzik] a fû a földbõl.

Psalms 8:3

3 A csecsemõk és csecsszopók szájával erõsítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyûlölködõt és bosszúállót elnémítsd.

Psalms 65:9-13

9 Félnek is jeleidtõl a szélek lakói; a napkelet és nyugot határait megörvendezteted. 10 Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzesz nékik, mert úgy rendelted azt. 11 Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod; záporesõvel meglágyítod azt, termését megáldod. 12 Megkoronázod az esztendõt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség fakad; 13 Csepegnek a puszta legelõi és a halmokat vígság övezi. [ (Psalms 65:14) A legelõk megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és énekelnek. ]

Psalms 74:16

16 Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.

Psalms 84:11

11 Mert jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer [másutt;] inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!

Psalms 104:19

19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

Malachi 4:2

2 És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az õ szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.

Matthew 5:45

45 Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, a ki felhozza az õ napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esõt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.

Acts 14:17

17 Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevõnk volt, adván mennybõl esõket és termõ idõket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket.

1 Timothy 6:17

17 Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élõ Istenben, a ki bõségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;

Revelation 22:2

2 Az õ utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók.

Genesis 49:26

26 Atyád áldásai meghaladják az õs hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közûl kiválasztatottnak koponyájára.

Habakkuk 3:6

6 Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az õ ösvényei örökkévalók!

James 5:7

7 Legyetek azért, atyámfiai, béketûrõk az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvetõ várja a földnek drága gyümölcsét, béketûréssel várja, míg reggeli és estveli esõt kap.

Genesis 37:28

28 És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: [azok] pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.

Genesis 37:36

36 A Midiániták pedig eladák õt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fõemberének, a testõrök fõhadnagyának.

Genesis 39:2-3

2 És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az õ égyiptomi urának házában vala. 3 Látá pedig az õ ura, hogy az Úr van õ vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az õ kezében:

Genesis 43:32

32 És elhozák néki külön, azoknak is külön, és az Égyiptombelieknek is, kik vele esznek vala, külön: Mert nem ehettek az Égyiptombeliek együtt a héberekkel, mert utálatos az az Égyiptombeliek elõtt.

Genesis 45:9-11

9 Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Égyiptomnak urává tett, jõjj le én hozzám, ne késsél. 10 És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, a mid van. 11 És eltartalak ott téged, mert még öt esztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, a mid van.

Exodus 3:2-4

2 És megjelenék néki az Úr angyala tûznek lángjában egy csipkebokor közepébõl, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala. 3 S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor. 4 És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá õt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok.

Psalms 24:1

1 Dávid zsoltára. a föld kereksége s annak lakosai.

Psalms 50:12

12 Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.

Psalms 89:11

11 Te rontád meg Égyiptomot mintegy átdöföttet; erõs karoddal elszélesztetted ellenségeidet.

Jeremiah 8:16

16 Dántól fogva hallatszik az õ lovainak tüsszögése; méneinek nyerítõ hangjától reng az egész föld; és eljõnek és megemésztik e földet és mindenét, a mije van, a várost és annak lakóit.

Mark 12:26

26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.

Luke 2:14

14 Dicsõség a magasságos [mennyek]ben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!

Acts 7:30-33

30 És negyven esztendõ elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lõn az Úrnak szava õ hozzá: 32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. 33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.

Acts 7:35

35 Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.

1 Corinthians 10:26

26 Mert az Úré a föld és annak teljessége.

1 Corinthians 10:28

28 De ha valaki ezt mondja néktek: Ez bálványáldozati hús, ne egyétek meg a miatt, a ki megjelentette, és a lelkiismeretért; mert az Úré a föld és annak teljessége.

2 Corinthians 12:7-10

7 És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. 8 Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el [ez] tõlem; 9 És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erõm erõtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erõtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. 10 Annakokáért gyönyörködöm az erõtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erõtelen vagyok, akkor vagyok erõs.

Genesis 48:19

19 Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, õ is néppé lesz, õ is megnevekedik; de az õ öccse nálánál inkább megnevekedik, és az õ magja népek sokaságává lesz.

Numbers 23:22

22 Isten hozta ki õket Égyiptomból, az õ ereje mint a vad bivalyé.

Numbers 24:8

8 Isten hozta ki Égyiptomból, az õ ereje mint a vad bivalyé: megemészti a pogányokat, az õ ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival által veri.

Numbers 26:34

34 Ezek Manasse nemzetségei, és az õ számok ötvenkét ezer és hétszáz.

Numbers 26:37

37 Ezek Efraim fiainak nemzetségei az õ számok szerint: harminczkét ezer és ötszáz. Ezek József fiai az õ nemzetségeik szerint.

1 Kings 22:11

11 És Sédékiás, a Kénaána fia, vasszarvakat készített, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Siriabelieket, míg meg nem emészted õket.

