Hebrews 9:2-14

Hungarian(i) 2 Mert sátor építtetett, az elsõ, a melyben [vala] a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek. 3 A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének, 4 Melyben vala az arany füstölõ oltár és a szövetség ládája beborítva minden felõl aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái, 5 Fölötte pedig a dicsõség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikrõl most nem szükséges külön szólani. 6 Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az elsõ sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére, 7 A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a fõpap, vérrel, melyet magáért és a nép bûneiért áldoz. 8 Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az elsõ sátor. 9 A mi példázat a jelenkori idõre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevõt, 10 Csakis ételekkel meg italokkal és különbözõ mosakodásokkal - melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezõk. 11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendõ javaknak fõpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, 12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az õ tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. 13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: 14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektõl, hogy szolgáljatok az élõ Istennek.