Ephesians 5:1-6:24

Hungarian(i) 1 Legyetek annakokáért követõi az Istennek, mint szeretett gyermekek: 2 És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul. 3 Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik; 4 Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás. 5 Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában. 6 Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jõ az Isten haragja a hitetlenség fiaira. 7 Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek; 8 Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. 9 (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van), 10 Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. 11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; 12 Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is. 13 Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jõnek; mert minden, a mi napvilágra jõ, világosság. 14 Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus. 15 Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: 16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. 17 Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja. 18 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel, 19 Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak. 20 Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának. 21 Engedelmesek [legyetek] egymásnak Isten félelmében. 22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. 23 Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanõ megtartója a testnek. 24 De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is [engedelmesek legyenek] férjöknek mindenben. 25 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; 26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredõjével az íge által, 27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsõségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplõ, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen. 28 Úgy kell a férfiaknak szeretni az õ feleségöket, mint az õ tulajdon testöket. A ki szereti az õ feleségét, önmagát szereti. 29 Mert soha senki az õ tulajdon testét nem gyûlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat; 30 Mert az Õ testének tagjai vagyunk, az Õ testébõl és az Õ csontjaiból valók. 31 Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az õ feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. 32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. 33 Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az õ feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig [meglássa,] hogy félje a férjét. 6 1 Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz. 2 Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (a mi az elsõ parancsolat ígérettel). 3 Hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életû légy e földön. 4 Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint. 5 Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak; 6 Nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratját lélekbõl, 7 Jó akarattal, mint a kik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek; 8 Tudván, hogy kiki a mi jót cselekszik, azt veendi az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabados. 9 Ti is urak, ugyanazt cselekedjétek õ velök, elhegyván a fenyegetést; tudván, hogy a ti Uratok is mennyben van, és személyválogatás nincsen Õ nála. 10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erõsek az Úrban, és az õ hatalmas erejében. 11 Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben. 12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. 13 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok. 14 Álljatok hát elõ, körül övezvén derekatokat igazlelkûséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába, 15 És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével; 16 Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; 17 Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde: 18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden idõben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért, 19 Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ösmertessem meg az evangyéliom titkát, 20 A melyért követséget viselek lánczok között; hogy bátran szóljak arról, a miképen kell szólanom. 21 Hogy pedig ti is megtudjátok dolgaimat, hogy mit cselekeszem, mindent megismertet veletek Tikhikus, a szeretett atyafi és hív szolga az Úrban; 22 Kit éppen azért küldöttem hozzátok, hogy megismerjétek a mi dolgainkat, és megvígasztalja a ti szíveteket. 23 Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egybe az Atya Istentõl és az Úr Jézus Krisztustól! 24 A kegyelem legyen mindazokkal, a kik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romlatlanságban. Ámen.