1 Chronicles 5:1

1 Rúbennek, Izráel elsõszülöttének fiai (mert õ volt az elsõszülött; mikor pedig megfertõztette az õ atyjának ágyasházát, az õ elsõszülöttségi joga a József fiainak adaték, a ki Izráel fia vala, mindazáltal nem úgy hogy õk neveztessenek származás szerint elsõszülötteknek,

2 Chronicles 18:10

10 Csináltatott vala pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Siriabelieket, mígnem megemészted õket!

Job 39:9-10

9 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet? 10 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.

Psalms 22:21

21 Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeibõl.

Psalms 29:6

6 És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libánont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat.

Psalms 44:5

5 Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!

Psalms 92:10

10 Mert ímé, a te ellenségeid elvesznek, [és ]elszélednek mind a hamisság cselekedõk!

Isaiah 34:7

7 Elhullnak a bivalyok is velök, és a tulkok a bikákkal, és megrészegedik földük vértõl, és poruk borítva lesz kövérrel.

Hosea 5:3

3 Jól ismerem én Efraimot, és Izráel nincs elrejtve elõlem; hiszen most is paráználkodol Efraim! megfertõztetett az Izráel.

Hosea 6:4

4 Mit cselekedjem veled Efraim? Mit cselekedjem veled Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhõ és mint a korán múló harmat.

Hosea 7:1

1 A mikor gyógyítani akarnám Izráelt, akkor tudódik ki Efraim vétke és Samaria gonoszsága; mert csalárdul cselekesznek, tolvaj tör be, és rabló fosztogat az utczán.

Genesis 49:13-15

13 Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötõjéig s határának széle Czídonig ér. 14 Izsakhár erõs csontú szamár, a karámok közt heverész. 15 S látja, hogy jó a nyugalom és hogy a föld mily kies: teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz.

Joshua 19:11

11 És felmegy az õ határuk nyugotnak, Mareala felé, és éri Dabbasethet, és éri a folyóvizet is, a mely átellenben van Jokneámmal.

Judges 5:14

14 Efraimból, kiknek gyökere Amálekben,

Exodus 15:17

17 Beviszed s megtelepíted õket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyûl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.

Deuteronomy 32:13

13 A föld magaslatain járatta õt, mezõk terméseivel étette, kõsziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtbõl is olajat;

Psalms 4:5

5 Haragudjatok, de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban és csillapodjatok! Szela.

Psalms 50:13-15

13 Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é? 14 Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat! 15 És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsõítesz engem.

Psalms 51:16-17

16 Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh Isten, szabadításomnak Istene! hogy harsogja nyelvem a te igazságodat. 17 Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet.

Psalms 107:22

22 És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az õ cselekedeteit örvendezéssel!

Isaiah 2:3

3 És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Õ útaira, és mi járjunk az Õ ösvényein, mert tanítás Sionból jõ, és Jeruzsálembõl az Úrnak beszéde;

Isaiah 60:5

5 Akkor meglátod és ragyogsz [örömtõl,] és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, [és] hozzád jõ a népeknek gazdagsága.

Isaiah 60:16

16 És szopod a népek tejét, és a királyok emlõjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erõs [Istene.]

Isaiah 66:11-12

11 Hogy szopjatok és megelégedjetek megvígasztaltatásának emlõjén, hogy igyatok és örvendjetek dicsõségének bõségén. 12 Mivel így szól az Úr: Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsõségét, hogy szopjátok; ölben fognak hordozni, és térdeiken czirógatnak titeket.

Jeremiah 50:4-5

4 Azokban a napokban, és abban az idõben, azt mondja az Úr, eljõnek az Izráel fiai, õk és a Júda fiai együtt, sírva jönnek és mennek és keresik az Urat, az õ Istenöket. 5 A Sion felõl kérdezõsködnek, arrafelé fordítják orczájokat. Eljõnek és oda adják magokat az Úrnak örök szövetségre, a mely feledhetetlen.

Micah 4:2

2 Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az õ útaira, és járjunk az õ ösvényein! Mert Sionból jõ ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálembõl.

Hebrews 13:15-16

15 Annakokáért õ általa vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az õ nevérõl vallást tevõ ajkaknak gyümölcsét. 16 A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.

1 Peter 2:5

5 Ti magatok is mint élõ kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.

Genesis 9:26-27

26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán! 27 Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!

Genesis 49:19

19 Gád! had háborgatja; majd õ hág annak sarkába.

Joshua 13:8

8 Õ vele együtt a Rúben és Gád [nemzetségek] elvették örökségöket, a melyet adott vala nékik Mózes, túl a Jordánon, napkelet felé, a miképen adta vala nékik Mózes, az Úrnak szolgája.

Joshua 13:10

10 És minden városát Szíhonnak, az Emoreusok királyának, a ki uralkodik vala Hesbonban, az Ammon fiainak határáig.

