Leviticus 7

Hungarian(i) 1 Ez pedig a vétekért való áldozatnak törvénye; igen szentséges az. 2 A mely helyen megölik az egészen égõáldozatot, ott öljék meg a vétekért való áldozatot [is], és a vérét hintsék az oltárra köröskörül. 3 A kövérjét pedig áldozzák meg mind, a farkát is, és a mely kövér a belet takarja. 4 A két veséjét és a rajtuk lévõ kövérséget, a mely a véknyaknál van, úgyszintén a májon lévõ hártyát a vesékkel együtt szedje ki. 5 És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tûzáldozatul az Úrnak. Vétekért való áldozat ez. 6 A papok között minden férfiú eheti azt, szenthelyen egyék meg; igen szentséges az. 7 A milyen a bûnért való áldozat, olyan a vétekért való áldozat is, egy törvényök van nékik. Azé a papé az, a ki engesztelést szerez vele. 8 Ha a pap egészen égõáldozatot áldoz valakiért, az égõáldozat bõre, a melyet megáldoz, azé a papé legyen. 9 Minden ételáldozat is, a melyet kemenczében sütnek és minden, a mit rostélyon vagy serpenyõben készítenek, a papé legyen, a ki azt áldozta. 10 Az olajjal elegyített és száraz ételáldozat is mind az Áron fiaié legyen közösen, egyiké úgy, mint a másiké. 11 Ez pedig a hálaáldozat törvénye, a melyet áldoznak az Úrnak. 12 Ha dicsõítésül áldozza azt valaki, a dicsõítés áldozatjával együtt áldozzék olajjal elegyített kovásztalan lepényeket, és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat, és lisztlángból gyúrt, olajjal elegyített lepényeket. 13 A lepényeken kivül kovászos kenyeret is vigyen áldozatául, dicsõítõ hálaáldozatjával együtt. 14 És mindezekbõl az áldozatokból áldozzék egyet-egyet az Úrnak felmutatott áldozatul; és legyen azé a papé, a ki a hálaáldozatnak vérét elhinti. 15 És az õ dicsõítõ hálaáldozatjának húsát, az õ áldozásának napján egyék meg; ne hagyjon abból reggelig. 16 Hogyha fogadásból vagy szabadakaratból áldozza valaki az õ áldozatát, a mely napon áldozza azt, azon a napon egyék meg az õ áldozatát; a mi pedig megmarad abból, másnap egyék meg. 17 A mi pedig annak az áldozatnak húsából [tovább is] megmarad, harmadnapon tûzzel égettessék meg. 18 Mert ha az õ hálaadó áldozatának húsából harmadnapon eszik valaki, nem lesz az kedves; a ki áldozta azt, annak nem számíttatik az az õ javára, sõt útálatos lesz; és valaki eszik abból, hordozza az õ vétségének terhét. 19 Azt a húst pedig, a mely valami tisztátalanhoz ér, meg ne egyék, [hanem] tûzzel égessék meg. A mi különben a húst illeti, mindenki ehetik húst, a ki tiszta; 20 De az, a ki eszik a békeáldozatnak húsából, a mely az Úré, noha az õ tisztátalansága rajta van, az ilyen ember gyomláltassék ki az õ népe közül. 21 Ha valaki akármi tisztátalanhoz ér, tisztátalan emberhez, vagy tisztátalan baromhoz, vagy akármihez, a mi tisztátalan útálatosság, és eszik a hálaadó áldozatnak húsából, a mely az Úré, gyomláltassék ki az az ember az õ népe közül. 22 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: 23 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Az ökörnek, a báránynak és a kecskének semmi kövérjét meg ne egyétek. 24 A hullott állatnak kövérje, és a [vadtól] megszaggatottnak kövérje, akármi munkához felhasználható, de enni meg ne egyétek! 25 Mert akárki egyék is az aféle állatoknak kövérjébõl, a melyekbõl tûzáldozatot visznek az Úrnak, az az ember, a ki [ilyet] eszik, gyomláltassék ki az õ népe közül. 26 És semmi vért se egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak vérét. 27 Valaki megeszik valami féle vért, az az ember gyomláltassék ki az õ népe közül. 28 Szóla ismét az Úr Mózesnek és monda: 29 Szólj az Izráel fiainak, mondván: A ki hálaáldozattal áldozik az Úrnak, maga vigye az Úrnak az õ áldozatát az õ hálaáldozatából. 30 A maga keze vigye az Úrnak tûzáldozatát: a kövérjét a szegyével együtt vigye el, a szegyét [azért,] hogy meglóbálják azt az Úr elõtt. 31 A pap pedig füstölögtesse el azt a kövért az oltáron, a szegye pedig legyen Ároné és az õ fiaié. 32 A jobblapoczkát is a papnak adjátok a hálaadó áldozatból, hogy azt felmutassa. 33 A ki Áron fiai közül a hálaáldozat vérét és kövérjét megáldozza, a jobblapoczka annak a része legyen. 34 Mert a meglóbált szegyet és a felmutatott lapoczkát elveszem Izráel fiaitól az õ hálaadó áldozataikból, és adom azokat Áron papnak és az õ fiainak, örökre kiszabott részül, az Izráel fiaitól. 35 Ez az Áron felkenetési része, és az õ fiainak felkenetési része az Úrnak tûzáldozataiból, a naptól fogva, a melyen elõállítá õket, hogy papi szolgálatot tegyenek az Úrnak; 36 A melyet parancsolt az Úr, hogy adják nékik az Izráel fiai, a mely napon felkente õket, örökre kiszabott részül az õ nemzetségökben. 37 Ez az egészen égõáldozatnak, az ételáldozatnak, a bûnért és a vétekért való áldozatnak, a felavatási áldozatnak és a hálaáldozatnak törvénye, 38 A melyet parancsolt az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, a mely napon parancsolta az Izráel fiainak a Sinai pusztában, hogy áldozzanak az Úrnak.