Joshua 13:24-28

24 A Gád nemzetségének, a Gád fiainak is adott vala [örökséget] Mózes, az õ családjaik szerint. 25 És lõn az õ határuk Jaázer és Gileádnak minden városa és az Ammon fiai földjének fele Aróerig, a mely Rabba felett van. 26 És Hesbontól fogva Ramath-Miczpéig és Betónimig, meg Mahanáimtól Debir határáig. 27 A völgyben pedig Béth-Harám, Béth-Nimra, Szukkóth és Czáfon, Szíhonnak, Hesbon királyának maradék országa, a Jordán és melléke, a Kinnereth tenger széléig a Jordánon túl napkelet felé. 28 Ez a Gád fiainak örökségök, az õ családjaik szerint, a városok és azoknak falui.

1 Chronicles 4:10

10 És Jábes az Izráel Istenét hívá segítségül, mondván: Ha engem megáldanál és az én határomat megszélesítenéd, és a te kezed én velem lenne, és engem minden veszedelemtõl megoltalmaznál, hogy bút ne lássak! És megadá Isten néki, a mit kért vala.

1 Chronicles 5:18-21

18 A Rúben fiai közül és a Gáditák közül és a Manasse félnemzetsége közül erõs paizs- és fegyverhordozó férfiak, kézívesek és a hadakozásban jártasok, negyvennégyezerhétszázhatvanan harczra kész férfiak; 19 Hadakozának a Hágárénusok ellen, Jétúr, Náfis és Nódáb ellen. 20 És gyõzedelmesek levének azokon, és kezekbe adatának a Hágárénusok és mindazok, a kik ezekkel valának; mert az Istenhez kiáltának harcz közben, és õ meghallgatá õket, mert õ benne bíztak. 21 És elvivék az õ barmaikat, ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat és százezer embert.

1 Chronicles 12:8-14

8 A Gáditák közül is menének Dávidhoz, mikor a pusztában vala az erõsségben, erõs és hadakozó férfiak, paizsosok, dárdások, a [kiknek] orczájok, mint az oroszlánnak orczája és gyorsaságra hasonlók a hegyen lakozó vadkecskékhez. 9 Ézer az elsõ, Obádia második, Eliáb harmadik, 10 Mismanna negyedik, Jirméja ötödik, 11 Attai hatodik, Eliel hetedik, 12 Nyolczadik Johanán, kilenczedik Elzabád, 13 Tizedik Jirméja, tizenegyedik Makbánnai. 14 Ezek voltak fõemberek a seregben a Gád fiai közül; a legkisebbek egyike száz ellen, a legnagyobbak egyike ezer ellen!

1 Chronicles 12:37-38

37 A Jordánon túl lakozók közül, [azaz] a Rúbeniták, Gáditák és a Manasse nemzetségének fele közül, minden viadalhoz való szerszámokkal egyetemben, [jöttek] százhúszezeren. 38 Mindezek hadakozó férfiak, a viadalra elkészülve, egy értelemmel mentek vala Hebronba, hogy Dávidot az egész Izráel felett királylyá válaszszák, sõt ezeken kivül is az egész Izráel egy szívvel [azon] volt, hogy Dávidot királylyá válaszszák.

Psalms 18:19

19 Rám jöttek veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom.

Psalms 18:36

36 És adtad nékem a te idvességednek paizsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem.

Micah 5:8

8 És a Jákób maradéka a pogányok között, a sok nép között olyan lészen, mint az oroszlán az erdei vadak között; mint az oroszlán-kölyök a juhoknak nyája között, a mely ha betör, tipor és tép, és nincs, a ki [tõle] megszabadítson.

Numbers 32:1-6

1 Rúben fiainak pedig és Gád fiainak igen sok barmok vala. Mikor látták a Jázér földét és a Gileád földét, hogy ímé az a hely marhatartani való hely: 2 Eljövének Gád fiai és Rúben fiai, és szólának Mózesnek és Eleázárnak, a papnak, és a gyülekezet fejedelmeinek, mondván: 3 Atárót, Díbon, Jázér, Nimra, Hesbon, Elealé, Sebám, Nébó és Béon: 4 A föld, a melyet megvert az Úr az Izráel fiainak gyülekezete elõtt, baromtartó föld az; a te szolgáidnak pedig [sok] marhájok van. 5 És mondának: Hogyha kedvet találtunk a te szemeid elõtt, adassék ez a föld a te szolgáidnak örökségül, ne vígy minket át a Jordánon. 6 Mózes pedig monda a Gád fiainak és Rúben fiainak: Avagy a ti atyátokfiai hadakozni menjenek, ti pedig itt maradjatok?

Numbers 32:16-42

16 És járulának közelebb õ hozzá, és mondának: Barmainknak juhaklokat építünk itt, és a mi kicsinyeinknek városokat; 17 Magunk pedig felfegyverkezve, készséggel megyünk Izráel fiai elõtt, míg beviszszük õket az õ helyökre; gyermekeink pedig a kerített városokban maradnak e földnek lakosai miatt. 18 Vissza nem térünk addig a mi házainkhoz, a míg Izráel fiai közül meg nem kapja kiki az õ örökségét. 19 Mert nem veszünk mi részt az örökségben õ velök a Jordánon túl és tovább, mivelhogy meg van nékünk a mi örökségünk a Jordánon innen napkelet felõl. 20 És monda nékik Mózes: Ha azt cselekszitek, a mit szóltok; ha az Úr elõtt készültök fel a hadra; 21 És átmegy közületek minden fegyveres a Jordánon az Úr elõtt, míg kiûzi az õ ellenségeit maga elõtt; 22 És csak azután tértek vissza, ha az a föld meghódol az Úr elõtt: akkor ártatlanok lesztek az Úr elõtt, és Izráel elõtt, és az a föld birtokotokká lesz néktek az Úr elõtt. 23 Hogyha nem így cselekesztek, ímé vétkeztek az Úr ellen; és gondoljátok meg, hogy a ti bûnötök[nek] [büntetése] utólér benneteket! 24 Építsetek magatoknak városokat a ti kicsinyeitek számára, és a ti juhaitoknak aklokat; de a mit fogadtatok, azt megcselekedjétek. 25 És szólának Gád fiai és Rúben fiai Mózesnek, mondván: A te szolgáid úgy cselekesznek, a mint az én Uram parancsolja. 26 A mi kicsinyeink, feleségeink, juhaink és mindenféle barmaink ott lesznek Gileád városaiban; 27 A te szolgáid pedig átmennek mindnyájan hadra felkészülve, harczolni az Úr elõtt, a miképen az én Uram szól. 28 Parancsot ada azért õ felõlök Mózes Eleázárnak, a papnak, és Józsuénak a Nún fiának, és az Izráel fiai törzseibõl való atyák fejeinek, 29 És monda nékik Mózes: Ha átmennek a Gád fiai és a Rúben fiai veletek a Jordánon, mindnyájan hadakozni készen az Úr elõtt, és meghódol a föld ti elõttetek: akkor adjátok nékik a Gileád földét birtokul. 30 Ha pedig nem mennek át fegyveresen veletek, akkor veletek kapjanak birtokot a Kanaán földén. 31 És felelének a Gád fiai és a Rúben fiai, mondván: A mit mondott az Úr a te szolgáidnak, akképen cselekeszünk. 32 Mi átmegyünk fegyveresen az Úr elõtt a Kanaán földére, de miénk legyen a mi örökségünknek birtoka a Jordánon innen. 33 Nékik adá azért Mózes, [tudniillik] a Gád fiainak, a Rúben fiainak és a József fiának, Manasse féltörzsének, Szihonnak, az Emoreusok királyának országát, és Ógnak, Básán királyának országát; azt a földet az õ városaival, határaival, annak a földnek városait köröskörül. 34 És megépíték a Gád fiai Dibont, Ataróthot, Aroért, 35 Atróth-Sofánt, Jázért, Jogbehát, 36 Beth-Nimrát, és Beth-Haránt, kerített városokat juhaklokkal egyben. 37 A Rúben fiai pedig megépíték Hesbont, Elealét, Kirjáthaimot, 38 Nébót, Baál-Meont, (változtatott néven nevezve) és Sibmát. És [új] neveket adának a városoknak, a melyeket építének. 39 Mákirnak, a Manasse fiának fiai pedig Gileádba vonulának, és bevevék azt, és kiûzék az Emoreust, a ki ott vala. 40 Adá azért Mózes Gileádot Mákirnak, a Manasse fiának, és lakozék abban. 41 Jáir pedig, a Manasse fia elméne, és bevevé azoknak falvait, és hívá azokat Jáir falvainak. 42 Nóbah is elméne, és bevevé Kenáthot és annak városait, és hívá azt Nóbáhnak, a maga nevérõl.

Joshua 1:14

14 Feleségeitek, gyermekeitek és barmaitok maradjanak e földön, a melyet adott néktek Mózes a Jordánon túl; ti pedig fegyveres kézzel menjetek át atyátokfiai elõtt, mindnyájan, a kik közületek erõs vitézek, és segéljétek meg õket;

Joshua 4:12-13

12 Általmentek vala a Rúben fiai, a Gád fiai és Manassé félnemzetsége is felfegyverkezve az Izráel fiai elõtt, a miképen szólt vala nékik Mózes. 13 Mintegy negyven ezernyi fegyveres vitéz ment vala át az Úr elõtt a harczra, Jérikhónak sík mezejére.

Joshua 22:1-4

1 Akkor hivatá Józsué a Rúbenitákat, a Gáditákat és a Manassé fél nemzetségét, 2 És monda nékik: Ti megtartottátok mindazt, a mit Mózes, az Úrnak szolgája parancsolt néktek, és hallgattatok az én szómra mindenben, a mit parancsoltam néktek; 3 Nem hagytátok el a ti atyátokfiait immár sok nap óta mind e mai napig, és megtartottátok a megtartandókat, az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatját. 4 Most pedig nyugodalmat adott az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiainak, a mint megmondta vala nékik; most azért térjetek vissza, és menjetek a ti sátraitokba, a ti örökségteknek földére, a melyet Mózes, az Úrnak szolgája adott vala néktek túl a Jordánon.

Judges 5:2

2 Hogy a vezérek vezettek Izráelben,

Judges 5:11

11 Az íjászok szavával a vízmerítõk között,

Genesis 49:16-17

16 Dán ítéli az õ népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége. 17 Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik.

Joshua 19:47

47 De tovább méne ezeknél a Dán fiainak határa. Felmenének ugyanis a Dán fiai, és hadakozának Lesem ellen, és el is foglalák azt, és veték azt fegyver élére, és birtokba vevék azt, és lakozának benne, és nevezék Lesemet Dánnak, az õ atyjoknak Dánnak nevére.

Judges 13:2

2 És élt [ebben az idõben] egy férfiú Czórából, a Dán nemzetségébõl való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan volt, és nem szült.

Judges 13:24-25

24 És szült az asszony fiat, és nevezé annak nevét Sámsonnak, és felnevekedék a gyermek, és megáldá õt az Úr. 25 És kezdé az Úrnak lelke õt indítani a Dán táborában, Czóra és Estháol között.

Judges 14:6

6 És felindítá õt az Úrnak lelke, és [úgy] kettészakasztá azt, mint a hogyan kettészakasztatik a gödölye; pedig semmi sem volt kezében. De atyjának és anyjának nem mondta el, a mit cselekedett.

Judges 14:19

19 Ekkor felindítá õt az Úrnak lelke, és elment Askelonba, és megölt közülök harmincz férfiút, és elvette ruhájukat és azoknak adta ez öltözõ ruhákat, a kik a találós mesét megoldották. És felgerjedett haragjában elment az õ atyjának házához.

Judges 15:8

8 És megverte õket keményen válluktól tomporukig, és lement és lakott Ethamban, a sziklabarlangban.

Judges 15:15

15 És egy nyers szamárállcsontot talála, és kinyújtván kezét, felvevé azt, és agyonvert vele ezer embert.

Judges 16:30

30 És monda Sámson: Hadd veszszek el én is a Filiszteusokkal! És nagy erõvel megrándította [az oszlopokat,] és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében.

Judges 18:27

27 Õk pedig elvitték, a mit Míka készíttetett, és a papot, a ki nála volt, és Lais ellen mentek, a nyugodtan és biztonságban élõ nép ellen, és leölték õket fegyvernek élivel, és a várost megégették tûzzel.

1 Chronicles 12:35

35 A Dániták közül, a kik a viadalhoz készek valának, huszonnyolczezerhatszázan voltak.

Genesis 49:21

21 Nafthali, gyorslábú szarvas, az õ beszéde kedves.

Joshua 19:32-39

32 A sors által való hatodik rész juta a Nafthali fiainak, a Nafthali fiainak az õ családjaik szerint. 33 Lõn pedig a határuk: Heleftõl, Elontól fogva Czaanannimnál Adámi-Nekebig és Jabneél-Lakkumig; a széle pedig a Jordán vala. 34 Azután fordul a határ nyugot felé Aznoth-Tábornak; innen pedig tovamegy Hukkóknak, és éri Zebulont dél felõl, Ásert pedig éri nyugot felõl, és a Júdát is; a Jordán napkelet felé vala. 35 Erõsített városok [ezek]: Cziddim, Czér, Hammath, Rakkath és Kinnereth; 36 Adáma, Ráma és Hásor; 37 Kedes, Edrei és Én-Hásor; 38 Jireon, Migdal-Él, Horem, Béth-Anath és Béth-Semes. Tizenkilencz város és ezeknek falui. 39 Ez a Nafthali fiai nemzetségének öröksége az õ családjaik szerint: a városok és ezeknek falui.

Psalms 36:8

8 Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek.

Psalms 90:14

14 Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi idõnkben.

Isaiah 9:1-2

1 De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; elõször megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsõíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját [és ]a pogányok határát. 2 A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!

Jeremiah 31:14

14 És a papok lelkét megelégítem kövérséggel, és az én népem eltelik javaimmal, azt mondja az Úr.

Matthew 4:13

13 És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain;

Matthew 4:16

16 A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada.

Matthew 11:28

28 Jõjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Genesis 49:20

20 Ásernek kenyere kövér, királyi csemegét szolgáltat.

Exodus 12:10

10 És ne hagyjatok belõle reggelre, vagy a mi megmarad belõle reggelre, tûzzel égessétek meg.

Job 29:6

6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Psalms 115:15

15 Áldottai vagytok ti az Úrnak, a ki teremtette a mennyet és a földet.

Psalms 128:3

3 Feleséged, mint a termõ szõlõ házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül.

Psalms 128:6

6 És meglássad fiaidnak fiait; békesség legyen Izráelen!

Proverbs 3:3-4

3 Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára; 4 Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei elõtt.

Acts 7:10

10 És megszabadítá õt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elõtt, Égyiptom királya elõtt, ki õt Égyiptom fölé és az õ egész háza fölé kormányzóul állatá.

Romans 14:18

18 Mert a ki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek elõtt megpróbált.

Romans 15:31

31 Hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek elõtt;

Deuteronomy 4:40

40 Tartsd meg azért az õ rendeléseit és parancsolatait, a melyeket én parancsolok ma néked, hogy jól legyen dolgod és a te fiaidnak te utánad, és hogy mindenkor hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.

Deuteronomy 8:9

9 [Oly] földre, a melyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és a hol semmiben sem szûkölködöl; [oly] földre, a melynek kövei vas, és a melynek hegyeibõl rezet vághatsz!

Deuteronomy 32:47

47 Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt.

2 Chronicles 16:9

9 Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, a kik õ hozzá teljes szívvel ragaszkodnak; bolondul cselekedél ebben; azért mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened.

Psalms 138:3

3 Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erõ [támadt.]

Isaiah 40:29

29 Erõt ad a megfáradottnak, és az erõtlen erejét megsokasítja.

Isaiah 41:10

10 Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerõsítelek, sõt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.

Luke 15:22

22 Az atyja pedig monda az õ szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyûrût a kezére, és sarut a lábaira!

1 Corinthians 10:13

13 Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hû az Isten, a ki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sõt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.

Ephesians 6:10

10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erõsek az Úrban, és az õ hatalmas erejében.

Ephesians 6:15

15 És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;

Philippians 4:13

13 Mindenre van erõm a Krisztusban, a ki engem megerõsít.

Colossians 1:11

11 Minden erõvel megerõsíttetvén az Õ dicsõségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútûrésre örömmel;

Exodus 15:11

11 Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicsõ, félelemmel dícsérendõ és csudatévõ?

Psalms 18:10

10 Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.

Psalms 68:4

4 Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten elõtt, és ujjongnak örömmel.

Psalms 68:33-34

33 E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak! Szela. 34 A ki kezdettõl fogva az egek egein ül; ímé, [onnét] szól nagy kemény szóval.

Psalms 86:8

8 Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz!

Psalms 104:3

3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

Isaiah 19:1

1 Jövendölés Égyiptom ellen.

Isaiah 40:18

18 És kihez hasonlítjátok az Istent, és minõ képet készítetek Õ róla?

Isaiah 40:25

25 Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent.

Isaiah 43:11-13

11 Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító! 12 Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen [isten] köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok. 13 Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, a ki az én kezembõl kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?

Isaiah 66:8

8 Ki hallott olyat, mint ez, ki látott hasonló dolgokat? Hát egy ország egy nap jön-é világra, és egy nép egyszerre születik-é? mert vajudott és meg is szûlé Sion az õ fiait!

Jeremiah 10:6

6 Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy és nagy a te neved a [te] hatalmadért!

Habakkuk 3:8

8 A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bõszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?

Genesis 49:24

24 De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétõl, onnan, Izráel pásztorától, kõsziklájától.

Deuteronomy 7:2

2 És adja õket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered õket: mindenestõl veszítsd ki õket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.

Deuteronomy 9:3-5

3 Tudd meg azért e mai napon, hogy az Úr, a te Istened az, a ki átmegy elõtted mint emésztõ tûz, õ törli el azokat, és õ alázza meg azokat te elõtted; és kiûzöd, és hamar elveszted õket, a miképen az Úr megmondotta néked. 4 Mikor azért kiûzi az Úr, a te Istened azokat te elõled, ne szólj a te szívedben, mondván: Az én igazságomért hozott be engem az Úr, hogy örökségül bírjam ezt a földet; holott e népeket az õ istentelenségökért ûzi ki te elõled az Úr; 5 Nem a te igazságodért, sem a te szívednek igaz voltáért mégy te be az õ földük bírására; hanem az Úr, a te Istened e népeknek istentelenségéért ûzi ki õket elõled, hogy megerõsítse az ígéretet, a mely felõl megesküdt az Úr a te atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.

Joshua 24:18

18 És kiûzött az Úr minden népet, az Emoreust is, e földnek lakóját, a mi orczánk elõl: Mi is szolgálunk az Úrnak, mert õ a mi Istenünk!

1 Samuel 15:29

29 Izráelnek erõssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember õ, hogy valamit megbánjon.

Psalms 18:2

2 És monda: Szeretlek Uram, én erõsségem!

Psalms 27:5

5 Bizony elrejt engem az õ hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.

Psalms 36:7

7 Igazságod, mint Isten hegyei; ítéleteid, [mint] a nagy mélységek; az embert és barmot te tartod meg, Uram!

Psalms 46:1

1 Az éneklõmesternek, a Kóráh fiainak éneke, a halamothra.

Psalms 46:7

7 Nemzetek zajongnak, országok mozognak; kiereszti hangját, megszeppen a föld.

Psalms 46:11

11 Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön. [ (Psalms 46:12) A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk! Szela. ]

Psalms 48:3

3 Szépen emelkedik az egész föld öröme, a Sion hegye, a szélsõ észak felé, a nagy királynak városa.

Psalms 90:1-2

1 Mózesnek, az Isten emberének imádsága. 2 Minekelõtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktõl fogva mindörökké te vagy Isten.

Psalms 91:1-2

1 Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az. 2 Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem õ benne bízom!

Psalms 91:9

9 Mert [azt mondtad] te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:

Psalms 91:15

15 Segítségül hív engem, ezért meghallgatom õt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsõítem õt.

Psalms 102:24

24 Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

Proverbs 10:25

25 A mint a forgószél ráfuvall, már oda van az istentelen; az igaznak pedig örökké való fundamentoma van.

Proverbs 18:10

10 Erõs torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.

Song of Songs 2:6

6 Az õ balkeze az én fejem alatt van,

Isaiah 9:6

6 Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az õ vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erõs Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

Isaiah 25:4

4 Mert erõssége voltál a gyöngének, erõssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen, mikor az erõszakosok haragja olyan volt, mint kõfalrontó szélvész.

Isaiah 26:4

4 Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kõszálunk van.

Isaiah 32:2

2 Olyan lesz mindegyik, mint a rejtek szél ellen, mint oltalom zivatar ellen, mint patakok száraz vidéken, mint nagy kõszál árnyéka a szomjúhozó földön.

Isaiah 57:15

15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívûvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.

Jeremiah 10:10

10 De az Úr igaz Isten, élõ Isten õ, és örökkévaló király; az õ haragja elõtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az õ felindulását.

Luke 13:34

34 Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyûjteni a te fiaidat, miképen a tyúk az õ kis csirkéit az õ szárnyai alá, és ti nem akarátok!

Romans 8:2

2 Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bûn és a halál törvényétõl.

Romans 16:20

20 A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.

Philippians 3:9

9 És találtassam Õ benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvénybõl, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentõl való igazságom a hit alapján:

1 Timothy 1:17

17 Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsõség örökkön örökké! Ámen.

Hebrews 9:14

14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektõl, hogy szolgáljatok az élõ Istennek.

Jude 1:24

24 Annak pedig, a ki titeket a bûntõl megõrízhet, és az õ dicsõsége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,

Revelation 20:2-3

2 És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendõre, 3 És veté õt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé õ felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendõ; azután el kell néki oldoztatni egy kevés idõre.

Revelation 20:10

10 És az ördög, a ki elhitette õket, vetteték a tûz és kénkõ tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.

Genesis 27:28

28 Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségébõl, és gabonának és bornak bõségét.

Exodus 33:16

16 Mert mirõl ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk elõtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptõl, a mely e földnek színén van.

Numbers 23:9

9 Mert sziklák tetejérõl nézem õt, és halmokról tekintem õt; ímé oly nép, a mely maga fog lakni, és nem számláltatik a nemzetek közé.

Deuteronomy 8:7-8

7 Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; [bõ]vizû patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, a melyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. 8 Búza-, árpa-, szõlõtõ- fige- és gránátalma-[termõ] földre, faolaj- és méz-[termõ] földre.

Deuteronomy 11:11

11 Hanem az a föld, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esõjébõl iszik vizet.

Deuteronomy 33:13

13 Józsefrõl pedig monda: Áldott az Úrtól az õ földe az égnek kincseivel, a harmattal és az alant elterülõ mélységes vizekkel;

Psalms 68:26

26 Elõl mennek vala az éneklõk, utánok a húrpengetõk, középen a doboló leányok.

Proverbs 5:15-18

15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet. 16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai? 17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled. 18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.

Isaiah 48:1

1 Halljátok ezt Jákób háza, a kik Izráel nevérõl neveztettek, és Júda forrásából származának, a kik az Úr nevére esküsznek, és Izráel Istenét emlegetik; [de ]nem híven és nem igazán.

Jeremiah 23:6

6 Az õ idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az õ neve, a melylyel nevezik õt: Az Úr a mi igazságunk!

Jeremiah 33:16

16 Azokban a napokban megszabadul a Júda, és bátorságban lakozik Jeruzsálem, és így hívják majd õt: Az Úr a mi igazságunk.

Ezekiel 34:25

25 És szerzek õ velök békességnek frigyét, és megszüntetem a gonosz vadakat a földrõl, hogy bátorságosan lakhassanak a pusztában és alhassanak az erdõkben.

Revelation 21:27

27 És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem a ki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.

Revelation 22:14-15

14 Boldogok, a kik megtartják az õ parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. 15 De kinn [maradnak] az ebek és a bûbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot.

Genesis 15:1

1 E dolgok után lõn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bõséges.

Numbers 23:20-24

20 Ímé [parancsolatot] vettem, hogy áldjak; ha õ áld, én azt meg nem fordíthatom. 21 Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az õ Istene van õ vele; és királynak szóló rivalgás hangzik õ benne. 22 Isten hozta ki õket Égyiptomból, az õ ereje mint a vad bivalyé. 23 Mert nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendõmondás Izráelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izráelnek: mit mívelt Isten! 24 Ímé e nép felkél mint nõstény oroszlán, és feltámad mint hím oroszlán; nem nyugszik, míg prédát nem eszik, és elejtettek vérét nem iszsza.

Numbers 24:5

5 Mily szépek a te sátoraid óh Jákób! a te hajlékaid óh Izráel!

Deuteronomy 4:7-8

7 Mert melyik nagy nemzet az, a melyhez olyan közel volna az õ Istene, mint [mi hozzánk] az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? 8 És melyik nagy nemzet az, a melynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, a melyet én ma adok elétek?!

Joshua 10:24-25

24 Mikor pedig kihozták vala ezt az öt királyt Józsuéhoz, elõhívatá Józsué Izráelnek minden férfiát, és monda a hadakozó nép vezéreinek, a kik vele mentek vala: Jõjjetek elõ, tegyétek lábaitokat e királyoknak nyakára. Eljövének azért és tevék lábaikat azoknak nyakára. 25 És monda nékik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erõsek, mert ekképen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, a kik ellen ti hadakoztok.

Judges 7:20

20 És kürtölt [mind] a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltának: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért!

2 Samuel 7:23

23 Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped elõtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktõl.

2 Samuel 22:45

45 Idegen fiak hizelkednek nékem,

Psalms 7:12

12 Isten igaz biró; és olyan Isten, a ki mindennap haragszik.

Psalms 18:44

44 Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól; nemzetek fejévé tettél engem; oly nép szolgál nékem, a melyet nem ismertem.

Psalms 33:12

12 Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának.

Psalms 33:20

20 Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk õ.

Psalms 45:3

3 Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké.

Psalms 66:3

3 Mondjátok Istennek: Mily csudálatosak a te mûveid: a te hatalmad nagy volta miatt hízelegnek néked ellenségeid.

Psalms 81:15

15 Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem.

Psalms 115:9-11

9 Izráel! te az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa õ. 10 Áronnak háza! az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa õ. 11 A kik félitek az Urat, az Úrban bízzatok; az ilyenek segítsége és paizsa õ.

Psalms 144:15

15 Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az õ Istene.

Isaiah 12:2

2 Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erõsségem és énekem az Úr, az Úr, és lõn nékem szabadítóm!

Isaiah 27:1

1 Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erõs kardjával Leviatánt, a futó kígyót, Leviatánt, a keringõ kígyót, és megöli a sárkányt, mely a tengerben van.

Isaiah 34:5-6

5 Mert megrészegült fegyverem az égben, és ímé leszáll Edomra, átkom népére, ítéletre. 6 Az Úr fegyvere telve vérrel, megrakva kövérrel, bárányoknak és bakoknak vérével, a kosoknak vesekövérével; mert áldozatja lesz az Úrnak Boczrában, és nagy öldöklés Edom földén.

Isaiah 45:17

17 És Izráel megszabadul az Úr által örök szabadulással, nem vallotok szégyent és gyalázatot soha örökké;

Jeremiah 12:12

12 A pusztában levõ minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert az Úr fegyvere emészt a föld egyik szélétõl a föld másik széléig; senkinek sem lesz békessége.

Jeremiah 47:6

6 Oh szablyája az Úrnak, meddig nem nyugszol meg? Rejtsd el magadat a te hüvelyedbe, nyugodjál meg és hallgass!

Habakkuk 3:19

19 Az Úr Isten az én erõsségem, hasonlókká teszi lábaimat a nõstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklõmesternek, az én hangszereimmel.

1 Timothy 4:10

10 Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élõ Istenben, a ki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívõknek.

Revelation 1:16

16 Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélû éles kard jõ vala ki; és az õ orczája, mint a nap [a mikor] fénylik az õ erejében.

Revelation 19:21

21 A többiek pedig megöletének a lovon ûlõnek kardjával, a mely az õ szájából jõ vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával.

Cross Reference data is from OpenBible.info, retrieved June 28, 2010, and licensed under a Creative Commons Attribution License.